2014. január 9., csütörtök

A Kiválasztott filmadaptálásának nehézségeiről

Az Éhezők Viadala harmadik kötetét lesz a legnehezebb filmvászonra adaptálni. A Denofgeek cikke azt is kifejti, hogy miért. Néhány elég fontos kérdésre, komoly problematikára utalás történik. A cikk SPOILER-eket tartalmaz azok számára, akik nem olvasták még az utolsó könyvet. Viszont izgalmas írás, érdemes végigrágni magát rajta az érdeklődőknek! Ilyen Kiválasztott filmadaptálásról szóló írások várhatóak ám még a következő hetekben.

Mostanra illett legalább kétszer megnézned a Futótüzet, jókat sírhattál fölötte, és összeállíthattad a listát, hogy miben különbözött a film a könyvtől. [Részünkről megvolt ;)] Így aztán elkezdhetünk agyalni a Kiválasztotton. Leginkább azért, mert úgy tűnik, a három könyv közül ezt lesz a legnehezebb képernyőre adaptálni. 

Először is, ez a legvitatottabb kötete a trilógiának. Annak ellenére, hogy a kritikusok jól fogadták, nekünk rajongóknak nem annyira tetszett a könyv sötétebb irányvonala. Az előző két könyvhöz hasonlóan a Kiválasztott is Katniss szemszögéből íródott, ám eddigre a lány olyan szinten sérült érzelmileg, hogy ideje nagy részét egy-egy sarokban tölti [ITT már olvashattok is egy ilyen jelenet felvételéről], ahol összegömbölyödik és elbújik a világ elől. Poszt-traumatikus stressztől szenved és ez szívszorító, de azt is jelenti, hogy hosszú időszakokon keresztül nem történik vele semmi.

Amikor végre valami történik, az erőszakos és kegyetlen és közben általában meghal valamelyik kedvelt karakterünk. Majd jön az epilógus, amelyben Katniss és Peeta igaz szerelemre lobbannak egymás után és boldogan élnek, amíg... Vagyis nem olyan boldogan, hisz ez az Éhezők Viadala, és mindkettejükön nyomot hagy, ami történt velük, de azért legalább olyan boldogan élnek, amennyire az lehetséges. Olyan dolgokat életre kelteni a képernyőn, amit a rajongók már előre utálnak, amiért meg fog történni, nem lesz túl népszerű dolog.

De vannak más kérdések/nehézségek is, különösen, ha figyelembe vesszük azokat a döntéseket, amiket az első két Éhezők Viadala filmben hoztak. A szerelmi háromszög például annak ellenére, hogy a média ezt emeli ki a sorozattal kapcsolatban, nem olyan jelentős ezekben a filmekben. És Jennifer Lawrence sokoldalú tehetsége ellenére kapcsolatainak néhány apró finomsága el is veszett ezekben a filmekben.


A filmekből nem derül ki egyértelműen, Katniss igazából hogyan érez Peeta iránt, például. Amikor [a könyv szerint] össze van zavarodva, [a filmben] értelmezhetjük úgy is, hogy csak színészkedik, nem igazán lehet eldönteni, mit is érez, csak azt látjuk, hogy határozottan érez valamit a fiú iránt. A filmekben eddig Gale olyan szinten háttérbe volt szorítva, hogy hogy a Kiválasztott filmekben keményen kell majd dolgozni azért, hogy a vele kapcsolatos dolgokat - nos, szinte mindent - megalapozzák. A Futótűzben ugyan éreztetik forrófejűségét, küzdeni akarását és hogy mennyire gyűlöli a Kapitlóiumot, de vajon ez elég ahhoz, hogy felkészítse a film nézőit arra, amit a következő filmben tenni fog? Kicsit olyan lesz, mintha a semmiből jönne majd.

Ha már a "semmiből jön" kifejezésnél tartunk, a 13. körzet létezését sem készítették elő az eddigi filmekben, nem igaz? A Futótűz könyvváltozatában Katniss két 8. körzetből származó menekülttel, Bonnie-val és Twillel találkozik, akik elmondják neki, hogy azt gyanítják, hogy a 13. körzet nem lakatlan, ahogyan azt a Kapitólium állítja, ami megalapozza a 12. körzetből való menekülés lehetőségét. A filmben azonban nincs benne ez a jelenet, és nem igazán hangsúlyozták ki azt a tényt sem, hogy a 13. körzet robbantotta ki a legutolsó lázadást, szóval a 13. körzet megjelenése a Kiválasztott 1. részében kicsit váratlannak tűnhet majd.

