"A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listája. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni." - Peeta hazatér a 12. körzetbe. A 12. körzet hamvai sorozat első kötete. - Peeta szemszögéből
Emlékszem a vonatra. Ez volt az egyike annak a néhány dolognak, amelyet úgy tudtam felidézni, hogy nem láttam közben azokat a ragyogó emlékeket, amelyek teljesen összezavartak. Azt hiszem, a Kapitólium nem látta értelmét, hogy belekavarjon a vonaton utazós emlékeimbe.
Hálás voltam, mert annak ellenére, ahova a vonat vitt, élveztem az utazást. Tetszettek Panem tájai, amelyeket az ablakon át láthattam. Oly sok kép, az a rengeteg forma, oly sok szín, amiket általában nem láthattam a 12. körzetben. Aztán persze ott volt az a pillanat is, amikor a visszaútban ismét megláttam a hegyeket. A hazatérés érzése. Láttam az igazi hegyeket, a második és a hetedik körzetben és a Kapitólium körül. Hatalmasak voltak, méltóságteljesek, amelyek mellett olyan kicsinek éreztem magam. Az én hegyeim otthon lankásak voltak és buják. Körülölelték a völgyet, a körzetünket. Nincs hozzá fogható a világon, amikor olyan hosszú idő után először láttam őket.
Nos, egyszer talán megtörtént, de aztán többször nem tudtam felidézni.
A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listái. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni.
Dr. Aurélius-szal minden áldott nap találkoztam, mióta kikerültem az égési osztályról. Valami rendkívülire számítottam, mint a 13. körzetben, ahol morflinggal és videós anyagokkal próbálkoztak. Ehelyett azonban csak listákat írtunk. Rengeteg listát. Mik azok, amiket szeretek, mik azok, amiket gyűlölök, mik azok, amik megnevettetnek, mitől leszek szomorú, de olyan jó érzéssel, mik azok, amik elkeserítenek. Ezek segítettek, hogy emlékezzek. Olyan sok mindent felejtettem el. Vagy loptak el tőlem.
Próbáltam úgy gondolni minderre, hogy ne sokalljak be tőle.
Amikor már mindenféle élettapasztalattal kapcsolatban összeállítottunk egy-egy listát, vissza tudtam emlékezni vagy legalábbis el tudtam képzelni magamat, amint mindezekre valamiképpen reagálok, át is kellett élnem őket az összes lehetséges módon. Sokszor ez csak azt jelentette, hogy hogy meg kellett tennem egy-egy, a listán szereplő dolgot, mondjuk megsütni egy vekni kenyeret, bekötni a cipőmet. Ez könnyű volt, én pedig ritkán reagáltam rosszul rájuk.
Az elvontabb emlékeket nehezebb volt újragyártani, és gyakran további résztvevőkre volt hozzá szükség. Sok-sok Igaz vagy nem igaz? játékra. Coin meggyilkolása és az azt követő káosz előtt Haymitch minden nap benn volt nálam. Néha Delly is jött, vele sokat beszélgettünk a családjainkról, hiszen mostanra mindketten árvák lettünk. Olykor Johanna is benézett, aki kicsúfolt a maga gonosz-de-azért titokban-mégis-kedves módján, de oda-vissza járkált a második Körzetbe, hogy szétvághassa az embereket (vagy ő legalábbis ezt állította). Szerintem a közös emlékeink számára legalább olyan rosszak voltak, mint nekem, ha nem rosszabbak. De azért jött. Annie megtanított táncolni, pedig ez egyik listán sem szerepelt. De azt mondta, ez akár fontos is lehet. Effie is sokszor benézett. Bár sosem beszélt sokat. Általában csak fogtam a kezét, miközben ő úgy tett, mintha nem sírna.
Egyszer Gale is bejött. De csak egyszer. Az nagyon különös volt. Mondhatni szürreális. Beszéltünk az iskoláról, még arról is, kik voltak a jó csajok még a 12. körzetben. Már a többiek, azt kell, hogy mondjam. De nem tudom, Gale miért látogatott meg. Úgy tűnt, mintha napok óta nem aludt volna, és egy forradás volt a homlokán. Miután elment, a háború óta a legdurvább rohamomat éltem át. Más kérdés, hogy másnapra beugrott az egykori történelem tanárom neve, a szeptemberi eső illata, és szó szerint több száz dolog, ami azelőtt nem.
