2016. április 22., péntek

Willow Shields Girls' Life interjú

Azt hiszem a raktáron lévő utolsó interjúim egyikét olvashatjátok. Ez is egy hónapos már szegény majdnem, de nem akartam, hogy idő előtt megunjátok, mert több Willow Shields interjú is jelent meg nagyon egyszerre. Úgy olvassátok, hogy ki tudja, olvashattok-e még itt vele interjút. 

A mai nap kissé keserédes. Végre megjelenik Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 2. része DVD-n és Blu-Rayen és bár alig várjuk, hogy a kezünkben tarthassuk, azt is tudjuk, hogy ez egy korszak végét jelzi. 
Most, hogy már hivatalosan is a kezünkben tarthatjuk mind a filmet, azt jelenti, hogy már nincs mire várni - kivéve talán mindazokra a kulisszák mögötti érdekességekre és új kisfilmekre, amelyek a Teljes, 4 Filmes Éhezők Viadala Gyűjteményben megtalálhatóak, köztük azzal a 13 törölt jelenettel az első két filmből, amelyeket eddig nem láthattunk. 


Willow Shields-szel beszélgettünk, ezekről a filmekről talán utoljára.

Alig várjuk, hogy láthassuk a bakiparádét. Voltak olyan vicces pillanatok, amikben reménykedsz, hogy túlélték a vágást?
Ó, Istenem, hány tényleg szó szerint folyamatosan poénkodunk. Remélem, a kisfilmekből ez azért majd érződik majd. Mindig sokat beszélünk erről, de szerintem a rajongók saját szemükkel is szívesen látnák. Jen nagyon vicces és nagyon jól érezzük magunkat a forgatáson, és szerintem Woody Harrelson is tök poénos volt. Na, most, ha Jent, Josh-t és Woody-t betesszük egy terembe, akkor az kész katasztrófa, nagyon vicces. Mindannyiuknak más-és-más jellegű a humorérzéke, de ha együtt vannak, az olyan, mint egy Saturday Night Live Show.

El tudjuk képzelni. Volt olyan, hogy megpróbáltatok leforgatni valami komoly pillanatot, de valaki folyamatosan nevettetett?
Egyik alkalommal volt egy közös jelenetünk, amelyben Woody is szerepelt. Komolynak kellett lennem, mert csak Jent és engem vett a kamera, de Woody úgy állt, hogy én pont láthattam őt. Folyamatosan hülye pofákat vágott, poénkodott és megpróbált minket megnevettetni - de persze ettől ő is folyamatosan röhögött. Annyira nevetett, hogy szó szerint a földön fetrengett röhögve a jelenet kellős közepén, miközben mi tényleg próbáltunk nagyon komolyak maradni.

Volt olyan pillanat a filmekben, ami úgy nagy általánosságban a kedvenc részed volt, amit leforgattatok?
Szerintem az Aratási jelenet nagyon jó volt. Emlékszem, több száz statisztával dolgoztunk és nagyon, irgalmatlanul meleg nap volt, mégis nagyon jó buli volt és úgy éreztük magunkat, mint egy nagyszabású film forgatásán, ami nagyon klassz volt. 



Felnőttél, mióta először láttunk Primként. Milyen érzés volt látni a filmekben a fejlődésedet? Mi volt a legklasszabb dolog, amit ebből az élményből megtanultál?
Igen, ez nagyon érdekes, mert igazán drámai volt számomra, hogy az évek során felnőttem ezen filmek forgatása alatt. Annyira imádom, hogy olyan kis fiatalnak látszom az első filmben és mindenki láthatta, ahogyan egyre nagyobb leszek. És néha nagyon bénán is néztem ki, de hát ez van. Szerintem úgy nagy általánosságban rengeteget tanultam ez idő alatt a színészkedésről és a filmkészítésről. Szerintem számomra az, hogy ilyen fiatalon végigcsinálhattam mindezt, olyan volt, mintha valami filmes iskolába járnék, mert nap, mint nap gyakorolhattam a színészkedést, és ráadásul a legjobbaktól tanulhattam. Nagy általánosságban beleláthattam a filmkészítés technikai részleteibe és szerintem ez a legnagyobb dolog, amit magammal vihetek ebből az egészből.

Van kedvenc filmed a sorozatból? 
Nagyon szeretem a Futótüzet. Nem tudom, miért, de vizuálisan szerintem nagyon lenyűgöző, és hogy részben a trópusokon forgatták. Szeretem a vizet, szenvedélyem az óceán, szóval lehet, ez is közrejátszik. De tényleg úgy érzem, hogy csodálatos volt benne az operatőri munka, a fények, a világítás és minden olyan lenyűgöző abban a filmben esztétikailag. És Jen is nagyon jól néz ki benne. Illetve a története is nagyon jó.


A 12. - majd később a 13. körzet - lakójaként nem kellett őrült kapitóliumi ruhákat hordanod, de azért volt néhány különleges szerelésed a vörösszőnyeges megjelenéseid alkalmával. Van olyan premieren viselt ruhád, amelyiket jobban kedveled a többinél?
Szerintem a legutolsó Los Angeles-i premieren viselt ruhámat szerettem a legjobban. Az egy Naeem Khan báli ruha volt, amelynek a gyöngyeit kézzel varrták rá és igazán varázslatos volt. Nagyon nehéz volt, de ettől csak még jobb érzés volt és tényleg nagyon jól is állt rajtam. Ráadásul ki ne venne fel szívesen egy kézzel készített báli ruhát? Ez volt az én hercegnő-pillanatom az egész sorozat során.
Forrás: GirlsLife

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése