– Nem – feleli Finnick, aztán hosszú szünet után hozzáteszi: – Kajtatott utánam
***
Annie először úgy érezte, álmodik. Később azonban, amikor újra végiggondolta, úgy tűnt, mintha ez lett volna a legvalószínűtlenebb érzés. Hiszen minden nagyon élénk volt, a képek túl élesek, a hangok nagyon jellegzetesek. Alig emlékezett rá, mi történt miután kimondták a nevét, az egyetlen kristálytiszta emléke az a dermesztő félelemérzet.
Emlékszik arra, amikor elbúcsúzott a szüleitől. Emlékszik a könnyekre, a zokogásra, a rákényszerített ígéretekre. Aztán már kinn is volt az ajtón, a könyökénél fogva vezették a vasútállomásra. Úgy érezte magát, mint a hal a horgon. Csapdába esett, fájdalom gyötörte, tehetetlen volt. És ha küzd, csak ront a helyzeten.
Emlékszik a vonatra, a díszes terekre, a gazdag táplálékra, az egész csillogásra. Mint amikor a borjakat felhizlalják a vágás előtt.
És van még valami, amit csak elméje hátsó zugaiban talál. Megpróbálja elérni, mielőtt teljesen megfojtaná.
Finnick Odair.
***
Finnick Odair nem kérte, hogy bálványozzák a Kapitóliumban. Nem akart részt venni az Éhezők Viadalán. És minden bizonnyal nem akart megtanítani gyerekeket arra, hogy megöljenek más gyerekeket.
Nagyon hamar megtanulja, hogy Panemben az élet mások döntésétől függ. A lázadás pedig halált jelent, vagy még rosszabbat. Így aztán, amikor kiválasztják az Éhezők Viadalára, nem áll ellen. Amikor újra és újra hívják a Kapitóliumba, kérdés nélkül megy. Amikor pedig Snow elnök egy tárggyá teszi, amit meg lehet fizetni, nem tehet semmit, engedelmeskedik.
Egy olyan rendszer ez, amelyet gyűlöl, de amely által életben marad.
Egymás után veszíti el mentoráltjait ebben a rettegett Viadalban. Évről-évre újra és újra bűntudata van, alig bírja el ennek terhét.
De igyekszik kiverni mindezt a fejéből, amikor mást csinál. Néhány győztes a morfling világába menekül, mások alkoholisták lesznek, Finnick azonban egyik sem. Egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja a fájdalmat, mások mosolyát, csak integet és csókokat dobál a tömegnek, mert egyszerűen nem hiszi, hogy van más lehetősége.
Sekélyes, de ez minden, amit tehet.
Élete az Éhezők Viadala után bulik és megjelenések sorozata, késő éjszakáit pedig szállodákban tölti olyan nőkkel, akiket nem is ismer. Monoton, végletes és ízléstelen.
Utálja az életét, de tudja, ha kiszáll, mások szenvedik meg ennek következményeit, és ezt nem kívánja senkinek.
***
Annie más, mint bármelyik korábbi kiválasztott, akit Finnick valaha látott. A lány csupa ellentmondás, így nem is igazán tudja, mit gondoljon róla.
Finnick látja, amint a lány sértegeti, látja mosolyát, látja, amint körzetbeli társának kezét szorongatja. Látja, amint kiront előkészítő csapatától, többek között "agyatlanoknak és idiótáknak" nevezve őket, és látja, amint elbeszélget Andromeda Crystallal, az idős hölggyel, aki a 4. körzet másik mentora. Látja őt keserűen nevetni és őszintén mosolyogni. Látja őszinte oldalát és azt is, mivé teszi a Kapitólium.
Finnick látja őt, és ez összezavarja.
Annie túlesik a bírák előtti megjelenésen és 10 pontot kap tőlük. Amikor Finnick megkérdi tőle, hogy csinálta, a lány csak ártatlanul rámosolyog, és azt mondja: "Titok!"
Nem biztos benne, hogy hihet-e neki, de Finnick mostanra tudja, Annie Crestát nem szabad alábecsülni.
***
Az aréna csodaszép, ugyanakkor kegyetlen. Hegyek, körbe-körbe hegyek. Sziklák, köves meredekek. Egy kis erdő. A hegytetőn egy tó, amelyet egy gát vesz körül.
Amikor a gongszó elhangzik, Annie a Bőségszarutól a füves dombok felé veszi az irányt, hosszú, barna copfja lobog a hátán. Felkap egy hátizsákot, egy késkészletet és egy kardot, mielőtt folytatná útját a hegyek felé.
Két nap múlva egy Hivatásossal akad össze. Addig elég jól sikerül elrejtőznie a hegyekben, barlangokban húzza meg magát, és alkalmanként egy fenyőfán rejtőzik el. Végignézi, amint a fiú lebotorkál a tóhoz, térdre esik, és nem törődik azzal, hogy megtisztítsa a vizet, mielőtt mohón kortyolni nem kezdi. Annie mögé oson és szemrebbenés nélkül elvágja a torkát.
Miután a légpárnás felveszi a fiú holttestét, Annie elkezdi összeszedni a cuccait. Hirtelen egy kés szegeződik a torkának, és egy kar fonja körül a vállát. "Ne küzdj!" - hallja a hangot a háta mögül. Annie lélegzete elakad, amikor felismeri a hang gazdáját.
- Tristan, Tristan, én vagyok az, ne ölj meg! - könyörög fulladozva.
- Nem tudsz átverni. - mondja a fiú. - Lehet, hogy rendes voltál velem még a Negyedikben, de épp most láttam, amint megölted azt a fiút. Nem hagyom, hogy elmenekülj.
- Kérlek, Tristan, ne! Higgy nekem, meg kellett tennem!
Tristan felhorkan és még közelebb fogja a lány torkához a kést. - Ez nem kifogás, hogy megölj valakit!
- Akkor te sem fogsz megölni engem - zihálja Annie, miközben a kés már belemar a nyakába, vörös csíkot hagyva maga után a lány torkán, elzárva őt az oxigénpótlástól. Annie szenved, és Tristan látja ezt. Egy pillanatnyi bizonytalanság után leejti a kezét, hagyja, hogy kiessen belőle a kés, hatalmasat csattanva a kövön.
Annie mély lélegzeteket vesz, vadul dörzsölgeti nyakát, felsóhajt, amikor elveszi a kezét a torkáról, és meglátja rajta a vörös foltokat.
- Szövetség? - lihegi. Kinyújtja kezét, amellyel már nem a torkát dörzsölgeti.
A fiú megfogja a kezét és megrázza. - Szövetség - ért egyet.
A Kapitóliumban Finnick megkönnyebbülten sóhajt fel.
***
A lány a semmiből jött. Az egyik pillanatban Annie még Tristannal nevetett, azon viccelődtek, milyen állapotban vannak piszkos ruháik. Aztán villan az acél, tompa puffanás hallatszik, majd vérfagyasztó sikoly. A sikoltozás folytatódik, amint Annie villámgyors reflexszel felkapja kardját és lecsap a 2. körzetből származó lányra, újra és újra, amíg a testéből nem marad más, mint egy véres, megcsonkított massza. Annie ekkor lenéz.
A sikoly még élesebbé válik, amikor meglátja Tristan arcát, amely felnéz rá, és amelyre ráfagyott a mosoly. Követi a vérnyomot pár méterrel arrébb, a fiú testéig, ahol a fiú nyaka egy szörnyű véres csonkban végződik.
Annie térdre hull és szinte felnevet, amikor végre rájön, hogy ez ő. Ő sikít.
Sírni kezd, testét zokogás rázza amint könnyei Tristan vérével keverednek, az alatta lévő kődarabot halvány rózsaszín cseppekkel borítva.
***
A víz íze sós.
Korábban nem volt az, hiszen tó volt, de nincs ezzel gond, Annie mostanra megszokta. Az óceán is sós ízű, a nyers hús, a vér és a könnyek is. Most már minden ismerős számára. Nevet, amikor belegázol a vízbe, a hegyekben gyönyörködve maga körül, megtalálja a fák tetejét, amint kiemeli fejét a hullámsírból. Nos, ez valaki más sírja. Számára ez szabadság, nyaralás, egy esély, hogy felejtsen. Úgy gondolja, ezért nevet.
A hátán lebeg, lábaival hajtja magát. Lábaival evezve könnyedén siklik a vízen. Egyszer csak beleütközik valamibe. Úgy hiszi, a fiú az a 8. körzetből. De nem foglalkozik vele, csak úszik tovább. Csak ússz, gondolja magában. Csak ússz, és boldog leszel. Hallja a csobbanást és homályosan érzékeli, hogy egy lány volt az egyik fán már több, mint egy napja, nem messze innen. Biztosan leesett.
A lány nem tud úszni, és néhány percen belül kísérteties a csend, megszólal az ágyú, és Annie látja, amint az élettelen test a felszínen lebeg.
Trombiták harsannak és Annie egy férfi hangot hall a hangszórókból. Ő azonban nem reagál, csak kényelmes ütemben úszik tovább a hátán, és azt gondolja, csak ússz és ússz!
Valaki megfogja őt, és elviszi a vár és könny tavától, egy szúrást érez a karjában, mire minden elsötétül.
***
Finnick utat tör magának a zsúfolt folyosón, félrelök mindenkit, aki az útjába kerül, olyan gyorsan fut, ahogyan tökéletes lábai csak engedik. Belöki az ajtót, ahol Andromédát látja, aki szomorúan csóválja fejét, ahogy Annie ágya mellett áll.
Annie ébren van, előre-hátra ringatja magát, kezeit a fülére tapasztja. Lassan hintázik előre-hátra, térdeit a melléhez húzza, füléhez szorosan tapadó kezei pedig kizárnak minden hangot. Időről-időre pedig felnevet.
Finnick tehetetlenül nézi mindezt.
- Megőrült. - mormolja Andromeda. - Mit csináljunk? Így nem állhat Panem elé.
Finnick letérdel Annie ágya mellé. - Annie?
A lány abbahagyja a hintázást, elveszi kezét a füléről. - Igen?
- Hogy csináltad? - kérdezi, pusztán azért, mert nem tudja, mit is mondhatna.
Annie megáll. - Titok. - Aztán felnevet, újra hintázni kezd, majd egy dallamot dúdol, aminek csak számára van értelme.
Annie-nek sikerül nagyjából normálisnak tűnnie a győzelmet követő interjú során. Még mindig felnevet időnként, és néha betapasztja a fülét, de már nem hintázik, Caesar pedig arra törekszik, hogy a lány a lehető legkevesebbet beszéljen.
Annie semmit nem képes feldolgozni. Úgy érzi, mintha olyan erős szemüvegen keresztül látná a világot, amilyenre soha nem volt szüksége. Minden torz és homályos, semminek sincs értelme többé.
Nem tudja, lesz-e valaha is.
***
A dolgok lenyugodni látszanak, miután mind hazatérnek. Annie beköltözik házába a 4. körzetben lévő Győztesek Falujában, közvetlenül Mags mellé.
- Majd én figyelek rá - ígéri Mags megnyugtató hangon.
Annie a verandáján üldögél. Kezein támaszkodik, arcát az ég felé fordítja, smaragdzöld szemeit szemhéja rejti. Lábait lazán a verandára vezető lépcsőkön pihenteti, vállát a fehér ajtófélfának támasztja.
Finnick épp arra sétál hazafelé, miután meglátogatta szüleit, amikor meglátja a lányt. Már-már... normálisnak tűnik. Biztos jó napja van.
- Helló, Finnick - köszön oda neki Annie, amikor résnyire nyitja szemét és észreveszi, hogy a férfi őt nézi.
Igen, gondolja Finnick. Biztos jó napja van. - Szia, Annie, hogy vagy?
- Elég jól. Ma olyan... tisztának tűnnek a gondolataim. Tisztábbnak, mint hosszú ideje bármikor. - Mindkét szemét kinyitja, felül, alakja kibontakozik az árnyékból, amikor leszalad a pár lépcsőn, majd leül az utolsó előtti lépcsőfokra. - Szeretnél leülni?
Finnick bólint, kicsit bizonytalan, mégis hosszú léptekkel vág át az Annie verandájára vezető ösvényen. A lány megpaskolja a mellette lévő helyet, Finnick pedig leül.
- Mit csináltál kinn? - kérdezi Annie.
- Meglátogattam a családomat.
- Ők nem laknak veled?
- Ó, ők soha nem akartak idejönni, hogy itt éljenek velem. Azt gondolják, itt minden nagyon puccos. Félnek, hogy tönkreteszik. - nevet fel lágyan Finnick. - És mi a helyzet feléd? A te családoddal?
Annie vállat von. - Nem tudom. Nem hiszem, hogy látom őket még.
- Miért?
A lány becsukja a szemét. - Nem igazán tetszik nekik az Éhezők Viadala Győztes változatom.
Finnick meghökken. Csak nem kitagadták? - Nagyon sajnálom.
Annie ismét vállat von. - Semmi gond. Igyekszem nem foglalkozni vele. Itt van Mags és gondomat viseli. Esküszöm, majdnem olyan, mintha az anyám lenne.
- Egy igazán idős anya. - mondja Finnick.
Annie már-már elmosolyodik.
A következő évben a Kapitólium Annie-t mentorrá választja. Finnicknek is mennie kell. Őt végülis minden évben elhívják, tekintve, hogy milyen népszerű. Csak egyetlen évre emlékszik, amikor nem kellett mennie, és ez is csak azért volt, hogy a legújabb győztes is lehetőséget kapjon.
Éjszaka közepe van. Finnick a vonaton járkál fel-alá, ahogyan szokott. Soha nem tud aludni ezeken a Kapitólium felé vezető utakon. A kerekek zakatolása arra emlékezteti, hogy egyre közeledik a Kapitóliumhoz és mindahhoz, amit az tartogat számára. Snow elnök azonnal elkezdi árulni, amint odaér. Lesz egy szusszanásnyi ideje az aktuális Viadal alatt, hogy tegye a dolgát, de ez elég kis kárpótlás ahhoz képest, amin addig keresztül megy.
Az étkezőkocsiban sétál, amikor zajt hall maga mögül. Megfordul, Annie-t látja maga mögött meglepetten.
- Ó, izé, elnézést, nem tudtam, hogy ez a kocsi... ööö, foglalt. Én már, ööö, megyek is...
- Ne! - szakítja félbe Finnick. - Semmi gond. Maradj, ha szeretnél. - Annie habozik, végül előrelép. Helyet foglal az asztalnál. Finnick becsusszan a mellette lévő székre. - Mit csinálsz ilyenkor ébren?
- Tudod, ezt én is kérdezhetném. - mondja a lány.
Finnick elmosolyodik. - Nos, az a helyzet, hogy ha még szebbé aludnám magam, az emberek megvakulnának az én fantasztikus külsőmtől.
Annie felhorkan. - Ó, te már így is megvakítod az embereket. - Nevetni kezd, őszintén nevetni, nem pedig mániákusan, ahogy azt máskor teszi. Ez most más. Egy olyan hang ez, amit Finnick már rág nem hallott, és amit már el is felejtett, milyen. Nem tudja megállni, ő is felnevet.
Maga is meglepődik, milyen jól van a lány. Jó úton halad, hogy visszatérjen a rémálmok világából, és lassan újra normálisnak tűnik. Olyannak, amilyen előtte is volt. Úgy gondolja, lassan felépül a lány. Talán újra normális lesz és minden helyrejön.
Finnick végül elzavarja Annie-t aludni. Ragaszkodik ahhoz, hogy a lánynak szüksége van az alvásra, csak akkor tud majd megbirkózni azokkal a dolgokkal, amelyek rá várnak.
Másnap reggel, amikor begördülnek a Kapitóliumba, Annie tekintete üressé válik. Finnick vállára teszi a kezét, mire a lány tekintete egy pillanatra kitisztul, majd újra üvegessé válik. Végül Finnicknek kell elvezetnie az autóig, amely elviszi őket a Kiképző Központba, mert a lány nem mozdul, amint kinyílik a vonatajtó. Majd a szobájába vezeti a lányt, amikor elérik úti céljukat. Leülteti a lányt az ágyra, majd kezei közé fogja az arcát, hogy rákényszerítse őt, hogy a szemébe nézzen. - Annie, jól vagy?
A lány megrázza a fejét, Finnick azonban nem biztos abban, hogy felfogja szavait. - Annie?
A lány ajkát fojtott zokogás hagyja el, majd zihálni kezd. - Én erre nem vagyok képes.
Finnick előrehajol, átöleli a lányt, amint annak könnyei egyre sűrűbb patakokban folynak. Előre-hátra hintáztatja őt, és így szól: - Tudom, tudom.
Finnick felsóhajt és hátrahajtja fejét, amikor a forró zuhany áztatja testét. Keményen dörzsöli magát, különböző fajta szappanokat használ. Le kell, hogy mossa magáról a nő szagát. Mennyi parfümöt fújt az magára?