Egy másik gyakorlatias dologra utalva, az eddigi Éhezők Viadala filmekben a számítógép által generált teremtmények nem voltak túl jól sikerültek (bár a Futótűzben jobb munkát végeztek a gyilkos majmokon, mint az Éhezők Viadalában a mutáns farkasokon), a Kiválasztott mutánsai pedig nem is kifejezetten képernyőbarátak. Ember-méretű, fehér bőrű gyíkok, amelyek rózsaillatot árasztanak magukból? Szent ég! Nagy a veszélye, hogy sokkal inkább nevetségesnek fognak tűnni, semmint rémisztőnek, az illatot pedig teljes mértékben ki is kellene hagyni, hisz ez működik a könyvben, ahol ismerjük Katniss gondolatait és érzéseit, filmen azonban ezt nem lenne ilyen egyszerű ábrázolni.


Aztán ott a dolog üzleti oldala. Több, fiatalokat megcélzó sorozat mintájára a Kiválasztottat két filmre szedték szét. Vitatható, de ezt érdemes megtenni a Kiválasztott esetében, hiszen nagyon sok minden történik és elég nyilvánvaló is, hol érdemes szétszedni a könyvet: A Kiválasztott, 1. része szinte minden bizonnyal azzal a jelenettel ér majd véget, amikor Katniss és Peeta újra találkoznak, és a fiú megpróbálja megfojtani Katnisst. Ez egy elég kegyetlen függővég, ami ráadásul az egész történet lendületét megváltoztathatja.

Sok mindent kell beletenni a filmekbe, a film készítői pedig elárulták, hogy új karaktereket és történéseket illesztenek a meglévőek mellé... ami érdekes, ha figyelembe vesszük, hány új karakter jelenik meg egyébként is a Kiválasztottban. Az, hogy a rajongók örülni fognak-e annak, hogy még többet láthatnak Panem világából, amit a regényekben nem láthatunk a Katniss-szemszög miatt vagy felháborodnak a változtatások miatt, még a jövő zenéje.

Ott van még az életkori besorolás problematikája is. Az Éhezők Viadala és a Futótűz is 12 éves kortól már megtekinthető Nagy-Britanniában [tegyük hozzá, hogy az Éhezők Viadalát ők egy vágott verzióban láthatták csak a moziban!], 13 éves kortól pedig az USÁ-ban [nálunk meg mindkét film 16-os karikás], ami pedig azt jelenti, tekintve az alaptémát, hogy a filmkészítőknek elég ügyesen kell majd ábrázolniuk a filmekben az erőszakot. Ez persze bizonyos esetekben még mélyebb érzelmi hatást érhet el - amikor hallottuk Gale üvöltését a korbácsolásakor, még úgy is elég szívszaggató volt, hogy nem láttuk konkrétan, amint az ostor belemar a húsába - ám a Kiválasztottban tömegjelenetek vannak. Hogyan lehetne például [erőszakmentesen] leforgatni azt a jelenetet, amikor a gyerekeket és a nekik segítő orvoscsoportot, köztük Katniss húgával megöli a lázadók bombája? Mondjuk valószínűleg az lesz, hogy Katniss nézőpontját használják majd, és összefolynak majd előtte az események, és mást mutatnak majd, hogy elkerüljék a vérfürdő látványát, de így is elég durva jelenet lesz egy gyerekeknek szánt filmben.


