A gyereknevelés viszontagságai mindannyiunk kedvenc alkoholistájának szemszögéből. A 12. körzet hamvai sorozat befejező kötete.
- Nem tudtad? Az öregek mind ismerik egymást. - mondom sült pulykával teli szájjal, amikor azt magyarázom a kislánynak, Hazelle-lel együtt hogyan ismerkedtünk meg Beetee-vel. Hazelle halkan kuncog, amikor megpróbál elvenni egy tekercset, majd félbeszakítja a mozdulatot, hogy elkapja a Fletcher kezéből kirepülő kanalat.
- Szép lövés volt, kicsikém - jegyzi meg.
Hope-nak nem tetszik az eszmefuttatásom.
- De Sae nem is ismer őt, pedig már van vagy száz éves. - erősködik. A tányérján apró falatokra van vágva az étel, de az elmúlt tíz percben nem evett többet egy szem borsónál. Mondjuk a borsót nem szereti annyira.
Le is nyúlom a felét.
Katniss láthatóan készen áll rá, hogy rászóljon kislányára, hogy ne legyen udvariatlan (rám pedig, hogy ne szedjem el a kislánya elől az ennivalót), de Sae csak mosolyog és megrázza a fejét.
- Csak majdnem, gyermekem. Csak majdnem.
Azt hiszem, ez így is van. Sae olyan nyolcvan körül lehet, azt hiszem. Most, hogy már van mit ennünk, és nem vagyunk félholtak ettől vagy attól, azt hiszem, a hatvan éves nők sem tűnnek olyan öregnek, ez azonban nem változtat azon, hogy Greasy Sae-nek már nincs túl sok hátra. A bőre olyan ráncos és papírvékony, hogy akár egy villával el lehetne vágni. Már negyven évesen is hatvannak nézett ki, nem sokkal később pedig már nyolcvannak.
Hawthornék-nál ülünk, hogy rögtönzött üdv-itthon-vacsorával köszöntsük Posy-t, aki befejezte a tanítóképző főiskolát vagy azt, amiért a Kapitóliumban volt. A kicsinek köszönhetően a szemem úgy bedagadt, hogy alig látok, de azt be kell vallanom, rég éreztem már ilyen jól magam ilyen sok ember között.
És azt hiszem, azt is hozzá kellene tennem, hogy rég voltam már ilyen sokáig józan is.
Talán ez azért van, mert olyan emberek vesznek körül, akiknek az enyémhez hasonló emlékeik vannak.
Hazelle - nem szégyellem kimondani - veszettül jól néz ki. Mintha az évtizedek számára visszafelé haladnának a háború óta. Immáron rendszeresen eszik és már nem nyomja a teher a vállát, hogy négy gyereket kell etetnie egy orvvadász és egy mosónő keresetéből. Gyermekei olyan jól gondoskodnak róla, hogy akár azt is megtehetné, hogy egész hátralévő életében csak fetreng, de visszautasítja, hogy ne dolgozzon, amikor épp nem az országot-világot járja.
Effie féltékeny rá, amiért Hazelle minden héten kitakarítja a lakásomat, ezért érdekességképpen próbálom azt is megemlíteni, Hazelle milyen jól is néz ki. Hogy őszinte legyek, én rettegek tőle. Elég biztos vagyok benne, hogy ha átlépnék egy bizonyos határt, simán széttépne. Ha rendszeresebben látnám őt, nem tudom, sikerülne-e hosszabb időt eltöltenem anélkül, hogy valamit össze ne mocskoljak. Nem beszélve arról, hogy az összes, különböző szinten bizarr Hawthorne fiúval rendszeresen foglalkoznom kell, amit pedig módszeresen igyekszek elkerülni.
Effie nem aggódik emiatt. Azt hiszem, ha kínosan őszinte akarok lenni, akkor azt is el kell ismernem, hogy Effie akkor sem aggódna, ha Hazelle kevésbé lenne belevaló, és ha a fiai és unokái hétköznapi, érzelmileg stabil férfiak lennének, akikkel le lehet ülni meginni egy sört. De ezt azért neki be nem vallanám.
Ha már itt tartunk, egész nap ittam egyetlen sört sem. Ez egyben jó és rossz is, azt hiszem. Miután a fiatalok párhuzamosan omlottak össze, kidobáltam az összes rövidet a házból. A sör jobban feltölti az embert. Nehezebb tőle lerészegedni, mint hagyományos rövidtől, így aztán most csak sörözöm. Még mindig magam előtt látom Thom áhítatos pillantását, amikor egymás után több üveg minőségi alkoholt adtam neki azokból az italokból, amiket Effie hozott nekem, cserébe az ő házi főzésű söréért. Azóta megpróbálok olyan keveset inni, amennyire csak tudok, ahhoz eleget, hogy elűzzem a rémképeket, de azért nem olyan sokat, hogy bármikor is ne legyek képes kezelni bármilyen váratlanul bekövetkező vészhelyzetet.
Azt kell, hogy mondjam, ezen próbálkozásaim elég különböző mértékű sikerrel jártak.
Néha nehéz, mint a fene és olyankor szétcsúszok. Azt hittem, a mai nap is ilyen lesz, amikor a kislány anyukája depressziójáról kezdett kérdezgetni. Olyan nap, amikor egy, három vagy akár öt sör sem elég, és bármit megteszek, hogy bejussak a városba, hogy megvesztegessem a helyi pálinkafőzőt egy kis fehérszeszért. De ma még nem tettem ilyet. És a mai nap végül egész jól is alakult.
Még a monoklival is, meg minden.
