2013. december 27., péntek

Éves Futótűz eredmények és már a Kiválasztottat is várjuk

A Futótűz sikeréről sokat olvashattunk, és bár brutális elvárások elé állították a filmet már megjelenése előtt, úgy tűnik a film simán hozta is azokat (illetve a linkelt cikkben lévőket nem, de azért nincs rá panasz). Erre mondjuk megjelenése utáni hetekben volt leginkább lehetősége, mert az év végi mozis hajszában erős ellenfeleket kapott: karácsonyi családi filmeket, másik nagy sikerű franchise-zal párosítva. Ennek ellenére világszerte már több, mint 700 millió dolláros mozis bevételre tett szert, ennek több, mint felét pedig Amerikában kereste (377 millió dollár). Ezzel az összeggel amúgy az éves amerikai mozis bevételi lista 2. helyére ugrott a 409 millió dollárt kereső Vasember 3. után, de ne feledjük, a Futótűz megy még a mozikban, szóval ez az érték csúszik még feljebb. (Forrás: BoxOfficeMojo)

A Futótűz nálunk is hatalmas sikert aratott, erről az AeonFlux oldalán olvashattok. Innen idézek:
"Nyilvánvaló volt már 2012 márciusában, hogy az akkor a premier hétvégéjén összegyűlt 21.595 látogató csak töredék ahhoz képest, amit majd a szíkvel produkálni fog, de hogy pontosan mekkora töredék is, azt csak sejteni lehetett. Nagyjából harmad, vagyis egy kicsit kevesebb: a Futótűzre már 69.482 magyar váltott jegyet szerda éjfél és vasárnap éjfél között, ami 221.75%-os lóugrást jelent, egyúttal Thor (69.535) értékének elérését is, és azt, hogy a tengerentúli helyzettel szemben nálunk a viadal megmarad az Alkonyat szintje alatt."

Engem ettől nagyobb meglepetés ért, amikor a napokban az Entertainment Weekly éves listáit böngészgettem, amelyek közül az egyik az év legjobb moziposztereit sorolta fel. Bevallom, a lista első harmadában már nem számítottam arra, hogy a Futótűzével találkozzam, és az elsőt már csak a rend és a kíváncsiságom kedvéért néztem meg, és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az nem más, mint a Futótűz "indiánlányos" posztere:





Az Éhezők Viadala folytatásának kiváló reklámkampánya ezzel az egyszerű, de nagyszerű poszterrel érte el csúcspontját. A poszter, amelyen mindenki legjobb hős barátja, Jennifer Lawrence látható egy hegycsúcson egyszerre emlékeztet szovjet propagandára és reneszánsz festményre. Pici finomság (érzékeljük a felhőkből álló fecsegőposzáta szárnyakat Katniss mögött?) és némi képtudomány (Hegyek! Kék ég! Tökéletes íj és nyíl!) kombinálva. És ami igazán lenyűgöző: az idézet a Futótűzből, ami egyfajta bibliai jellegű mottóvá válik a poszteren. (Forrás: EW)







És bár biztosan nem ezek az utolsó Futótűz hírek, azért immáron előre is tekinthetünk: A Contactmusic jövő évben legnagyobb várakozásra számot adó filmjei között a 2. helyen a Kiválasztott 1. része. Ezt írják róla:
A fantasztikus Futótűz után nagy reményekkel tekintünk az utolsó két film elé, bár a történet egyre sötétebb és sötétebb lesz. Más lehetséges fiataloknak szóló franchise-ok is várhatóak: A Beavatott (Április [elviekben március 21. az inkább]), a Csillagainkban a hiba (Június) és az Útvesztő (október).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése