2013. július 3., szerda

Miért mindenki Peetának szurkol

Tudom, hogy nálunk is ez a közvélemény, és már nem is vitatkozom vele, inkább hozok egy cikket, ami szintén ezt a kérdést boncolgatja. A Hypable írását olvashatjátok:

Azok, akik Gale-nek szurkolnak, vagy azt gondolják, Katnissnek nem kell pasi, vegyenek kicsit vissza kicsit az agaraikból. Nem az a célom, hogy oldalakat állítsak fel, hanem, hogy némi embertani magyarázattal szolgáljak arra vonatkozóan, hogy az Éhezők Viadala sorozatában a jó és a gonosz univerzális harcát hogyan szőtte át a fékezhetetlen Katniss, a kiegyensúlyozott Peeta és a szenvedélyes Gale karakterének íve.


Az antropológiában [=embertan] sok kulturális folyamatot az evolúció biológiai mechanizmusaihoz kötünk. Ahhoz, hogy szervezetek épülhessenek fel, DNS-eknek kell ismétlődniük és variálódniuk, aztán a természet majd eldönti, mely változatoknak kell ismétlődnie (azon az alapon, hogy mi az, ami erősít minket) vagy eltűnniük (hiszen a hibás alkalmazkodás akár el is pusztíthatja az embert). Ez a dolgok természetes rendjének tekinthető, és ez az egyetlen módja annak, hogy a jó tulajdonságok lehetőséget biztosítsanak az emberek számára, hogy ilyen fantasztikusak lehessenek. Néha azonban DNS-eink elárulnak minket.


A létrejövő mutációk képesek ölni vagy fizikai illetve szellemi állapotunkban abnormális változásokat előhozni. A természetben általában valami megakadályozza, hogy ezek a mutációk ismétlődjenek, így nem hatnak az egész fajra és nem tudnak létrehozni egy hadseregnyi mutáns lényt. Néha azonban igazán kirívó esetekben - például egy elszigetelt vallási csoport vagy bizonyos királyi testvérpár két tagja közötti házasság esetén (Tutankhamon szülei esetében) - ezek a mutációk terjedhetnek és borzasztó dolgokat eredményezhetnek.

Panemben azt látjuk, hogy a társadalom természetes rendjét a Kapitólium felemelkedése szétrombolta, ami Észak-Amerika körzeteit is szétrombolta illetve átvette felettük az uralmat. Ez egy hatalmas szakadék a társadalom természetes fejlődésében, emiatt mutációnak is tekinthető a társadalom DNS-ében. Az is természetes az emberek számára, hogy saját sorsuk urai, hiszen a polgári és emberi jogok evolúciója már messze jár a rabszolgaság intézményétől és afelé vezet, hogy minden ember egyenlőségét mutassa. Másrészt pedig a Kapitólium az ember állapota természetellenességének egy megnyilvánulására is példa. Ezek a fickók biztos nem figyeltek biosz órán.


Katnisst a 12. körzet elviselhetetlen körülményei között ismerjük meg, a közelgő Aratás okozta kollektív megfélemlítés idején. Ezek az emberek éppúgy szenvednek a Kapitóliumban létrejött mutációk miatt, mint amikor egy szervezet szenved egy negatív biológiai mutáció következményétől. Katniss azonban megmutatja, hogy van remény arra, hogy visszaálljon a természet rendje, azáltal, hogy maga állandó kapcsolatban van a természettel, mivel képes megmenekülni a Kapitólium karmai közül és visszatérni az erdőbe, ahol a saját sorsának irányítója lehet. Így aztán Katniss a természet rendjének lehetséges helyreállítását jelképezi. A 12. körzet megtartotta kultúrális kapcsolatait az egykori Appalache hegységben meglévő gyökerekkel, amelyet mind a nyelv, a zene, a stílusuk és a történeteik is megerősítenek. A neve pedig, a Katniss egy makacs gyökérre utal, amely minden körülmények között képes túlélni és szaporodni, szintén ezt jelenti.

Peeta és Gale a természet erőit jelképezik. Peeta nyilvánvalóan olyan, mint egy tápláló kenyér, amely feltétlenül szükséges a túléléshez (Ms. Collins, az üzenet átjött, hangos és egyértelmű), Gale pedig olyan, mint a természet azon erői, amelyeknek megvan a hatalmuk, hogy támogassák az életet vagy elpusztítsák azt. Természeténél fogva, azt találjuk, hogy Gale-től nem áll távol, hogy sokkal több benne a pusztító erő, mint az építő. A sorozat során Katniss nem adja meg magát egyik erőnek sem, mert megvan a maga aggódni valója, úgy értem, tudna bárki választani egy szexi félisten és az életedet öt percenként megmenteni kívánó jóbarát  között?

A végén azonban Peetát választja, azt az erőt, amely nélkül nem tud élni. És ez így van rendjén, ha az ember nem kap megfelelő táplálékot, elpusztul...


És elérkeztünk oda, ahol az analógia igazán működni kezd. Van néhány igazán egyértelmű példánk a karakterek mutációjának negatív hatására. Csak nézzük meg Snow, Coin és esetleg Gale tevékenységeit, hogyan hátrálnak a Kapitólium felé, ahová hősnőnknek nyilvánvalóan el kell jutnia. Próbálkozásaik, hogy eltiporják Katnisst és ezáltal a lázadást is, a szó szoros értelmébe a DNS manipulálásának tekinthető mutációjuk felhasználásával. Nem beszélve arról, hogy Katniss maga is tagadja, mekkora szüksége lenne az eltérített Peeta támogatására, az általa nyújtott lelki táplálékra. Ezek mind arra példák, amikor a kultúrák a szó szoros értelmében arra törekszenek, hogy elterjesszék a káros mutációkat, amiknek végzetes eredménye lehet. De mit tesz a természet, amikor a dolgok így félresiklanak? Katniss íjával és nyilával rúgja őket seggbe, természetesen. 

Na jó, igazából mégse erről van szó. A természet kiveti magából ezeket a cselekedeteket és nem hajlandó sokszorosítani őket, épp úgy, ahogy a normális emberek sem rohannak hanyatt-homlok, hogy olyan szektákhoz csatlakozzanak, ahol a lányok saját apjukhoz mennek feleségül. És a végén ez az, amit Katniss és Peeta tesz. Annak oka, hogy a világ Peetának szurkol, nem csak az, amit ő képvisel és amiért ez szükséges Katniss túléléséhez, hanem azért, mert képes eltávolodni a mutációk végtelen ciklusától. Sajnos Gale-ről ugyanezt nem mondhatjuk el. Ebben a világban azok legtöbbje, akik ki vannak téve az áramnak, a technológiának és a pénznek, egyszer csak rossz döntéseket hoznak, és mielőtt észrevennék, máris kikerültek saját ellenőrzésük alól. Mint amikor egy vihar végigsöpör az óceánon, úgy tűnik, ez lesz Gale sorsa is. Ez az út nyilvánvalóan az egyik, ami mutációkhoz vezet, nem pedig a természethez, a békéhez és a harmóniához való visszatéréshez.

A tanulság az, hogy a mutációtól csak úgy lehet megszabadulni, ha visszautasítjuk, hogy sokszorozzuk azt. Épp úgy, ahogyan Katniss és Peeta is visszautasítja a Kapitóliumba és a felkeléshez vezető utakat. Épp úgy, ahogy a végén a fecsegőposzáta megmutatta, hogy a természet mindig győz, és a jó mindig megtalálja a módját, hogy legyőzze a gonoszt.
Forrás: Hypable

Azért jelentkezzen bátran, aki pontosan érti, miről is van szó a cikkben és kicsit sem találta áltudományosnak :P Addig én megpróbálom kiheverni a fordítás okozta megpróbáltatásokat.
Azért hadd tegyem hozzá, nekem picit vicces, hogy Peetáról épp ezt a kardos képet tették a cikkbe, na jó, eredetileg ők nem pont itt helyezték el, ahol én, ez már az én cinizmusom. Pláne azért is, mert ki is az, aki legelőször visszautasítja, hogy nézze az Éhezők Viadalát? Ki az, aki megpróbálja elutasítani ezeket a mutációkat?? Talált: Gale. Nem, nem szeretném felmenteni a felelőssége alól, hogy jaj, a körülmények tették ezt vele, de a cikk, ebben a formában nem győz meg a két fiú közötti különbségről, úgy meg pláne nem, hogy szerencsétlen Gale még azért is bűnös, hogy a végén technológiával foglalkozik. 
Olvastam már meggyőző cikket Peeta erkölcsi fölényéről, szóval mindezt nem Gale-fanatizmusom mondatja velem, de ez a cikk nem győzött meg. Pedig olyan izgalmasnak tűnt elsőre. Messziről...

11 megjegyzés:

  1. Bármilyen furának tűnik, de én Galenek szurkoltam, sokkal jobban illet Katnisshoz :D

    VálaszTörlés
  2. Én is erősítem továbbra is a team Gale-t. :D
    Köszönjük a fordítást Ancsi, tényleg nehéz lehetett.

