2013. december 31., kedd

Visszatekintés: Az év fejlécei

Ez a bejegyzés nem annyira az Éhezők Viadala, hanem inkább a blog életének kicsike visszatekintése, amelynek alkalmával az év során látott fejléceket nézhetitek meg újra, nosztalgiázásként vagy akár először, ha nemrég találtatok ide. 

Ezzel a bejegyzéssel kívánok egyúttal nagyon szórakoztató Szilveszter estét és Éhezők Viadalában gazdag, Boldog Új Évet is!!

Január elején egy dizájn váltás is történt: a blog első, közel másfél évét meghatározó fekete hátteret váltotta fel a Futótüzet jelképező narancssárga háttér, amelyhez először ezt a fejlécet választottam.

Márciusban az Éhezők Viadala Győzelmi Körút plakátok beköszöntével jelentek meg azonos témájú fejlécek is. Már éppen érett a váltás, úgyhogy cseréltem.



Bár ez az előzőnek ez csak egy módosított verziója - és a Győzelmi Körút plakát egy másik részlete - mégis jobban szerettem, mint az előzőt, mert színesebb volt. A májusban megjelent poszter pedig sose lett a kedvencem, ezért inkább erre cseréltem az előző fejlécet.

Nyárra mindenképpen egy trópusi, Arénát ábrázoló fejlécet szerettem volna, de nem kaptunk ehhez megfelelő stillt. Viszont, amikor megjelent a második előzetes, ha nem is túl jó minőségben, de elkészült ez a fejléc. Én nagyon szerettem.

Ezzel a fejléccel - amelyhez a Nagy Mészárlás Karakterposztereit használta fel - Borka lepett meg! Ezt a fejlécet a szeptember-októberben idelátogatók láthatták.

Imádtam a vörös árnyalatú posztersorozatot, ezért örültem meg ennek a képnek, amit kicsit saját képemre alakítottam, és ami végigkísérte a film előtti közvetlen várakozást és a film bemutatását követő időszakot. Kedvencem volt az év során!

Az ünnepek előtti várakozás során mindig ezt a Lionsgate által kiadott ünnepi hangulatú képet teszem ki fejlécnek, mert nagyon találó. Az ünnep letelte után azonban lassan új utakra lépünk...

5 megjegyzés:

  1. Boldog új évet mindenkinek! Köszönjük az éves munkádat :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog újévet! Nagyon szeretem az oldalt!

    VálaszTörlés
  3. Boldog Új Évet Mindenkinek! :)
    Még csak nem rég néztük meg a Futótüzet, és idén már Kiválasztott, wow :)

    VálaszTörlés