2015. október 11., vasárnap

Innen-onnan

Ne feledjétek, hogy új formátumban olvashatjátok a színészek egyéb projektjeit feldolgozó rovatot. Örülök, hogy működik a dolog, és bár én így is képes vagyok elszöszölni vele, azért jobban pörög a dolog, mint előtte. Most nincs olyan sok minden, hisz beindult a promó, de kiteszem most ezt, illetve talán két hét múlva még jön egyszer a rovat, aztán sajtókörút idejére szünetelni fog. Nekem is lesz bőven mit csinálnom helyette.




  • Josh Hutcherson és Jena Malone The Rusted című kisfilmje gőzerővel készül. Innen láthatunk két kisfilmet, az egyiket Joshról (ITT), a másikat Jenáról (ITT). 
  • Liam Hemsworth a The Muppets showjában mutatkozott be a napokban. A műsor előzetesét ITT, a műsorból pedig egy hosszabb részletet ITT nézhetnek meg az érdeklődők.
  • Sam Claflint a Flaunt magazin számára fotózták. A fotósorozat néhány képét ITT nézhetik meg Sam rajongói.
  • Natalie Dormer The Forest című következő filmjének előzetese is nemrégiben jelent meg. A természetfeletti thrillerben/horrorban Dormer egy Sara nevű, fiatal amerikai nőt alakít, aki a legendás japán Aokighara erdőben tűnt el rejtélyes módon. Az előzetest ITT láthatjátok.
  • Willow Shileds-et is fotózták a Flaunt magazin számára. Az ő sorozatából egy kép került elő, amelyet fentebb láthattok.
  • Donald Sutherlandet legközelebb is egy ifjúsági filmben láthatjuk! A The Measure of a Man című, jelenleg Rhode Island-en forgatott film egy túlsúlyos, önbizalom hiányos 15 éves kamaszról szól (akit az Útvesztőben Chuck szerepében megismert Blake Cooper alakít), akinek egy nyáron fordulóponthoz érkezik az élete és megtanulja, hogyan álljon ki magáért. A filmben Suthetland a Wall Street egyik vezetőjét, Kahn-t alakítja, aki nyári munkát ad a fiúnak és megtanítja neki, hogy a kemény munka, az elszántság és az önbecsülés fontosságát. Kahn váratlan bizalmasra talál a fiúban, aki pedig segt neki saját veszteségeit feldolgozni.
  • Lenny Kravitz (Cinna) az élet sok területén kipróbálta már magát, most lakberendezési terveit láthatjátok EZEN az oldalon.
  • Francis Lawrence-hez továbbra is záporoznak az ajánlatok, most két újabb TV sorozat/film adaptálásában vesz részt a hírek szerint. Az egyik a Sosehol című dráma sorozattá alakítása, a másik pedig a House of Thieves című TV film. Szerintem további részletekről majd akkor számolok be, ha lesznek konkrétumok.
  • A Vörös Galambról, amelynek rendezését bíznák Francis Lawrence-re, már korábban olvashattunk. A készülő filmben egy fiatal, Dominika Egorova nevű nőt karata ellenére képeznek csábító hírszerzővé. Első megbízása Nathaniel Nash CIA-ügynök ellen irányul, aki az orosz hírszerzés legérzékenyebb területeivel foglalkozik. A két intelligens fiatal hírszerző a kémkedés, a megtévesztés és az elkerülhetetlen szexuális vonzalom felfokozott hangulatában ütközik össze.
    Dominika bosszú forral lelketlen kiképzői ellen, és nagyon veszélyes kettős életet él, miután a CIA felbérli, hogy segítsen leleplezni Washingtonban egy magas szintű árulót. Felkutat egy, az USA hadseregébe mélyen beépült orosz illegálist is, majd minden reménytelenség ellenére visszatér Oroszországba, mint Putyin titkosszolgálatának újgenerációs munkatársa.
    A filmről azért írtam ilyen hosszan, mert már több helyen olvastam, hogy Francis Lawrence (ki mást, mint?) Jennifer Lawrence-t szemelte ki a főszerepre. Logikus választás :)

10 megjegyzés:

  1. Willow tisztára úgy néz ki mint Coin :/ Így még azt is mondanám,hogy a lánya is lehetne

    VálaszTörlés
  2. Jajj de imádtam az útvesztőben is az a kiscsávót:D Willow gyönyörü

    VálaszTörlés
  3. Még mindig semmi hír a szinkronizált előzetesről? ):

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ööö, melyikről?
      Az elsőt, ami június 9-én jelent meg, június 25-én tették fel YT-ra, a július 9-én megjelent előzetest pedig augusztus 28-ra sikerült leszinkronizálni. Szóval nem gondolnám, hogy aktuális lenne a kérdés. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy a final trailert megcsinálják szinkronosra. Mindjárt itt a film. :)

      Törlés
    2. Esetleg a soundruckról?
      Kata

      Törlés
    3. Esetleg szerinted nem írnék, ha lenne mit?? :)
      De nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz soundtrack. Kérdés, mi lesz a végefőcím alatt. Lehet, meglepetés :)

      Törlés
  4. Lehet nem ide illik a kérdésem de lehet én tévedtem el az információ áramlásban de nem úgy van h Liam szerepel a Star Wars filmben? Illetve fog a köverkezőben? Nem a 7. részben ha nem a 8.ban? Köszi Csilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Liam Függetlenség napja 2-ben szerepel, és személy szerint Sam Claflinről, hogy a Star Wars Rogue One-ban szerepel, de szerintem még ez se biztos.

      Törlés
  5. Akkor kevertem Köszi

    VálaszTörlés