A Futótűz képekben

Ha már rendet raktam a stillek között, rámtört, hogy letöltöm az összes képet, sorba rakom őket, és csinálok belőlük egy nagyon klassz bejegyzést, könyves idézetekkel tarkítva - bár itt látszik, hogy könyvhűség ide vagy oda, ez nem mindig megy zökkenőmentesen -, hogy kihúzzuk valahogy, amíg meg nem jelenik pénteken a DVD-nk. Remélem, Ti is élvezitek majd a bejegyzést, és örömmel nézegetitek a képeket, ha egyelőre nem is mozgókép formájában érkeznek:

Két kézzel szorongatom a kulacsomat, habár a teám már régen kihűlt a fagyos levegőben.

A nap rendületlenül kúszik egyre feljebb az égen, nincs mese, muszáj felállnom.

Miután hazatértünk a Viadalról, hetek múlva sikerük végre kettesben találkoznom Gale-lel.

Én vadászom. Peeta süt. Haymitch vedel.

– Látogatód van – mondja anya.
Az arca túl sápadt, hallom a hangján, mennyire igyekszik leplezni az idegességét.

– A narancssárga? Mint Effie haja? – hökkenek meg.

– Tudjuk, hogy ez nem kárpótolja őket szeretteik elvesztéséért, de hálánk jeléül
szeretnénk felajánlani, hogy a Viadal győzteseinek járó jutalomból egyhavi összeget
életünk végéig minden évben a Tizenegyedik Körzet gyászoló családjai kapjanak meg.

– Rutát viszont ismertem, és úgy érzem, örökké velem marad.
Minden gyönyörű dologról ő jut eszembe. Őt látom a sárga virágokban,
amik a Réten, a házam mellett nőnek. Őt látom a fák ágain
éneklő fecsegőposzátákban. És őt látom a húgomban, Primben is.

Csak állok ott, megtörtnek és kicsinek érzem magam, ahogy a sok ezer szempár rám szegeződik.

Ekkor ugyanis a tömegben mindenki a szájára szorítja
bal kezének középső három ujját, majd kinyújtja felém a karját.

– Aztán mosolyogni ám! – mondja Effie, és gyengéden oldalba bök.

Arcok kavalkádja fogad, bemutatkoznak nekünk, fényképezkednek velünk, az arcunkat csókolgatják.

– Tudom. Tudom. Csak néha úgy érzem, nem bírom már tovább elviselni.

– Maradjon köztünk, amit most mondok, de az igazság az,
hogy nem tolongtak az állásért – mondja Plutarch.

Elég lesz, ha hozzámegyek Peetához? Elég lesz már?
Válaszul alig észrevehetően megrázza a fejét.

Annyira lefoglaltak a saját problémáim, hogy észre sem vettem a térről hallatszó különös zajt.
 Füttyszó, egy lövedék becsapódásának robaja, a tömeg lélegzetvétele.

Valami szörnyűség történik, ez most már egészen biztos.

Gale kabátja a földön, az ingét letépték.
Ájultan térdepel, csak a csuklóját rögzítő kötelek tartják.

... a korbács és Gale közé vetem magam.

Nem hagyhatom, hogy a Kapitólium fájdalmat okozzon Primnek.
És ekkor belém hasít a felismerés. A Kapitólium már így is rengeteg fájdalmat okozott neki.

„A hetvenötödik évfordulón, emlékeztetőül,
hogy még a legerősebb lázadó sem győzheti le a Kapitóliumot,
a kiválasztottakat a Viadal eddigi győztesei közül sorsoljuk ki."

De még arra is alig marad ideje, hogy szomorúan rám nézzem,
mert Peeta már jelentkezik is önkéntesnek, hogy átvegye Haymitch helyét.

Én pedig próbálom az emlékezetembe vésni a többi kiválasztottat,
de csakúgy, mint tavaly, ezúttal is csak néhányat sikerül megjegyeznem.

– Kockacukrot? – kérdezi, és felém nyújtja a kezét.

Megbeszélem Peetával, hogy váljunk szét, mert úgy több mindent ki tudunk próbálni.

... valaki megáll mögöttem, átnyúl a vállam fölött,
és könnyedén megköti a bonyolult csomót, amivel már jó ideje bajlódom.

A következő két nap során szinte az összes kiválasztottal eltöltök egy kis időt.
Még a morflingfüggőkkel is, akik Peeta irányításával az álcafestést gyakorolják.

Cashmere és Gloss – a testvérpár az Első Körzetből –
odahívnak magukhoz, és függőágyat készítünk.

...el is indul, hogy a lándzsavetést gyakorolja Brutus és Chaff társaságában...

Johanna Mason ... az egyetlen élő győztes a Hetedikből, aki néhány éve nyert,
miután sikerült mindenkivel elhitetnie, hogy egy szalmaszálat sem bír felemelni.

Hirtelen eszembe jut, hogy a sorsoláskor Mags önként jelentkezett
annak a hisztérikusan sikítozó, fiatal nőnek a helyére.

Egy időre inkább beszüntetem a haverkodást, és átbattyogok
az íjászpályára, hogy egy kicsit összeszedjem magam.

Annyira belemerülök az íjászatba, hogy teljesen megfeledkezem a tornacsarnokról,
a többi győztesről, meg arról, hogy mennyire el vagyok keseredve.

Nézzétek – mondja Wiress, és a fejével a Játékmesterek felé biccent. Felnézek, és meglátom
Plutarch Heavensbeet a Főjátékmestereknek járó fényűző, bíborvörös, prémgalléros palástban.

Végül kettesben maradunk Peetával.

– Nos, Katniss, jól látszik, hogy ma este az érzelmeké a főszerep.
Van valami, amit mindenképpen szeretnél elmondani nekünk?

– Talán egyet tudnék érteni veled, Caesar – mondja Peeta keserűen –, ha nem lenne a baba.

A légpárnás felszáll, én pedig kinézek az ablakon, amit közben fokozatosan lesötétítenek.

– Ne feledd, lángra lobbant lány, hogy én megint rád fogadtam

Peeta megy elöl, hosszú késével vág utat a sűrű növényzetben.

De még így sem mennék semmire, ha nem lenne ott Finnick –
aki úgy öldösi a szigonyával a fenevadakat és hajigálja őket a fák közé, mintha apróhalak volnának...

– Igazából senkinek sem hiányoznék...
– De igen – mondom. – Nekem.

– És mi hová rejtőzünk? – kérdezi Finnick.
– Jó messzire a parttól, fel a domboldalra, a dzsungelbe, ahol már biztonságos – feleli Beetee.

Az idézetek Suzanne Collins: Futótűz című regéyéből származnak.