2014. szeptember 16., kedd

Liam Hemsworth Kérdezz-felelek

Tény, hogy nem úgy érződött, mintha tavasz lett volna Párizs külvárosában a Kiválasztott kültéri forgatásán májusban. Az égen szürke felhők borongtak, amikor Liam Hemsworth Gale szerepében egy betonelemekkel körbevett, füstölgő golyókkal teleszórt füves átriumon vezette keresztül a féltucatnyi lázadót - közöttük Katnisst is szürke egyenruhájában. A film legújabb szereplői, a lázadás kisfilmjeinek rendezőjét, Cressidát alakító Natalie Dormer és asszisztense, Messalla szerepében látható Evan Ross lendületes, mégis óvatos kocogásban követik őt. A forgatásnak ezen a délutánján mindenki a Kapitólium célkeresztjében volt. 

A Kiválasztottban minden az új szövetségesek körül forog. Bár a 12. körzet hőseinek új otthona a 13. körzet, az igazi akciók a politikailag zűrzavaros Panem különböző területein zajlanak. Katniss és Gale között immáron több van, vadászbarátság. "Ez egy új kapcsolat, mert összeköti őket, hogy idegenként kell beilleszkedniük egy új helyre, új emberek közé és egy új helyzetben." - mondja Francis Lawrence, rendező. A régi és új szereplők közötti kamerákon kívüli kapcsolatát illetően, hozzátette: "Van egy csapat, akik már az első film óta együtt vannak, szóval nagyon izgalmas látni, ahogyan kialakulnak a kapcsolataik az új szereplőkkel is."

A szürkület érkeztével ez a kapcsolat sokkal inkább testvérszerű, nem pedig egy moziszínész társulatra emlékeztet. A csapat átteszi székhelyét a forgatási helyszínről a közelben lévő lakókocsikba, ám egyikük sem csukja magára az ajtót. A színészek közötti beszélgetés egy párizsi kávéházéra emlékeztet, miközben a színészek leadják jelmezeiket a jelmezes kocsinál. Mielőtt Liam Hemsworth leülne, hogy megvitassa Gale szerepének ellenállhatatlan erejét a Kiválasztottban, Jennifer Lawrence átkarolja és látványosan "sötét titkokat" súg a fülébe.


Húsz perccel később Dormer nyitott be a lakókocsiba, hogy kölcsönvegyen pár dolgot. "Épp arról beszéltünk, hogyan vertünk át a forgatás első napján. Az újoncok beavatásáról." - mondta Hemsworth pókerarccal, miközben a lány kezébe adta a kését és villáját. Dormer elmosolyodott és így válaszolt: "Így van. Lehet, hogy Liamnek elbűvölő a mosolya, de igazából egy aljas gazember."

Viccet félretéve, címlapunk párosa, Hemsworth és Dormer Párizsban töltött idejéből szakított ránk, hogy meséljenek karaktereik fejlődéséről, a hatalmas díszletekről és a nagyszabású jelenetekről, amelyeket majd az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. részében láthatunk. 

Gale színre lép - Kérdezz-felelek Liam Hemsworth-szel

Szóval Gale végre tényleg színre lép a Kiválasztottban. Milyen érzés?
Nagyszerű. Az első két filmben Gale-nek korlátozottak a lehetőségei, és nem tehet semmit. Nem tud bejutni a Viadalra és támogatni Katnisst, ami nyomasztó volt. Jó, hogy végre felkelhet ő is, és tehet valamit azellen a nyugtalanság ellen, ami Panemben zajlik.

Végig erre a pillanatra vártál?
Egyértelműen. Tudtam, hogy türelmesnek kell lennem az első két film során. Ha valamiben mindig együtt éreztem Gale-lel, az a szenvedélyessége. Ő tényleg a jó erkölcsi értékekben hisz, és ki is áll mellettük.

Ugyanakkor igencsak bosszúálló típus is. Hogyan hat ez Katnisszel való kapcsolatára?
Elég sokat marakodnak. Gale sok kegyetlen dolgot látott a körzetükben, az összes körzetben. Nagyon elege van. Csőlátása van és kicsit keserűbbek az érzései. Katniss egy kicsit szabadabb gondolkodású.

Viszont Katniss lesz a forradalom arca - és hangja. Miképp van ebben Gale segítségére?
Először is, részem van abban, hogy elterjedjen Panemben a felkelés. De igazából az a lényeg, hogy meggyőzzem őt, hogy álljon ki a forradalom mellett és legyen annak jelképe. Gale és Katniss egész életükben ismerték és nagyon szeretik egymást. Az a különbség azonban közöttük, hogy Gale szerint mindenki bűnös, akinek bármilyen köze is van a Kapitóliumhoz. Katniss viszont nem ilyen szűk látókörű.