Ez mára megszokássá vált számára. A legnagyobb ajánlatot tevővel találkozik. Hagyja, hogy a nő azt tegyen vele, amit akar. Aztán a nő távozik. Ő pedig lezuhanyozik és megpróbál megfeledkezni arról, hogy prostitúcióra kényszerítik. Hogy nem több, mint a Kapitólium játékszere, olyasvalami, amit meg lehet vásárolni, játszani lehet vele, majd félredobni.
Már sokszor gondolt arra, hogy ellenszegül. Annyira nagyon vágyik rá. De mindig is tartott a következményektől. Amelyek túl komolyak. Csak a családja maradt számára, Snow pedig olyan könnyedén el tudná őket venni tőle, amilyen könnyen Finnick szabadságát is elvette.
Finnick mindig is sejtette, hogy az elnöknek vannak gyengeségei. Eldöntötte, hogy megtalálja ezeket. Csak titkokkal tudta ezt megtudni. Selyem ágyneműk között, üres pezsgős üvegek társaságában elsuttogott szavak által. Finnick tudta, hogy egy nap majd megtud egy titkot, egy nagy titkot Snow elnökről, amit majd képes lesz ellene felhasználni.
Finnick elzárja a vízcsapot. Miután megszárítkozik és felöltözik, karját az arcához emeli, és beleszagol. Összehúzza az orrát. Még mindig érzi a szagot. De belefáradt már abba, hogy ennél többet tegyen. Ráadásul le kell mennie vacsorázni. Készülődik, mielőtt elindul, szerencsétlenségét, bűnét és depresszióját mélyen elnyomja magában, nagyon-nagyon mélyre, amíg az éles fájdalom tompává nem szelídül. Felveszi a közöny maszkját, ez az, ami segít neki abban, hogy eljátssza a magabiztos, pimasz, öntelt Finnicket.
Személyiségváltozásával elégedetten nyitja ki lakosztályának ajtaját, kilép a folyosóra, elsétál az ebédlőig. Már mindenki ott van, a két Kiválasztott, a stílustanácsadók, a Körzet kísérője és Annie. Finnick leül az egyik stílustanácsadó mellé (elfelejtette a nevét, új még idén a nő) majd elkezdi megpakolni tányérját. A mellette ülő nő félénken rámosolyog és odaint. Finnick rákacsint és enni kezd.
Magán érzi Annie tekintetét, miközben lapátolja befelé az ételt. Megpróbál nem figyelni a lányra. Végül megenyhül és felnéz. Annie tengerzöld szemei nem olyan üresek, mint máskor.
Miután megvacsorázik, feláll, jó éjszakát kíván a csapatnak és fürgén a szobája felé indul.
Nem hallja, hogy Annie követi. Nem tudja, hogy ott van a lány, amíg meg nem érzi a kicsi, óvatos kezet a vállán. - Finnick? - A férfi megfordul. Annie leengedi a kezét és félrefordítja a fejét. - Jól vagy?
Az, hogy a lány szavakba önti a kérdést, amely minden nap minden másodpercében foglalkoztatja, túl sok számára, az érzelmek árvízként szakadnak fel belőle, elárasztják lelkét, míg kegyelemért nem könyörög. Körülveszi a megbánás, elnyomja a kétségbeesés, testét átjárja a szorongás. Kezével átfogja fejét, és mély, remegő lélegzetet vesz.
- Nem. Belefáradtam ebbe, Annie. Annyira bele vagyok fáradva.
Annie bólint, majd átkarolja Finnick derekát. Finnick habozik, mielőtt maga is így tenne, majd átkarolja a lány vállát. - Miért van ez, Finnick? - kérdezi Annie egyszerűen. Felnéz a férfira, szeme tágra nyílt és kérdő.
Finnick felsóhajt. - Nem tudom.
A lány bólint, mély lélegzetet vesz. - Rendben. - Aztán kinyújtja karját, megragadja Finnick arcát és megcsókolja őt.
Finnick úgy érzi, hogy most talán, hosszú idő óta először, hogy ez valami jónak a kezdete lehet.
Finnick titokban tartja. Vagy legalábbis megpróbálja. Ez alkalommal azonban Finnick tisztában van vele, hogy nem léteznek titkok, ha a Kapitóliumról van szó. És különösképpen nincsenek titkok, ha Snow elnökről van szó.
Vannak napok, amikor Annie nem biztos benne, mi a valóság és mi nem. Néha úgy érzi, mintha az Arénában lenne, és ki kell jutnia onnan, de Tristannal együtt. Ez azonban összezavarja és fájdalmat kelt benne.
És úgy érzi, fuldoklik, megfullad a könnyek tengerében, aminek viszont szintén nincs értelme, hiszen ő mindig is jó úszó volt. De a víz az más, a sodrás erősebb, mint otthon, és a víz marja a bőrét, ő pedig nem kap levegőt, mert fojtogatja a bűntudat és a félelem.
De aztán jön Finnick. Kinyújtja a kezét, ő megfogja, és kihúzza a partra, ki ebből a rémálomból, a rémálomból, amivé az élete vált.
A valóság és a képzelet közötti vonal azonban egyre homályosabb lesz, és Annie lassan ismét visszatér az életbe.
- Annie, adsz majd nekem tanácsot vagy valami? - A 4. Körzet egyik Kiválasztottja félrehajta a fejét és kérdőn tekint rá. Annie nem mond semmit, csak rámered, nézi, és megpróbál nem gondolni arra, hogy a fiú mennyire hasonlít Tristanra.
Ha itt lenne Finnick, megfogná Annie-t a vállánál fogva és kedvesen azt súgná neki: - Elviszlek innen. - Aztán a megfelelő tanácsot adná a Kiválasztottaknak és sokkal nagyobbak lennének az esélyeik, hogy hazajussanak. Annie-nek azonban megvan a maga problémája, és úgy érzi, kegyetlenség, hogy a Kapitólium azon egy alkalommal hívta ide, amikor Finnicket nem.
Így aztán csak megrázza a fejét, és az egyetlen dolgot mondja, ami eszébe jut: - Sajnálom.
A fiú elszomorodik, és így szól: - Ha hazamész, megmondanád a családomnak, hogy szerettem őket?
A fiú három nap múlva meghal. A lány is. Ő már korábban meghalt, még a Bőségszarunál való vérengzés során.
Visszatérnek a rémálmok, azok, amelyekben Annie az Arénában ragadt, Tristan feje körül úszik, a fiú vére a szájába spriccel. Most azonban mindkét Kiválasztott ott van a vízben, hátukon lebegnek és azt éneklik, "Nem mentettél minket meg", és csak éneklik és éneklik, miközben ő sikítozik, és csapkod, és Shoalnak kell jönnie, hogy felrázza őt, mert sikítása megijeszti a vonat személyzetét.
Shoal kedves fiú, de Annie nem kedveli. Nyilván, mert elfogult. Mert ha előző évben nem ő nyerte volna a Viadalt, akkor most nem kellene itt lennie, és talán Finnick megmenthette volna ezt a szegény Kiválasztottat, azt, akinek soha nem volt esélye a győzelemre. Ő olyan jó ebben. Képes segíteni olyan reménytelen helyzetben lévő embereken, akik esetében más már feladta volna.
Hiszen Annie-nek is segített.
Lázadásról suttognak. Felkelésről szólnak a pletykák. Elmormogott szavak a szabadságról. Finnick elhatározza, hogy ő is tenne szeretne ezért valamit, ezért megközelíti azt az embert, akiről a legvalószínűbbnek tartja, hogy szintén köze lehet a dologhoz - Haymitch Abernathy-t. Finnick úgy érzi, Haymitch benne van a dologban, de ha mégse, nem fogja őt jelenteni senkinek, ebben biztos volt.
A Kapitóliumban próbál hozzá közel kerülni egy éjszaka, az egyik aktuális Viadal előtti party-n. Haymitch a tömeg szélén áll, feldobott és ideges. Finnick a kelleténél is jobban meglepődik. Haymitch soha nem törődött a Kiválasztottjaival, miért épp most kezdte el? Aztán eszébe ötlik. Haymitch lány Kiválasztottja 11 pontot szerzett a Játékmesterek előtt. Nagy a valószínűsége, hogy megnyeri az idei viadalt.
Finnick Haymitch mellé slisszan és nekidől a falnak. Halkan mormolja: - Hallottam dolgokat a lázadásról. Benne vagy te is?
Haymitch hangosan és részegen felnevet, majd így válaszol: - Kölyök, fogalmad sincs, mibe ártod bele magad.
Finnick összehúzza szemöldökét, és határozottan így szól: - Bele szeretnék kerülni. Kérlek hagyd, hogy benne legyek.
Haymitchnek kell egy perc, mire felfogja, alkoholt kortyol egy kristálypohárból. - Rendben. De nem velem kell ezt megbeszélned. Várj a buli végéig, majd keresd meg Plutarch Havensbee-t.
