Újabb hosszú cikket találtam, ami azért is érdekel, mert nekem (mint felnőtt olvasó) nem okozott csalódást a sorozat könyvváltozata. Másnak vajon miért? A cikkből kiderül, ám az is, hogy az írás "csak" egy kritika, tehát egyéni véleményt és nem pedig általános igazságot közöl. Szerintem.
Most, hogy világméretű kasszasikert aratott, Az Éhezők Viadala négy filmből álló sorozata abban is hatalmas szerepet játszott, hogy népszerűsítse a könyvsorozatot, amelyen alapult.
Amellett, hogy (a Katniss szerepét alakító) Jennifer Lawrence ennek hatására lett szupersztár és biztosította helyét a Hollywood-i, mindenki által ismert színészek körében, azáltal, hogy brutális bevételre tett szert, az egynél több filmből álló sorozatok producereinek arcára egyre szélesebb mosolyt varázsolt.
Bár a filmsorozat sikere tagadhatatlan, a Suzanne Collins amerikai írónő által írt könyvsorozat maga is hatalmas népszerűségre tett szert. Collins fiataloknak szóló könyvtrilógiája, amely Az Éhezők Viadala (eredetileg 2008-ban jelent meg), a Futótűz (amely 2009-ben) és A Kiválasztott (2010-ben) című regényekből áll, olyannyira megtalálta az amerikai olvasóközönséget - fiatalokat és idősebbeket egyaránt - hogy a sorozat pop-kulturális jelenséggé vált. Az első rész, Az Éhezők Viadala 60 héten keresztül vezette a New York Times bestseller listáját. 2014 óta pedig a trilógiából csak az Egyesült Államokban 65 millió példányt adtak el (több, mint 28 milliót Az Éhezők Viadalából, több, mint 19 milliót a Futótűzből és több, mint 18 millió darabot A Kiválasztottból). Ez azért nem semmiség a mai kiadói világban.
Az átlagember számára a történet egy Panem nevű posztapokaliptikus országban játszódó disztópia, ahol egy olyan diktatúra virágzik, amely a gazdag Kapitólium és a 12 szegény körzet felett uralkodik. A körzetekből minden évben kiválasztanak gyerekeket, akiknek részt kell venniük az Éhezők Viadalának nevezett, évenként megrendezésre kerülő élet-halál harcban. A sorozat a leleményes Katniss Everdeen történetét dolgozza fel, aki - mind az Arénában, mind pedig a harcmezőn - szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával, és meg kell küzdenie a háború okozta fizikai és érzelmi következményekkel, annak konfliktusaival és kegyetlenségével.
Bár a könyvmolyok között a legmegbocsáthatatlanabb bűnök közé tartozik, ha az ember előbb nézi meg a filmsorozatot, mint olvasná el az alapjául szolgáló könyveket, sajnos szerény személyemmel szemben ezen bűnök helytállónak bizonyulnak és vonakodva bár, de bűnösnek vallom magamat. És még azt is hozzáteszem, hogy egy ifjúsági fikció nem tartozik alapvető érdeklődési körömbe, ám mielőtt részletes kritikával kényeztetnélek el benneteket, még az elején leszögezem: kivételesen (és ilyen ritkán hagyja el egy elvakult könyvrajongó száját) ez alkalommal a négyrészes filmsorozat üti a könyveket, mind minőségben, mind pedig a történet felépítésében. Most pedig, hogy kimondtam a kellemetlen igazságot, evezzünk kicsit békésebb vizekre.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Collins sorozata a legrosszabb könyvtrilógiák közé tartozna, és alkalmanként - ez esetben kifejezetten - nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Az Éhezők Viadalát fiataloknak szánták, konkrétan kamaszoknak, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a 15 évesnél idősebb olvasók számára is izgalmas lesz a sorozat.
Ennek ellenére mindez Collins sorozatának első kötetére, Az Éhezők Viadalára kevéssé jellemző, kritikám ott inkább az írói stílust illeti, amely a legjobb jóindulattal nézve is csak egy jófajta amatőr és kétségbeesetten egy sokkal hatékonyabb szerkesztő után kiabál (ami nem vet túl jó fényt a Scholastic Kiadó színvonalas munkát végző szerkesztőire). Még ha figyelmen kívül is hagyjuk a nem túl stabil lábakon álló írói stílust és a történetvezetés gyengeségeit, az első részben rengeteg elütési hiba van a regény szövegében, olyan apró bosszantó hibák, amelyek nem arról győzik meg az olvasót, hogy úgy nagy összességében túl sok munkát fektettek volna a kész termékbe. Ami ebből fakadóan kérdéseket vet fel a tartalmi részre vonatkozóan is, ami sajnos szintén nagyobb figyelmet érdemelt volna.