Nem mintha csak néhány olyan jelenet lenne a Kiválasztott filmekben, amit nehéz lesz megoldani, hiszen az egész történetet áthatja a halál és a kétségbeesés. [De hogy őszinték legyünk, nem ez volt Suzanne Collins célja?] Arra gondolok, hogy az elején Katniss egykori otthona hamvai közt sétál, és majdnem megbotlik egy koponyában, ami elég nyomasztó. A Kiválasztottban azt is megtudjuk, mit történik a Győztesekkel a Viadalok után, hogy sokszor prostitúcióra kényszerítik, hogy bárki igényt tarthat rá a Kapitóliumban, aki meg tudja ezt fizetni, ha pedig ezt visszautasítják, megölik szeretteiket. Ez elég komoly dolog és fontos része mind Finnick, mind pedig Johanna háttértörténetének. De belefér ez a 12-es korhatár besorolásba? Érdekes lesz látni, hogyan oldja majd meg ezeket a kérdéseket Danny Strong forgatókönyvíró.

A legnehezebb dolog azonban a címben szereplő Fecsegőposzáta kérdése. A könyvekből hamar kiderül, hogy a Fecsegőposzáta a Kapitólium egy félresikerült kísérletének jelképe: a legutóbbi lázadás alkalmával ugyanis Panem kormánya fecsegőknek nevezett génmódosított madarakat hozott létre, amik mindent elismételtek, amit csak hallottak. Az elképzelés az volt, hogy a fecsegők (amelyeket egy jelenetben már láthattunk a Futótűzben) kihallgatják a lázadók terveit és visszamondják majd azokat a Kapitóliumnak, ám a lázadók erre hamar rájöttek és értelmetlen üzeneteket "küldtek vissza" velük a Kapitóliumba.

Ami még zavarba ejtőbb volt, hogy a fecsegők párosodtak a poszátákkal, keresztezésükből pedig egy olyan faj jött létre, amely nem szöveget ismétel, hanem dallamokat - ők azok a fecsegőposzáták, amiknek segítségével Ruta és Katniss is üzent egymásnak az első film során. A fecsegőposzáta tehát a Kapitólium kudarcának egyfajta szimbólumává vált, ezért fontos, hogy Katniss a lázadás szimbólumaként viseli Fecsegőposzáta kitűzőjét, ami azt is megindokolja, hogy miért ő lesz a Kiválasztottban a lázadás vezéralakja. És azt is, miért ölik meg Cinnát, amiért Fecsegőposzáta ruhává alakította Katniss esküvői ruháját.


Az Éhezők Viadala történetében sok szó esik a jelképekről és arról, azok mit szimbolizálnak, és mindezek közül a Fecsegőposzáta jelképe a leghangsúlyosabb, ám a filmekből ez nem igazán jön át. Katniss fecsegőposzátás kitűzője látható volt az első filmben és újra megjelent a másodikban graffitiként és életre kelt Katniss csodálatos ruhájában, de nem igazán magyarázták el, miért fontos ez, nem tulajdonítottak neki komolyabb jelentőséget. Plutarch fecsegőposzátás órája pedig még csak meg sem jelent a filmben. Azok számára, akik idáig csak a filmeket látták, de nem olvasták a könyvet, a Fecsegőposzáta nem hordoz túl nagy jelentőséget - azon túl, hogy talán Rutára emlékezteti őket - és ezt nehéz lesz helyreigazítani a Kiválasztott filmekben, ahol a 13. körzet Fecsegőposzáta-szerelésben akarja megjelentetni Katnisst propaganda anyagaiban.

Ne értsetek félre, kétségtelenül sok minden nagyszerű lesz a filmben. Az első két film kiváló adaptáció lett és mivel a Futótűz rendezője, Francis Lawrence rendezi a két utolsó filmet is, semmi okunk azt feltételezni, hogy csökkenne a színvonal. A filmekben pedig már előkészítettek néhány olyan dolgot, amik a könyvekben nincsenek benne - láthattuk már Snow elnököt a Rózsakertben például, megismerhettük az unokáját, ami kifejezetten drámai hatásúvá varázsolhatja a Kiválasztott könyv végén lévő szavazás kimenetelét. Coin elnök lelövése pedig egy kifejezetten csodálatos filmes jelenetsor lehet, amit bizonyára sokan várunk már, hogy lássunk.
Forrás: Denofgeek

8 megjegyzés:

  1. Oké szóval ez a cikk a legdurvább részeket foglalta össze (gondolom ez volt a cél), tehát zsepit elő :(
    Hát igen ez az erőszak kérdés... szerintem átéreztük Gale fájdalmát... de a Kiválasztott egyértelműen durvább. Mert ha belegondolunk, lényegében mindenki borzalnas halált hal... és akkor a mutánsok, Finickék háttértörténete és hát a legvége...jézusom előre félek

    VálaszTörlés
  2. Nem hinném, hogy így szedik ketté. Nagyon erőltetett. Ráadásul nincs is annyi esemény a könyv első felében, hogy ezt indokolja. Szerintem valamivel később, a 2. körzet elfoglalásakor lesz vége a Part 1-nek. Bár ez csak feltételezés. Ott nagyon ütős képsorokkal lehetne pontot tenni a történetre. Katniss a kórházi ágyon, miközben Coin és Snow felkészül a végső ütközetre. A második részre így is maradna bőven sztori. A felkészülés a Kapitólium ostromára, és maga az ostrom.

    Az erőszak ábrázolása szerintem is nagyon érdekes kérdés. Az eddigieket még meg lehetett oldani túl sok brutalitás és vér nélkül, de nehéz lesz mindezt "szinten tartani".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig valamiért ez számomra is evidens, hogy a cikkben leírt ponton szedjék szét a filmet. De épp ebben a pillanatban találtam egy cikket a "Hol szedik szét a Kiválasztottat" témában, de lehet, hogy érdemes hozni, milyen elképzelések is vannak. Bár mondjuk abból se sok minden derül ki :)

      Törlés
  3. Elképesztően nehéz dolguk lesz... számomra teljesen érthető volt hogy a könyv "sötétebb irányvonalra" váltott hiszen Katniss, olyan borzalmas dolgokkal nézett szembe amiken képtelenség túl lépni és lelkileg nagyon megtörik... úgy h én arra is nagyon kíváncsi leszek hogy Jennifer Lawrence hogyan tudja majd ezt a képernyő elé vinni...

    Abban a részben amikor Boggs felrobban, hogyan oldják meg, hogy ne táruljon elénk véres látvány? Mert akárhogy is nézzük leszakadnak a lábai... de amitől a legjobban félek az a vége, mert hogy bőgni fogok Prim halálán az biztos... mint ahogy a könyvnél is tettem.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Spoiler...az egész küldetéses rész nagyon brutális, valamelyik nap fejeztem be az újraolvasást és én tökre elfelejtettem a részt amikor Boggs-nak leszakad a lába, meg a dróthálós rész se túl jó, de azért mindig a Finnick-es és Prim-es rész a legrosszabb. Nagyon kíváncsi leszek hogy hogyan fogják ezeket megoldani, mert ezek elég meghatározó részek és ha valamit átalakítanak hogy ne legyen annyira brutális akkor nem lesz könyvhű :/

      Törlés
  4. nekem se tiszta, hogy hol fogják szétszedni, de valahogy arra tippelek, hogy amikor indulnak a kaitóliumba... de attól félek, hogy valamelyik rész lapos lesz emiatt :\

    VálaszTörlés
  5. szerintem ez egy nagyon jó kis cikk.
    elsőnek én is evidensnek vettem, hogy peeta megjelenése lesz az első rész vége. de ha belegondolunk tényleg nem olyan eseménydús az első 200 oldal a következő 200 oldalhoz képest. szóval ez a 2. körzet utáni kórházas jelenet ésszerűbb lenne. akkor nem lenne annyira tömény a 2.film.
    a besorolással kapcsolatban érdekes lesz, hogy mit kell kihagyniuk. tegnap megnéztem a schindler listáját, ami 12-es karikás film... jó, 1993-as film, lehet akkor más szempontok voltak, mint manapság. de nem hiszem, hogy egy 12 éves gyereknek megengedném, hogy megnézze... folyamatosan megölnek benne valakit és nem nagyon takarják el benne a dolgokat. meg nem hiszem, hogy értené a filmet.
    kíváncsian várom, hogy milyen jeleneteket hagynak meg a filmben és miként oldják meg, hogy a megmaradtakat nézhető módon mutassák.
    az szerintem jó lesz, mint ahogy a futótűzben is, hogy nem csupán katniss szemszögéből látjuk majd a dolgokat és a kapitólium is többet tűnik majd fel. snow jelenetei nagyon hatásosak voltak mindkét filmben.

    VálaszTörlés