Minden nappal egyre több emlék tért vissza. Néha csak töredékek, amelyeket megzavartak azok az éles emlékek, amelyek az eredetieket helyettesítették. Azokon a napokon kimentem kicsi apartmanom konyhájába és egész nap csak sütöttem, hogy eltereljem a figyelmemet. Most, hogy a háború oly sok mindent lerombolt, rengeteg éhes ember volt a Kapitóliumban, szóval, amit csináltam, sose veszett kárba.
Más napokon csodásan éreztem magam, mintha a világ hirtelen új és friss lett volna. Beálltam az utcán dolgozó munkások közé és segítettem nekik. A Kapitóliumban az emberek még mindig hírességként kezeltek (még mindig híres voltam, bár ez most kicsit mást jelentett), de nem törődtem ezzel és ugyanúgy beszéltem belük, mint bárki mással tettem. Mindannyian úgy össze voltunk törve, hogy nem akartam ilyen értelmetlen dolgokkal foglalkozni.
Néhány nap azonban csak ültem a szobámban és csak a hajamat téptem, kétségbeesetten próbáltam nem gondolni a hosszú hajfonatra, a kis cserepes ajkakra, arra, hogy azok a puha kezek hogyan ringattak álomba. Ezeken a napokon Dr. Aurélius nem sok mindent mondott.
A végén, mire mindent újra átéltem, amit csak el tudtam képzelni, hogy az életemben tettem, mielőtt fogságba estem volna, megírtuk a listát. Hét dolog volt, ami rohamokat váltott ki.
- Peeta - mondta Dr. Aurélius a maga lassú stílusában. - Nem szeretném megmondani, mit tegyél. Ha elkerülöd a listán lévő elemeket, amennyire az csak lehetséges, valószínűleg nagyon kevés gondod lesz csak az emlékeiddel a belátható jövőben. - Az emlékekkel kapcsolatos gondokon a rohamokat étette. Ez legalábbis logikusabbnak hangzott volna azt hiszem, mert a rohamok előidézték, hogy felidézzek valamit, ami valóban megtörtént. Az orvos hosszan hallgatott, ahogyan máskor is szokott. Azt hittem, végzett a mondanivalójával.
De nem így történt.
- Valószínűleg leélhetnéd a teljes életed úgy, hogy elkerülöd ezeket a dolgokat. De ha esetleg elég gondatlanul bár, de át akarnám lépni szakmai határaimat, azt javasolnám, hogy ehelyett inkább tanuld meg kezelni azokat.
Aztán azt mondta, hogy elmehetek. Bárhova mehetek Panembe, ahova csak akarok. Majd leheletnyi csillogással a szemében azt mondta, ha odaértem, mondjam már meg neki, hogy legyen szíves, vegye már fel azt az átkozott telefont.
Másnap felszálltam az első vonatra, amely a 12. körzetbe indult. Ahogy a hegyeim a látószögembe kerültek, kivettem a listámat a zsebemből és még egyszer elolvastam, pedig már kívülről fújtam a tartalmát.
Vér
Darazsak
Robbanás
Kutyák
Fájdalom
Gale
És az alján apró nyomtatott betűkkel:
KATNISS
Forrás: Fanficion.net
Hálás voltam, mert annak ellenére, ahova a vonat vitt, élveztem az utazást. Tetszettek Panem tájai, amelyeket az ablakon át láthattam. Oly sok kép, az a rengeteg forma, oly sok szín, amiket általában nem láthattam a 12. körzetben. Aztán persze ott volt az a pillanat is, amikor a visszaútban ismét megláttam a hegyeket. A hazatérés érzése. Láttam az igazi hegyeket, a második és a hetedik körzetben és a Kapitólium körül. Hatalmasak voltak, méltóságteljesek, amelyek mellett olyan kicsinek éreztem magam. Az én hegyeim otthon lankásak voltak és buják. Körülölelték a völgyet, a körzetünket. Nincs hozzá fogható a világon, amikor olyan hosszú idő után először láttam őket.
Nos, egyszer talán megtörtént, de aztán többször nem tudtam felidézni.
A lista, amelyet Dr. Aurélius-szal állítottunk össze, lyukat éget a zsebembe. A rohamokat kiváltó okok listái. Azon dolgoké, amelyeket igyekeznem kellene elkerülni.
