2012. szeptember 9., vasárnap

Jennifer Lawrence az Éhezők Viadaláról és a Kiválasztottról

Még mindig a Torontói Filmfesztivál hatása ez a következő Jennifer Lawrence interjú, amelynek nagy része szerencsére épp az Éhezők Viadaláról szól, annak ellenére, hogy Jennifer a Silver Linings Playbook kapcsán vesz részt a fesztiválon. Mi azonban ezt nem bánjuk :)

Miközben Jennifer Lawrence az Éhezők Viadala második filmjének forgatására készül, visszagondol arra, hogy majdnem visszautasította a szerepet, amely Hollywood egyik legnagyobb csillagává tette.


Lawrence azt mondja, három napot töltött azzal, hogy azon gondolkodott nemet mond a lehetőségre, hogy eljátssza Katniss Everdeen, a poszt-apokaliptikus Észak-Amerikban játszódó akció sorozat hősnőjének szerepét, egy olyan filmben, ahol tinédzsereket kényszerítenek arra, hogy élet-halál harcot vívjanak egymással egy a televízió által is közvetített valóság-showban.

A 22 éves színésznő elmondta, hogy végiggondolta, hol kezdte: kis, független filmekben, és azáltal, hogy "igent mondok erre a dologra, az teljesen megváltoztathatja az életemet és nem tudom, hogy jó irányba történik ez majd meg." - mondta Lawrence a hétvégén az egyik interjú során a Torontói Filmfesztiválon, ahol a Silver Linings Playbook című vígjáték drámájának premierjére került sor.

Lawrence korábban belekóstolt már a stúdiófilmek világába az X-Men: Az elsők forgatása során, amely egy olyan szerep volt, amelyet azután kapott meg, hogy a Hallgatás törvénye című 2010-es kis költségvetésű krimiben játszott szerepéért Oscar-díjra jelölték. 

Jennifer végül ugyanazon okból egyezett bele, hogy elvállalja a szerepet az Éhezők Viadalában, amiért korábban a kis független filmeket is elvállalta - és mert édesanyja minderre rávilágított.
- Azt mondta, "Álszent vagy, mert mindig azt mondod, nem az a fontos, hogy mekkora egy film.", mert amikor független filmekben szerepeltem, mindenki azt kérdezte, "Miért nem vállalsz szerepet egy stúdiófilmben?", én pedig azt válaszoltam, hogy "Azért, mert nem az a fontos, hogy mekkora egy film. Engem a történet érdekel." Anyukám pedig azt mondta, hogy "Most itt egy történet, ami tetszik neked, és nem akarod elvállalni, mert túl nagy."
- Az igazság az, hogy a szívem mélyén el szerettem volna vállalni. El akartam játszani ezt a karaktert. Csak féltem a következményektől, de az ember nem mondhat le dolgokról pusztán azért mert fél. 

Lawrence, aki a szeptember 21-én megjelenő House at the End of the Street című horrorban is szerepel, kisebb filmeket próbál beiktatni határidőnaplójába az Éhezők Viadala és az X-Men sorozatok közé.

A Silver Linings Playbookban egy kicsit furcsa, érzelmileg instabil fiatal özvegyet alakít, aki beleszeret egy másik problémás lélekbe, egy olyan férfiba (Bradley Cooper), akit nemrégiben engedtek ki a pszichiátráról, miután kissé túlreagálta, hogy felesége megcsalta. 
A filmet David O. Russel rendezte, és Jennifer Lawrence-n és Bradley Cooperen kívül Robert De Niro, Julia Stiles és Chris Tucker is látható lesz benne. A film novembertől látható a kinti mozikban.

Hétfőn [illetve nagyon pontosan kedden] Lawrence belekezd az Éhezők Viadala: Futótűz, Suzanne Collins trilógiája második részének forgatásába. A harmadik kötetet, a Kiválasztottat két filmben dolgozzák majd fel, ugyanúgy, ahogyan az már a Harry Potter és az Alkonyat sorozatok alkalmával is történt. 
Lawrence-nek fenntartásai voltak a Kiválasztott két részre szedése kapcsán - "amíg meg nem tudtam, mennyi pénzt fogok vele keresni", mondta nevetve.

Azt mondta, eredetileg úgy gondolta, jobb lenne, ha egy részes lenne az utolsó film. Amikor megtudta a hírt, hogy a könyvet két részben készítik el, épp az Éhezők Viadala forgatásának közepén tartott, aztán újraolvasta a könyveket, és arra gondolt, mennyi mindent ki kellett hagyniuk az első kötet adaptálása során.
- Az ember szeretné, ha minden benne lenne, de erre nincs lehetőség, és meg kell próbálni eldönteni, mit kell kivágni és mit nem. - mondta Lawrence. - Úgyhogy nagy megkönnyebbülés, hogy tudjuk, hogy az utolsó könyvből nem igazán kell majd kihagyni semmit. Elég időnk és lehetőségünk van, hogy a történetet a lehető legteljesebben elmeséljük, és nem kell kivágni semmit. 

- Szóval ez az én szakmai válaszom. Ez egy nagyon diplomatikus választ. De igazából azt gondolom, ha így, hát így. Az én dolgom.
Forrás: WashingtonPost

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése