2013. december 2., hétfő

Willow Shields interjú válogatás

Múltkor jól ki lett babrálva Willow Shileds-szel, amikor a WAMG-nek fogalma sem volt, mi merre, még a karakterek neveit sem tudták jól leírni. Szegény Willow ugyan állta a sarat, de azért én sajnáltam. Most több interjúból válogatok, és igyekszek ismétlődés mentesen.

Amikor meghallgattak az Éhezők Viadalára, kiadták már a Kiválasztottat? Tudtad, mi lesz karaktered sorsa?
Épp az első könyv közepén jártam, amikor elmentem a meghallgatásra. Szóval nem értem a könyvek végéig a meghallgatás előtt.

Van néhány elég nehéz jelenet, amit el kell játszanod. Hogyan azonosulsz Primmel?
Ő egy olyan nagyszerű karakter. Kicsit olyan, mintha ő lenne a fény a történet során végig, mindig is jó szíve van, így könnyen azonosulok vele, és igyekszek tanulni is tőle ezekből a filmekből.

Mi a legnagyobb kihívás számodra egy ilyen aranyos karakter alakításakor?
Az első filmet, amikor kezdtük, nagyon sokat kellett színészkednem és úgy éreztem, majd' minden jelenetemben sírnom kellett vagy ordítanom. Számomra elég ijesztő volt, hogy nem volt egyetlen vidám jelenetem sem.


Legtöbbször Jennifer Lawrence-szel dolgoztál mindkét filmen. Milyen volt ez?
Jen hihetetlen. Nem hinném, hogy valaha is dolgozok majd még olyasvalakivel, aki ennyire nagyszerű és szórakoztató, mint ő. Olyan, mintha testvérek lennénk, és mindig nagyon vicces. Minden érzelmes jelenetből viccet csinált. Azt mondta, "tanultam pár trükköt, hogy hogyan kell érzelmes jelenetet forgatni", majd a felvételek között össze-vissza poénkodott, és ez tényleg feldobta a hangulatot, mert vannak olyan emberek, akik ha érzelmes jeleneteket forgatnak, akkor az beárnyékolja az egész napjukat. De Jennel ez mindig elmúlt, ha meghallottuk, hogy "Vége!".


Jenniferen kívül kivel barátkoztál még össze a stábtagok közül?
Nagyon jó barátságban vagyok Amandla Stenberggel, aki Rutát alakította és Jackie-vel (Jacqueline Emerson, Rókaképű lány), szóval az első film során sok barátságot kötöttem, és sokakkal még most is folyton együtt lógunk.

Ha szerepet cserélhetnél valakivel az Éhezők Viadala sorozatból, ki lenne az? 
Szívesen lennék Cinna női verziója. Szerintem Cinna egy nagyon király karakter, nagyon érdekes és izgalmas.

Mit gondolsz, nagyobb rajtad a teher, hogy egy ilyen kedvelt könyvsorozaton alapuló filmet készítesz?
Igen, egy kicsit nagyobb, mert szeretném, ha a rajongók, akik ilyen elkötelezettek a könyvek és a filmek iránt, elégedettek lennének. Szóval, ami engem illet, kicsit nagy a nyomás, ugyanakkor azonban a rajongók nagyon csodálatosak és aranyosak. Szerették az első filmet, ami szuper. Én pedig izgatott vagyok, mit szólnak a másodikhoz.


Amikor a könyvekből filmadaptációt készítenek, néhány jelenetet ki kell vágni. Volt olyan jelenet, amit kivágtak az első filmből, pedig úgy szeretted volna, ha benne marad?
Volt egy jelenet, amit szerettem volna, ha benne marad, ami igazából az álmom volt, amikor Katniss megvigasztal, hogy "Sok név van, biztosan nem téged fognak kihúzni." Ténylegesen leforgattuk a jelenetet, hogy ott vagyok az Arénában, a Kiválasztottak szerelése van rajtam és a többi Kiválasztott elől menekülök. Szóval az egy olyan jelenet volt, amit nagyon szerettem volna, ha benne marad, de végül nem így lett.

Van kedvenc pillanatod a forgatásról?
Nem... nem igazán. De szerintem a végére sem lesz. Úgy értem, a forgatáson minden nap jó buli, szóval nem tudom. Általában az első nap nagyon jó, de olyankor még egy kicsit ideges vagyok. Nem tudom. Nem tudnék egy kedvencet kiemelni.

A film minden bizonnyal sikert arat majd. Hogyan kezeled ezt a nagy figyelmet, amit kapsz? Nem őrület ez a sok utazás és a rajongókkal való találkozás?
De az. Nemrégiben St. Louisban voltam egy autogram osztáson, volt ott egy négy fős lánycsapat, akik sírtak és remegtek, és amikor láttam, hogy sírnak, megkérdeztem, hogy miért sírnak. De amikor azt mondták, hogy "Az alakításod olyan inspiráló", meg ilyenek, az nagyon jó érzés volt.

Ha a jövőre tekintünk, kezded felkészíteni magad arra, amire Primre vár a Kiválasztottban?
Nem gondolkodok még ezen. Megpróbálom elkerülni, hogy erre gondoljak, mert mindenki azzal nyaggat, hogy "Mit gondolsz a dologról?" De én meg úgy vagyok vele, hogy "Még nem tudom." Ez azon jelenetek egyike lesz, ami úgy érzem az egyik legszomorúbb forgatási napot fogja eredményezni, de persze igazán izgalmas lesz leforgatni. De hogy mit gondolok erről, azt még nem gondoltam át.

Hol tartotok a Kiválasztott forgatásában? Láttunk már néhány forgatási képet.
Nem igazán kezdtünk még el forgatni, egyfajta előkészületek zajlanak. Atlantában vagyunk - legalábbis én Atlantában forgatok. De nem vagyok biztos benne, hogy mindenki más is.

Végül csak a rajongók kedvéért: a Team Peeta vagy a Team Gale tagja vagy?
A Team Katniss-é. Szó szerint ezt válaszoltam már párszor, és teljesen igaznak is érzem. Mert végülis igaz. Minden róla szól, nagyszerű karakter, szóval a végén mindenképp Katniss-nek szurkolok!
Forrás: EW, TheMash, Just Jared Junior

2 megjegyzés:

  1. Hát, az csak természetes, hogy tetszett a Willow cikk :) De különben ezt a lányt én sok minden miatt irigyelem. Azon kívűl, hogy baromi jó színésznő, elképzeltem, hogy milyen fantasztikus érzés lehetett látnia a síró rajongóit, és ezeket a szavakat hallani tőlük. És, milyen nagy dolog lehet 13 évesen ilyen nagy színészek között játszani is. Prim halálát nagyon nem várom, talán a legjobban utálom azt a részt a sorozatban, de ha Willownak sikerül megsiratattatni engem, akkor lesz még egy indok, hogy miért is jó színésznő :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem az első filmben az egyik kedvenc jelenetem amikor kiválasztják Katnisst, és Prim ugye mondja, hogy NEEE! na, szerintem az annyira érzelmesre sikeredett a filmben. Tényleg király a kiscsaj :)

    VálaszTörlés