Francis Lawrence interjúrészlet

Bevallom, már régóta várom, hogy Francis Lawrence komolyabban megszólaljon az Éhezők Viadala kapcsán, ezért nagyon megörültem ennek a cikknek. Ezzel együtt azért ebben sajnos még elég kevés Éhezők Viadala van, sőt, csak a bevezetőben utal rá a cikk szerzője, de azokat a részeket igyekszem fordítani, amelyekből kicsit jobban megismerhetjük a Futótűz rendezőjét:

Noha rengeteg mozinéző kezdett aggodalmaskodni, amikor felröppent a hír, hogy Gary Ross távozik az Éhezők Viadala sorozatból, Katniss és társai rajongóinak nincs oka a félelemre, az Éhezők Viadala: Futótűz és az Éhezők Viadala: Kiválasztott - 1. és 2. rész kiváló kezekben van.

Francis Lawrence a Constantine - A vámpírvadász forgatásán

Francis Lawrence rendező (Constantine - A démonvadász, Vizet az elefántnak, Legenda vagyok) talán nem egy hagyományos választás, tekintve, hogy komoly videoklip rendezői háttere van inkább, ám a következő interjú azt sugallja, hogy tökéletes választás lehet az Éhezők Viadala további filmjeinek rendezésére. Lawrence bebizonyította, hogy olyan rendező, aki képes olyan filmet megjeleníteni széles vásznon, amelynek erős karakterek állnak a középpontjában, és ez az, amire ezen sorozat esetében is szükség van. Lawrence-szel röviddel azelőtt beszélgettünk, mielőtt felkérték volna, hogy vállalja el a fennmaradó két Éhezők Viadala film rendezését is, munkájáról, karrierjéről kérdeztük, és arról, milyen típusú filmeket szeret készíteni.

Az eddigi összes filmed könyvadaptáció. Tényleg élvezed, amikor a könyvek rajongói lesik minden pillanatodat? 
Nem, igazából nem erről van szó. (nevet) Azt kell mondjam, azért volt jó a Vizet az elefántnak forgatása, mert végre kikerültem az elvakult rajongók köréből. Az első két filmem képregény adaptáció volt, ami olyan rajongó fiatalok sci-fi fantasy világa, ahol ezek a srácok mind ott ültek a számítógépeik előtt, és követték minden mozdulatomat. A Vizet az elefántnak forgatását nagyon élveztem, mert a könyv rajongói mindvégig támogatásukról biztosítottak. Általában ez másképp megy, a legapróbb dolgokkal is vitába szállnak. A Constantine esetében mondogatták az emberek, hogy de ő nem angol vagy nem szőke, és a listának még itt nincs vége.

Szoktad érezni, hogy amit adaptálsz az eleve olyan, mintha film lenne?
Igen, minden alkalommal. Azonban épp azért, mert adaptációk, vannak dolgok, amiket meg kell benne változtatni.


Mennyire veszed komolyan ezeket a rajongói reakciókat? Tetszik, amit Matthew Vaughn mondott egyszer, hogy "Biztosan fogsz az interneten negatív véleményeket olvasni, de azokat lehet, hogy egy tíz éves kölyök írja, akinek fogalma sincs a filmezésről."
Igen, ez teljesen így van. Sőt, általában azon emberek, akik valamiért ilyen szenvedélyesen rajonganak, különösen a Hellblazer esetében [ez a Constantine képregényváltozata], ami nem a világ legismertebb képregénye, ezen emberek csak szűk rétegét jelentik a mozinéző közönségnek.

A Vizet az elefántnak esetében érzékelted-e, hogy kiléphetsz a korábbi filmes keretek közül?
Nem, nem kifejezetten ezért csináltam. Egyszerűen csak érdekelnek bizonyos történetek, és szeretek felépíteni bizonyos világokat. Mindig is szerettem volna cirkuszos filmet csinálni, így aztán, amikor a kezembe került a könyv, beszéltem a srácokkal, akiknél a megfilmesítési jogok voltak, mert olyasvalami volt, amit meg szerettem volna csinálni. Tetszettek benne a témák, a karakterek, és tényleg jó filmet szerettem volna csinálni belőle. Nem az volt a cél, hogy kikerüljek a műfaji kötöttségekből.

Bár a Vizet az elefántnak valóban más, mint a többi filmed, mégis van benne egy téma, ami az összes filmednek témája, mégpedig az elszigeteltség. Mi vonz ebben a a témában?
Nem tudom. Soha nem is jutott ez így eszembe ebben a vonatkozásban a három filmmel kapcsolatban. De teljesen igazad van. A Legenda vagyok esetében ez volt a fő téma, ami vonzott. Élveztem a karakter tanulmányozását, és azt a pszichológiai elgondolást, hogy "Mi történik, ha az ember magára marad? Hogyan marad életben? Hogyan őrzi meg emberségét?" Szerintem arról van szó, hogy érdekelnek azok a filmek, amelyeknek a középpontjában egyetlen ember áll, és ennek különleges nézőpontját meg lehet mutatni a nézőknek, bármilyen világban és történetben is vagyunk.

