2014. április 17., csütörtök

Pletyka: Cannesban mutatják be a Kiválasztott első előzetesét

UPDATE: Időközben a Lionsgate cáfolta is a hírt. Az ezt bizonyító tweet-et ITT találjátok. Mondjuk először tavaly is cáfolták, hogy az MTV Movie Awards-on lenne az első előzetesük, aztán mégis ott volt, de az sincs kizárva, hogy Cannes-ra már lesz előzetes amúgyis, szóval nem ám feladni a reményt :)

Ezt azért ebből a korábbi cikkből már sejtettük, de most egy Cannes Coverage nevű Twitter felhasználó is kiírt most egy ilyet. A kintiek szerint ez nem a hivatalos tweet-je a Cannes-i filmfesztivál szervezőinek, szóval a stúdió megerősítéséig ebbe se éljétek bele magatokat túlzottan.

Forrás: Cannes Coverage Twitter

A kép, ami aztán ezt követi, az első Éhezők Viadala teaser posztere, ami számomra nem túl biztató, de sebaj. A Cannes-i Filmfesztivál azonban 2014. május 14 és 25. között kerül megrendezésre aminek egy részében nem is leszek gépközelben, de majd megoldom valahogy, hogy ne maradjatok le az előzetesről :) 
Mondjuk, mivel akkortájt Európában forgat a stáb, nem is teljesen kizárt, hogy többen megjelenjenek a rendezvényen.

3 megjegyzés:

  1. Azt azért remélem, hogy még Cannnes előtt bemutatnak valami videót :D

    VálaszTörlés
  2. Addig legalább pár képet adjanak ki... :D

    VálaszTörlés
  3. Azon gondolkodom, hogy, ha már eddig húzzák, akkor lehet meg se nézem őket, hogy megmaradjon az élmény a filmre.

    VálaszTörlés