2014. szeptember 23., kedd

Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 1. rész lehet a sorozat legnépszerűbb filmje?

A kérdés már többször felvetődött, ezúttal a Metro újság elemez, kicsit más szempont alapján vizsgálva a kérdést.


Most, hogy a múlt héten megérkezett a film előzetese és felpörgött a promo, az Éhezők Viadala rajongóknak már nem kell túl sokat várniuk, hogy színre lépjen a Fecsegőposzáta Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 1. részében.
Még úgy is, hogy a regénynek, amelyen a film alapul, elég vegyes volt a visszhangja, úgy tűnik, a sorozat harmadik filmje népszerűbbnek bizonyulhat, mint az első kettő. Suzanne Collins regénye olvasóinak ugyanis jelentősen megváltoztak a a harmadik résszel kapcsolatos érzéseik.
Sokan ugyanis, akik élvezték az első két rész könyvváltozatát, Az Éhezők Viadalát és a Futótüzet, túl erősnek érezték érezték a hangulati váltást és nem tudtak azonosulni az új stílussal. Bár bőven van akció is a könyvben, a regény nagy részében Katniss rossz lelkiállapotáról olvashatunk és arról, miképpen próbál beilleszkedni a 13. körzetbe, miközben Peeta a Kapitólium foglya. Collins nem hagyja figyelmen kívül, mekkora hatással vannak ezek a Viadalok hősnőnkre, és annak ellenére, hogy nagyon bátran fogalmazza meg gondolatait, az, hogy ilyen mélyen belemegy Katniss lelki sérülésébe, sok olvasónak nem tetszett. Mégis, amikor a filmekről van szó, senki nem tűnik úgy, hogy kevésbé várná lelkesen ezt a harmadik részt. Ha van valami, ami miatt a rajongók még izgatottabbak az az, hogy a film készítői mit rejtegetnek ezúttal a tarsolyukban. 

Katniss összeomlásáról olvasni talán idegesített néhányakat, azonban az, hogy láthatjuk, hogy Jennifer Lawrence hogyan érzékelteti, milyen károsodások érték Katnisst miután két viadalon is részt vett, az egész filmsorozat egyik legkiemelkedőbb része lehet. Látván az Éhezők Viadala: Futótűz nagyszerű utolsó jelenetét, világos, hogy jó kezekben vagyunk, mind ami Jennifer Lawrence-t, mind pedig ami a stáb többi tagját illeti.


Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a film valószínűleg nem kizárólag Katnissre koncentrál majd. Az egyik legfőbb különbség a regény és a filmváltozatok között, hogy a könyvek Katniss szemszögéből íródtak, ami azt jelenti, hogy az olvasók csak azt látják, amit ő is. Az első két film óta tudjuk, hogy a filmadaptációk nem pont így készülnek. Láthattunk jeleneteket Snow elnökkel (akit igen fenyegetően alakít Donald Sutherland) és másokról is a körzetekben. Mivel a harmadik könyvet két részben mutatják be - az 1. rész most novemberben kerül a mozikba, a 2. rész pedig jövőre - minden remény megvan arra, hogy ez a tendencia folytatódik, és sok mindent láthatunk, amit Katnisstől távol zajlik. Ez több Peetát, több Johannát és több Kapitlóiumot jelent és azt is, hogy a többi körzetből is többet fogunk látni. 

Már tudjuk, hogy Effie Trinket is megjelenik majd a filmben, szóval izgatottan várjuk, lesz-e más változtatás a könyvhöz képest. 

Az Éhezők Viadala sikere minden eddigi film megjelenése alkalmával egyre nagyobb lett. Az Éhezők Viadala 691 millió dollár, míg Az Éhezők Viadala: Futótűz 864 millió dollár bevételre tett szert, és ebbe a könyvek és a BD/DVD kiadásból származó hasznot még nem is számoltuk.
Úgy tűnik, a sorozatot nem hagyja el a remény... sőt egyre jobban mellette áll.
Forrás: Metro.co.uk

6 megjegyzés:

  1. Nem tudom, hogy az előző hozzászólásomat elküldte-e vagy sem... De nem vagyok benne biztos, mert egyszer már eljátszotta velem, hogy nem küldte el...
    Nagyon várom, hogy milyen új elemeket raknak bele a Kiválasztott filmekben. Az első két részben mindig elképesztőek voltak Snow elnök jelenetei! Meg hogy milyen változások lesznek a 13. körzet életében!
    Más: Amúgy tegnap este láttam a tv-ben hogy szombaton este az RTL-en lesz az Éhezők Viadala. Most csütörtökön pedig Liam Empire State című filmje, szintén az RTL-en. Valaki látta azt a filmet? Milyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem volt másik kommented.
      A filminfókat köszi :)
      Az Empire State-et még valamikor a Futótűz előtt forgatták, aztán el is vesztettem szem elől. Kár, hogy hétköznapra tették be, így eléggé felejtős részemről :( De majd kiteszem az infót, hátha valaki megnézné!!

      Törlés
    2. Akkor jól gondoltam, hogy nem küldte el az elsőt :D
      Majd elkezdem nézni a filmet, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen. Még emlékszem tavalyról, hogy írtál róla és gondoltam szólok hogy lesz.

      Törlés
    3. Köszi. Nem vagyok teljesen képben, meg vagyok csúszva picit, annak is örülök, hogy a cikkfordításokkal most tök jól haladok. Pedig mintha valaki már felhívta volna a figyelmemet - a szombati Éhezők Viadalára legalábbis...

      Törlés
    4. Egyébként a Futótűz is lesz az RTL-en, 10.04-én (szombaton este)
      Már nagyon várom a harmadik filmet,bár részemről ez inkább kíváncsiság,sajnos az utolsó résszel kapcsolatban elég negatív véleményem van,de ettől függetlenül szeretem a filmeket és a könyveket is. És remélem a filmben tényleg változtatnak vmin/vmiken. És igen, több Johannát kérek :DDD

      Törlés
  2. A Part 2 népszerűbb lesz. :)

    VálaszTörlés