Dr. Aurélius-szal minden áldott nap találkoztam, mióta kikerültem az égési osztályról. Valami rendkívülire számítottam, mint a 13. körzetben, ahol morflinggal és videós anyagokkal próbálkoztak. Ehelyett azonban csak listákat írtunk. Rengeteg listát. Mik azok, amiket szeretek, mik azok, amiket gyűlölök, mik azok, amik megnevettetnek, mitől leszek szomorú, de olyan jó érzéssel, mik azok, amik elkeserítenek. Ezek segítettek, hogy emlékezzek. Olyan sok mindent felejtettem el. Vagy loptak el tőlem.
Próbáltam úgy gondolni minderre, hogy ne sokalljak be tőle.
Amikor már mindenféle élettapasztalattal kapcsolatban összeállítottunk egy-egy listát, vissza tudtam emlékezni vagy legalábbis el tudtam képzelni magamat, amint mindezekre valamiképpen reagálok, át is kellett élnem őket az összes lehetséges módon. Sokszor ez csak azt jelentette, hogy hogy meg kellett tennem egy-egy, a listán szereplő dolgot, mondjuk megsütni egy vekni kenyeret, bekötni a cipőmet. Ez könnyű volt, én pedig ritkán reagáltam rosszul rájuk.
Az elvontabb emlékeket nehezebb volt újragyártani, és gyakran további résztvevőkre volt hozzá szükség. Sok-sok Igaz vagy nem igaz? játékra. Coin meggyilkolása és az azt követő káosz előtt Haymitch minden nap benn volt nálam. Néha Delly is jött, vele sokat beszélgettünk a családjainkról, hiszen mostanra mindketten árvák lettünk. Olykor Johanna is benézett, aki kicsúfolt a maga gonosz-de-azért titokban-mégis-kedves módján, de oda-vissza járkált a második Körzetbe, hogy szétvághassa az embereket (vagy ő legalábbis ezt állította). Szerintem a közös emlékeink számára legalább olyan rosszak voltak, mint nekem, ha nem rosszabbak. De azért jött. Annie megtanított táncolni, pedig ez egyik listán sem szerepelt. De azt mondta, ez akár fontos is lehet. Effie is sokszor benézett. Bár sosem beszélt sokat. Általában csak fogtam a kezét, miközben ő úgy tett, mintha nem sírna.
Egyszer Gale is bejött. De csak egyszer. Az nagyon különös volt. Mondhatni szürreális. Beszéltünk az iskoláról, még arról is, kik voltak a jó csajok még a 12. körzetben. Már a többiek, azt kell, hogy mondjam. De nem tudom, Gale miért látogatott meg. Úgy tűnt, mintha napok óta nem aludt volna, és egy forradás volt a homlokán. Miután elment, a háború óta a legdurvább rohamomat éltem át. Más kérdés, hogy másnapra beugrott az egykori történelem tanárom neve, a szeptemberi eső illata, és szó szerint több száz dolog, ami azelőtt nem.
Minden nappal egyre több emlék tért vissza. Néha csak töredékek, amelyeket megzavartak azok az éles emlékek, amelyek az eredetieket helyettesítették. Azokon a napokon kimentem kicsi apartmanom konyhájába és egész nap csak sütöttem, hogy eltereljem a figyelmemet. Most, hogy a háború oly sok mindent lerombolt, rengeteg éhes ember volt a Kapitóliumban, szóval, amit csináltam, sose veszett kárba.
Más napokon csodásan éreztem magam, mintha a világ hirtelen új és friss lett volna. Beálltam az utcán dolgozó munkások közé és segítettem nekik. A Kapitóliumban az emberek még mindig hírességként kezeltek (még mindig híres voltam, bár ez most kicsit mást jelentett), de nem törődtem ezzel és ugyanúgy beszéltem belük, mint bárki mással tettem. Mindannyian úgy össze voltunk törve, hogy nem akartam ilyen értelmetlen dolgokkal foglalkozni.
Néhány nap azonban csak ültem a szobámban és csak a hajamat téptem, kétségbeesetten próbáltam nem gondolni a hosszú hajfonatra, a kis cserepes ajkakra, arra, hogy azok a puha kezek hogyan ringattak álomba. Ezeken a napokon Dr. Aurélius nem sok mindent mondott.
