2016. április 18., hétfő

Innen-onnan

A múlt hét közepe táján megsokasodtak az egyéb hírek is, úgyhogy ismét olvashattok ezekből is egy nagyobb csokorra valót.


A részletes hírek természetesen szokás szerint a folytatásban.



  • Jennifer Lawrence lassan továbblép az Éhezők Viadala filmektől, a héten például már következő filmjét, a télen megjelenő Passengers-t promózta Las Vegasban a CinemaCon-on. A filmnek immáron több helyen látok magyar címét, mégpedig Az Utazók-ként hivatkoznak rá. Jennifer és főszereplőtársa, Chris Pratt CinemaCon-on való megjelenéséről ITT láthattok néhány képet.
  • Ugyanezen a rendezvényen megjelent a film első (két) posztere is, amelyeket EZEN és EZEN a linken nézhettek meg. Mondjuk a kettő között nagy különbség nincs, csak az egyik függőleges, a másik vízszintes.
  • A CinemaCon-on levetítették Az Utazók első teaserét is, ez online még nem elérhető, de az Entertanment Weekly leírja, az alapján nagyjából mi a film alaptörténete: Az Utazók a jövőben játszódik, amikor már lehetősége van az embereknek arra, hogy 120 éven át tartó űrutazásokban - melynek során az utasok hibernált állapotban vannak - vegyenek részt, amely során másik galaxisokba utazhatnak. Jennifer a filmben egy New York-i, Aurora nevű írónőt alakít, aki maga is elsőként szeretne részt venni egy ilyen utazáson, hogy aztán írhasson róla. A teaser szerint Chris Pratt karaktere, - aki egyfajta kétkezi munkás ember - az utazás 30. évében felébred és teljesen egyedül találja magát egy űrhajóban, amely a 2001: Űrodüsszeia és a Ragyogás űrhajóira emlékeztet. Aurora kevéssel utána tér magához és ők ketten egyedül bolyonganak az üres űrhajón és az előzetes hírek alapján egymásba szerelmesednek majd. Állítólag a jelenetek nagyon lenyűgözőek voltak, ám a számítógépes hatások még nem voltak teljesen készen, nyilván ezért sem láthatja még a nagyközönség sem az első előzetest.
  • Jennek a szintén soron következő X-Men filmjéhez is érkezett egy új posztert, azért IDE érdemes kattintani.
  • Még mindig Jen: a hétvégén lement a Csodálatos Bolygó - amelynek Jen a narrátora - IMAX premierje New Yorkban, erről is láthattok képeket ITT.
  • Liam Hemsworth két filmje között most éppen jótékonykodik. A fenti képet a cuki kisgyerekekkel ITT is megnézhetitek, EZEN  a linken pedig egy kisfilmet is láthattok, amelyben Liam eredeti akcentusával arról beszél, hogy a Brave Beginnings egy olyan kezdeményezés, amely koraszülött gyermekek javára gyűjt adományokat. Megható és szép dolog ez Liamtől!!
  • Liam egyébiránt a Box Office magazin áprilisi számának címlapján is látható a Függetlenség Napja kapcsán. A címlapot nem túl jó minőségben bár, de ITT találjátok.
  • Josh Hutchersont a főszereplésével készülő sorozat, a Future Man forgatására menet-jövet fotózták. A képek a Just Jared oldalán elérhetőek. A Future Man-ről korábban ITT már olvashattatok.
  • Natalie Dormer a Harper's Bazaarban látható. Fotósorozatának képei a Daily Natalie Dormer Twitterén láthatóak EBBEN és EBBEN a bejegyzésben. Meg egy fent is, persze.
  • Utólag derült csak ki számomra is, hogy átvertelek benneteket, mert az MTV Movie Awards-on nem csak Stef Dawson jelent meg a csapatból, hanem Woody Harrelson is, aki Szemfényvesztők 2. szereplőtársaival (Lizzy Caplannal és Jesse Eisenberggel) együtt Chris Pratt-nek adtak át díjat, mégpedig a Legjobb Akciójelenetért, amelyet Pratt a Jurassic Parkban vitt végbe. Mindenesetre jó látni, hogy Woody is pörög valamiféle rendezvényeken, nem gyakori ez nála. :) Képek ITT, a Getty Images-en.
  • Jena Malone következő filmjének, a Neon Démon aktuális előzetese is épp a napokban jelent meg, bár Malone nem sokat látható benne. Malone mellett a film, amely műfaját tekintve horror/thriller olyan színészeket sorakoztat fel, mint Keanu Reeves és Elle Fanning. Magyar megjelenést egyelőre nem látok, de az, hogy magyar cím már van, jó jel.
  • Malone pocakja egyébként egyre nagyobb, ő pedig bátran megosztja művészi hangulatú kismamafotóit Instagramján. Itt a legutóbbi.
  • Elizabeth Banks karrierje is dübörögni látszik, hiszen a legújabb hírek szerint ő rendezheti majd a Charlie Angyalai következő felújítását. Szerencsére magyar nyelvű cikket is találtam a témában, szóval az érdeklődők a CineStarra kattinthatnak érte.
  • A Kiválasztott 2. részében felbukkanó Gwendoline Christie is következő filmjét forgatja. Őt  a Tó Tükre című sorozat következő évada egy jelenetének felvétele során fotózták a Bondi Beach-en. A képeket a Dailymail hozta le.
  • Amandla Stenbergről is mindig van valami írnivaló mostanság, úgy tűnik elég vagány csaj ahhoz, hogy megtalálja a maga útját. Most éppen egy kisfilmet rendezett, amely egy nevelőszülőknél nevelkedett lányról, Andyről szól, aki a kamaszok sorsának megfelelően az iskola és a családi élet között őrlődik. Amikor új helyre költöznek, Andy hamarosan megismerkedik a szomszéd lánnyal, Leával, aki egy éjszaka beoson hozzá és felrázza újdonsült ismerősét. A 20 perces kisfilm megindító és van benne néhány elég ütős szöveg állítólag. A filmet, amelynek címe Blue Girls Burn Fast, Ti is megnézhetitek a Vimeo-n.
  • A sorozat zeneszerzője, James Newton Howard a BMI Icon Award-ját nyerte el, amelyet majd május 11-én adnak át neki ünnepélyes keretek között. A népszerű és sikeres zeneszerző Az Éhezők Viadala sorozaton kívül a Vizet az Elefántnak, a Legenda vagyok (naná, Francis Lawrence filmek!), de a Hófehér és a Vadász és a Vészhelyzet zenéjét is írta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése