Haymitch, a bébiszitter

Katnissnek és Peetának szüksége van valakire, aki vigyáz a gyerekeikre, így más lehetőség híján Haymitchre hagyják őket...

Mosolygok magamban, amikor előhúzom a következő üveget. Mind azt mondták, mostanra halott leszek, a májam belefullad az alkoholba. Haha. Mintha túl lehetne élni egy Nagy Mészárlást és egy lázadást egy gyönge májjal. Épp, amikor arra készülök, hogy megigyam kedvenc itókámat, gurgulázó nevetést hallok.

Kikerekedett szemekkel nézek az ablak felé, és a fenébe is, itt vannak.

Dara trappol elöl, mögötte Orion igyekszik lépést tartani vele. Őket Peeta követi, zsebre dugott kézzel. Pont most kellett jönniük, amikor épp jól ki akarom ütni magamat. Ki kell tennem őket, ahogy csak lehet.

Katniss legutóbb majdnem kinyírt, amikor a gyerekek előtt ittam. Fogadjunk azért akadt ki ennyire, mert neki kellett lemosni róluk a hányásomat. Nagyon félti azokat a gyerekeket. Aztán meg is fenyegetett, hogy kinyírja a libáimat, és ami azt illeti, azt nem szeretném. Már húsz éve nevelem őket. Már majdnem elértem, hogy ne legyenek olyan ostobák. Úgyhogy nem akarnám előröl kezdeni. Szóval inkább elteszem a piát.

Dara kinyitja az ajtót és beront, ráugrik a szőnyegre és végigcsúszik vele a parkettán. Orion követi nővérét, ő is ráugrik a szőnyegre és várja, hogy az elinduljon. Csalódott lesz, amiért az mégsem így tesz. Végül belép Peeta, bezárja maga mögött az ajtót.

A francba, de megöregedtem. Fájnak az ízületeim és megdörzsölöm a fejem tetején lévő foltot, ahonnan az évek során kihullott a hajam. Peeta egykor ragyogó szőke haja is halványodni kezdett, és amikor nevet, apró ráncok jelennek meg vakító kék szemei körül.

-Helló, Haymitch. - köszönt Peeta.

Bólintok és morgok valamit.

- Szóval, arról van szó, hogy szeretnélek megkérni egy szívességre. - folytatja Peeta. - Tudod, Katniss épp az anyukáját látogatja meg a 4. körzetben, itt pedig egy új iskolaépületet terveznek felhúzni. Én jelentkeztem, hogy szívesen segítek, de kellene valaki, aki addig odafigyel addig Darára és Orionra.

- Nem. - mondom egyértelműen.

- De Haymitch...

- Nem, nem és nem.

- De nem tudom őket másra bízni. - kiált fel Peeta. - És csak nem vihetem őket az építési területre!

Felnevetek. - Miért szerinted nálam jobb helyen lesznek?

- Nos, azt hiszem, itt nem esik kalapács a fejükre. - mondja Peeta. - És tudod, hogy Katniss lelövi a libáidat, ha bármi bajuk esik. Szóval szerintem itt viszonylagos biztonságban lennének.

A szemeimet forgatom. - Nem.

Peeta elnéz a gyerekei felé, és odabiccent nekik. Dara felugrik a földről, nekitámaszkodik a térdemnek, kék szemeivel felnéz rám. Sokkal inkább édesapjukra hasonlítanak, csak még rosszabb rájuk nézni, vastag szempillájukra, lányos arcocskájukra. Anyukájuknak sose volt ilyen arca, amennyire vissza tudok emlékezni. De ez a kislány örökölte apukája jóságát, és azt a rajongást, amit anyja mindig is megkapott. 

- Apa, azt mondtad, fogsz velem játszani. - csiviteli Dara.

- Hazudott. - mondom.

Komolyan felnéz rám: - Apa sose hazudik. 

Felhorkanok, nevetek, megrázom a fejem és Peetára nézek. Sose hazudik. Naná. Ez volt az új kormány egyik jelmondata, hogy megcáfolják az emberek fejében megszülető naiv gondolatokat. Amikor majd idősebb lesz, valószínűleg viszontlátja majd ezeket az új történelem könyvekben. Válogatott kulcsmondatok, amelyek közül néhány épp az ő saját szüleire vonatkozik, akik kivették a részüket a felkelésből.

- Nem hazudik. - Dara keresztbe fonja karját, épp, mint az anyukája.

Most Orion jön oda és kezd el felmászni rajtam. A pulóverem ujját rángatja. 

- Jécci, Haymish! - kéri. - Hadd játsszak azokkal a jibákkal.