Nos, mielőtt Everdeen-féle hajfonatú, Fecsegőposzáta-kitűzőt viselő dühös kamaszok hordái támadnának az irodára, hogy becsmérlő megjegyzéseim miatt engem küldjenek a következő Viadalra, hadd tegyem hozzá: Collins története alapvetően jó, csak a kidolgozás igényelt volna egy kicsit több munkát. Főszereplője, Katniss Everdeen jól kidolgozott, megmarad az ember fejében, bátor, de nem tökéletes, sebezhető, de halálos veszélyt jelent, bár sokszor túlságosan is vakmerő. Mindhárom kötet egyes szám első személyben íródott, Katniss az elbeszélő. Ennek a döntésnek egyetlen hátránya van: hogy a többi karaktert csak az ő nézőpontjából látjuk, így elkerülhetetlenül egysíkúak lesznek.
Bár Collins stílusa hagy némi kívánnivalót Az Éhezők Viadalában, ám a Futótűzben és A Kiválasztottban ez mutat némi nyilvánvaló fejlődést. Érdekes látni, hogy egy fiataloknak szóló sorozat estében az írói stílus fejlesztése tudatos döntés, ugyanúgy mutat haladást, ahogyan a célközönség életkora is. Mire az ember A Kiválasztottba kezd, Collins stílusa gyakorlatilag eléri a felnőtt szintet. Talán ez bevett gyakorlat az ifjúsági sorozatok esetében - itt némi tapasztalatlanságra kell hivatkoznom - de zseniális a megközelítés, hogy egy sorozat stílusa lépést tartson olvasói fejlődésével, ahogyan az egyes kötetek sorra megjelennek.
Nem meglepő viszont - és ezt már tapasztaltam ifjúsági sorozatok esetében máskor is, - hogy egy felnőtt olvasót nyomaszt az, hogy nem derül ki, mi oka a Kapitóliumnak az elnyomásra, hogy nem ismerjük meg Panem vagy annak elődje részletes földrajzi jellemzőit, politikai berendezkedését és Snow elnök karakterének cselekedetire vonatkozó mozgatórugókat, és még folytathatnánk. Persze vitatkozhatunk azon, hogy ez tudatos volt-e a szerző részéről, hogy nem árasztotta el túl sok részlettel a fiatalokat, nehogy azok fejvesztve meneküljenek a könyvtárból.
Talán, talán nem. De egy felnőtt olvasó számára? Legtöbben sóvárognak a fent felsorolt információk iránt és nyomasztja őket, hogy az írónő számára sokkal fontosabb a cselekmény előrehaladása, semmint a történet hátterének részletes bemutatása. Ki is mondta, hogy a légkör nem minden?
A másik kétségbeesetten fájdalmas részterület, amely a teljes sorozatot átíveli, az Everdeen szerelmi háromszöge, amelynek során szinte oldalról oldalra képes váltani egyik fiúról a másikra.
Mire kiolvastam A Kiválasztottat, már annyira undorodtam Katniss [ez végig Everdeen-t ír, engem meg ez nyomaszt, brrr] ingadozó határozatlanságától (bár ez talán csak egy hím-soviniszta hozzáállás egy női író által női karakter egyes szám első személyben megírt történetéhez), hogy majdnem keresztül hajítottam a könyvet a szobán. Döntsél már, Katniss, akkor nekem nem kell tovább olvasnom ezt a szenvedést! De ha meg kihagynánk ezt a romantikus szenvelgést, akkor nem olvasnák el a sorozatot a kamasz fiúk és lányok, ugyebár? Mondjuk az, hogy három részen keresztül húzza az írónő a témát, az önmagában nem fogja fenntartani az érdeklődést.
A való életben sokan azt a következtetést vonták le Az Éhezők Viadala sorozat kapcsán, hogy Collins elég sok más forrásból nyúlta le a kormányzat által erőszakolt életre-halálra zajló gladiátor játékok ötletét. Ha azt vesszük, hogy a "cirkuszt és kenyeret" elv már az ókori Római Birodalomban is bevett módszer volt a tömegek kontrollálására, ez a kritika erőteljesen megállja a helyét. A vád középpontjában olyan valóságshow-k/TV műsorok állnak, mint A 10. áldozat, a Battle Royal, a Das Millionenspiel, A Menekülő Ember, a The Long Walk és a Játék Életre-Halálra.