Annie Finnicknél van, valami idióta kapitóliumi műsort néznek, mivel kötelező megnézniük. Finnick mondjuk nem érti, miért. Kit érdekel melyik esküvői ruhát fogja felvenni az a szerencsétlen Katniss Everdeen? Véleménye szerint a lány és a másik elátkozott szerelmes még túl fiatal ahhoz, hogy összeházasodjanak.
- Le ne maradjanak a ma este másik nagy bejelentéséről! - hangzik Caesar Flickerman túlságosan harsány hangja a tévéből. - Így van, idén hetvenötödik alkalommal kerül megrendezésre az Éhezők Viadala, ami azt jelenti, hogy ez egyben a harmadik Nagy Mészárlás éve is.
Aztán reklámszünet következik, de Finnick csak azokra a szerencsétlen kiválasztottakra tud gondolni, akik idén vesznek majd részt rajta. A Nagy Mészárlás még nagyszabásúbb és nagyszerűbb esemény, ami a Kapitólium számára azt jelenti, hogy még véresebb és még fájdalmasabb mindenki számára.
A TV hangszóróiból a Himnusz hallatszik, Finnick pedig érzi, hogy Annie keze még jobban szorítja az övét. Snow elnök lép a színpadra. Azon a szörnyű, hideg, megkövesedett hangján beszélni kezd a múltbéli Nagy Mészárlásokról. - Most pedig elérkezett a Harmadik Nagy Mészárlás ideje. - mondja vészjóslóan. Kihúz egy borítékot a dobozból, és egyik sápadt, hosszú, vékony ujjával kinyitja azt. Amikor kihúzza a kártyát a dobozból, a kártyát, amelyen az idei szabályok állnak, Finnick azt kívánja, bárcsak Annie-nek ne kellett volna végignéznie ezt.
- A hetvenötödik évfordulón, emlékeztetőül, hogy még a legerősebb lázadó sem győzheti le a Kapitóliumot, a kiválasztottakat a Viadal eddigi győztesei közül sorsoljuk ki.
Finnicknek egy pillanatra elakad a lélegzete, de rájön, hogy Annie-vel van, a lány kedvéért pedig tartania kell magát.
Idegesen a lányra néz, aki a kezét tördeli és kikerekedett szemekkel mered a TV képernyőjére. Szája nyitva, mond valamit, amit Finnick nem hall.
- Annie - mondja, és kezét a lány vállára teszi. - Nyugi, egyikünket sem fogják kisorsolni. - A lány arcát nézi, megpróbálja rákényszeríteni őt, hogy a szemébe nézzen. De ő továbbra is kikerekedett szemmel nézi az immár üres képernyőt.
Annie becsukja a szemét, megpróbál elszakadni a fejében harsogó szavaktól. Összerakja a szavakat, hogy azok mondatot alkossanak, amelyek a gondolataiból erednek. Kinyitja szemeit és tehetetlenül Finnickre néz:
- De mi van, ha... - hangja elhal, egyszerűen nincs ereje folytatni.
Finnick előrehajol és megcsókolja őt: - Nem fog megtörténni. - mondja megnyugtatóan.
De a remény mindig elhagyta őket, különösen, hogy ő csatlakozott a felkelőkhöz, és Finnick biztos benne, hogy Annie "Mi van, ha..." félelme több, mint valószínű, hogy bekövetkezik.
Amikor Annie-t kisorsolják, visszatér a rettegett érzés. Hogy csapdába esett, fél, reménytelen, szörnyű érzés. Nem tudja, mit tegyen, úgyhogy hagyja magát elveszni. Megremeg és felnyög, szemeit szorosan becsukja, és megpróbálja elhinni, hogy álmodik, hogy ez mind csak álom, hogy felébred Finnick karjai közt, és minden rendben lesz. De aztán meghall egy kiáltást, egy borzasztóan ismerős hangot, aztán kinyitja a szemét, és meglátja az általa mélyen tisztelt Mags-et, aki bátran lépdel felfelé a lépcsőn, erősen botjára támaszkodva.
Annie pedig tudja, hogy ez egy olyan szívesség, amit soha-soha nem lesz képes visszafizetni.
Amikor Finnicket kisorsolják, ő csak tompultságot érez. Nem érez haragot vagy szomorúságot. Csak a dermesztő semmi érzését, amely jobban megijeszti, mint bármi, mert azt hiszi, többé semmilyen emberi érzésre nem lesz képes. De aztán visszaemlékszik, mit érez a mellkasában, amikor átöleli Annie-t, és biztos benne, hogy vannak még érzései.
Ez erőt ad neki, hogy felemelje a kezét, hogy elinduljon, és fellépjen azokra a lépcsőkre, valószínűleg utoljára, és elfoglalja a helyét Mags mellett. És fél, retteg, hiszen nem akarja megölni saját mentorát, de Mags látja mindezt szemeiben, amikor megszorítja a kezét. És azt is tudja, hogy ezt most Mags érte teszi.
És Finnick tudja, hogy ezért örökké hálás lesz.
Annie csak azért nézi a Viadalt, mert néznie kell, mert tudja, hogy figyelik, és egyetlen rossz mozdulat a halálát jelenheti, akár az övét, akár Finnickét. Így aztán bekapcsolja a tévét, felhangosítja, hogy mindent jól halljon, leül a képernyő elé, meggyőződve arról, hogy olyannak látszik, mint akit nagyon érdekel a dolog.
Ahelyett azonban, hogy a műsort hallgatná vagy nézné, valami olyasmire próbál gondolni, amitől jobban érzi magát. Ez nehéz, kutatni az emlékek után, mindig is nehéz volt, amióta... amióta...
Megborzong, és még csak nem is gondolhat rá, mert ez az egyetlen emlék, amit képes felidézni, de ettől minden csak rosszabb lesz.
De folytatja, és csak keres és kutat, vakon érezne bármit, ami boldogságot okoz. Valami végigsöpör az elméjén, ő pedig megpróbálja öklébe zárni azt. A képek azonban elfolynak, élénkek, színesek és majdnem valóságosak.
Ő és Finnick. A férfi megpróbálja elkápráztatni, cigánykerekezik, pörög és bukfencezik. Mindketten nevetnek, Finnick azért, mert viccesnek tartja magát, Annie pedig azért, mert tudja, nem is az. Finnick tisztában van ezzel, ezért felkapja a lányt, és hogy megfizessen neki, futni kezd vele. Annie örömében sikítozik, de Finnick csak vidáman nevet, és még gyorsabban fut. Megpörgeti a lányt, figyeli, amint haja száll a szélben, amely egyre kócosabb lesz a tenger párájától.
Végül megáll, leteszi a lányt, kezét a vállára teszi, hogy a lány ne veszítse el egyensúlyát. - Na, most elég vicces vagyok? - kérdezi.
Annie vállat von, kuncog és így válaszol: - Hát persze.
Aztán Finnick megcsókolja őt és Annie arra gondol, hogy talán ilyen életük lett volna, ha egyikük sem keveredett volna bele a Viadalba, a Kapitóliumba és abba a nagy-nagy káoszba, ami ott várt rájuk.
Annie elmosolyodik az emléken, és gratulál magának, amiért jól végezte dolgát. Megigazítja a párnákat a kanapén mielőtt a rossz érzések úja eluralják elméjét, és reméli, talál majd másik emléket is, amely átsegíti ezen az egészen.
Csomóz-csomóz-csomóz. Kicsomóz. Csomóz-csomóz-csomóz. Kicsomóz.
A monoton munka lefoglalja a férfit. Lefoglalja a gondolatait, hogy ne gondoljon Annie-re.
A 13. Körzet lakói a kórház azon részlegén helyezték el, amelyet szeretett "Őrültek Osztályának" nevezni. Ő azonban nem gondolta, hogy őrült volna. De az őrültek mindig ezt mondják, nem igaz?
Egy pillanatra elmélázik azon, hogy Annie vajon mindvégig így érzett-e. Aztán megrázza a fejét, és azt mondja magának: Nem, nem gondolhatsz rá.
Mivel azonban Finnick világ-életében szabályszegő volt, hamarosan újra a lány áll figyelmének középpontjában.
A Kapitólim meglepően jól bánik Annie-vel. Félt, észveszejtően rettegett, amikor érte jöttek. De tiltakozás nélkül ment. Mi mást tehetett volna?
De ők jól bánnak vele. Naponta háromszor kap enni, kényelmes a szobája. Naponta egyszer el kell mennie egy szigorú külsejű emberhez, aki rengeteg kérdést tesz fel neki, amelyekre ő nem tudja a választ. Akárhányszor csak feltesznek neki egy kérdést, megrázza a fejét, és azt mondja: "Nem tudom."