Átkozott kölykök. Peetára nézek. - De csak egy óra.

- Kettő. - Peeta feltartja két ujját és vigyorog.

- Hé, várj egy percet...

Peeta elviharzik, engem otthagy a kölykökkel. Mindketten kikerekedett szemekkel néznek fel rám. Felsóhajtok és ideges leszek. Inni akarok. De Katniss azt mondta, nem rúghatok be. De azt nem mondta, hogy egy kicsit ne lazulhatnék le.
- Mit iszol? - kérdezi Dara.
- Felnőtteknek való italt. - válaszolom, Katniss kifejezését használva.
Összehúzza az orrát. - Nagyon büdi.
Kuncogni kezdek. Orion már megint az ingujjamba kapaszkodik. Ránézek én is.
- Tejcsi? - kérdezi.
- Bocs, kölyök, az nincs itthon.
- Ajmajé?
- Az sincs.
Orion duzzogni kezd.
Dara belenéz a palackba és megkérdi. - Csak ezt iszod?
- Igen.
- A mi kedvencünk a tej. - mondja Dara. - Neked is azt kellene innod. Annak jobb illata van. És finomabb is. És akkor nem lennél beteg sem. Anya azt mondja, hogy azért vagy mindig beteg, mert ezt a felnőtteknek valót iszod.
- Kösz a tippet, drágaságom. - kezd elegem lenni abból, hogy egy hatéves oktasson ki. - Nem akartátok megnézni azokat a libákat?

A két gyerek felvidul, bólogatni kezdenek. Az asztalhoz hajolok egy kis erősítésért, majd felemelkedem. A gyerekek máris az előszobán szaladnak keresztül, és a hátsó ajtót nyitják. Én megragadom a botomat és követem őket.
A kapuban állnak, arcukat a rácsok között próbálják átdugni, türelmetlenül várják, hogy odaérjek. Amikor kinyitom a kaput, a libák rohanni, a gyerekek pedig sikítozni kezdenek. Elindulnak és üldözni kezdik a libákat. Felsóhajtok, a botomra támaszkodok, és nézni kezdem, hogyan üldözik ezek ketten az állatokat.

Csak egyetlen szerencsétlen pillanatra nem nézek oda, az egyik máris bőgni kezd valami miatt. Orion ül a földön, ordít, és a karját szorongatja. A picsába. Odabicegek hozzá.
- Az a liba volt. - magyarázza Dara. - Ellökte és megharapta őt.
Óvatosan leguggolok, és meggyőződöm róla, hogy Orion karján azt a kis sebet valóban a liba ejtette. Először azt hittem, Dara volt a tettes, de túlságosan jól ismerem ezt a fajta sebet az elmúlt évekből.
- Gyere kölyök - mondom, és felállítom.
Bánatosan áll, majd szipogva a kezembe csimpaszkodik, ahogy visszafelé haladunk a házba, hogy megtisztítsuk a sebet. Lenézek, és látom, hogy tiszta takony az alsó ajka a sírástól. Oké, tudom, hogy nem vagyok egy higiénia bajnok, de a saját mocskomat sokkal könnyebben kezelem, mint egy ilyen pisisét. Nem akarom letörölni a trutyit, pedig tudom, hogy azt kellene. Ehh. Majd csak felszárad, nem? Elég, ha arról gondoskodom, hogy a seb ne fertőződjön el.

Amikor beérünk a konyhába, felemelem Oriont és a pultra állítom. Dara mögöttem áll, és azt magyarázza, hogyan kellene ellátnom a "bibit".
- Úgy mondod, mint a nagynénéd tenné. - motyogom, miután felragasztom a ragtapaszt Orion karjára.
- Prim? - kérdezi Dara. - De Prim meghalt.
- Ismertem korábban. - felelem halkan.
- Haymish - mondja Orion és felemeli a karját. - Adjál gyógypuszit.
Amikor legutóbb megpusziltam valakit... az szerintem Katniss és Peeta esküvőjének napján történt. Nem szoktam ilyet csinálni. Józanul legalábbis biztos nem, és aznap biztos nem voltam az. És egyáltalán, mi értelme van? Attól, hogy megpuszilom, a harapás még ugyanúgy fog fájni.
- Majd én adok. - mondja Dara büszkén, majd felmászik a pultra ő is. - Ez a legfontosabb az egészben.
Lehajol és ajkait a ragtapaszra nyomja. Na. Most már "jobb" lesz. De Orion még mindig nyűgösködik. Rám néz: - Haymish, most te.
- Én nem puszilom meg. - fonom össze a karom.
Orion elszontyolodik. Nyöszörögni kezd. - De még mindíííííg fáj, Haymish.
Visszanyelem a torkomból indulni készülő morgást, belemegyek a játékba, és gyorsan megpuszilom a ragtapaszát. Orion kuncogni kezd. - Ez csikis volt.
Megforgatom a szememet, hátha ez elrejti kitörni készülő mosolyomat. Lenézek Orion nyálkás alsó ajkára és felsóhajtok. Találok egy többé-kevésbé tiszta rongyot és letörlöm a cuccot az arcáról.