Mellesleg volt olyan politikai tiltakozás, amelyre hatott a sorozat. A kézjelet (a háromujjas tisztelgés), amellyel a sorozatot is népszerűsítették, és amely azt fejezte ki, hogy az emberek összefognak, hogy az életben maradásért harcoljanak, felhasználták 2014-ben a thaiföldi kormányellenes tüntetés során, és legalább hét embert le is tartóztattak miatta.
Összességében tehát Az Éhezők Viadala kiemelkedő alkotás a fiatal felnőttek tömegei számára, ám a felnőtt olvasóknak hiányérzete támad miatta. A regényekből hiányzik az érzelmi mélység, a részletesség, és ha még jobb lenne a regények szerkesztése, akkor a sorozat könnyebben elérné a felnőtt közönséget is.
Még ha nem is feltétlenül Collins fényképét ragasztanánk a szegényes írói stílus definíciója mellé a szótárban, még akkor is nehéz figyelmen kívül hagyni ezt a tényezőt a sorozat olvasása során, olyannyira rontja az élményértéket. Bár sok középszerű elem szintén sokat lehúz a sorozat élvezeti értékéből, a könyvek így is izgalmas darabok az erős női főszereplős poszt-apokaliptikus témában - ami még mindig ritkaságszámba megy a modern fikció világában.
Forrás: VauxHallAdvance
Érdekes dolgokat feszeget amúgy az írás és nem lehet azt mondani, hogy semmiben nincs igaza. De azért én - felnőttként, ámbár nőként - nem teljesen értek egyet.
Az írói stílust persze mi kevéssé tudjuk megítélni, hiszen mi egy fordított változatot kapunk, amely viszont - szerencsére - nem hemzsegett helyesírási hibáktól (az engem is bír zavarni, igen). Persze azt érzékeltem, hogy a sorozat nyelvezete egyszerű, az előforduló témák egyre súlyosabbak (bár van annál súlyosabb téma, mint amikor gyakorlatilag halálra ítélnek 24-ből 23 fiatalt, akik nem követtek el semmilyen bűnt??).
A szerelmi háromszög valóban klisé és volt helyzet, amikor engem is zavart, hogy Katniss össze-vissza csókolózik, hol egyik, hol másik fiúval, de nekem megállt a lábán a történetnek az a része, hogy egyrészt Katniss érzései fel- és összekavarodnak, másrészt ezzel épp akkor kell megküzdenie, amikor épp más baja is van.
Szerintem az sem probléma, hogy a háttér nem volt részletesebben kidolgozva. Jó, persze volt, ahol én sem éreztem mindent maximálisan következetesnek, de a földrajzi része pont nem érdekelt. Vagy nem zavart annyira, mint a cikk szerzőjét.
Viszont egy dolog kérdést vet fel bennem: vajon nem rosszabb-e filmváltozat után könyvet olvasni adaptáció esetén, mint fordítva? Mert olyankor nekem sem nagyon szokott bejönni a könyv... Ti hogy vagytok ezzel? Meséljetek, úgyis vagytok itt páran, akik előbb látták a filmet, mint olvasták a könyveket.
Az átlagember számára a történet egy Panem nevű posztapokaliptikus országban játszódó disztópia, ahol egy olyan diktatúra virágzik, amely a gazdag Kapitólium és a 12 szegény körzet felett uralkodik. A körzetekből minden évben kiválasztanak gyerekeket, akiknek részt kell venniük az Éhezők Viadalának nevezett, évenként megrendezésre kerülő élet-halál harcban. A sorozat a leleményes Katniss Everdeen történetét dolgozza fel, aki - mind az Arénában, mind pedig a harcmezőn - szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával, és meg kell küzdenie a háború okozta fizikai és érzelmi következményekkel, annak konfliktusaival és kegyetlenségével.
Bár a könyvmolyok között a legmegbocsáthatatlanabb bűnök közé tartozik, ha az ember előbb nézi meg a filmsorozatot, mint olvasná el az alapjául szolgáló könyveket, sajnos szerény személyemmel szemben ezen bűnök helytállónak bizonyulnak és vonakodva bár, de bűnösnek vallom magamat. És még azt is hozzáteszem, hogy egy ifjúsági fikció nem tartozik alapvető érdeklődési körömbe, ám mielőtt részletes kritikával kényeztetnélek el benneteket, még az elején leszögezem: kivételesen (és ilyen ritkán hagyja el egy elvakult könyvrajongó száját) ez alkalommal a négyrészes filmsorozat üti a könyveket, mind minőségben, mind pedig a történet felépítésében. Most pedig, hogy kimondtam a kellemetlen igazságot, evezzünk kicsit békésebb vizekre.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Collins sorozata a legrosszabb könyvtrilógiák közé tartozna, és alkalmanként - ez esetben kifejezetten - nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Az Éhezők Viadalát fiataloknak szánták, konkrétan kamaszoknak, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a 15 évesnél idősebb olvasók számára is izgalmas lesz a sorozat.
Ennek ellenére mindez Collins sorozatának első kötetére, Az Éhezők Viadalára kevéssé jellemző, kritikám ott inkább az írói stílust illeti, amely a legjobb jóindulattal nézve is csak egy jófajta amatőr és kétségbeesetten egy sokkal hatékonyabb szerkesztő után kiabál (ami nem vet túl jó fényt a Scholastic Kiadó színvonalas munkát végző szerkesztőire). Még ha figyelmen kívül is hagyjuk a nem túl stabil lábakon álló írói stílust és a történetvezetés gyengeségeit, az első részben rengeteg elütési hiba van a regény szövegében, olyan apró bosszantó hibák, amelyek nem arról győzik meg az olvasót, hogy úgy nagy összességében túl sok munkát fektettek volna a kész termékbe. Ami ebből fakadóan kérdéseket vet fel a tartalmi részre vonatkozóan is, ami sajnos szintén nagyobb figyelmet érdemelt volna.
Nos, mielőtt Everdeen-féle hajfonatú, Fecsegőposzáta-kitűzőt viselő dühös kamaszok hordái támadnának az irodára, hogy becsmérlő megjegyzéseim miatt engem küldjenek a következő Viadalra, hadd tegyem hozzá: Collins története alapvetően jó, csak a kidolgozás igényelt volna egy kicsit több munkát. Főszereplője, Katniss Everdeen jól kidolgozott, megmarad az ember fejében, bátor, de nem tökéletes, sebezhető, de halálos veszélyt jelent, bár sokszor túlságosan is vakmerő. Mindhárom kötet egyes szám első személyben íródott, Katniss az elbeszélő. Ennek a döntésnek egyetlen hátránya van: hogy a többi karaktert csak az ő nézőpontjából látjuk, így elkerülhetetlenül egysíkúak lesznek.
Bár Collins stílusa hagy némi kívánnivalót Az Éhezők Viadalában, ám a Futótűzben és A Kiválasztottban ez mutat némi nyilvánvaló fejlődést. Érdekes látni, hogy egy fiataloknak szóló sorozat estében az írói stílus fejlesztése tudatos döntés, ugyanúgy mutat haladást, ahogyan a célközönség életkora is. Mire az ember A Kiválasztottba kezd, Collins stílusa gyakorlatilag eléri a felnőtt szintet. Talán ez bevett gyakorlat az ifjúsági sorozatok esetében - itt némi tapasztalatlanságra kell hivatkoznom - de zseniális a megközelítés, hogy egy sorozat stílusa lépést tartson olvasói fejlődésével, ahogyan az egyes kötetek sorra megjelennek.
Nem meglepő viszont - és ezt már tapasztaltam ifjúsági sorozatok esetében máskor is, - hogy egy felnőtt olvasót nyomaszt az, hogy nem derül ki, mi oka a Kapitóliumnak az elnyomásra, hogy nem ismerjük meg Panem vagy annak elődje részletes földrajzi jellemzőit, politikai berendezkedését és Snow elnök karakterének cselekedetire vonatkozó mozgatórugókat, és még folytathatnánk. Persze vitatkozhatunk azon, hogy ez tudatos volt-e a szerző részéről, hogy nem árasztotta el túl sok részlettel a fiatalokat, nehogy azok fejvesztve meneküljenek a könyvtárból.
Talán, talán nem. De egy felnőtt olvasó számára? Legtöbben sóvárognak a fent felsorolt információk iránt és nyomasztja őket, hogy az írónő számára sokkal fontosabb a cselekmény előrehaladása, semmint a történet hátterének részletes bemutatása. Ki is mondta, hogy a légkör nem minden?
A másik kétségbeesetten fájdalmas részterület, amely a teljes sorozatot átíveli, az Everdeen szerelmi háromszöge, amelynek során szinte oldalról oldalra képes váltani egyik fiúról a másikra.
Mire kiolvastam A Kiválasztottat, már annyira undorodtam Katniss [ez végig Everdeen-t ír, engem meg ez nyomaszt, brrr] ingadozó határozatlanságától (bár ez talán csak egy hím-soviniszta hozzáállás egy női író által női karakter egyes szám első személyben megírt történetéhez), hogy majdnem keresztül hajítottam a könyvet a szobán. Döntsél már, Katniss, akkor nekem nem kell tovább olvasnom ezt a szenvedést! De ha meg kihagynánk ezt a romantikus szenvelgést, akkor nem olvasnák el a sorozatot a kamasz fiúk és lányok, ugyebár? Mondjuk az, hogy három részen keresztül húzza az írónő a témát, az önmagában nem fogja fenntartani az érdeklődést.
A való életben sokan azt a következtetést vonták le Az Éhezők Viadala sorozat kapcsán, hogy Collins elég sok más forrásból nyúlta le a kormányzat által erőszakolt életre-halálra zajló gladiátor játékok ötletét. Ha azt vesszük, hogy a "cirkuszt és kenyeret" elv már az ókori Római Birodalomban is bevett módszer volt a tömegek kontrollálására, ez a kritika erőteljesen megállja a helyét. A vád középpontjában olyan valóságshow-k/TV műsorok állnak, mint A 10. áldozat, a Battle Royal, a Das Millionenspiel, A Menekülő Ember, a The Long Walk és a Játék Életre-Halálra.
Mellesleg volt olyan politikai tiltakozás, amelyre hatott a sorozat. A kézjelet (a háromujjas tisztelgés), amellyel a sorozatot is népszerűsítették, és amely azt fejezte ki, hogy az emberek összefognak, hogy az életben maradásért harcoljanak, felhasználták 2014-ben a thaiföldi kormányellenes tüntetés során, és legalább hét embert le is tartóztattak miatta.
Összességében tehát Az Éhezők Viadala kiemelkedő alkotás a fiatal felnőttek tömegei számára, ám a felnőtt olvasóknak hiányérzete támad miatta. A regényekből hiányzik az érzelmi mélység, a részletesség, és ha még jobb lenne a regények szerkesztése, akkor a sorozat könnyebben elérné a felnőtt közönséget is.
Még ha nem is feltétlenül Collins fényképét ragasztanánk a szegényes írói stílus definíciója mellé a szótárban, még akkor is nehéz figyelmen kívül hagyni ezt a tényezőt a sorozat olvasása során, olyannyira rontja az élményértéket. Bár sok középszerű elem szintén sokat lehúz a sorozat élvezeti értékéből, a könyvek így is izgalmas darabok az erős női főszereplős poszt-apokaliptikus témában - ami még mindig ritkaságszámba megy a modern fikció világában.
Forrás: VauxHallAdvance
Érdekes dolgokat feszeget amúgy az írás és nem lehet azt mondani, hogy semmiben nincs igaza. De azért én - felnőttként, ámbár nőként - nem teljesen értek egyet.
Az írói stílust persze mi kevéssé tudjuk megítélni, hiszen mi egy fordított változatot kapunk, amely viszont - szerencsére - nem hemzsegett helyesírási hibáktól (az engem is bír zavarni, igen). Persze azt érzékeltem, hogy a sorozat nyelvezete egyszerű, az előforduló témák egyre súlyosabbak (bár van annál súlyosabb téma, mint amikor gyakorlatilag halálra ítélnek 24-ből 23 fiatalt, akik nem követtek el semmilyen bűnt??).
A szerelmi háromszög valóban klisé és volt helyzet, amikor engem is zavart, hogy Katniss össze-vissza csókolózik, hol egyik, hol másik fiúval, de nekem megállt a lábán a történetnek az a része, hogy egyrészt Katniss érzései fel- és összekavarodnak, másrészt ezzel épp akkor kell megküzdenie, amikor épp más baja is van.
Szerintem az sem probléma, hogy a háttér nem volt részletesebben kidolgozva. Jó, persze volt, ahol én sem éreztem mindent maximálisan következetesnek, de a földrajzi része pont nem érdekelt. Vagy nem zavart annyira, mint a cikk szerzőjét.
