2013. április 30., kedd

Éhezők Viadala Kihívás, +5. nap: Milyen lenne az az Aréna, amitől a legjobban félnél?

Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Amint azt már írtam, túl vagyunk az Éhezők Viadala Kihívás hivatalos 30 (illetve 31) napján, ám merültek még fel bennem és Bennetek is olyan kérdések, amit megtárgyalnátok a többiekkel. Ezeket én összeírtam, eltettem, és elő fogom még venni, szóval lehet rá számítani, hogy néhányszor felbukkannak még kérdések. A kérdések sorrendje nem jelent prioritást, arra törekszem csak, hogy változatosan kövessék egymást. Akinek még jut eszébe kérdés, a múltkori bejegyzésbe írhatja :)

Ma Annaka kérdésére válaszolhattok, amelyet a címben is olvashattok.
Én azért nem tudnék konkrét választ adni a kérdésre, mert - amint azt a regényekben olvashattuk - bármilyen is legyen egy aréna, a játékmesterek meg tudják nehezíteni a kiválasztottak életét. Mindenesetre engem  leginkább váratlanul megjelenő állatokkal vagy hemzsegő rovarokkal lehetne félelemben tartani, az ilyen jellegű kalandreality-ket csak csukott szemmel tudom nézni :P

24 megjegyzés:

  1. Ha nagy nyílt terep lenne,és ha sok pók lenne. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pókkal egyetértek:)

      Törlés
    2. Pont ezt akartam írni :D

      Törlés
    3. Beszállok én is pókosokhoz;) mondjuk nem mintha pókok nélkül nem paráznán szét magam egy arénában...

      Törlés
  2. ahol nagyon magas hegyek vannak, nagyok keskeny ösvényekkel a szélükön, és máshol nem is lehet közlekedni, csak azokon. És csak ilyen sötét barlangokban van sík talaj, ahol lehet aludni :)

    VálaszTörlés
  3. Én egy jeges terepen tuti, hogy nem húznám sokáig. Ott hová lehet elbújni? Vagy a másik a sivatag... egyetlen búvóhely nélkül, az ember teljesen kiszolgáltatott. Simán megláthatnak mások, és menekülni sincsen esély, muszáj küzdeni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek! Én elásnám magam a sivatagban (kijárattal, természetesen), meg kígyók, skorpiók is lennének :(.

      Törlés
    2. igen nekem is inkább a havas hidegben lenne gondom nem szeretem a telet sem
      meg azért ott még állat sincsen annyi meg növények hogy azt egyél

      Törlés
  4. Szerintem a legrosszabb aréna az vagy olyan, amit Bridget írt, vagy olyan, mint a Futótűzben, sokkal kevesebb szárazfölddel, tengeri szörnyekkel. Valami olyasmi ahol rengeteg a (sós)víz és csak egy pár kis szigetecske van. Olyanok, mint a rajzfilmekben: homokos part és egy-két pálmafa, aztán megint víz... És az egyik ilyen szigeten lenne a Bőségszaru.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Blee, az tényleg durva lenne... És minden kiválasztott egy külön kis szigetről indulna... Úgy értem, külön szigeteken lennének az indítópultok. Brr, még belegondolni is rossz. xD

      Törlés
    2. Amúgy amikor olvastam a Futótüzet és még csak annyi volt leírva az arénából, hogy víz nyaldossa a fémlemezeket, tökre egy ilyen kép ugrott be, amit leírtál.

      Törlés
    3. Ja és csak mellékesen teszem hozzá, és bocsánat az offolásért, de tegnap szerintem Foxface-t láttam a tv-ben egy fürdőruha, vagy milyen reklámban. :D

      Törlés
    4. Melyik csatornán? :O
      Meg akarom nézni :"D

      Törlés
  5. Szerintem a sivatag a vízhiány és a homokvihar miatt,és a jég/hómező ,mart az ellenfelek követni tudják a lábnyomaimat.

    VálaszTörlés
  6. A sivatag/jeges terep félelmen én is osztozok. Szerintem a legrosszabb aréna, olyan lenne, aminek a nagy területe víz... (nem tudok olyan jól úszni) én személy szerint örülnék a hegyeknek, mert könnyű lenne elbújni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ugyan ez (bár a vizessel annyira nincsen bajom ^^) :D Am én még egy olyan arénának örülnék amelynek a nagy része erdő. :)

      Törlés
  7. A futótűzben volt egy rész, amikor az agyukat támadták a játékosoknak. A szeretteik sikítását hallodták. Na én az ilyesmit nem bírnám! Bár szerintem bármilyen terepen belehalnék.

    VálaszTörlés
  8. Fizikailag tuti egy sivatagos viselne meg leginkább, annyira rosszul bírom a meleget, hogy az borzasztó(pl én már most kínokat élek át ebben az időben, ami például ma volt). De erdőnek és víznek viszont örülnék:)
    És én is az előző hozzászólóhoz hasonlóan inkább a pszichémre ható kapitóliumi támadásoktól félnék nagyon.

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Nekem két nagy félelmem lenne (na már persze, ha túl tudnék jutni a sokkon, hogy bekerültem). Az egyik, amit már többen mondtatok, ha bármilyen pszichológiai terror lenne a szeretteimmel. Azt baromi nehezen viselném. A másik meg, ha lennének időnként természeti csapások ( SPOILER mint például a Futótűzben az óriáshullám, vagy Haymitch évében a tűzhányó), mert azok elöl szinte lehetetlen elmenekülni, és még váratlanok is.

    VálaszTörlés
  11. Én leginkább az olyan arénától félnék, aminek mondjuk a 80%-át víz borítaná. Mondjuk a pókoktól is parázok, és a játékmesterek "apróságairól" már nem is beszélve. Leginkább talán egy erdős arénával lennék kibékülve, ahol lenne némi víz a kiszáradás elkerülése érdekében.

    VálaszTörlés
  12. Én a legextrémebbektől tartanék a leginkább.
    Pl.: leghidegebb ( jeges) , legmelegebb ( sivatagos) , legkiszolgáltatottabb ( pusztaság).

    VálaszTörlés
  13. Hát én mind egy sivatagos arénával nem tudnék mit kezdeni akárcsak egy olyannal amit jég borít. Amitől még nagyon félnék azok a mutánsok ( például a 74. Viadalon a mutáns farkasok). Egyedül mondjuk egy szál késsel vagy dárdával pláne ha esetleg semmim sincs nem nagy lenne az esély hogy túlélnék egy ilyen mutánstámadást. És nekem is az erdős aréna lenne a legjobb ahol legalább el lehet rejtőzni.

    VálaszTörlés
  14. Mondjuk egy labirintus ahol minden sarkon más veszély vár és lehetetlen elbújni mert minden oldalról támadhatnak pillanatok alatt és észre sem veszed

    VálaszTörlés