2013. április 23., kedd

Éhezők Viadala Kihívás, +2. nap: Milyen eszköz(öke)t vetnél be, hogy megnyerj egy Viadalt?


Biztosan Ti is találkoztatok már a Facebookon a "Kihívás-sorozatok" egy-egy darabjaival, például a 30 napos dal-kihívással vagy 100 napos film-kihívással, stb. Ennek a mintájára készült a 30 (illetve 31) napos  Éhezők Viadala kihívás.

Egyébiránt az oldalsávba kikerült a rovat, aki utólag szeretne írni, egy kattintásra megkapja így az összes lefutott kérdést!
Örülök, hogy a rovat ilyen nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvend :)

Amint azt legutóbb írtam, túl vagyunk az Éhezők Viadala Kihívás hivatalos 30 (illetve 31) napján, ám merültek még fel bennem és Bennetek is olyan kérdések, amit megtárgyalnátok a többiekkel. Ezeket én összeírtam, eltettem, és elő fogom még venni, szóval lehet rá számítani, hogy néhányszor felbukkannak még kérdések. A kérdések sorrendje nem jelent prioritást, arra törekszem csak, hogy változatosan kövessék egymást. Akinek még jut eszébe kérdés, a múltkori bejegyzésbe írhatja :)

Ma Ági kérdését hoztam, amely egyike annak a jó néhánynak, ami nem szorosan a könyvvel/sorozattal, hanem inkább annak világával kapcsolatos. Vagyis ezúttal, ha Ti vennétek részt egy Viadalon, milyen eszközt vetnétek be, hogy győzzetek?
Ami engem illet, félek, én nem lennék elég jó túlélő. Az eszemet tudnám használni, hosszútávon jó az állóképességem, és viszonylag kicsi a kajaigényem :D Szóval leginkább a Rókaképű lány stratégiája az, ami működne nálam, azzal a különbséggel, hogy nem csak ölni, lopni se lopnék, de persze nem tudhatjuk, hogy hasonló helyzetben mire kényszerülnénk. Mindenesetre próbálnék a legtovább elsunnyogni csöndben, feltűnés nélkül, hogy senkinek eszébe se jussak, míg hátha kinyírják egymást a többiek, és csak én maradok életben. Más opciót nem nagyon látnék. :)

43 megjegyzés:

  1. Hát, azt hiszem én is követném a példádat, Ancsi. :D Mondjuk néha rám jön az öt perc, és akkor egészen biztos vagyok benne, hogy simán megnyernék egy Viadalt, de mikor mondjuk tesiórán repül felém egy labda ezerrel, máris megváltozik a véleményem... Mert hát ha már egy béna labdától is parázni kezdek, akkor nem hiszem, hogy egy késnél nagyobb lenne a lélekjelenlétem. xD Azonban valószínű, hogy próbálnék szerezni egy szövetségest, akiben - ha ideiglenesen is, de - megbízom, mert akkor kiegészíthetjük egymást valamilyen szinten, és együtt többre megyünk. Tuti, hogy első dolgom lenne elrohanni, és vizet keresni. :"D

    VálaszTörlés
  2. Ó WOW! :D
    Na, szóval a testi adottságaim miatt valószínűleg oda vesznék a nagy vérengzésbe már a legelején... Pedig nem vagyok duci, csak a magasságom nem ideális :P :D
    Tételezzük fel, hogy valami csoda folytán sikerül elmenekülni az elején, akkor viszont a rókaképű lány taktikáját választanám én is. Ölni képtelen lennék, csak ha tényleg az életem lenne a tét (hiszen csak dolgozna bennem a túlélési ösztön és az adrenalin), de én is inkább a kivárásra játszanék. Vizet feltétlen keresnék, a többi cuccot pedig megpróbálnám beszerezni a már elhunyt játékosoktól, illetve ellenék azokon a növényeken, amit tudom, hogy ehető. Én is inkább ésszel játszanám végig a játékot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon magas vagy? Vagy alacsony? Magam miatt kérdem, találni akarok valaki mást is, aki tiniként 180 felett van. :)

      Törlés
    2. Egyrészt már nem vagyok tini, bár sajnos előfordul, hogy annak néznek :S (Hajjaj, simán letagadhatnék 5-6 évet, na mindegy, hosszútávon hátha kifizetődő lesz :D ) Másrészt azt poénnak szántam, de amúgy normál tesmagasságom van (168 cm) :)

      Törlés
    3. 186 kb., bár nem tudom, hogy fiúként számítok-e. xD

      Törlés
    4. vanillarice0365: 181 cm, leszünk szövetségesek? :D

      Törlés
    5. Hmm, ez tök jó lenne! xD vanillarice0365, toby, és Bridget - mi hárman lehetnénk szövetségesek egy Viadalon. :D

      Törlés
    6. Neeee, én akkor nem akarok azon részt venni... Ennyi magas között komolyan eltaposnának (de legalább hamar véget érne számomra a Viadal)...

