2013. július 18., csütörtök

Futótűz mozis borító és mozikalauz

Sajnos nem nálunk, de azért nem baj, ha tudunk róla :)

Azon filóztam, hogy siklottam így el a Futótűz mozikalauzának első ízelítője felett, de ahogy nézem a kinti anyagokat, éppen az első Futótűz előzetes után alig néhány nappal került ki róla a hír, amikor mi még az előzetest taglaltuk, és voltak más érdekes anyagok is.

A Futótűz Hivatalos Mozikalauzáról sajnos borítóképünk még nincs, egy rövid ajánlónk persze igen. Ez így szól:

A Futótűzből, Suzanne Collins nagy sikerű regényéből most mozifilm készül - ez a mozikalauz most bemutatja mind a kamera előtti, mind pedig a kulisszák mögötti, filmmel kapcsolatos izgalmas részleteket.

Tekints be a Futótűz filmváltozata elkészítésének kulisszái mögé, nézd meg az exkluzív anyagokat, fényképeket és interjúkat. A forgatókönyv írástól kezdve a szereplőválogatással kapcsolatos döntésekig, a fantasztikus új helyszínektől és csodálatos jelmezektől kezdve a színészek előadásáig és a rendező elképzeléséig, ez a könyv meghatározó fontosságú társa a második Éhezők Viadala filmnek.
A könyv az Amazonon már előrendelhető, megjelenése november 22-én várható.

A napokban pedig bejelentették a Futótűz mozis borítójú kiadásának megjelenését is, ez az USÁ-ban október 8-ra, Angliában október 14-re várható. Ez a könyv is előrendelhető már az Amazonon.
Ehhez persze van borítónk is, a legújabb indiánlányos poszterrel:

3 megjegyzés:

  1. Remélem azért, hogy nem ez lesz a mozis plakát.
    Amúgy Ancsi, nem tudom, hogy elsiklottál-e felettük (mert eléggé fű alatt jöttek ki), vagy csak nem tartod őket fontosnak, de van pár Effie-s gif kép, szerintem jól néznek ki. Ha későbbre tartogatod őket, vagy nem tervezted kirakni, akkor ezer bocsánat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, láttam, csak nekem ezek olyan kapitóliumi izék. :)
      Amúgy kifejezetten nem kedvelem a gifeket, de lehet, majd rakok ki linket, mert most meg mindenki kíváncsi lesz, miről is dumálunk, pedig sztem semmi extráról :D

      Törlés
    2. Igazad van, tényleg nem nagy extra, de azért egy pillantást megér. :D

      Törlés