2013. július 11., csütörtök

Rajongói találkozó - ezúttal Donald Sutherland-del

Donald Sutherland sokkal jobb fej, és sokkal barátságosabb is, mint az a Snow elnök, akit alakít. Ez mondjuk eddig sem volt kérdés, de az alábbi rajongói élménybeszámoló még meg is erősíti ezt:

Barátaimmal fel-alá járkáltunk, hogy összefussunk a One Direction-nel aznap esti koncertjük előtt (nem röhög!), és kinn álltunk a Ritz Carlton előtt, amikor megjelent Donald Sutherland néhány fickóval az oldalán. Úgy tűnt, senkinek sem volt ismerős, hiszen 99%-unk tinilány volt, akik egy brit fiúcsapat után kajtatnak. De én megláttam, megmutattam őt a barátaimnak, majd pár lépés távolságból követni kezdtük, mikor odaszóltam neki, hogy "Donald!" Lehet, hogy ez butaság volt, de ezelőtt sose találkoztam még hírességgel, szóval talán azt kellett volna kiáltanom, hogy "Mr. Sutherland", nem tudom. Mindenesetre megállt, megfordult, én meg egy pillanatra megijedtem, hogy csak egy átlag öregurat szólítottam le. Ő azonban elmosolyodott és így szólt: "Remélem, nem gondoljátok, hogy én is annak a fiúcsapatnak a tagja vagyok!

Megkértük, hogy hadd csináljunk vele egy közös fotót, ő pedig nagyon kedves volt, udvarias és csendes. Átkarolt, mire én mondtam, hogy "Nagyon szeretem a munkáit!", mire ő azt válaszolta, hogy "Nagyon szépen köszönöm!", majd megköszöntük a képet, erre ő mondta, hogy "Szívesen hölgyeim! Szép napot!"

Fantasztikus volt! Nem elég, hogy láthattam Bruno Mars-ot és a One Direction-t koncertezni, de véletlenül még Donald Sutherland-del is összefutottam.


Forrás és kép: ONTD

4 megjegyzés:

  1. De cuki. :D Mondjuk amúgy biztos, hogy imponál az ilyen idősebb nagy sztároknak az, ha még a ma fiataljait is meg tudják szólítani, azért a generációkon átívelő népszerűség nem kis eredmény.

    VálaszTörlés
  2. Lehet, hogy nagyon beleéltem magam az Éhezők Viadalába, de én a könyv olvasása, és a film megnézése után képtelen lennék átkarolni "Snow elnököt". Sőt. Jobb, ha vigyázna a közelemben. :D

    VálaszTörlés