2014. július 3., csütörtök

Műsorajánló

Távol álljon tőlem, hogy azt mondjam bárkinek is, töltse TV előtt a nyarat, de ilyenkor talán TV-zni is jobban van ideje az embernek, mint tanév közben. Ezért aztán arra vetemedtem, hogy összeszedjek néhány olyan filmet, amelyben a sorozat szereplői láthatóak, és mostanában vetítik a TV-k. Mielőtt bárki belekötne, a lista nem teljes, de igyekeztem az ismertebb/aktuálisabb filmeket összegyűjteni.


  • Aki nem látta még a Jennifer Lawrence főszereplésével játszódó Ház az utca végén-t, annak most vasárnap, július 6-án 23:50-kor nyílik rá lehetősége az HBO-n. A kései időpont annak köszönhető, hogy a film horror. A film feliratos előzetesét ITT nézhetitek meg.
  • Josh Hutchersonból egy kicsit fiatalabb verziót láthattok, hiszen tőle a 2008-ban készült Utazás a Föld középpontja felé című filmet vetíti a COOL most szombaton, vagyis július 5-én 20:15-kor. Akinek - teljesen el nem ítélhető módon - ekkortájt más programja van, az másnap, július 6-án 13:15-kor kap újabb lehetőséget erre.
  • Nekem nagy kedvencem volt a tavaly nyáron többek között Woody Harrelson főszereplésével bemutatott Szemfényvesztők. Aki akkor nem látta, ma este 20:00 órától a DIGI FILM-en pótolhatja. Woody Harrelson hatalmas életművéből több filmet is megnézhettek különben, például a 2008-as Fél-profi című vígjátékot szombatról vasárnapra virradóan 0:20-kor az RTL Klubon vagy a még korábbi, Az Őrület Határán című háborús drámában is láthatjátok, amelyet a FEM3 vetít július 7-én hétfőn 21:05-kor.

  • Elizabeth Banks aktuális filmje, a Másnaposok szerencséje még megy néhány moziban, aki azonban TV-ben szeretné látni a színésznőt, a Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap című vígjátékban teheti meg jövő vasárnap, tehát július 13-án 21:40-kor az M2-n.
  • Philip Seymour Hoffman szintén hatalmas életművéből egyik utolsó filmjét a Búcsúkoncertet nézhetitek meg a hétvégén: szombaton (július 5.) a CINEMAX-on, vasárnap a CINEMAX2-őn vetítik a filmet (mindkét nap) 18:30-kor. Kicsit korábbról az UNIVERSAL CHANNEL-en láthatjátok a Tehetséges Mr. Ripley-t július 12-én szombaton 21:00 órakor.
  • Stanley Tuccit az Óriásölőben nézhetitek újra hétfőn, július 7-én este 20:05-kor az HBO-n, de szintén az HBO adja július 13-án vasárnap 18:30-kor a Dől a Moné című vígjátékot is.

  • Nemigen hallottunk még Sam Claflin 2010-es filmjéről Az elveszett jövőről, de most lehetőségünk megnézni azt a holnap a FILM+2-őn este 21:00-kor és FILM+-on július 11-én, pénteken 14:45-kor.
  • Jena Malone filmjei közül is egy régebbit ajánlok most, mert azt játssza a TV, mégpedig a FILMBOX EXTRA jövő héten. Jena a Hitler - A sátán felemelkedése című filmben, Hitler unokahúgának, Geli Raubalnak a szerepét alakítja, akivel a diktátornak rövid ideig tartó románca is volt. Az érdeklődők a filmet tehát a FILMBOX EXTRÁ-n láthatják július 9-én 18:05-kor, illetve 10-én 17:55-kor is.
  • A Katniss édesanyját alakító Paula Malcomson-t a Futótűzben ugyan kicsit többet láthattuk, mint az Éhezők Viadalában, mégis nagyon keveset hallani róla. Aki kíváncsi a színésznőre más szerepben, az hétfőnként kapcsoljon az HBO-ra, ahol 23 órától a Ray Donovan című krimisorozatban látható komolyabb szerepben. A sorozat ezen a héten kezdődött, szóval még érdemes bekapcsolódni. Következő rész tehát július 7. (hétfő) 23:00.
Ez utolsó tippért köszönet Alettának, aki ezáltal a teljes poszt ihletője is volt :)

4 megjegyzés: