2014. július 28., hétfő

Igen. Harcolok! - Észrevételek és gifek a Kiválasztott első hivatalos előzeteséből

UPDATE: Nem szorosan ide tartozik, csak nem akarok neki külön bejegyzést írni, de átvariáltam picit az oldalsávot. Kikerültek a Comic Con kapcsán előkerült anyagok, a (csak a) Comic Con-ra készült lázadó poszter és persze a vadiúj előzetes. Snow elnök üzenetei sem tűntek el, ezeket és az eddig megjelent promóanyagokat betettem a Kiválasztott, 1. rész aloldalra, ahova immáron érdemes benézni néha. Ahogyan a továbbiakban is érkeznek a filmmel közvetlenül kapcsolatos újdonságok, ott gyűjtöm össze ezeket.

Mivel kinn éjszaka van, felesleges arra várni, hogy mielőbb előkerüljenek a mozis magazinok előzetes elemző cikkei, mivel azonban nekem is vannak észrevételeim, csinálok magunknak sajátot. Szerencsére gif-eket találtam (illetve nyilván nem mindenről, és nem szeretném a feliratos - pláne ronda sárga feliratos gifeket sem kitenni, ahol nem muszáj), ráadásul egész jó minőségűeket is, szóval remélem, élvezni fogjátok a bejegyzést, és Ti is hozzáfűzitek saját gondolataitokat, illetve, ha úgy érzitek, valamivel még ki lehetne egészíteni.

Érkezik a légpárnás a 8. körzetbe

Felülnézetből a 8. körzet

Megbeszélés a 13. körzetben:
- Nézze. Erre más nem alkalmas, csak ő.
Katniss a 8. körzet szükségkórházában
Coin először mozgóképen. Azonnal meggyőző.
- Nem fogja tudni kezelni a helyzetet. A Viadal tönkretette.
Most látjuk először Katnisst a Kiválasztottban közelről.
Most is még csak hátulról.

- El kell érnünk, hogy az emberek összefogjanak. Ő a lázadás arca.
Cressida és - állítólag - Paylor.
Cressida frizurája, fejének kopasz részén a zöld indákkal, hibátlanra sikerült. Alakítása is rendben lesz.
Gale - akinek végre komolyabb szerepe lesz a filmben - itt csak egy pillanatra látható.
Az emberek felsorakoznak majd mögötte. - győzi meg Plutarch az elnököt.
Megrázó, nagy hatású pillanatok, nem csupán Katniss, a néző számára is.
- A Fecsegőposzáta jelkép bárminemű használatát betiltom!

Snow elnök mellett balról Antonius (Robert Knepper), és egy másik vezető.
Ő talán Egeria, akiről ITT olvashattunk?
Snow elnök megbünteti a törvénysértőket.

Nincs kegyelem.
Szervezetten menekülnek az emberek a 13. körzetben a bombatámadás elől.
Az igazi háború, amellyel Snow elnök korábban már fenyegetőzött.
Szimbolikusnak érzem a fára mászás tényét a lázadók részéről, biztos nem véletlen, hogy épp így menekülnek.
Robban a bomba a 13. vagy a 8. körzetben
- Te is harcolsz, Katniss? Azért vagy itt, hogy velünk együtt harcolj?
Mindenki a válaszra vár.
- Igen. Harcolni fogok!
Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész 2014. november 20-tól a magyar mozikban.
Képek: mockingjaysource, quarterquellorg

11 megjegyzés:

  1. Fantasztikus lett! Az első pillanattól kezdve magával ragadott, tökéletesen passzol az aláfestő zene. Nagyon érdekesen indít, majd a békeőrös/menekülős(harcos jelenetnél teljesen beleremegtem, egyszerűen szavakat nehéz találni. Egyedül azt sajnálom, hogy Peeta nem tűnik fel, de gondolom tudatosan, így elfogadom, biztos gondolták szerepelt már eleget a promó során. Na mindegy, isteni lett, imádom!!! <3

    VálaszTörlés
  2. Hát meg kell hogy hagyni, valóban oda tették magukat. Remek az előzetes, lehet pont így jó, ilyen hosszúságban, ezekkel a jelenetekkel :) Kis akció, kis érzelem, mindenből egy kicsi. Katniss szenvedése átjön, nagyon jó, emellett Cressida is meggyőzött. Akarom mondani Natalie Dormer. Az a pillanat. Emellett a statiszták is jók voltak. Nekem tetszik,és remélem, hogy legalább még egy lesz Novemberig :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó! IMÁDOM! (Csupa nagybetűvel) Nem tudom mi lesz velem novemberig. Amúgy azon gondolkodtam, hogy a fecsegőposzátás jelkép az a 9. körzetben lehet, vagy a 11.-ben. (szerintem)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik az előzetes!!!jó lett.jó hogyírtál a gifekhez,mert a lépcsős jelenetet nem tudtam hova tenni.a bomba nem a 8-ban robban?nekem olyan mintha gale lenne az előtérben.igazából nem is tudtam hogy mire számítsak,így nagyon izgatott voltam az előzetes alatt.
    Ncsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mintha valahol a 13. körzetet írták volna a bombákhoz, de valóban nem egyértelmű...
      Majd a filmből kiderül, de azért kiegészítem a bejegyzést :)

      Törlés
  5. Így még jobban átlátható: azért a gabona'kör' és az esőben a lázadók eléggé hidegrázós pillanat. Arra a lépcsős leereszkedésre viszont nem tudtam rájönni mi lehet, hol lehet...így már ok :)
    Egy bajom van: bár látom, hogy szuper lesz, egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni arról, mennyire szeretem Julianne Moore-t és még így is szimpatikus, pedig Coin egy kígyó :D
    U.i: Amit az elejére írtál: köszi, hogy így figyelsz az oldalra, minden alkalommal hálát adok, hogy ilyen szuperül kiemeled, elkülöníted a promó anyagokat, ezzel megkönnyítve a dolgunk.

    VálaszTörlés
  6. U.i.2: Paylor (ha ő az) baromi szimpatikus nekem. Látszik, hogy kemény, de jó vezető lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a Paylor dolog bennem még kétségeket vet fel, mert én nem/sem vagyok meggyőződve róla, hogy ő az, ezt egyértelműen kinti anyagban olvastam. Nekem ez a karakter inkább egy sebesült, mint egy vezető. De a filmből ez is kiderül.
      Elég nehéz amúgy ilyen sűrűre összevágott anyagból mélyebb következtetéseket levonni.

      Törlés
    2. Én azokból az óriási, barna szemekből következtettem (nagyon megalapozott :D) és hát igen, bennem annyi, hogy így első blikkre a gif-en valahogy megfogott.

      Törlés
  7. Vajon mi lehet a 3. képen a Beetee mögötti kijelzőn? A bal oldal talán egy épület alaprajza, a jobb oldalról lövésem sincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én olvastam egy cikket (angolul) és erről is írtak méghozzá vmi olyasmit h az a vmi az amivel Beete üzent a kapitóliumnak én nem vagyok olyan fordító mint Ancsi de itt oda volt írva amellé h Beete says (vagy vmi ilyesmi xd) THE MOCKINGJAY LIVES! sztem ez egy nagy hülyeség xdxd én legalábbis nem így képzeltem el ezeket a helységeket miután elolvastam a ķönyvet :)

      Törlés