2013. április 26., péntek

Rajongói élménybeszámoló egy Jennifer Lawrence-szel való találkozásról

Mivel ma sincs más (nem tudom, mi van, az előzetes óta megint, mintha elvágták volna a híreket...), ezért egy beszámolót hozok. Én szívesen olvasom az ilyeneket, hiszen ha olyan helyeken nem is lehetek ott, mint néhány kinti rajongó, legalább az ő szemszögükön keresztül átélhetek bizonyos dolgokat.
Ezúttal TheHob nevű kinti rajongói oldal két szerkesztőjének a hétvégén nyílt rá lehetősége, hogy részt vegyenek a GLAAD Media Awards-on (ráadásul egy nyereményjáték nyerteseként VIP vendégekként), ahol nem csak megnézhették, amint Jennifer Lawrence díjat ad át, hanem találkozhattak és beszélgethettek is a színésznővel. Az ő élménybeszámolójuk fordítását olvashatjátok:

Szombat este eljött a nagy nap! Lee és én (Gabby) akkor érkeztünk GLAAD Media Awards színhelyére, mielőtt a vörös szőnyeges bevonulás kezdetét vette volna. Mondták, hogy sétáljunk végig a vörös szőnyegen, ahol lefotóznak minket, majd mehetünk is a VIP koktélpulthoz. Lee és én döbbenten néztünk egymásra - nemigen számítottunk rá, hogy az a tucatnyi fotós majd lefényképez minket a vörös szőnyegen! Mindenesetre megpróbáltuk visszafogni magunkat, és nem nagyon kiakadni. Amikor elérkezett az idő, annyira emlékszem összesen, hogy villogtak a vakuk, valaki kiabált jobbról, majd balról, majd elölről, aztán kész is voltunk. Minden tiszteletünk a hírességeké, akik ezt nap-mint-nap végigcsinálják - az élmény épp annyira volt üdítő, mint vakító. 

A vörös szőnyeg után a koktélpulthoz mentünk, ahol végignézhettük a sztárok vörös szőnyeges bevonulását. Láttuk Kat Graham-et, Chris Evanst, Sara Ramirezt, Matt Bomert, Ted Dansont, Perez Hiltont és még sok más hírességet. Volt egy ember, akinek érkezését különösen nagy izgalommal vártuk: az Éhezők Viadala Kiválasztottját alakító Dakota Hood-ét. Csodálatosan festett. Amikor Dakota végzett a sajtós soron, odamentünk hozzá, hogy köszönjünk neki, és készítsünk vele egy közös képet. Jennifer Lawrence bevonulásáról sajnos lemaradtunk, mert ő a végén érkezett, addigra bezárt a koktélpult, a személyzet pedig noszogatta a vendégeket, hogy foglalják el helyeiket a nézőtéren.


A díjátadó nagyon nagy élmény volt, nem csak az, hogy a hírességek arról beszéltek, mit jelent az, hogy mindenkinek egyforma jogai vannak, hanem azt is megdöbbentő volt végighallgatni, amit a meleg közösségek tagjai meséltek arról, milyen szintű megkülönböztetéssel kell megküzdeniük nap mint nap. Ezen a rendezvényen azokat jutalmazzák, akik küzdenek ezekért a jogokért és ugyanekkor pénzgyűjtésre is lehetőség van. A szervezet célja 75000 dollár volt, ám az este végére ennek több, mint duplája gyűlt össze.

Körülbelül a show felénél kirángattak minket székeinkből, és a kulisszák mögé vezettek, ahol találkozhattunk Jennifer Lawrence-szel. Megvártuk és meghallgattuk, amint átadja a díjat Clintonnak, korábbi elnökünknek. Aztán mielőtt észrevettük volna, Jennifer már meg is érkezett. Bemutatkoztunk neki, és azzal kezdtük, mennyire tetszik az új frizurája. Erre ő mondta, hogy "ma vágták le az egészet". Aztán azzal folytattuk, hogy elmeséltük, hogy a rajongók mennyire kiálltak ezen ügy mellett, és hogy ez volt a fő téma a Twitteren. Mire Jennifer úgy reagált, hogy "Nagyszerű, álljunk ki a melegek jogaiért!" Tényleg olyan kedves és vidám volt, amilyennek mindig is látjuk.


Lee és én aztán elmeséltük, milyen HATALMAS Éhezők Viadala rajongók vagyunk, és meséltünk neki a TheHob weboldalról. Jennifer erre felkiáltott, hogy "Tényleg? Na, akkor majd feltétlenül megnézem!" Természetesen nagyon odáig voltunk, amiért ezt mondta, és felajánlottuk neki az egyik [Éhezők Viadalás] könyvjelzőnket. Azzal viccelődött, hogy "Hát ez nem igazán illik a szerelésemhez!" Aztán csináltunk pár képet és eljött a búcsú ideje. De mielőtt még elváltunk volna visszaszólt: "Hé, adjatok csak abból a könyvjelzőből!" Nagyon jól esett mindez, és persze azonnal a kezébe is nyomtunk egyet, kezet ráztunk vele, és ennyi volt. A felhők között éreztük magunkat, és még mindig nem szálltunk le onnan.
Forrás: TheHob

9 megjegyzés:

  1. Megint tök jó volt Jennifer ruhája és a haja :))

    VálaszTörlés
  2. Jennifer annyira jó arc lehet :D Egyszer én is találkoznék vele

    VálaszTörlés
  3. Jaja, tényleg jó arc lehet, normálisnak néz ki, nincs elszállva.
    Én is kérek olyan könyvjelzőt! D:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nekem még van tavalyról - ha nem is ilyen; talán a Libriben szereztem - de vagy 5-6 db Éhezők Viadala könyvjelzőm :) Majd lehet, egyszer kiszórom közöttetek :)

      Törlés
    2. Igen, ez egy kiváló ötlet! :D
      (amúgy köszi, hogy kiraktál :)

      Törlés
  4. Húhh, olyan könyvjelző nekem is kéne. :)

    VálaszTörlés
  5. Azt hiszem megvan a következő játék díja :D
    Tényleg jó ilyen szemszögből látni ezeket az embereket, eseményeket :)

    VálaszTörlés
  6. Jennifer annyira jó fej lehet!! :)

    VálaszTörlés