A Kiválasztott epilógusának előtörténete. Hogyan szedi össze magát Katniss és Peeta darabjaikból és hogyan kezdik újra az életet. Az Éhezők Viadala sorozat 4. kötetének rajongói változata. Titkos kenyérpirítás, sok-sok történés, részeg Haymitch és egyebek. Katniss és Peeta történetének lezárása 23 fejezetben.
- Készen állsz? - kérdezi Peeta.
Ez most nem a szokásos de-jó-hogy-együtt-vagyunk jó reggelt, de azért Peeta tudja, hogy ébren vagyok. A nap még nem kelt fel, de hamarosan kikandikál majd a horizont alól, és a nap is hivatalosan elkezdődik, de máris másképp érzem magam.
Peeta már hozzászokott, hogy korán keljen és friss kenyér illatával lepje el a 12. körzetet. Nekem is jobb még hajnalban kimenni az erdőbe, szóval így kezdjük a napunkat - amikor a világ még csöndes, olyan, mintha csak mi ketten lennénk.
Van egy olyan érzésem, hogy ha délig alvó típus lennék, akkor ő is azzá válna, csak hogy reggelente kisöpörhesse hajamat az arcomból és hogy az ő hangja legyen az első, amit meghallok. Ez egyfajta apró megszokás lett nálunk és szerintem Peeta nem is tudja, milyen sokat jelent, hogy az öröm reményével kezdhetem a napot saját rettegésem helyett.
- Hetek óta. - válaszolom őszintén. Ahogy látom, hogy álmos szemei elmosolyodnak, tudom, hogy nem fogom megbánni. Látom a változást a járásában - ez pedig mindent megér. Megteszem, amit tehetek. Peetáért.
- Nem kell megtennünk. - ad nekem Peeta egérutat. Őszintesége teljesen kiszámítható, mégsem élek az ajánlattal.
- Megtesszük - mondom, fejemet a mellkasába temetve még azért a néhány perc nyugalomért, amelyet csak ő tud megadni nekem. Egyszerűen nem is tudom, mihez kezdenék ezek nélkül a Peetával töltött reggelek nélkül - és persze nélküle úgy általában. Már mielőtt áthozta volna a cuccait, itt volt minden reggel, adagolta a gyógyszereimet, buzdított, reményt adott. Még egyszerűbb lett, amikor elkezdte itt tölteni az éjszakát és még jobb, amikor teljesen ideköltözött. Azt hittem, csak társaságra van szükségem, de úgy tűnik, mindketten többre vágytunk. Megbököm Peetát a lábammal, nehogy azon kezdjen gondolkodni, milyen lehetetlenül közel kerültünk egymáshoz nyár óta, milyen sok éhes csók csattant el közöttünk, hányszor gyűrtük össze a lepedőt, majd felismertük a helyzetet, kenyeret pirítottunk és ígéreteket tettünk egymásnak.
Tenyeremet Peeta mellkasára helyezem és azon tűnődöm, vajon mennyi idő választ még el minket, mire hivatalosan is elkezdődik ez a nagy-nagy-nagy nap. Úgy érzem, nem elég.
Egy hátsó gondolatom támad, amire rá kell kérdeznem.
- Te nem akarod? - kérdezem, anélkül, hogy a szemébe néznék. Lehet, hogy talán ő keres kiutat?
Peeta megfogja a kezemet és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Hogy kérdezhetsz ilyet egyáltalán?, sugallja tekintete.
- De igen. - állítja. - Mindent megterveztünk. - Összehúzza szemöldökét. - Akarom mondani, Effie mindent megtervezett. A külsőségeket, a forgatást, a vendéglátást.
Ma van az újjáépített Törvényszék vagyis immáron a Önkormányzat hivatalos átadó ünnepsége. Mára tervezték a szalagok átvágását és mindenki itt lesz - még azok is, akik még mindig a 13. körzetben élnek vagy szétszóródtak az ország más részein. Sokan itt is maradnak majd közülük, néhányan csak a buli erejéig jönnek el.
Effie beosztott minket bizonyos hivatalos szerepekre az egész napra, ami miatt fontólóra veszem, hogy a fejemre húzom a takarót és megüzenem, hogy elkapott a sertéspestis.
- Vissza kell szereznem a jó híremet. - mondja Peeta. - Nem szeretném, ha most már az ájulós fiúként hivatkozna rám mindenki. Bár van benne valami vonzó. - bökdös meg Peeta. Aztán elhalkul a hangja. - Mit gondolsz, utána végre békén hagynak nekünk?
- Nem valószínű. - Közel hajolok hozzá és az arcára nyomok egy puszit. Majd megdermedek.