      Törlés
    7. Ági! Te tényleg nem én vagy(ok)? :D Ok, a magasság nem stimmt, de az, hogy engem is gyakran néznek lényegesen fiatalabbnak, az igen :)

      Törlés
    8. Én is kifutottam már a tini korból, de 181 cm voltam akkor is...nem is nagyon tudnék lopakodni az arénában :)

      Törlés
    9. Akkor már négyen vagyunk :D

      Törlés
    10. 182 cm 80-90kgmnyi sújt elbírva :)

      Törlés
    11. mármint annyit nyomok fekve :)

      Törlés
    12. Szegény Josh meletetek furi lene.

      Törlés
    13. Én a 170 centimmel eltűnnék köztetek :D

      Törlés
    14. Én 185 vagyok és arra használnám, hogy a többbieket terorizáljam vele xD

      Törlés
    15. Waverly: mellettem meg óriásnak tűnnél!! :D

      Törlés
  3. Lány létemre eléggé jó vagyok verekedésben és fakardokkal és botokkal szoktunk harcolni a tesóimmal, bár valódi fegyverekkel még nem próbáltam, de lehet, hogy menne. Azért inkább én is elfutnék az elején, de ha a viadal során később összeakadok valakivel, akkor nem futamodnék meg. Oké ezt lehet, hogy csak most gondolom így és egy valóságos helyzetben pont az ellenkezőjét tenném a leírtaknak, de most így érzek és most csak a jelenlegi gondolataimról tudok írni.:)

    VálaszTörlés
  4. Engem a bátyáim 'megneveltek'. Fiúk között nőttem fel, szóval mindig is fiús lány voltam. Sportolni szeretek, rendszeresen edzek, bár futásnak az értelmét nem látom és nem is szeretem... Lehet hogy kicsit nagyképűnek fog hangzani, de én nem tartanám magamat esélytelennek, mert kondim van, hülye sem vagyok és szerintem ahogy v.a.lucky írta én sem futamodnék meg. Ez persze mind csak elmélet, gyakorlatra inkább nem lennék kíváncsi....

    VálaszTörlés
  5. Én is a "csöndes sunnyogást" választanám, de biztos vagyok benne, hogy nem nyernék. :P

    VálaszTörlés
  6. Kicsi vagyok és viszonylag gyenge is, viszont gyorsan futok, szóval én az első adandó alkalommal eltűnnék mindenki elől, nehogy megtaláljanak, mert akkor vagy meghalnék vagy ölnék és nemtom melyik lenne nekem jobb... De talán ez a lapítás beválik, amit már többen is írtatok. De Johanna módszerét is tudnám alkalmazni, csak ahhoz meg kéne tanulnom valamilyen fegyverrel bánni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fuh, Johannát mindenhol baltával a kezében ábrázolják, és hát... azzal durva lehet ölni. >< (mondjuk tudom, hogy mindennel durva, de azért nem mindegy, hogy egy kard vagy egy balta)

      Törlés
    2. Na, Mara, akkor mi is köthetünk szövetséget ;)
      Én is kicsi vagyok, gyenge, és bár én csak hosszútávon futok gyorsan, azért kiegészítenénk egymást.
      Anno gyerekkoromban lőttünk otthon (üdítős dobozokra vagy céltáblára persze, az alapvető biztonsági szabályok legkomolyabb betartása mellett) légpuskával, úgyhogy, ha fedezékben vagyok, és közel jön az ellenség, lehet le tudnám szedni :P De nem szeretnék ilyet csinálni, meg nem is lennék képes emberre célozni.

      Törlés
    3. De de de Viadalokon van egyáltalán fegyver? Mert ha van, akkor az hatalmas előny annak, aki birtokolja, viszont hatalmas hátrány annak, akinek nincsen... Nem hiszem, hogy a játékmesterek engednék az ilyesmit - hiszen akkor a tulajdonos szépen leszedegetné az ellenfeleket, és nem lenne közelharc, meg vérengzés.

      Törlés
  7. már írtam előbb, hogy laopakodni nem tudnék, így a Rókaképű taktikájával kb 2 órán belül meghalnék. Én valahol a kettő (észzel, erővel)között lennék valahol. Nem keresném a harcot, nem lennék vérengző, mint a Hivatásos kiválasztottak, de a bújkálást se választanám. Rövidtávon gyorsan futok, szóval talán megpróbálnám a Szarut, de csak valami közelebbit. Víz nélkül elég sokáig kihúzom, de a kaja...Viszont társat nem tudom keresnék-e, túlságosan bizalmatlan vagyok.
    A fájdalmat jól bírom, és ncsi-hoz hasonlóan én is meg lettem nevelve, szóval még verekedni is tudok :D
    Ha fegyver akkor pedig íj, mert azt már többször is próbáltam, és elég jól ment:) esetleg még kés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is íjas típis vagyok itt lóg éppen a falamon ma még nem tudtam vele lőni nem volt időm :)
      összeszednénk két íjat néhány nyilat azt mennénk tobyékhoz bujkálós szövetségbe :D
      habár állatot öltem már íjjal de akkor sem ugyan az lenne mintha embert kéne...
      az valszeg nem menne...

      Törlés
    2. En pont ugyanigy vagyok kb mindennel mint Petra:)))

      Törlés
  8. Ha ez a csapat megy akor mindenki életben marad mert embert senki se ölne de ez így a jó.

    VálaszTörlés
  9. A volt sulimban jártam olyan szakkörre, ahol faszablyával kellett "kaszabolnunk " egymást (csapatjátékféle), meg tanítottak cseleket, vágásokat stb., néhanapján íjászkodtunk is (nem csapatjáték), ezt használnám vadászathoz( emberre semmiképpen sem), de nem biztos, hogy vinné rá a szívem, hogy öljek állatot, viszont így hamar lemerülne az élelmiszerkészletem, ha ugyan lenne, elég sokat fogyasztok, de nem látszik meg rajtam :) irigyel is a testvérem :D. Rövidtávon elég? jó futó vagyok, de inkább bicikliznék, viszont nem valószínű, hogy adnának, ráadásul hangos az avarban. Méretemet tekintve (153cm) szívesen bebújnék egy jó nagy lyukba, ahol megvárom, hogy a többiek szétszedik egymást. Mondjuk, az én koromban ez átlagos magasság (kisgimnazista). Biztosan mászkálnék az arénában, mert azért feltűnő, ha az ember sokáig egy helyen van, még rám szabadítanak valamit :(.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te hová jártál suliba? Én is akarok ilyen szakkört!!!:)

      Törlés
    2. Az állatok ölésével én is nagy gondban lennék, előbb rágcsálnék fakérget :)

      Törlés
    3. Vallásosba, Budapesten, most a hatosztályos gimnáziumába járok (csak sport szakkörök vannak, és jövőre kötelező lesz menni egyre hetente kétszer (mindennapos testnevelés ;( ).

      Törlés
  10. Én szerintem Johanna taktikáját választanám... megvárnám míg a többiek legyilkolják egymást, közben ide-oda vándorolgatva (bujkálva) eléldegelnék. Ilyenkor mondjuk jó, hogy nagyon keveset eszek. Addig, amíg nem lenne muszáj, mondjuk biztos nem ölnék meg senkit. Fára mászni nagyon jól tudok, és verekedni is, kést vagy valamilyen fegyvert biztos megpróbálnék szerezni a biztonság kedvéért. Bár szerintem én nem élném túl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ööö, Johanna nem lebaltázott mindenkit?

      Törlés
    2. de de asszem előtte elhitette mindenkivel hogy gyenge és védtelen ezért nem foglalkoztak vele a többiek :)

      Törlés
    3. Arra gondoltam amit Quadery már leírt :)

      Törlés
  11. Elég jó a célzó képességem és rövid távon gyors vagyok. Asszem én ölnék, legalábbis reflexből. Ha valaki megijjeszt vagy felhúz rögtön ütök, rúgok, ösztönből. Pláne ha még kés is lenne a kezemben. :) Pedig lány vagyok úgyhogy nem nagyon számítanak rá. Nem tom miért húzz mindenki fel magát a gyilkoláson inkább én ölök mint engem. Valószínüleg beállnék egy csapatba és éjjel legyilkolnék mindenkit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez vége kicsit álszent de jogos.
      olvastam egy finnick fanficket amiben az volt hogy mags úgy adott neki tanácsot a gyilkolásban hogy olyan mint a halászat.
      vagy ők halnak meg vagy te...
      de valószínűleg a többségünk úgy van vele hogy nem akarna embert ölni semmi pénzért de a film bemutatója is irta hogy itt szembe kerül a túlélési ösztön a józan gondolkodással :)

      Törlés
  12. Én Rue példáját követném:) Könnyű vagyok, és jól mászok vára. A bőségszarutól .mondjuk egy táskát elvennék de utána sprintelnék tovább. Valószínűleg fáról vadásznám le az embereket (ha összejönne:D) és az ő kajájukat lopnám el:)


    VálaszTörlés
  13. Az egyetlen amiben jó vagyok, az a futás, és ha fejleszteném az íjásztudásomat, talán azzal is elboldogulnék pár év múlva. De ha most küldenének be egy Viadalra, talán még a Vérfürdőből sem tudnék elmenekülni. És szerintem akármennyire is fejleszteném magam, tizennyolc évesen sem

    VálaszTörlés