2015. október 17., szombat

Karakterképek

A Lionsgate minden évben kitalál valamit, hogy jelenetfotókon mutathassa be a sorozat szereplőit. A A Futótűz esetében csak feltöltötték ezeket egy filmes oldalra, a Kiválasztott 1. rész alkalmával pedig naponta talán kettőt fedtek fel a sorozat Instagram oldalára. Ebből is készítettem összefoglaló bejegyzést.
Idén Twitteren osztják meg ezeket a képeket, ráadásul szavazni lehet előtte, kit szeretnének látni a rajongók a következő napon. A buli a héten kezdődött. Most az első négy képet mutatom, úgy látom, ez is sorozat, majd a többit is hozom, mondjuk hasonlóan négyesével. Akit érdekel a dolog napi szinten, a produkció Twitter profilját kövesse. Valószínűleg ezekből teszek majd ki a Szereplők aloldalra is.

Elsőként azt kérdezték, Messallát vagy a Leeg inkreket szeretnénk látni inkább. Mivel Messalla többet szerepel, valszeg ezért nyert, de a Leeg lányokról még csak egy képünk van, én őket is szívesen látnám még.


Aztán az egykori győztesek közül kellett eldönteni, hogy Finnicket vagy Johannát látnánk. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez eleve eldöntött volt. A sorozatnak még mindig több a lány rajongója (vagy nem??), ráadásul Finnick-et akárhányszor szívesen látjuk, főleg egy szegény, kopasz Johannával szemben, akit persze nagyon bírok én, de vizuálisan nem versenyképes - főleg nem Finnickkel. Szóval a folytatásban Finnick, majd még két kép.



A következő napon az elnökök közül kellett dönteni, végső arányt nem követtem nyomon, de szerintem ez kiegyensúlyozott lehetett. Mindkettőt kb ugyanannyit látjuk. Végül Coin nyert.


Az ez utáni kép megint egyértelmű volt, mert arra voltak kíváncsiak, Mrs. Everdeen vagy Prim fontosabb-e Katniss számára (nem emlékszem a pontos kérdésre és azóta leszedték), de hát ez nem is kérdés szerintem. Naná, hogy Prim nyert.

2 megjegyzés:

  1. Jaaaj,ez a Primes nagyon jó

    VálaszTörlés
  2. Primes kép nagyon tetszik, ez már az orvosi egyenruhája lehet. Akkor lenne gonosz a Lionsgate, ha a következő Gale vs. Peeta lenne. :D

    VálaszTörlés