Viszont egy dolog kérdést vet fel bennem: vajon nem rosszabb-e filmváltozat után könyvet olvasni adaptáció esetén, mint fordítva? Mert olyankor nekem sem nagyon szokott bejönni a könyv... Ti hogy vagytok ezzel? Meséljetek, úgyis vagytok itt páran, akik előbb látták a filmet, mint olvasták a könyveket.
Hát nem sok mindenben értek egyet a cikk írójával, sőt! Így nem is arra reagálnék, hanem a saját tapasztalataimat írnám le.
VálaszTörlésAlapból az a kijelentése, hogy 15 éves kor felett nem szórakozató a könyv már ellentmondásba ütközik nálam. Épp hogy ellenkezőleg én személy szerint nem tudok mondani egy embert sem, aki 15 év alatt olvasta volna ezen könyveket. Én magam is már bőven elmúltam 20, amikor először olvastam a trilógiát. Aztán számos korombeli barátomnak ajánlottam és adtam tovább, akik szintén elolvasták. Sőt mi több, anyukám is elolvasta mindhárom részt, igaz az utolsó kötet már kevésbé nyerte el a tetszését.
A kérdésedre pedig:
Én előbb láttam az első 2 filmet, és csak aztán olvastam el a könyveket. De nekem egyáltalán nem volt így rossz. Bár tudtam mire számíthatok, mégis újra végigizgultam a történetet, és élveztem hogy mélyebb betekintést nyerhetek. Az utolsó 2 filmet már úgy láttam, hogy olvastam előtte a harmadik kötetet.
Na, bíztam benne, hogy jár itt még olyan, aki hasonló paraméterekkel rendelkezik, mint az eredeti cikk szerzője, vagyis felnőtt és férfi.
TörlésHát szerintem az kicsit túlzás amit néha ír a cikk(undoridtam Ketniss határozatlanságától)én nem érték vele egyet!!!!
VálaszTörlésA szerelmi háromszöges részt még megértem nála, de ahogy írtad is Ancsi, Katniss iszonyatosan össze volt zavarodva.
VálaszTörlésViszont SuzAnne írói tehetségében és a háttér kidolgozásában nem igazán értek egyet. Egyrészt megtudhattuk, hogy mi értelme a Viadaloknak, másrészt én úgy gondolom, hogy itt az író a képzeletünkre bízta a kigondolását.
Azt, hogy a felnőtteknek ez nem tetszik, hát majd két év múlva újra elolvasom és akkor megtudom, hogy tényleg így van-e :D
A kérdésedre válaszolva Ancsi köztes választ tudnék mondani. Amikor "megtaláltam" a történetet, akkor még csak három rész volt adaptálva, így azokat megnéztem, de olyannyira nem bírtam várni a folytatással, hogy a várakozás alatt elolvastam az első két részt. A harmadikat csak akkor olvastam el, amikor már láttam az utolsó filmet is. Sokáig azt hittem, hogy így sokkal jobb, mert a film előtt tényleg úgy ülsz be a moziba, hogy fogalmad sincs mi lesz benne, ráadásul az izgalmas részeknél sem látsz előre. Ami tényleg nagyon jó és ha valakinek inkább a filmekhez húz jobban a szíve, akkor érdemes is így csinálni.
Ámbár amióta úgy olvastam el egy könyvet, hogy nem láttam a filmjét, eszméletlen jó volt. Végigizgulni és agyalni a történeten és ráadásként még nem is csak két óráig tart ez az "utazás". És még a filmet is úgy tudtam megnézni, hogy nem tudhattam előre, mi maradt meg a könyvből vagy, hogy mennyire passzolnak a szereplők a képzeletemmel. És most, hogy már megtapasztaltam az először-a-köny-és-utána-a-film módszert, kevésbé lettek szórakoztatok azok a könyvek, amelyeknek már láttam a filmjét.
Tehát én váltottam a módszeremen és nem hiszem, hogy meg fogom majd bánni bármelyik filmnél, persze azt nem mondom, hogy nem örülnék, ha arra a két órára elfelejthetném a történet, amíg a filmet nézem :)
:) Sokban egyetértünk.
TörlésA háttér kapcsán: igen, részben megismerjük a hátteret, másrészt pedig pont egy felnőtt olvasónak nem volna szabad épp azt felróni, hogy nem rágnak mindent a szánkba.