"Gale sok kegyetlen dolgot látott és egy kicsit keserűbbek az érzései. De tényleg a jó erkölcsi értékekben hisz, és ki is áll mellettük." - Liam Hemsworth

A Kiválasztott a 13. körzetben játszódik. Mesélj róla, Te hogy látod a körzetet.
A 13. körzet egy titkos, földalatti katonai bázis, amelyet lebombáztak - és a többi körzet, de még a Kapitólium is úgy hitte, hogy lakói meghaltak. Sötét és igencsak klausztrofób hely. Gale itt találkozik először Katnisszel, miután a lány kiszabadul a Nagy Mészárlás Arénájából. 

Nagyobb szabású a film, mint Az Éhezők Viadala és a Futótűz volt?
Igen. Hihetetlenek az akciók és a díszletek. Sokkal többet látunk majd Panemből és a körzetek klassz megvalósításából, mint az első két filmben.

Most már Gale is inkább katona. Részt vettél magad is katonai kiképzésen a film kedvéért?
Igen. És sokkal inkább olyan, mintha táncolni tanulna az ember, amikor egy-két konkrét mozdulatsort kell begyakorolni. Minden a rutinról és a sok ismétlésről szól. Egyszerű dolognak tűnhet, amikor az ember az oldalán forog aztán felpattan. De amikor az ember ezt húszszor vagy még többször megcsinálja egy nap, az megviseli. Egy halom zúzódásom és fájó foltom volt. 

Melyik jelenet lesz a legkirályabb a Kiválasztottban?
Amikor a 8. körzetben vagyunk, és belépünk a légpárnásba, a kórház oldala lángra kap. Az igazi tűz, nem vizuális effekt. Csak úgy ontotta a meleget és alig 10-15 méterre voltunk a valódi lángoktól. Színészként mondjuk sokat segít, ha az ember ténylegesen érzi a forróságot az arcán.

Sok kaszkadőrmunkát végzel a filmen?
Nem igazán volt dublőröm. De imádom ezeket a mutatványokat. Gyűlölöm, ha félre kell állnom és engedni, hogy valaki más csinálja meg a bulis részét a dolognak. Ezáltal én magam is átérezhetem, min megy keresztül a karakterem az adott jelenetben. Tudod, Jen és Josh részt vettek az Éhezők Viadalán. Most végre én is részt vehettem a fizikai részében is.

Hogyan lazítasz egy kemény nap után?
Sokat járunk szórakozni. Legalább párszor egy héten átmegyünk egymás szállására, közösen főzünk vacsorát vagy beülünk egy étterembe. Még amikor nehéz jeleneteket forgatunk is, jó barátok vagyunk és örülünk, hogy itt lehetünk. A felvételek között pedig sokat nevetünk és poénkodunk egymással.

Josh Hutcherson és Jennifer Lawrence említett egy játékot, ami állítólag nagy népszerűségnek örvend közöttetek.
Igen, mind a megszállottjai lettünk. Az ember karikát alkot az ujjaival és ha azt valaki meglátja, akkor ki kell találni számára egy jó poént. Mi ezt "halászat"nak nevezzük - amikor az ember csak áll, és véletlenszerűen kört alkot az ujjaival. Ez egy igen elvont játék, de egy nehéz napon kifejezetten segít ébren tartani az embert.

A harmadik filmet csináljátok együtt. Mostanra már biztos olyan vagytok, mint egy nagy család.
Olyanok vagyok, mint egy rakat fivér és nővér, mindannyian őszintén szeretjük egymást. Az évek során együtt mentünk keresztül ezen az élményen és mindannyian nagyon összenőttünk. Ez nagyon személyes élmény számunkra, olyasvalami, amit mindig meg tudunk osztani egymással.

Hamarosan befejezed A Kiválasztott két részének egymás utáni forgatását. Hogyan tovább?
Van pár munka kilátásban, de előbb szusszanok egyet. Úgy érzem, el kell tűnnöm kis időre. Talán utazok és szörfözgetek. Szeretnék hazautazni Ausztráliába és találkozni azokkal a barátaimmal, akikkel együtt nőttünk fel, mert az semmihez sem fogható.
Forrás: TheHungerGamesExclusive

2 megjegyzés:

  1. Annyira jó ez az interjú... Teljesen ott éteztem magam a forgatáson :) Köszi:D

    VálaszTörlés
  2. Cressida és Gale jól mutat együtt :DDD

    VálaszTörlés