2013. augusztus 9., péntek

A Lionsgate a 100 napos visszaszámlálásra készül

Gondolom, sokszor nézitek meg izgatottan az oldalsávban lévő visszaszámlálót, amely eléri a bűvös 100-as határt, amire nem csak mi várunk nagyon, hanem a Lionsgate is készül valamivel. Ezt írja ugyanis a Variety:


Jon Feltheimer [Lionsgate] vezérigazgató egy elemzővel folytatott telefonbeszélgetése során azt az információt kapta, hogy a stúdió első negyedéves bevételei a vártnál jobbak lettek. 
Megjegyezte, hogy ez [a Coldplay filmzenei albumon való megjelenése] az első bejelentése [az Éhezők Viadala] folytatása jövő héten kezdődő "100 napos visszaszámlálása" reklámkapmpányának. Forrás: Variety

Nem tudom, ki járt erre az első film előtti 100 napban, de aki nem (vagy nem emlékszik), azok kedvéért érdemes feleleveníteni, milyen klassz "játékot" eszeltek ki a stúdiónál, amelynek eredményeképpen megkaptuk az Éhezők Viadala második hivatalos poszterét. Semmiképp sem szeretném azt sugallni, hogy most is posztert fogunk kapni, pedig egy normális poszter már épp ránk férne ;), de valamire talán lehet számítani. A meglepetéseket meg gondolom, mindenki szereti, én mindenesetre nagyon várom őket :)

Ugyanakkor - bár most tényleg nem szeretnék elégedetlennek látszani, mert rengeteg izgalmas, tartalmas anyagot kapunk - de közben meg azt érzem, mintha el akarnánk terelni a figyelmünket arról, hogy lassan illene bejelenteni a Kiválasztott új szereplőit. Alig több, mint egy hónap múlva kezdődnek a forgatások, és még egyetlen hivatalos bejelentés sem volt. Vajon meddig várnak vele??

Ui.: Holnap ismét tematikus nap várható, ezúttal 'fanmade' kategóriában hozok - remélhetőleg - izgalmas anyagokat. ;)

6 megjegyzés:

  1. Csak én felejtettem el vagy még tényleg nem kaptunk hasonló hivatalos posztert mint az első filmhez. Mármint szeretem a változatosságot csak azért kíváncsi lennék, hogy hogyan ábrázolnák a második filmet hasonló posztereken. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, eddig volt már pár poszterünk, szóval nem tudom, melyikhez hasonlóra gondolsz. De volt Fecsegőposzátás, "indiánlányos" ;) meg két Győzelmi Körútas is. Én számítok még egyre amúgy, de valamiért nem most, majd csak később. De lehet, én gondolom rosszul.
      A Futótűz aloldalon amúgy megtalálod az eddigi posztereket :)

      Törlés
    2. Köszi a segítséget Ancsi. :))

      Törlés
  2. Én is a Mockingjay szereplőiről gondolkodtam valamelyik nap, hogy szerintem már megvannak, csak nem akarják bejelenteni...lehet meglepetést akartak bár forgatásnál úgyis kiderül majd szoval ennyi erővel el is mondhatnák már :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is azt gondolom, hogy meg kell lenniük, és ugye néhányról van is nemhivatalos infónk. De az kizárt, hogy egy ilyen kaliberű produkcióba most keresgéljenek, mert gondolom, egy színésznél sem úgy megy, hogy OK, most kiválasztottunk, jövő hónapban meg már forgatsz.
      Viszont, ha ki vannak válogatva a színészek, akkor jól működik a titoktartás, mert komolyabban csak Julianne Moore "szivárgott ki" (ha egyáltalán tényleg ő lesz Coin). De épp most olvastam egy kinti oldalon is a várakozások között, hogy most már számítani lehet az új szereplők bejelentésére... Szóval a kinti rajongók is ugyanazt várják, mint mi :D

      Törlés
    2. Mondjuk lehet, hogy meg akarják várni amíg mindenki(fontosabb) meglesz. Amúgy akár az is előfordulhat, hogy valakit csak az utolsó pillanatban választanak be, pl a Gyűrűk ura forgatása már ment, amikor Viggo Mortensent kiválasztották Aragornnak. De mondjuk az biztos, hogy az ilyen eset a ritkább. Ettől függetlenül már nagyon kíváncsi vagyok :)

      Törlés