2014. július 24., csütörtök

Nézzünk szét San Diego-ban

Hát, esküszöm próbálok Nektek összeszedett bejegyzést készíteni, de olyan össze-vissza infóim vannak, hogy nem tűnik egyszerűnek. Attól tartok, a Comic Con Éhezők Viadala megjelenéséről a reggeli bejegyzéshez képest nem tudok sok újat mutatni, legfeljebb ugyanazokat a képeket más szögből. Annak meg semmi újdonságtartalma, ugye. 

Az egyik friss infó, hogy már rögtön a legelején elfogyott a Kiválasztott kitűző (hogy ez engem miért nem lepett meg?), azt írják a kintiek, hogy a Lionsgate standján ne is keressen senki, hanem a Hard Rock Hotelben van még, ahol az előzetes is bemutatásra kerül holnap.
Illetve - ezt már helyileg meg nem mondom, hol van, de - ilyen sor áll a Kiválasztott kitűzőért. Szóval annyira ne irigykedjünk, aki kitűzőt szerez, előzetest lát, az is meg kell, hogy harcoljon érte keményen.

Forrás
Úgy tűnik azonban, aki kitartó, megszerezheti kitűzőjét. A kép tulajdonosának röpke két órát kellett várnia rá.


Tartok is attól, hogy a Hard Rock Hotel 207-es számú bárja Éhezők Viadala rajongói körökben hamarosan nagyobb népszerűségnek örvend majd, mint a Comic Con helyszínei, ugyanis a bár egyfajta Kapitólium Galériává alakul. A továbbiakban ide látogathattok, be is kukucskálhattok a Kapitólium Galériába és Peeta Pékségébe is! Az ugrás után!!




Itt is vannak sorok, ezt a képet a bár Twitteréről hoztam:

Forrás: @207sd

Ugyanitt újabb izgalmasság: Peeta péksége. Nálam ez már határeset, az a szint, amikor a rajongónak már mindent el lehet adni. Peeta pékségét is, na. Ja, és igazából Peeta Péksége és Haymitch elixírjei a hely neve. Ez kész :) Teljesen!!


Közelebbről:



Na, erről videót is találtam, teljes az őrület. Kiderül, hogy a pékségben olyan termékeket lehet venni, mint Snow elnök rózsa-muffinjai, Peeta sajtos croissant-ja, Effie Couture muffinok, Kapitóliumi fánk. Elég durva. :)

Belülről ez a kép fogadja még a bárba látogatókat. Gondolom, ez a rész a Capitol Gallery.


Snow elnök trónszéke is ott van, ahogy elnézem, bárki frankón bele is ülhet és klassz kép is készülhet róla:


Ésvégül innen is van videó, aztán ha sikerül beszúrni, akkor lelépek, mert szakadozik a netem és későre is jár. Reggel még nyomozok izgalmasságokért :)

Forrás: A QuarterQuellOrg csapatának és babyvtec-nek vagyok hálás az anyagokért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése