2012. január 30., hétfő

Részletek az Empire magazin interjújából

Mivel találtam egy remek kivonatot a márciusban megjelenő Empire Magazin szkennjeiből, ezért a lényegét le tudom fordítani :)

Gary Ross a film besorolásáról:
Nem hiszem, hogy az erőszak-témának ennyire nagy hangsúlyt kellene kapnia. A film nagy része Katniss körül forog, és ő egy ilyen erőszakos világban él. De ez nem jelenti azt, hogy az erőszakot túlságosan hátborzongatóan vagy öncélúan kellene ábrázolni.

Jennifer arról, hogy azon a napon, amikor a Viadal első napját forgatták 45 fokos hőség volt, 10%-os páratartalom és semmi eső:
- Borzasztó volt. Keresztül kellett futnom egy hatalmas mezőn, amelyen hatalmasra nőtt a fű – rohanni, rohanni, rohanni – aztán harcolni. Aztán kezdeni az egészet elölről. Minden nap futottam. Fizikailag nem volt megállás. Kegyetlen volt.

Jennifer Gary Ross rendezéséről:
- Mondtam párszor Gary-nek, hogy összeállítok egy albumot az iránymutatásaiból, mivel az iránymutatásai mindig olyan viccesek voltak… ne gondold, hogy olyanok, mint egy orángutánnak – Az egyik jelenet során, amikor az égő erdőn bukdácsol keresztül, hirtelen egy közeli fába csapódó tűzgolyó elől kellett Jennifernek elugrania. A lány habozott, és nem vette észre, hogy egy tökéletes kört írt le kezeivel a feje fölött – Amikor visszanéztem a felvett jelenetet, láttam, hogy pont olyan vagyok rajta, mint egy orángután.

Gary Katnissről beszél:
- Ebben a nagyon kegyetlen világban, ahol a gyerekeket a szó szoros értelmében arra kényszerítik, hogy az életben maradásukért harcoljanak, Katniss azért küzd, hogy képes legyen ember maradni. Kezdetben csak azért küzd, hogy életben maradjon, a végére pedig talál valamit, amiért képes lenne meghalni is.

Ross a történetről és a film megközelítéséről:
- Ha az ember kívülről nézi a történetet, ez a legfélelmetesebb történet a világon. Suzanne azonban elég bölcs volt ahhoz, hogy belülről írja le mindezt, így aztán minden emberi vágyódást egy jól ábrázolt főhős által érzünk. Megpróbáltam a filmet is ugyanezen elvek mentén elkészíteni. Katniss bőrébe bújunk. Nem kapjuk meg azokat az információkat, amelyekről Katniss sem tud, és egy nagyon szubjektív stílusban forgattunk, úgyhogy Katniss kanyargós útját követjük végig. Így aztán kicsit egyenetlen volt a forgatása, mint a többi általam forgatott filmnek, ám a történet ezt követelte meg.

Gary Ross Jennifer Lawrence-ről:
Ha ő nem lenne, nem tudom, mihez kezdtem volna. Rengeteg nagyszerű színésszel dolgoztam már együtt, de szerintem életemben nem dolgoztam még senkivel, aki annyira tehetséges, mint Jennifer. Nagyon erős életerő sugárzik belőle, ő pedig tisztában van az erejével, és nem is rejti ezt el. Egy modern hősnő. Amikor bejött a meghallgatásra, úgy ültem ott, mint akit fejbe vertek, meg sem tudtam szólalni.

Jennifer a kezdeti bizonytalanságról, illetve, hogy miért nem akarta elvállalni a szerepet:
- Ha ez az egész tényleg olyan sikeres lesz, mint ahogy mondják, sok minden megváltozik majd az életemben - biztonsági rendszert kell kiépíteni, meg ilyenek. Most gondtalanul élek, nem törődik velem a világ. Nehéz belegondolni abba, hogy az ember élete teljesen megváltozik. De nem akartam lemondani valamiről csupán azért, mert féltem.


Jennifer Katniss és a Hatalom törvényében játszott Ree szerepe közti hasonlóságáról:
Látok hasonlóságokat. Mindketten olyan fiatal felnőttek, akiknek valami náluknál nagyobb dologban kell felelősséget vállalniuk, meg kell mutatniuk harcos oldalukat, hogy gondoskodjanak családjukról. Ilyen szempontból hihetetlenül hasonlóak.

Josh Hutcherson a film képi anyagáról:
Hihetetlen az a kontraszt, amit Gary létrehozott a díszlettervezőkkel egyetemben. Állandóan oda-vissza kapcsolnak a Viadalra, ahol látjuk ennek a csatának a kibontakozását, és a Kapitóium között, ahol az emberek koktélokat kortyolgatnak, és nézik ezt az egészet a TV-n.
[Illetve arról is tudunk, hogy Gale-t látjuk majd, amint követi Katniss harcát a Viadalon – ez csak szerintem mond ellent annak, hogy csak azt fogjuk látni, amit Katniss is??]

Gary Panemről és a Kapitóliumról:
A történet a jövőben történik, ám szükség van a hely múltjára is. Úgyhogy a Kapitóliumnak is kell, hogy legyen egy kis múltbéli hangulata. Úgyhogy az építészetet tekintve a masszív, monumentális betonépületek irányába indultunk. A 20. századi diktatúrák építészetéből merítettünk ihletet, és ezeket megnézve tudatosodott bennem, hogy a központi hatalmat az óriási nyílt terek fejezték ki, így ez volt az első viszonyítási alap. Megnéztük a hatalom nagy tereit, mint például a Vörös tér, és ebből indultunk ki.

Ross a Battle Royal-lal való összehasonlításról:
Szerintem azt [a Battle Royale-t] kívülről látjuk. Ezt pedig belülről éljük át, Katniss szemszögéből. Az Éhezők Viadala a társadalom szerkezetéről is szól, arról, ahogyan Suzanne Collins megalkotta a kapcsolatot a Kapitólium és a Körzetek között, és arról, hogyan használja fel a Kapitólium a Viadalt arra, hogy elszakítsa egymástól az embereket, ezen szórakoztatási forma végső következményeként. Hogy a Battle Royale-ban is megvolt mindez? Biztosan. De Az Éhezők Viadala annak egy értelmezése. 

Josh Katniss és Peeta stratégiájáról a Viadalon:
Peeta tudja, hogy ha egyszer szemtől szembe kerülne Katniss-szel, mivel ő szerelmes a lányba, nagyon nyilvánvaló, milyen döntést hozna. Katniss-nek viszont életben kell maradnia a családja kedvéért, úgyhogy számára más ez az egész, számára nincs meg ez a bizonyosság.

Liam Hemsworth Gale-ről:
Gale nagyon hasonlít Katnisshez: ő is folyamatosan azon agyal, hogy hogyan harcolhatna a rendszer ellen, csak ő nagyon tehetetlen, mert teljesen egyedül van.

Liam a szerelmi háromszög ötletéről:
Ez nem egy romantikus történet. Őket [Peeta és Gale] nem úgy mutatják be, hogy mennyire szexik. Nem a Katniss-szel való kapcsolatuk a lényeg, hanem az életben maradás.

Elisabeth Banks Effie-ről:
Szerintem ő egy nagyon összetett személyiség. Tisztában van vele, hogy mindent, amit felépített, bármikor elvehetik tőle. Ebben a világban minden karakter tudja, hogy bármikor kivághatják a nyelvüket. Úgyhogy vannak pillanatok, amikor Effie átérzi mentoráltjai helyzetét és olyanok is, mikor igazi komikus, mert mindent nagyon komolyan vesz, és túlságosan is optimista olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek eredménye a szó szoros értelmében előre meghatározott.

Jennifer a valóságshowkról:
Mind alig várjuk, hogy elkezdődjön a Kardashians következő évada, hogy láthassuk, ahogyan tönkremegy egy házasság. Ez egy végtelenül szívszaggató, és borzasztó, ha megtörténik valamivel, mi mégis odaülünk, és megnézzük. Egyre érzéketlenebbek leszünk azzal kapcsolatban, amit a TV-ben látunk. Ez a mi szórakozásunk: amikor látjuk, amint mások szenvednek.

1 megjegyzés:

  1. "Ez nem egy romantikus történet. Őket [Peeta és Gale] nem úgy mutatják be hogy mennyire szexik. Nem a Katniss-szel való kapcsolatuk a lényeg, hanem az életben maradás" Köszönöm!!! :D Eddig nem volt túl szimpatikus Liam számomra de ez most megváltozott :)

    VálaszTörlés