Előások a fiókból néhány rajzlapot és ceruzát, miközben a két kölyök ugrándozik körülöttem, hogy a gyerekek lekössék magukat némi "művészettel".
- Van krétád? - kérdezi Dara.
- Azt szeretném megtartani magamnak.
- Az nem szép dolog. - marasztal el a kislány. - Ide kellene adnod.
Oké. Úgy látszik, a szarkazmus nem működik a kölyköknél. Ők mindent szó szerint értenek.
- Kész vagyok! - Dara elém tartja a rajzot. Az asztal fölé hajol, rámutat dolgokra, majd elmondja, mi micsoda, szépen sorban. - Azok ott virágok. És ott van Anya, és Apa és ez pedig Orion és én. Itt van a házunk. És látod, hogy mosolyog a nap? Mindig mosolygósra csinálom a napot.
- Remek. - mondom, és visszaadom neki a rajzot. ő újra megcsodálja, magában mosolyog.

- Haymitch - kérdezi Dara - te terhes vagy?
Felhorkanok. - Mi van?
- Amikor Anyának Orion benne volt a pocakjában - magyarázza Dara - olyan nagy volt a hasa, mint a tiéd. Most te is terhes vagy?
Görcsösen felröhögök, mire Dara elvörösödik. Na, jó, persze tudom én, hogy voltam már jobb formában  is életemben, de nem sejtettem, hogy ennyire rossz a helyzet. Még hogy terhes! Mit tanít Katniss meg Peeta ezeknek a gyerekeknek? Hogy egy idős férfi lehet terhes? Kitörlöm a könnycseppet a szemem sarkából, miközben Dara rám mered.

- Haymish, én isz kész vadok. - mutatja Orion a rajzát.
Hát, biztos nem az apja képességeit örökölte a gyerek. A lapon néhány girbegurba kör és vonal látható. Bólintok és mosolyogni próbálok. Nem a művészet a legfontosabb az életemben. Még Peeta művei is hidegen hagynak. Illetve inkább egy piára vágyok láttukra. Vajon mit kellene reagálnom ezekre az ovis firkákra?
- Játod? - kérdezi Orion. - Te és én és Daja, és apa, anya pedig jejövi a jibát, amelyik meghajapott.
- Ó - mondom, és megdöbbenek, amikor kiderül, hogy egy családi portrét látok.
Orion büszkén ragyogva néz a képre, én pedig azon kapom magam, hogy visszamosolygok rá. Dara felugrik a székből, kimutat az ablakon és kiabálni kezd: - Apuci, apuci!
Az órára nézek. Letelt a két óra. Huhh.

Peeta belép az ajtón, gyerekei letámadják. Dara elcsacsogja, mi mindent csináltunk, Orion pedig a bibijére panaszkodik, amelyre Peeta újabb gyógypuszit ad. Én egy pohár ital után nyúlok, kezemben még mindig Orion rajza.
- Rendben voltak? - kérdezi Peeta.
Megrántom a vállam. - Biztos. Nem voltak sokkal rosszabbak, mint máskor.
- Akkor máskor is megkérhetlek egy kis gyerekfelügyeletre? - kérdezi Peeta összevonva a szemöldökét.
- Nem hiszem, hogy Katniss hagyná. - mondom. Majd kelletlenül folytatom. - De jobb is így.
- Nos, akkor köszönöm, Haymitch. - mondja Peeta, majd a gyerekeihez fordul. - Gyertek, menjünk haza.

Dara elengedi apja kezét, odarohan hozzám, kis karjaival átkarol, amelyek nem elég hosszúak ahhoz, hogy körbeérjenek. Aztán Orion is odajön a másik oldalamra. Esetlenül megsimogatom a fejüket, aztán elmennek Peetával, de még kifelé úton is integetnek.

Felsóhajtok és végre inni kezdek.

Forrás: Fanfiction.net

Ui.: Azért érzitek ismerősnek a neveket, mert a fic szerzője ugyanaz, aki a karácsonyi írást is elkövette...