Annie Cresta sokkal okosabb, mint amilyennek látszik, és azt gondolja, ha eljátssza, hogy bolond, békén hagyják. Így aztán eljátssza. Mindenen nevet, sokat sikítozik, befogja a fülét, és előre-hátra dülöngél, miközben zümmögő hangot ad ki.
Aztán már nem jönnek érte, hogy naponta elvigyék kihallgatásra. Büszkén mosolyog magára, aztán felsikolt, mert tudja, hogy kapitóliumi kísérője folyamatosan őrt áll az ajtaja előtt, és fenn kell tartani a látszatot.
Finnicket várja, mert zsigeréig biztos benne, hogy amint csak teheti, eljön érte a férfi.
Hangosan és mániákusan felnevet, és azt gondolja, Siess, Finnick!
Finnick csak vár, újra-és-újra becsomózza és kicsomózza a kötelet. Sokat sétál, türelmetlen és ideges. Még mindig ideges, amiért nem hagyták, hogy velük menjen. De tudja, bíznia kell benne, hogy vissza fogják hozni őt. Visszahozzák neki.
Végül Katnisshez csatlakozik, aki a földön ül. Ő is csak vár, vár Peetára, és Finnick rájön, hogy egy hajóban eveznek, úgyhogy nem fáj az senkinek, ha egymás mellett ülnek. Amúgyis, ő mindig is szerette Katnisst. Ő olyan más.
Legnagyobbrészt mindketten csendben ülnek. Egyszer Katniss feltesz egy kérdést:
Az újra találkozásuk elmosódott emlék Annie számára. Csak arra emlékszik, hogy pánikban van, és mindenféle unalmas szürkébe öltözött, nyüzsgő emberek között keresgél az orvosokat is félretolva, akik türelmetlenül kérdezgetik, hogy jól van-e, vagy orvosi segítségre szorul.
Aztán meglátja Finnicket és csak rohan, a férfi is rohan felé tárt karokkal, ő pedig belesimul ezekbe a karokba és azt gondolja, most már minden rendben lesz, mert Finnick és ő együtt vannak.
Minden rendben lesz.
Finnick megkéri a kezét.
Finnick nem örül az okának, nem tetszik neki, ahogyan véghezviszi, de aztán rájön, hogy ő ezt akarja, és lehet, hogy ez az egyetlen esélyük.
Úgyhogy megkéri, a lány igent mond, és elkezdődik a tervezgetés.
Az esküvőjük, igazi, hagyományos 4. körzeti esküvő, Annie szép, Finnick pedig jóképű, noha a föld alatt vannak, háború és felkelés közepette.
De boldogok, így minden tökéletes lesz.
Röviddel ezután Finnick elmegy. Elmondja Annie-nek, miért, aki megkéri, hogy ne tegye, Finnick pedig azt mondja, ő sem akar menni, de mennie kell. Azt mondja, azért van rá szükség, hogy véget vethessenek ennek a háborúnak, és ha visszatér, visszaköltöznek a 4. körzetbe, vesznek egy házat, együtt élnek majd, és azon ellenszenves családok közé tartoznak majd, akiknek sok-sok gyerekük van.
Annie könnyek között mosolyog rá és bólint.
Aznap, amikor Finnick elmegy, érzi azt a szorító érzést a gyomrában és tudja, soha többé nem látja őt viszont. Így aztán hevesen megcsókolja, fülébe súgja, mennyire szereti, és Finnick is szerelméről biztosítja őt. Aztán Finnick elmegy, Annie pedig sír, mert nagyon-nagyon fáj a szíve.
Megpróbálja meggyőzni magát, hogy túl sokat aggódik, és hogy Finnick Finnick, ő pedig Annie, és végül minden jóra fordul majd.
És elfelejti, hogy háború van, és a remény (ahogyan az már mindig is lesz) ezúttal sem áll melléjük.
Finnick épp arra sétál hazafelé, miután meglátogatta szüleit, amikor meglátja a lányt. Már-már... normálisnak tűnik. Biztos jó napja van.
- Helló, Finnick - köszön oda neki Annie, amikor résnyire nyitja szemét és észreveszi, hogy a férfi őt nézi.
Igen, gondolja Finnick. Biztos jó napja van. - Szia, Annie, hogy vagy?
- Elég jól. Ma olyan... tisztának tűnnek a gondolataim. Tisztábbnak, mint hosszú ideje bármikor. - Mindkét szemét kinyitja, felül, alakja kibontakozik az árnyékból, amikor leszalad a pár lépcsőn, majd leül az utolsó előtti lépcsőfokra. - Szeretnél leülni?
Finnick bólint, kicsit bizonytalan, mégis hosszú léptekkel vág át az Annie verandájára vezető ösvényen. A lány megpaskolja a mellette lévő helyet, Finnick pedig leül.
- Mit csináltál kinn? - kérdezi Annie.
- Meglátogattam a családomat.
- Ők nem laknak veled?
- Ó, ők soha nem akartak idejönni, hogy itt éljenek velem. Azt gondolják, itt minden nagyon puccos. Félnek, hogy tönkreteszik. - nevet fel lágyan Finnick. - És mi a helyzet feléd? A te családoddal?
Annie vállat von. - Nem tudom. Nem hiszem, hogy látom őket még.
- Miért?
A lány becsukja a szemét. - Nem igazán tetszik nekik az Éhezők Viadala Győztes változatom.
Finnick meghökken. Csak nem kitagadták? - Nagyon sajnálom.
Annie ismét vállat von. - Semmi gond. Igyekszem nem foglalkozni vele. Itt van Mags és gondomat viseli. Esküszöm, majdnem olyan, mintha az anyám lenne.
- Egy igazán idős anya. - mondja Finnick.
Annie már-már elmosolyodik.
***
A következő évben a Kapitólium Annie-t mentorrá választja. Finnicknek is mennie kell. Őt végülis minden évben elhívják, tekintve, hogy milyen népszerű. Csak egyetlen évre emlékszik, amikor nem kellett mennie, és ez is csak azért volt, hogy a legújabb győztes is lehetőséget kapjon.
Éjszaka közepe van. Finnick a vonaton járkál fel-alá, ahogyan szokott. Soha nem tud aludni ezeken a Kapitólium felé vezető utakon. A kerekek zakatolása arra emlékezteti, hogy egyre közeledik a Kapitóliumhoz és mindahhoz, amit az tartogat számára. Snow elnök azonnal elkezdi árulni, amint odaér. Lesz egy szusszanásnyi ideje az aktuális Viadal alatt, hogy tegye a dolgát, de ez elég kis kárpótlás ahhoz képest, amin addig keresztül megy.
Az étkezőkocsiban sétál, amikor zajt hall maga mögül. Megfordul, Annie-t látja maga mögött meglepetten.
- Ó, izé, elnézést, nem tudtam, hogy ez a kocsi... ööö, foglalt. Én már, ööö, megyek is...
- Ne! - szakítja félbe Finnick. - Semmi gond. Maradj, ha szeretnél. - Annie habozik, végül előrelép. Helyet foglal az asztalnál. Finnick becsusszan a mellette lévő székre. - Mit csinálsz ilyenkor ébren?
- Tudod, ezt én is kérdezhetném. - mondja a lány.
Finnick elmosolyodik. - Nos, az a helyzet, hogy ha még szebbé aludnám magam, az emberek megvakulnának az én fantasztikus külsőmtől.
Annie felhorkan. - Ó, te már így is megvakítod az embereket. - Nevetni kezd, őszintén nevetni, nem pedig mániákusan, ahogy azt máskor teszi. Ez most más. Egy olyan hang ez, amit Finnick már rág nem hallott, és amit már el is felejtett, milyen. Nem tudja megállni, ő is felnevet.
Maga is meglepődik, milyen jól van a lány. Jó úton halad, hogy visszatérjen a rémálmok világából, és lassan újra normálisnak tűnik. Olyannak, amilyen előtte is volt. Úgy gondolja, lassan felépül a lány. Talán újra normális lesz és minden helyrejön.
Finnick végül elzavarja Annie-t aludni. Ragaszkodik ahhoz, hogy a lánynak szüksége van az alvásra, csak akkor tud majd megbirkózni azokkal a dolgokkal, amelyek rá várnak.