A Legenda vagyok után azt nyilatkoztad, hogy kevésbé nihilista filmet szerettél volna készíteni. Még mindig így látod azt a filmet?
Igen így. Az eredeti befejezése kevésbé bizakodó. Láttad egyébként?

Igen, láttam. Nekem jobban tetszik az a befejezés.
Nagyon nihilista azonban abban az értelemben, hogy nem látni reményt az emberiség számára; ezeket a dolgokat rosszul értelmezték, mert egy új társadalom van kialakulóban [a filmben] a Földön, a [főszereplő] azonban nem talál megoldást, és elhajt a semmibe, anélkül, hogy megbizonyosodna arról, hogy nincsenek-e túlélők. Ez nagyon nihilista, de még mindig kevésbé mint maga a regény.

Nem volt nehéz képernyőre vinni a könyv extremitásait?
Igen, a könyv időnként tényleg nagyon elvont, de ez egy nagyon laza adaptációja volt a könyvnek. Sok minden a The Omega Man című könyv alapján készült, de bizonyos dolgokat teljesen megváltoztattunk. Az eredeti regényben vámpírok vannak és Comptonban játszódik, szóval más egy kicsit. Amúgy a mi eredeti befejezésünk az lett volna, ami a regényé is, az, hogy félünk ezektől a lényektől, akiket a legendákból ismerünk, aztán rájövünk, hogy ők a normálisak, vagyis az ember szörnyekké változott. A befejezés első változata ezen gondolatokon alapult, aztán a megjelent mozis verzió már nem.

Neked melyik befejezés tetszik jobban?
Nekem valamiképp mindkettő bejön. Jobban tetszik az eredeti, de nagyon élvezem azt a filozófiai hátteret, hogy aztán a végén azt kapjuk, hogy a szörnyetegek nem is igazán azok.

A Constantine és a Legenda vagyok mindkettő nagyjátékfilm. Miért nem kicsikkel kezdtél?
Nos, mert ezek tetszettek. Éveken keresztül videoklipeket forgattam, ami nem állt szándékomban hosszú távon. Aztán találtam egy ügynököt, aki olyan forgatókönyvet keresett nekem, amibe szívesen belemélyedek.  Egy olyan világot kerestem, amit magam építhetek fel. Tudod, amikor az ember az első filmjét készíti, nem a létező legjobb forgatókönyvet fogja megkapni hozzá. Ha továbbgondolod a dolgokat, akkor akár valami különlegeset is létrehozhatsz. Amikor rátaláltam a Constantine-ra, a benne rejlő gondolatok tetszettek, nem érdekelt a film mérete. Ha az ember videoklipeket forgat, és mások a videoklipjeit látják, akkor mindenféle zenei indíttatású dolgot rá akarnak bízni.

Nagyon odafigyelsz arra, mit mondanak az emberek a munkádról?
Sajnos, igen. (nevet) Néha kemény ezeket végigolvasni. Mindig nagyon para, amikor megjelenik egy film. Amikor az ember belekezd ebbe a szakmába azt gondolja, hogy az egésznek az a csúcspontja, amikor megjelenik a film, hogy az milyen nagyszerű, pedig az a legrosszabb része. Akkor már az ember nem tud mit tenni. De a film már kinn van, mindenkinek megvan a maga véleménye, és ezek olyan esetlegesek, például eltölt a filmmel az ember két évet az életéből, valaki elmegy megnézni, aztán közli, hogy "egynek jó volt". Remek, én eltöltök vele két évet, neked meg egynek jó volt. Igazából az idegbetegség a filmgyártással jár.

És te, miután annak a bizonyos két évnek a stresszhelyzetein túl vagy, a filmkészítésnek melyik folyamatát kedveled a legjobban?
Nem tudom. Ez érdekes kérdés, mert amint mondtam, az emberek azt hiszik, hogy az a legjobb, amikor az ember hátradől és a közönséggel együtt megnézi a filmet. Szerintem a filmhez vezető út pillanataiban rejlik a lényeg. Az előkészületek során például a tudat, hogy itt ez a fantasztikus világ, amit magad építesz fel, amit látsz magad előtt. Ilyen értelemben a remény fontos eleme mindennek. Forgatás során, ha az ember felvesz egy csodaszép képet vagy egy jelenetet, ami klasszul néz ki, az nagyszerű érzés. Az utómunkálatok során látni, ahogyan összeáll egy jelenet, az szintén jó dolog. Szeretek ott lenni, amikor a srácok összerakják a filmet a legvégén, amikor a teljes film elkészül az effektekkel együtt. Megnézni az egészet, anélkül, hogy azon stresszelnék mit szól a közönség.
Forrás: MoviePilot