2013. július 29., hétfő

Interjú a Lionsgate reklám-igazgatójával és egy új Peeta portré

Tim Palen, a Lionsgate reklámigazgatója, akinek nagyon sokat köszönhet a stúdió, hiszen egy filmes szempontból igencsak kritikus időszakban sikerült elérnie, hogy filmjeiket egyre többen, egyre változatosabb közönség nézze. Palen 11 éves hivatali ideje alatt a Lionsgate filmjei több, mint 40 Oscar-jelölést, és 10 Oscar-díjat is nyertek, és több egyéb elismerésben is részesültek.

Egy hosszabb interjú készült a reklám-igazgatóval, akinek az Éhezők Viadala reklámkampányai (előzetesek, karakterposzterek) is köszönhetőek, ám ebből csak az Éhezők Viadalára vonatkozó részeket fordítom és egyszer csak egy Peeta-portré is felbukkan :) A végére azonban egyre inkább megkedvelhető az úriember, és egyre nyugodtabb vagyok, hogy a film kampánya jó kezekben van. [Bár ettől az indiánlányos posztert még nem fogom jobban szeretni :)]

Mennyire volt nehéz megszólítani a szélesebb mozis közönséget egy olyan film megnézésére, mint az Éhezők Viadala?
Nagyon sok kihívás volt egy kedvelt könyvön alapuló film marketingje során, különösképpen hogy tudtuk, hogy ez egy négy részes sorozat első filmje. A legjobb döntésünk az volt ezzel kapcsolatban, hogy a könyvből vettük az idézeteket, és hogy komolyan vesszük, hogy Suzanne Collins szavai jelentik a bibliát számunkra a film marketingje során. Az Éhezők Viadala arról szól, hogy egy hőst, aki nem is akar az lenni, hogyan kényszerítenek bele az erőszak világába és arról, hogy az intézményesített erőszak (például a háborúk is) hogyan változtatnak meg mindenkit. Ezzel kapcsolatban alapvetően az volt a legnagyobb kihívás, hogy hogyan kezeljük azt a fogalmat, hogy gyerekek ölnek gyerekeket. A könyvek nem dicsőítik az erőszakot és Katniss nem gyilkos. Ha a történetnek ebből a részéből szenzációt csináltunk volna, az épp ellentétes lett volna könyvek üzenetének lényegével, mi pedig hittünk abban, hogy a közönség nagy része szereti a könyveket, így ők szeretni fogják a filmeket is.

[...]
Mesélnél arról, melyik reklámkampányon dolgoztál legutóbb és hogy hogyan működik nálad ez a folyamat?
Legutóbb az Éhezők Viadala: Futótűz kampányát készítettem. Mivel az első Éhezők Viadala anyagait is én készítettem, már tudtam, milyen adottságai vannak a sorozatnak és a már kialakult bizonyos fokú bizalom és családias hangulat a varázslat egy szintjét tette hozzá a kampányokhoz. 
Általános szabály, hogy egy fotósnak nagyon rövid ideje van arra, hogy kapcsolatot teremtsen a színésszel és elérje, hogy jól és biztonságban érezzék magukat, úgy érezzék, hogy törődnek velük - sokszor az jelenti a problémát, hogy onnantól kezdve, hogy a színészek megjelennek a stúdióban, órákat vesz igénybe a frizura és a smink elkészítése, mielőtt az embernek azonnal bele kell vágnia a munkájába. Szerintem ez a munkám egyik előnye, hogy bensőségesebb kapcsolatba kerülhetek azokkal az emberekkel, akikkel dolgozok, mint más marketing vezetők. Ezért én nagyon hálás vagyok és ezt soha nem tekintem magától értetődőnek.

[...]
Nemrég készítetted el a Futótűz első előzetesét (amelyet alig több, mint egy hét alatt 28 millióan néztek meg). De biztos vagyok benne, hogy nem kis kihívást jelentett.
A Futótűz első előzetesének bemutatására egy folyamatban lévő Éhezők Viadala kampány egy igen nagy jelentőségű pillanatában került sor. Hiszen van egy négy filmből álló nagyívű sorozatunk, amelynek minden egyes része egy nagyobb kirakós egy-egy darabja, és ez a lépés az első rész hatalmas sikere miatt nagyon fontos volt. Ugyanakkor új rendezőnk volt (Francis Lawrence személyében), új szerkesztőnk, új operatőrünk és új jelmeztervezőnk. Ezért aztán tényleg fontosnak tartottam, hogy a rajongótáborra nagy hatással legyen ez a második filmre vetett első pillantás, hogy érezzék, hogy az általuk már megismert és megkedvelt karakterek visszatérnek, de az első filmben megismert alapok érintetlenek maradnak. De ugyanilyen fontos volt számomra az is, hogy megmutassam, a tét egyre nagyobb, a feszültség egyre idegölőbb és hogy a Futótűz a mi vonakodó hősnőnket, Katniss Everdeent egy sokkal magasabb szintre emeli. Nagyon hálás vagyok Francis Lawrence-nek, hogy egy ilyen hatalmas filmet hozott létre, amelyben rengeteg gazdag és csodálatos részlet van, amivel én is játszhattam. Igazán megkönnyítette a dolgom és szórakoztatóvá tette azt. 
A legelégedettebbnek akkor éreztem magam, amikor elolvastam egy rajongói hozzászólást az egyik blogon, amely közzétette az előzetest. Én hajlamos vagyok túlságosan is szenvedélyesen utánaolvasni a kiadott anyagokkal kapcsolatos rajongói megnyilvánulásoknak. Az a komment, ami pedig a leginkább meggyőzött arról, hogy elértem a célomat az első előzetessel, így hangzott: "Basszus, ez valósággá válik." Soha nem kaphatnék jobb kritikát.
Forrás: RIPPmag

3 megjegyzés:

  1. Nekem, nagyon jó fejnek tűnik a pasi :9 és a Peeta plakát...khm.... :D
    Ági

    VálaszTörlés
  2. sziasztok! :D nagyon jó az oldal már régóta rendszeres látogatója vagyok :D nagyon jó mukát végzel Ancsi! :) azt szeretném kérdezni hogy esetleg nem tudtok olyan fanficet magyarul ami Katnissről és Peetáról szól? Előre is köszi :D Dóri

    VálaszTörlés