A végén, mire mindent újra átéltem, amit csak el tudtam képzelni, hogy az életemben tettem, mielőtt fogságba estem volna, megírtuk a listát. Hét dolog volt, ami rohamokat váltott ki.
- Peeta - mondta Dr. Aurélius a maga lassú stílusában. - Nem szeretném megmondani, mit tegyél. Ha elkerülöd a listán lévő elemeket, amennyire az csak lehetséges, valószínűleg nagyon kevés gondod lesz csak az emlékeiddel a belátható jövőben. - Az emlékekkel kapcsolatos gondokon a rohamokat étette. Ez legalábbis logikusabbnak hangzott volna azt hiszem, mert a rohamok előidézték, hogy felidézzek valamit, ami valóban megtörtént. Az orvos hosszan hallgatott, ahogyan máskor is szokott. Azt hittem, végzett a mondanivalójával.
De nem így történt.
- Valószínűleg leélhetnéd a teljes életed úgy, hogy elkerülöd ezeket a dolgokat. De ha esetleg elég gondatlanul bár, de át akarnám lépni szakmai határaimat, azt javasolnám, hogy ehelyett inkább tanuld meg kezelni azokat.
Aztán azt mondta, hogy elmehetek. Bárhova mehetek Panembe, ahova csak akarok. Majd leheletnyi csillogással a szemében azt mondta, ha odaértem, mondjam már meg neki, hogy legyen szíves, vegye már fel azt az átkozott telefont.
Másnap felszálltam az első vonatra, amely a 12. körzetbe indult. Ahogy a hegyeim a látószögembe kerültek, kivettem a listámat a zsebemből és még egyszer elolvastam, pedig már kívülről fújtam a tartalmát.
Vér
Darazsak
Robbanás
Kutyák
Fájdalom
Gale
És az alján apró nyomtatott betűkkel:
KATNISS
Forrás: Fanficion.net
Nagyon jó lett! ;) Élvezet olvasni! Legalábbis nekem az! Már várom is a követező részt. :)
VálaszTörlésAlig vártam hogy elkezdogyon a fa nfic várom a következő részt már most imadom 😃
VálaszTörlésKöszi a fordítást! Már nagyon várom a következő részt :)
VálaszTörlésBori
Hm, ez érdekes. Apró betűkkel Katniss neve, és mégis hozzá igyekezik. Galen viszont meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy Peeta listáján szerepel.
VálaszTörlésKöszi a folytatást, várom a követkézőt 😄
ASD Kami
Jézusom, ez nagyon jó!!
VálaszTörlésKöszi a fordítást, Ancsi :)
♡
VálaszTörlésÚúúú... én már nagyon vártam a Vasárnapot emiatt! És egyáltalán nem csalódtam. :)
VálaszTörlésKöszi, hogy lefordítottad!
Ági
Úgy látom, azért nem nyúltam nagyon mellé :)
VálaszTörlésBíztam benne persze és akkor lehet várni a vasárnapokat :)
Szia Ancsi!
VálaszTörlésCsatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon tetszik, én is itt leszek vasárnaponként! ;)
Ugyanakkor megragadom az alkalmat, és megköszönöm azt a rengeteg időt és energiát, ami a blog vezetésével jár, mert nagyon klassz! Gratulálok hozzá és minden jót kívánok Neked! :)
Üdv: Timi
Hát, most már csak a korábbi energiák töredékével jár, így, hogy ritkulnak az infók :)
TörlésDe úgy látszik, nem tudom teljesen elhagyni a sorozatot, és mivel látom, van még rá igény, egy darabig nem is fogom.
A fic még biztos, azon kívül egyre kevesebb más van, de szeretném, ha nem maradnánk le a fontosabb dolgokról továbbra sem.
Örülök, hogy Te is szívesen olvasod az oldalt!! :)
Nagyon köszönöm én is, rég nem jártam erre,de jól tettem, hogy benéztem,nagyon tetszik!KT
VálaszTörlésHát nem szép dolog elpártolni az oldaltól (de oké, megértem, lecsengett már a sorozat lényege), viszont az első hét fejezet fenn van és október végéig folyamatosan érkeznek a részek.
TörlésSőt, utána is van tervben folytatás, de erről már remélem, nem maradsz le.
Jó szórakozást a történethez!!