Másnap reggel, amikor begördülnek a Kapitóliumba, Annie tekintete üressé válik. Finnick vállára teszi a kezét, mire a lány tekintete egy pillanatra kitisztul, majd újra üvegessé válik. Végül Finnicknek kell elvezetnie az autóig, amely elviszi őket a Kiképző Központba, mert a lány nem mozdul, amint kinyílik a vonatajtó. Majd a szobájába vezeti a lányt, amikor elérik úti céljukat. Leülteti a lányt az ágyra, majd kezei közé fogja az arcát, hogy rákényszerítse őt, hogy a szemébe nézzen. - Annie, jól vagy?
A lány megrázza a fejét, Finnick azonban nem biztos abban, hogy felfogja szavait. - Annie?
A lány ajkát fojtott zokogás hagyja el, majd zihálni kezd. - Én erre nem vagyok képes.
Finnick előrehajol, átöleli a lányt, amint annak könnyei egyre sűrűbb patakokban folynak. Előre-hátra hintáztatja őt, és így szól: - Tudom, tudom.
***
Finnick felsóhajt és hátrahajtja fejét, amikor a forró zuhany áztatja testét. Keményen dörzsöli magát, különböző fajta szappanokat használ. Le kell, hogy mossa magáról a nő szagát. Mennyi parfümöt fújt az magára?
Ez mára megszokássá vált számára. A legnagyobb ajánlatot tevővel találkozik. Hagyja, hogy a nő azt tegyen vele, amit akar. Aztán a nő távozik. Ő pedig lezuhanyozik és megpróbál megfeledkezni arról, hogy prostitúcióra kényszerítik. Hogy nem több, mint a Kapitólium játékszere, olyasvalami, amit meg lehet vásárolni, játszani lehet vele, majd félredobni.
Már sokszor gondolt arra, hogy ellenszegül. Annyira nagyon vágyik rá. De mindig is tartott a következményektől. Amelyek túl komolyak. Csak a családja maradt számára, Snow pedig olyan könnyedén el tudná őket venni tőle, amilyen könnyen Finnick szabadságát is elvette.
Finnick mindig is sejtette, hogy az elnöknek vannak gyengeségei. Eldöntötte, hogy megtalálja ezeket. Csak titkokkal tudta ezt megtudni. Selyem ágyneműk között, üres pezsgős üvegek társaságában elsuttogott szavak által. Finnick tudta, hogy egy nap majd megtud egy titkot, egy nagy titkot Snow elnökről, amit majd képes lesz ellene felhasználni.
Finnick elzárja a vízcsapot. Miután megszárítkozik és felöltözik, karját az arcához emeli, és beleszagol. Összehúzza az orrát. Még mindig érzi a szagot. De belefáradt már abba, hogy ennél többet tegyen. Ráadásul le kell mennie vacsorázni. Készülődik, mielőtt elindul, szerencsétlenségét, bűnét és depresszióját mélyen elnyomja magában, nagyon-nagyon mélyre, amíg az éles fájdalom tompává nem szelídül. Felveszi a közöny maszkját, ez az, ami segít neki abban, hogy eljátssza a magabiztos, pimasz, öntelt Finnicket.
Személyiségváltozásával elégedetten nyitja ki lakosztályának ajtaját, kilép a folyosóra, elsétál az ebédlőig. Már mindenki ott van, a két Kiválasztott, a stílustanácsadók, a Körzet kísérője és Annie. Finnick leül az egyik stílustanácsadó mellé (elfelejtette a nevét, új még idén a nő) majd elkezdi megpakolni tányérját. A mellette ülő nő félénken rámosolyog és odaint. Finnick rákacsint és enni kezd.
Magán érzi Annie tekintetét, miközben lapátolja befelé az ételt. Megpróbál nem figyelni a lányra. Végül megenyhül és felnéz. Annie tengerzöld szemei nem olyan üresek, mint máskor.
Miután megvacsorázik, feláll, jó éjszakát kíván a csapatnak és fürgén a szobája felé indul.
Nem hallja, hogy Annie követi. Nem tudja, hogy ott van a lány, amíg meg nem érzi a kicsi, óvatos kezet a vállán. - Finnick? - A férfi megfordul. Annie leengedi a kezét és félrefordítja a fejét. - Jól vagy?
Az, hogy a lány szavakba önti a kérdést, amely minden nap minden másodpercében foglalkoztatja, túl sok számára, az érzelmek árvízként szakadnak fel belőle, elárasztják lelkét, míg kegyelemért nem könyörög. Körülveszi a megbánás, elnyomja a kétségbeesés, testét átjárja a szorongás. Kezével átfogja fejét, és mély, remegő lélegzetet vesz.
- Nem. Belefáradtam ebbe, Annie. Annyira bele vagyok fáradva.
Annie bólint, majd átkarolja Finnick derekát. Finnick habozik, mielőtt maga is így tenne, majd átkarolja a lány vállát. - Miért van ez, Finnick? - kérdezi Annie egyszerűen. Felnéz a férfira, szeme tágra nyílt és kérdő.
Finnick felsóhajt. - Nem tudom.
A lány bólint, mély lélegzetet vesz. - Rendben. - Aztán kinyújtja karját, megragadja Finnick arcát és megcsókolja őt.
Finnick úgy érzi, hogy most talán, hosszú idő óta először, hogy ez valami jónak a kezdete lehet.
***
Finnick titokban tartja. Vagy legalábbis megpróbálja. Ez alkalommal azonban Finnick tisztában van vele, hogy nem léteznek titkok, ha a Kapitóliumról van szó. És különösképpen nincsenek titkok, ha Snow elnökről van szó.
***
Vannak napok, amikor Annie nem biztos benne, mi a valóság és mi nem. Néha úgy érzi, mintha az Arénában lenne, és ki kell jutnia onnan, de Tristannal együtt. Ez azonban összezavarja és fájdalmat kelt benne.
És úgy érzi, fuldoklik, megfullad a könnyek tengerében, aminek viszont szintén nincs értelme, hiszen ő mindig is jó úszó volt. De a víz az más, a sodrás erősebb, mint otthon, és a víz marja a bőrét, ő pedig nem kap levegőt, mert fojtogatja a bűntudat és a félelem.
De aztán jön Finnick. Kinyújtja a kezét, ő megfogja, és kihúzza a partra, ki ebből a rémálomból, a rémálomból, amivé az élete vált.
A valóság és a képzelet közötti vonal azonban egyre homályosabb lesz, és Annie lassan ismét visszatér az életbe.
***
- Annie, adsz majd nekem tanácsot vagy valami? - A 4. Körzet egyik Kiválasztottja félrehajta a fejét és kérdőn tekint rá. Annie nem mond semmit, csak rámered, nézi, és megpróbál nem gondolni arra, hogy a fiú mennyire hasonlít Tristanra.
Ha itt lenne Finnick, megfogná Annie-t a vállánál fogva és kedvesen azt súgná neki: - Elviszlek innen. - Aztán a megfelelő tanácsot adná a Kiválasztottaknak és sokkal nagyobbak lennének az esélyeik, hogy hazajussanak. Annie-nek azonban megvan a maga problémája, és úgy érzi, kegyetlenség, hogy a Kapitólium azon egy alkalommal hívta ide, amikor Finnicket nem.
Így aztán csak megrázza a fejét, és az egyetlen dolgot mondja, ami eszébe jut: - Sajnálom.
A fiú elszomorodik, és így szól: - Ha hazamész, megmondanád a családomnak, hogy szerettem őket?
A fiú három nap múlva meghal. A lány is. Ő már korábban meghalt, még a Bőségszarunál való vérengzés során.
Visszatérnek a rémálmok, azok, amelyekben Annie az Arénában ragadt, Tristan feje körül úszik, a fiú vére a szájába spriccel. Most azonban mindkét Kiválasztott ott van a vízben, hátukon lebegnek és azt éneklik, "Nem mentettél minket meg", és csak éneklik és éneklik, miközben ő sikítozik, és csapkod, és Shoalnak kell jönnie, hogy felrázza őt, mert sikítása megijeszti a vonat személyzetét.
Shoal kedves fiú, de Annie nem kedveli. Nyilván, mert elfogult. Mert ha előző évben nem ő nyerte volna a Viadalt, akkor most nem kellene itt lennie, és talán Finnick megmenthette volna ezt a szegény Kiválasztottat, azt, akinek soha nem volt esélye a győzelemre. Ő olyan jó ebben. Képes segíteni olyan reménytelen helyzetben lévő embereken, akik esetében más már feladta volna.
Hiszen Annie-nek is segített.
***
Lázadásról suttognak. Felkelésről szólnak a pletykák. Elmormogott szavak a szabadságról. Finnick elhatározza, hogy ő is tenne szeretne ezért valamit, ezért megközelíti azt az embert, akiről a legvalószínűbbnek tartja, hogy szintén köze lehet a dologhoz - Haymitch Abernathy-t. Finnick úgy érzi, Haymitch benne van a dologban, de ha mégse, nem fogja őt jelenteni senkinek, ebben biztos volt.
