2016. március 4., péntek

Prim és Peeta jelenetéről A Kiválasztott 2. rész készítéséről szóló dokumentumfilmből

Mmai második anyagunk egy újabb bejátszás A Kiválasztott 2. rész DVD-jének extrái közül. Még így a kulisszák mögül is nagyon nyomasztó jelenetsorokkal.


Ezúttal a Buzzfeed osztott meg velünk egy bejátszást, amelynek elején Josh arról beszél, hogyan próbálta beleélni magát az eltérített Peeta helyébe. Ennek elérése érdekében sokat beszélgettek Francis Lawrence rendezővel arról, mi történhetett Peetával kapitóliumi fogsága idején, milyen kínzásokat kellett át/túlélnie. Vadászdarázs mérget fecskendeztek ereibe, miközben megváltoztatták az emlékeit. Nyilvánvalóan nem adtak Peetának eleget enni és más megvonásokat is alkalmazhattak, víz által is kínozhatták. Szóval, hogy ebbe az érzésbe Josh beleélhesse magát, sokat beszélgettek erről Francis-szel.

Jennifer áradozik Joshról, nagyon odáig volt tőle ebben a filmben. Általában nehézséget okoz számukra Josh-sal, hogy együtt szerepeljenek, mert képtelenek szemkontaktust teremteni [a sok viccelődés miatt], de ezekben a jelenetekben gyakorlatilag fel sem ismerte társát.

Willow is mesél erről a jelenetről, amely szerinte nagyon mély lett. Josh-sal együtt mindketten nagyon izgultak a felvétel előtt, hiszen mindkettejük karaktere számára nagyon fontos jelenet volt ez, Josh számára pedig kifejezetten sok mindent igényelt. Fizikailag is kimerítő volt, Willow számára pedig nagyon érzelmes. Prim azért van ott, hogy segítsen neki. Megpróbál megbízni Peetában, de átmosták az agyát, olyan, mintha csak a teste lenne ott.

1 megjegyzés:

  1. 1:17-nél óriási, hogy Josh ott kiabál,mintha Primnek mondaná, erre Willow pedig ott ül mellette unott fejjel :DD

    VálaszTörlés