A másik gondom a cikkel az, hogy nem azt írja, hogy "szerintem", "meglátásom/véleményem szerin", "én úgy érzem", stb., hanem mintha a saját véleményét kivetíthetné a teljes felnőtt olvasótáborra.
Azért kezdtem el olvasni a cikket, mert a cím azt sugallta, mintha lett volna egy felmérés, aminek ez lenne a következtetése. Pedig szó sincs ilyesmiből.
Kíváncsi lennék az eredményére, hogy valóban igaza van-e a cikk szerzőjének vagy mégsem.
TörlésSzerintem ha minden apróságra kitért volna Suzanne, akkor nagyon vontatott lett volna a történet. A szerelmi háromszöges témában van igazság, de mit kritizálja Suzanne Collins stílusát. Ki ő, talán valami író?! Szerintem jó, ha az író hagyja, hadd szárnyaljon kicsit a képzeletünk. :)
VálaszTörlésAz előbb a könyv/film kérdésre pedig:
Ahol élek nincs a közelben -rendes- könyvtár, ahol találnék szimpatikus könyveket, így sokáig csak úgy csináltam, hogy amikor láttam egy filmet és valahogy kitaláltam, hogy könyv feldolgozás és tetszett, akkor utánanéztem és megszereztem a könyvet (vagy letöltöttem e-bookra). Vagyis a THG-nek is előbb láttam a két részét filmben és utána olvastam el. De ezek után olvastam meg nem filmesített könyveket és szerintem úgy jobb, ha a képzeletünkre hagyatkozunk és izgulunk egy kicsit. :)
Szia Ancsi! Felnőtt (lassan 50es) és férfi vagyok :) és még mindig „járok ide”...
VálaszTörlésÉn az első film után olvastam végig a trilógiát, persze fordításban, így a helyesíráshoz nem tudok hozzá szólni, de a cikkíró problémáihoz igen:
1. Panem hátterének nem részletezése egyáltalán nem zavart, szerintem ez nem lényegtelen a történet szempontjából, számomra a diktatúra parabolája, de nyilván erre utal nevének az eredete is (Panem et circenses), és a viadal mint a cirkusz megfelelője, elég nyilvánvaló... A „jóságos, kenyeret adó” állami diktatúra, ahol évente halálba küldenek 23 fiatalt egy lázadás miatt... nekem ezt nem kell jobban elmagyarázni.
2. Engem a szerelmi háromszög végképp nem zavart a könyvben, és a filmben sem, pedig nem vagyok egy lelkizős típus :), de az érzelmi döntések nehezek ám, és szerintem nem csak kamasz korban :)
Másrészt sokat hozzá tesz Katniss jellemfejlődéséhez, és ugyan soha nem voltam kamaszlány :), de gondolom, nem lehet egyszerű dönteni két ennyire különböző, mégis rokonszenves pasi között, és azt gondolom, hogy a helyébe én is Peeta-t választottam volna :)
Amúgy a film nekem is jobban bejött, mint a könyv, „feszesebb” talán a történet mint a könyvben. Amikor olvastam, nekem olyan volt az érzésem, mintha egy forgatókönyvet olvasnék.
Amúgy is zseniális megoldások vannak a filmben, ahogy kibomlik a fecsegő poszáta jelkép például, de nagyon jó, hogy Effie-t végig „megtartja” a film. És különben is nagyon jók a szereplők és az egész látványvilága.
De majd újra olvasom a könyveket is ezek után
Borka papája :)
Mindig örülök a hozzászólásaidnak, mert gondoltam is Rád a cikk fordítása és többi hozzászólás kapcsán. :)
TörlésA háttérrel kapcsolatban fentebb már leírtam a véleményemet, a szerelmi háromszög pedig abból az egyetlen okból lehet zavaró, hogy elhasznált klisé már a young adults (nekem ez akkor is ifjúságiként hangzana magyarosabban...) könyvekben. De itt nem jött ám rosszul, szerepe volt konkrétan.
Érdekes, hogy itt ebben az esetben, nekem nem is "vetélytársai" egymásnak a filmek és a könyvek. A könyvsorozat által fedeztem fel a történetet, majd végignézhettem,amint mindez megelevenedik. Szóval más-más érzések kapcsolódnak mindkét élményhez. :)
Örülök, hogy még mindig jársz/jártok erre. :) Ez a bejegyzés azért sokakat megszólaltatott, nem is számítottam erre igazából.