2014. január 26., vasárnap

Blogajánló

Nem túl gyakran ajánlok oldalakat Nektek, leginkább azért, mert ha mégis, akkor az elüt az Éhezők Viadala témájától, ám most (ismét) kivételt teszek. Amikor a nyáron disztópikus ifjúsági regényeket, sorozatokat ajánlottam, azok közül én magam a Delíriumot és a Beavatottat olvastam el, illetve erőteljesen belelapoztam az Útvesztőbe. A Delírium nagyon nem jött be (ettől persze vannak jó elemei, csak én nem tudtam azonosulni a főhős csajjal), a Beavatott hangulata nagyon tetszett, ezért örültem Borka oldalának. A Beavatott márciusban látható a hazai mozikban is, ha minden igaz.
Az a könyv, amiről nagyon sokat hallottam még, de nagyon nem tudtam, hova tegyem, az Útvesztő volt. Igazából csak belelapoztam a regénybe (de hamarosan tervezem rendesen elolvasni), de nagyon olvastatja magát. Az elején nagyon lassan és fokozatosan kapjuk meg az infókat a könyvből, de a szerző valahogy eléri, hogy az ember ne tudja letenni a könyvet. Nekem a fő gondom vele, hogy "túl scifi", de aki szereti a furcsa, félelmetes lényeket, azt ez sem foghatja vissza. :) Amit részemről még hiányoltam, az egy rajongói oldal a témában, ám egy (vagy rögtön kettő? :) olvasóm megoldotta ezt a problémámat is. Aki hasonló cipőben jár, mint én, annak örömmel ajánlom a TheMazeRunnerHun oldalát. Katt a képre a linkért, és ne feledjétek, hogy a film is várható ősszel (bár annak a hazai megjelenéséről még nem találtam infót), és még mindig versenyben van a Movie Brawl-on, ahol épp a Kiválasztottat kiütő Veronica Mars-sal került szembe:


6 megjegyzés:

  1. Tesómmal együtt köszönjük szépen az ajánlót! :)
    Ha majd elolvasod a könyvet és lesz időd, megírhatod, hogy tetszett. ;)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a Delírium nagyon jó!! Tavaly nyáron olvastam és nekem bejött!!!Az egyik legjobb könyv ,amit eddig olvastam!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezért mondtam én, hogy nem feltétlenül az a tuti, amit én írok. Én is tavaly nyáron olvastam, de néha nem bírtam tovább haladni, annyira nehezen viseltem a főszereplő lány inkoherens stílusát (értsd: néha túl bátortalan, olykor meg irreálisan vakmerő volt), hogy sokszor napokig nem tudtam elővenni a könyvet. Pedig a srác szimpi volt, a szerelem része klassz, de nem kaptam kedvet a folytatáshoz. De kicsit sem bánom, ha más pedig igen :))

      Törlés
  3. Én is szeretném személyesen megköszönni az ajánlót. :) És igen, jómagam is rendszeres olvasója vagyok ennek az oldalnak. :D

    VálaszTörlés