2014. július 24., csütörtök

Megnyitott a Comic Con

Vááá, imádom ezt a hetet, amikor beindul a Comic Con, és érkeznek sorra az izgalmas történésekről szóló hírek. Így van ez most is, amikor a várakozások ellenére van azért Éhezők Viadala megjelenés és hangulat a rendezvényen, amelyről amerikai kispajtásaink mindenféle képi és videóanyaggal is megleptek minket. :)
Játsszuk azt, hogy mi is ott vagyunk, és nézzünk körbe a helyszínen!!

Mondja valaki például, hogy a Lionsgate-nek nincs standja. Dehogy nincs:


Menjünk csak közelebb, úgy izgibb:


Szétnézünk még kicsit a Samsung standjánál is, és keresünk szóróajándékokat, de azt már csak az ugrás után, de gyertek csak!


Utunk során Békeőrökbe botlunk, egyikük háta mögötti poszteren még ismerős arcot is látunk. Bár Philip Seymour Hoffman láttán elönt a szomorúság is, ám a télen elhunyt színészt még láthatjuk Az üldözöttben nyár végén és persze a Kiválasztott filmekben is szerepel majd:


Jééé, vannak életnagyságú poszterek. Klasszak. Van itt hangulat, ki mondta, hogy nem lesz? Még jó, hogy mégis eljöttünk!!


A Lionsgate standjánál felkapjuk az első kezünkbe kerülő Éhezők Viadala hangulatú cetlit, amely az előzetessel kapcsolatos alapinfókat írja le. Azért zsebre vágjuk:


Azt írja az írás, hogy van valahol Kiválasztottas kitűző. Igaz, csak holnaptól (mától) lehet beszerezni, de azért fotónk van róla:


Nézzünk már el a Samsung standja felé, hátha ott is van valami készülődés. Nanáhogy!


Egyenesen a Kapitóliumba botlunk, amelyet természetesen Békeőrök védenek:


De vajon mi is az ott a Békeőröktől balra??


Közelebbről:
Hősök Csarnoka

Jééé, és ez mozog is, mint a napokban megkapott Capitol Couture anyagban. Ezek az Élő Portrék. Nagyon izgi! :)



Na, ennyi mostanra, de visszanézünk még. Mondjuk az izgalmak péntekre sűrűsödnek, amikor bemutatják az előzetest (hátha valami lázadó még vasárnap előtt feltölti a netre - bár félek, azzal belegázolna a Lionsgate-Samsung együttműködésbe) és autogramosztás is lesz. Arról sem maradunk le, ígérem. :)
Képek: PanemPropaganda, QuarterQuellOrg

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jóóó ! ! ! :) :) :$

    VálaszTörlés
  2. Úúúú! Ez de baromi jó! Milyen szuperül megcsinálták. :DD De sajnálom, hogy ilyen messze van!

    VálaszTörlés
  3. Huuuh....hát ez nagyon szupi !!

    VálaszTörlés