2015. október 2., péntek

Frissítve! Jó minőségű jelenetfotók az Entertainment Weeklyből

Elkészültem a képfeliratok fordításával. Közben kijött a teljes EW cikk is, a következő projekt annak fordítása lesz.

Natalie Dormer és Jennifer Lawrence
A sorozat negyedik és egyben utolsó filmje, a Kiválasztott, 2. része (nálunk november 19-től látható) a 13. körzetben kezdődik. Hosszú út vezet a végső csatához, amelyben a főszereplő hármas, az őket követő tévéstáb és néhány szövetséges katona Panem csapdákkal teli központjába próbál eljutni.

A többi a folytatásban. Nem mind új amúgy, de a (később érkező) képfeliratok miatt kitenném mindet már előre.

Jennifer Lawrence és Liam Hemsworth
Ha más körülmények között ismerkedtünk meg, akkor is legjobb barátok lennénk. - mondja Lawrence szereplőtársairól, a képen látható Liam Hemsworth-ről és Josh Hutchersonról. - És annyira feltétel nélkül szeretjük egymást, hogy emiatt nincs bennünk félelem, mert annyira szeretjük egymást. Nem lehetetleníti el a félelem az egymás iránti szeretetünket.

Elizabeth Banks és Jennifer Lawrence
- Ez egy női főszereplős akciófilm, amiért a férfiak beülnek a moziba. - magyarázza Lawrence. - Ez megváltoztatja a helyzetet. Ezt senki nem tagadhatja.

Josh Hutcherson, Sam Calflin, Wes Catham, Evan Ross
Eközben Coin (Julianne Moore) felügyelete alatt a lázadók előkészületeket tesznek, hogy egyszer s mindenkorra megdöntsék a Kapitólium hatalmát.

Jennifer Lawrence
Francis Lawrence, a visszatérő rendező azt ígéri, A Kiválasztott 2. rész nem okoz majd csalódást. - Amikor az ember a végére ér, maga előtt látja mindazt az utat, amin ezek a karakterek végigmentek. - mondja. - Részben ez az, ami még nagyobb elégedettséget okoz ezen filmek kapcsán.

Liam Hemsworth
Hemsworth úgy véli, A Kiválasztott, 2. rész az Éhezők Viadala sorozat legjobb filmje. Talán azért, mert ebben a filmben ő is többet szerepel? - Nem - mondja nevetve az EW-nek. - Talán egy kicsit. De az elejétől a végéig nagyon izgalmas. 

Misty Ormiston, Josh Hutcherson és Kim Ormiston
Ahogyan az Éhezők Viadala sorozat a végéhez közeledik, Hutcherson azt mondja, az előző részek mind csak a zárszó előzményei voltak. - Minden darab a helyére kerül ebben a filmben.

Kökörcsin
Nem csak a rajongók voltak dühösek, amiért Prim kedvencét, Kökörcsint az első filmben egy fekete-fehér macska alakította. Nina Jacobson producer, aki lemaradt az első macskaválogatásról, gondoskodott arról, hogy a folytatásokban már narancsszínű macskát alkalmazzanak - ami némi bűntudatot is okozott neki, mert le kellett borotválni az első macska fejének egy részét, hogy rühesnek látsszon. - Elcsúnyítottunk egy szép cicát... majd ki is rúgtuk.
Forrás: EW

14 megjegyzés:

  1. jaj. elképesztő képek. Ami msot a leginkább tetszik az az Effie & Katniss duó és az első,az a ráműlt tekintet .O. Egyébként nem hittem volna,hogy Kökörcsin is kap egy stillet és,hogy benne lesz a filmben

    VálaszTörlés
  2. Úristen de jók !!!! Megszakad a szívem, hogy vége, de most azt kívánom bár itt lenne a november !!

    VálaszTörlés
  3. Az utolsó kép azt a jelenetet ábrázolhatja, amin valószínűleg a legjobba sírtam a 3. konyv alatt? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, bár szerintem ugyanezt a stillt már mintha megkaptuk volna az előző résznél is. Nekem legalábbis az ugrott be, hogy vajon mit keres a stillek között Pt. 1-es :)

      Törlés
    2. Úgy értem, ezt a Pt 1-es stillek közül hoztam a Jelenetfotók aloldalról.

      Törlés
    3. Nem, azon volt egy kép keretben ami Katniss volt Primmel vagy az anyjukkal. Azt hiszem. :)

      Törlés
    4. Hát, nincs most időm "spot the difference"-t játszani, ha tényleg meg akarok lenni még ma az ew-s cikk fordításával, de szerintem ez ugyanaz a kép :)

      Törlés
    5. De tenyleg az elso reszbol van :) kar..

      Törlés
    6. Pedig vicces játék lenne, mondjuk a film utáni nyugis, üres időszakban. :D Egyébként lehet, hogy csak keverem azzal, ami a kártyás mobiljátékban van. :)

      Törlés
  4. Jézus, hogy néz ki Effie ruhája! :D Mondjuk már megszoktam de azért durva!
    Bori

    VálaszTörlés
  5. Látjátok amúgy a betűket, nem túl kicsik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én telefonról nézem és úgy teljesen láthatóak. :)

      Törlés
  6. Ahhhh,atom jòk!Ettől izgisebb màr nem is lehetne ez a vàrakozàs!

    VálaszTörlés