A Kapitóliumban próbál hozzá közel kerülni egy éjszaka, az egyik aktuális Viadal előtti party-n. Haymitch a tömeg szélén áll, feldobott és ideges. Finnick a kelleténél is jobban meglepődik. Haymitch soha nem törődött a Kiválasztottjaival, miért épp most kezdte el? Aztán eszébe ötlik. Haymitch lány Kiválasztottja 11 pontot szerzett a Játékmesterek előtt. Nagy a valószínűsége, hogy megnyeri az idei viadalt.
Finnick Haymitch mellé slisszan és nekidől a falnak. Halkan mormolja: - Hallottam dolgokat a lázadásról. Benne vagy te is?
Haymitch hangosan és részegen felnevet, majd így válaszol: - Kölyök, fogalmad sincs, mibe ártod bele magad.
Finnick összehúzza szemöldökét, és határozottan így szól: - Bele szeretnék kerülni. Kérlek hagyd, hogy benne legyek.
Haymitchnek kell egy perc, mire felfogja, alkoholt kortyol egy kristálypohárból. - Rendben. De nem velem kell ezt megbeszélned. Várj a buli végéig, majd keresd meg Plutarch Havensbee-t.
***
Annie Finnicknél van, valami idióta kapitóliumi műsort néznek, mivel kötelező megnézniük. Finnick mondjuk nem érti, miért. Kit érdekel melyik esküvői ruhát fogja felvenni az a szerencsétlen Katniss Everdeen? Véleménye szerint a lány és a másik elátkozott szerelmes még túl fiatal ahhoz, hogy összeházasodjanak.
- Le ne maradjanak a ma este másik nagy bejelentéséről! - hangzik Caesar Flickerman túlságosan harsány hangja a tévéből. - Így van, idén hetvenötödik alkalommal kerül megrendezésre az Éhezők Viadala, ami azt jelenti, hogy ez egyben a harmadik Nagy Mészárlás éve is.
Aztán reklámszünet következik, de Finnick csak azokra a szerencsétlen kiválasztottakra tud gondolni, akik idén vesznek majd részt rajta. A Nagy Mészárlás még nagyszabásúbb és nagyszerűbb esemény, ami a Kapitólium számára azt jelenti, hogy még véresebb és még fájdalmasabb mindenki számára.
A TV hangszóróiból a Himnusz hallatszik, Finnick pedig érzi, hogy Annie keze még jobban szorítja az övét. Snow elnök lép a színpadra. Azon a szörnyű, hideg, megkövesedett hangján beszélni kezd a múltbéli Nagy Mészárlásokról. - Most pedig elérkezett a Harmadik Nagy Mészárlás ideje. - mondja vészjóslóan. Kihúz egy borítékot a dobozból, és egyik sápadt, hosszú, vékony ujjával kinyitja azt. Amikor kihúzza a kártyát a dobozból, a kártyát, amelyen az idei szabályok állnak, Finnick azt kívánja, bárcsak Annie-nek ne kellett volna végignéznie ezt.
- A hetvenötödik évfordulón, emlékeztetőül, hogy még a legerősebb lázadó sem győzheti le a Kapitóliumot, a kiválasztottakat a Viadal eddigi győztesei közül sorsoljuk ki.
Finnicknek egy pillanatra elakad a lélegzete, de rájön, hogy Annie-vel van, a lány kedvéért pedig tartania kell magát.
Idegesen a lányra néz, aki a kezét tördeli és kikerekedett szemekkel mered a TV képernyőjére. Szája nyitva, mond valamit, amit Finnick nem hall.
- Annie - mondja, és kezét a lány vállára teszi. - Nyugi, egyikünket sem fogják kisorsolni. - A lány arcát nézi, megpróbálja rákényszeríteni őt, hogy a szemébe nézzen. De ő továbbra is kikerekedett szemmel nézi az immár üres képernyőt.
Annie becsukja a szemét, megpróbál elszakadni a fejében harsogó szavaktól. Összerakja a szavakat, hogy azok mondatot alkossanak, amelyek a gondolataiból erednek. Kinyitja szemeit és tehetetlenül Finnickre néz:
- De mi van, ha... - hangja elhal, egyszerűen nincs ereje folytatni.
Finnick előrehajol és megcsókolja őt: - Nem fog megtörténni. - mondja megnyugtatóan.
De a remény mindig elhagyta őket, különösen, hogy ő csatlakozott a felkelőkhöz, és Finnick biztos benne, hogy Annie "Mi van, ha..." félelme több, mint valószínű, hogy bekövetkezik.
***
Amikor Annie-t kisorsolják, visszatér a rettegett érzés. Hogy csapdába esett, fél, reménytelen, szörnyű érzés. Nem tudja, mit tegyen, úgyhogy hagyja magát elveszni. Megremeg és felnyög, szemeit szorosan becsukja, és megpróbálja elhinni, hogy álmodik, hogy ez mind csak álom, hogy felébred Finnick karjai közt, és minden rendben lesz. De aztán meghall egy kiáltást, egy borzasztóan ismerős hangot, aztán kinyitja a szemét, és meglátja az általa mélyen tisztelt Mags-et, aki bátran lépdel felfelé a lépcsőn, erősen botjára támaszkodva.
Annie pedig tudja, hogy ez egy olyan szívesség, amit soha-soha nem lesz képes visszafizetni.
***
Amikor Finnicket kisorsolják, ő csak tompultságot érez. Nem érez haragot vagy szomorúságot. Csak a dermesztő semmi érzését, amely jobban megijeszti, mint bármi, mert azt hiszi, többé semmilyen emberi érzésre nem lesz képes. De aztán visszaemlékszik, mit érez a mellkasában, amikor átöleli Annie-t, és biztos benne, hogy vannak még érzései.
Ez erőt ad neki, hogy felemelje a kezét, hogy elinduljon, és fellépjen azokra a lépcsőkre, valószínűleg utoljára, és elfoglalja a helyét Mags mellett. És fél, retteg, hiszen nem akarja megölni saját mentorát, de Mags látja mindezt szemeiben, amikor megszorítja a kezét. És azt is tudja, hogy ezt most Mags érte teszi.
És Finnick tudja, hogy ezért örökké hálás lesz.
***
Annie csak azért nézi a Viadalt, mert néznie kell, mert tudja, hogy figyelik, és egyetlen rossz mozdulat a halálát jelenheti, akár az övét, akár Finnickét. Így aztán bekapcsolja a tévét, felhangosítja, hogy mindent jól halljon, leül a képernyő elé, meggyőződve arról, hogy olyannak látszik, mint akit nagyon érdekel a dolog.
Ahelyett azonban, hogy a műsort hallgatná vagy nézné, valami olyasmire próbál gondolni, amitől jobban érzi magát. Ez nehéz, kutatni az emlékek után, mindig is nehéz volt, amióta... amióta...
Megborzong, és még csak nem is gondolhat rá, mert ez az egyetlen emlék, amit képes felidézni, de ettől minden csak rosszabb lesz.
De folytatja, és csak keres és kutat, vakon érezne bármit, ami boldogságot okoz. Valami végigsöpör az elméjén, ő pedig megpróbálja öklébe zárni azt. A képek azonban elfolynak, élénkek, színesek és majdnem valóságosak.
Ő és Finnick. A férfi megpróbálja elkápráztatni, cigánykerekezik, pörög és bukfencezik. Mindketten nevetnek, Finnick azért, mert viccesnek tartja magát, Annie pedig azért, mert tudja, nem is az. Finnick tisztában van ezzel, ezért felkapja a lányt, és hogy megfizessen neki, futni kezd vele. Annie örömében sikítozik, de Finnick csak vidáman nevet, és még gyorsabban fut. Megpörgeti a lányt, figyeli, amint haja száll a szélben, amely egyre kócosabb lesz a tenger párájától.
Végül megáll, leteszi a lányt, kezét a vállára teszi, hogy a lány ne veszítse el egyensúlyát. - Na, most elég vicces vagyok? - kérdezi.
Annie vállat von, kuncog és így válaszol: - Hát persze.
Aztán Finnick megcsókolja őt és Annie arra gondol, hogy talán ilyen életük lett volna, ha egyikük sem keveredett volna bele a Viadalba, a Kapitóliumba és abba a nagy-nagy káoszba, ami ott várt rájuk.
Annie elmosolyodik az emléken, és gratulál magának, amiért jól végezte dolgát. Megigazítja a párnákat a kanapén mielőtt a rossz érzések úja eluralják elméjét, és reméli, talál majd másik emléket is, amely átsegíti ezen az egészen.