    VálaszTörlés
  3. én például Peetának szurkoltam de ez a cikk nem igazán győzött meg, hogy igazam van. Mármint ez egy kicsit tényleg túl van szerintem gondolkodva
    és köszi Ancsi, elég nehéz a szövegezése

    VálaszTörlés
  4. Igazad van Ancsi ez egy kicsit tényleg áltudományosnak hangzott de azért gratulálok a fordításhoz nem kevés munkád lehetett vele! :-)

    VálaszTörlés
  5. Valóban áltudományos... Az első könyvben nálam egy picit Gale-felé hajlott a mérleg nyelve, a másodikban már egál volt, a harmadikban viszont sokszor is azt éreztem, hogy az lenne a leghitelesebb lépés Katnisstól, ha egyik fiút sem választja. Na, mindegy a lényeg, hogy ez a cikk most nem jött be. Ancsi ezek után Rád is fér a pihenés :)

    VálaszTörlés
  6. Imádom Peeta-t (Team Peeta) de Katnisshez Gale jobban illene

    VálaszTörlés
  7. Hűű, grat a fordításhoz, Ancsi! A műviest az 'artificial' szóból fordítottad? Nemrég hallottam ezt a szót, és fordításban még nem láttam. Tehát az artificialt lehet a műviesre használni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mire gondolsz? Nem találok a szövegben "művies" szót. Ha tudnám, mit olvastál félre, lehet, tudnék válaszolni ;)

      Törlés
  8. Biológusnak tanulok, és ennek a szövegnek semmi értelme. :D Értem én, hogy a darwini természetes szelekciót akarja ráhúzni a történetre, ami szép, de olyan blablabla lesz belőle, hogy hajaj.

    Amúgy én Team Peeta voltam mindig is. :D Nem csak azért, mert magamnak is őt választanám, de szerintem Katniss is jobban járt így. Bár én amúgy az utolsó előtti oldalig azt hittem, hogy főhősnőnk megöli magát, szóval a versenyben leginkább "egyik sem" voltam. :D

    VálaszTörlés
  9. Szerintem a két fiú közötti válogatás teljesen lekicsinyli az egész történetet. Számomra nem ez a lényeg és ezért különbözik az Alkonyattól ez a könyv (amihez szeretik hasonlítani). Én nem szurkoltam egyiknek sem, a lány döntését a végén, aki odafigyelt a könyv eseményeire, szerintem megérti. Az Éhezők Viadalának a célja egy utópisztikus világ társadalmi problémájának felvázolása és megoldása, illetve lélektanilag is sokat tanulhatunk belőle. Érdekes könyv volt, nekem tetszett, bár néha tisztára úgy áll hozzá az olvasóközönség, mintha a kapitóliumban lennénk és a szerelmi háromszög izgalmain kívül semmit nem vennénk észre. Kérlek ne sértődjetek meg, és ne vegyétek magatokra, főleg mert a cikk témája miatt is természetes a hozzászólások témája, szóval most nem erre a blogra gondoltam. :) Természetesen minden könyv azért van, hogy az olvasó élvezze, szóval mindenki azt látja benne fontosnak, amit szeretne. Nekem ez a véleményem, de nem ítélek el senkit ha másképp gondolja. A cikk érdekes volt, bár szerintem is kicsit áltudományos :) a fordítónak pedig minden tisztelet, hogy ezzel megküzdött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maximálisan egyetértek (még akkor is, ha engem a szerelmi szál része is érdekelt a sorozatnak és speciel Gale-hez húzott a szívem :).
      Ezt a Kapitólium dolgot sokszor én is érzékelem, leginkább a Lionsgate bizonyos reklámkampányaiban, az Éhezők Viadala-divatról szóló cikkekben, ilyenek.
      Annak örülök, ha a blogot nem érzed olyannak, mert nem is szeretném, ha Kapitólium-hangulata lenne, és törekszek rá, hogy ne a felszínes, hanem a tartalmasabb dolgok jelennének meg benne. Ezt a cikket is tartalmasnak reméltem (pláne, hisz antropológiai úton akarta megfogni a kérdést), csak mire lefordítottam, érzékeltem én is, hogy nekem ez túl áltudományos. De tudom, hogy nem piszkálni akartál érte, nem is azért írom, hanem csak vázolom, én hogy gondolkodtam.

      Más. Nem kell duplán elküldeni a hozzászólásokat, mert előbb-utóbb kikerülnek, csak "moderálás" után. Alapvetően kiengedek mindent, csak vannak dolgok, amik miatt ez be lett vezetve.

      Törlés