***
Csomóz-csomóz-csomóz. Kicsomóz. Csomóz-csomóz-csomóz. Kicsomóz.
A monoton munka lefoglalja a férfit. Lefoglalja a gondolatait, hogy ne gondoljon Annie-re.
A 13. Körzet lakói a kórház azon részlegén helyezték el, amelyet szeretett "Őrültek Osztályának" nevezni. Ő azonban nem gondolta, hogy őrült volna. De az őrültek mindig ezt mondják, nem igaz?
Egy pillanatra elmélázik azon, hogy Annie vajon mindvégig így érzett-e. Aztán megrázza a fejét, és azt mondja magának: Nem, nem gondolhatsz rá.
Mivel azonban Finnick világ-életében szabályszegő volt, hamarosan újra a lány áll figyelmének középpontjában.
***
A Kapitólim meglepően jól bánik Annie-vel. Félt, észveszejtően rettegett, amikor érte jöttek. De tiltakozás nélkül ment. Mi mást tehetett volna?
De ők jól bánnak vele. Naponta háromszor kap enni, kényelmes a szobája. Naponta egyszer el kell mennie egy szigorú külsejű emberhez, aki rengeteg kérdést tesz fel neki, amelyekre ő nem tudja a választ. Akárhányszor csak feltesznek neki egy kérdést, megrázza a fejét, és azt mondja: "Nem tudom."
Annie Cresta sokkal okosabb, mint amilyennek látszik, és azt gondolja, ha eljátssza, hogy bolond, békén hagyják. Így aztán eljátssza. Mindenen nevet, sokat sikítozik, befogja a fülét, és előre-hátra dülöngél, miközben zümmögő hangot ad ki.
Aztán már nem jönnek érte, hogy naponta elvigyék kihallgatásra. Büszkén mosolyog magára, aztán felsikolt, mert tudja, hogy kapitóliumi kísérője folyamatosan őrt áll az ajtaja előtt, és fenn kell tartani a látszatot.
Finnicket várja, mert zsigeréig biztos benne, hogy amint csak teheti, eljön érte a férfi.
Hangosan és mániákusan felnevet, és azt gondolja, Siess, Finnick!
***
Finnick csak vár, újra-és-újra becsomózza és kicsomózza a kötelet. Sokat sétál, türelmetlen és ideges. Még mindig ideges, amiért nem hagyták, hogy velük menjen. De tudja, bíznia kell benne, hogy vissza fogják hozni őt. Visszahozzák neki.
Végül Katnisshez csatlakozik, aki a földön ül. Ő is csak vár, vár Peetára, és Finnick rájön, hogy egy hajóban eveznek, úgyhogy nem fáj az senkinek, ha egymás mellett ülnek. Amúgyis, ő mindig is szerette Katnisst. Ő olyan más.
Legnagyobbrészt mindketten csendben ülnek. Egyszer Katniss feltesz egy kérdést:
– Rögtön beleszerettél Annie-be, amikor először megláttad?
– Nem – feleli Finnick, aztán hosszú szünet után hozzáteszi: – Kajtatott utánam.
***
Aztán meglátja Finnicket és csak rohan, a férfi is rohan felé tárt karokkal, ő pedig belesimul ezekbe a karokba és azt gondolja, most már minden rendben lesz, mert Finnick és ő együtt vannak.
Minden rendben lesz.
***
Finnick megkéri a kezét.
Finnick nem örül az okának, nem tetszik neki, ahogyan véghezviszi, de aztán rájön, hogy ő ezt akarja, és lehet, hogy ez az egyetlen esélyük.
Úgyhogy megkéri, a lány igent mond, és elkezdődik a tervezgetés.
Az esküvőjük, igazi, hagyományos 4. körzeti esküvő, Annie szép, Finnick pedig jóképű, noha a föld alatt vannak, háború és felkelés közepette.
De boldogok, így minden tökéletes lesz.
***
Röviddel ezután Finnick elmegy. Elmondja Annie-nek, miért, aki megkéri, hogy ne tegye, Finnick pedig azt mondja, ő sem akar menni, de mennie kell. Azt mondja, azért van rá szükség, hogy véget vethessenek ennek a háborúnak, és ha visszatér, visszaköltöznek a 4. körzetbe, vesznek egy házat, együtt élnek majd, és azon ellenszenves családok közé tartoznak majd, akiknek sok-sok gyerekük van.
Annie könnyek között mosolyog rá és bólint.
Aznap, amikor Finnick elmegy, érzi azt a szorító érzést a gyomrában és tudja, soha többé nem látja őt viszont. Így aztán hevesen megcsókolja, fülébe súgja, mennyire szereti, és Finnick is szerelméről biztosítja őt. Aztán Finnick elmegy, Annie pedig sír, mert nagyon-nagyon fáj a szíve.
Megpróbálja meggyőzni magát, hogy túl sokat aggódik, és hogy Finnick Finnick, ő pedig Annie, és végül minden jóra fordul majd.
És elfelejti, hogy háború van, és a remény (ahogyan az már mindig is lesz) ezúttal sem áll melléjük.
VÉGE
Forrás: Fanfiction.net
Ez elépesztő...
VálaszTörlésHa találsz Finnick viadaláról is akkor lécci töltsd fel :D
Igen,szerintem is az :)
VálaszTörlés(ja és én egy Johanna viadalnak is örülnék-persze nem akarok követelőzni-de én is keresek majd :) )
És alig várom a folytatást :D
Igyekszem jegyezni az igényeket, de valóban kell némi belső "kényszer" is, hogy nekiálljak ilyet fordítani, mert az angol szöveget nem olyan egyszerű átfutni, mint egy magyart, és így nehéz megállapítani, hogy amit találok, az jó-e.
VálaszTörlésMondjuk eddig még nem volt panasz... :)
Azt a, ez nagyon tetszik. Én is várom a folytatást. :)
VálaszTörlésEz fantasztikus volt. Nagyon szép. A végén majdnem elbőgtem magam.
VálaszTörlésGyönyörű volt, abszolút kedvencem lett :') Úgy általában mindig zenét hallgatok és míg olvastam pont akkor ment a The Killers-től a Here with me amitől még hatásosabb lett. Olyan melankolikus lettem, majdnem sírtam a végén. Tökéletesen elkapta az érzelmeket az író, és Te is nagyon jól fordítottál Ancsi! :)
VálaszTörlésNagyon szép volt! Köszi Ancsi a fordítást!
VálaszTörlésÉn amúgy a végétől annyira nem vagyok elszállva, de kb "hiteles" a történet, legalábbis illeszkedik az eredetihez.
VálaszTörlésAz a baj amúgy ezekkel a Finnickes/ Finnick-Annie-s ficekkel, hogy általában sok fejezetesek, úgy 30-80-ig látni mindent. Olyannak meg biztos nem állok neki, ezt is túl hosszúnak éreztem. (Ok, ennyi viszont meg kellett, hogy kerek legyen a történet.)
Akkor ennek is van még folytatása?
VálaszTörlésNem-nem. Pont azért ezt fordítottam, mert ez egy fejezetes volt. És azért is jeleztem, hogy "VÉGE", hogy ne legyen félreérthető :)
TörlésViszont volt egy másik Finnick-Annie, ami Kiválasztott után játszódott, azon filóztam, hogy ne inkább az legyen-e, csak aztán így, hogy csak belenéztem, nem nagyon láttam át, hogy olyan verzió volt, amely szerint Finnick életben marad a Kiválasztottban, vagy Annie csak álmodik.
Mondjuk azt "okosan" nem tettem el, de ha van rá igény, majd egyszer megkereshetem újra...
Tényleg nagyon hosszú fic volt, de nagyon szép és hiteles is. Egyik kedvenc részem a Finnick és Haymitch közötti beszélgetés :) Köszi, Ancsi!
VálaszTörlésUi: Klassz az új fejléc is ;)
Ez csodálatos volt. :')
VálaszTörlésEz..huh hihetetlenul jo en sirtam bar h ne sirnek mindenen sirok legalabbis az ehezok viadalaban.. ami ilyen:)
VálaszTörlésIstenem ez gyönyörű!*-* Köszönöm élmény volt!:) Finnick<3
VálaszTörlésNemtom mennyire késtem vele de engem érdekelne az a màsik ahol elvileg életben marad ha úgy van és ràérsz
VálaszTörlésEngem nagyin érdekelne az ahol elvileg életben marad
VálaszTörlésNagyon jo volt Köszi ! Ès èn is majd nem elsirtam magam ès igen egy Johannás is jöjet ne de mindenek vègèbe sose hagyon el benneteket a remèny !
VálaszTörlés