2012. április 30., hétfő

Éhezők Viadala szereplők a Fehér Házi Tudósítók Szövetségének vacsoráján

Több Éhezők Viadala főszereplő is megjelent a Fehér Házi Tudósítók Szövetségének vacsoráján, mégpedig Elisabeth Banks, Josh Hutcherson és Woody Harrelson. A rendezvény során Barack Obama beszédében meg is említette a rekordbevételeket hozó filmet. Így fogalmazott:
Mégis, azt hiszem, Romney kormányzónak nagyon jó meglátásai vannak a dolgokkal kapcsolatban, mert a minap kivett pár óra szabadidőt és elment megnézni Az éhezők viadalát. Volt Önök között, aki látta esetleg? Egy olyan film, amelyben az emberek tehetős szponzoroknak hízelegnek, majd kegyetlenül öldökölni kezdik egymást, amíg csak egyikük marad életben. Meg vagyok győződve arról, ez elég hirtelen váltást jelentett számára.
[Kicsit úgy gondolom, az egyesült Államok elnökének nem sikerült megragadnia a film mondanivalóját. Lehet, hogy neki személyesen is érdemes lenne megnéznie???]

Az ugrás után néhány kép ízelítőként:

Információk a Lionsgate további terveivel kapcsolatban

A Wall Street Journal oldalán jelent meg egy remek cikk, amely arról ír, mi vár a Lionsgate-re az Éhezők Viadala trilógia filmrevitele kapcsán, kifejezetten persze az elkövetkezendő rövidebb távú tervekre koncentrálva. Ebből a cikkből készítek egy összefoglalót, érdekes. 

Az Éhezők Viadala 400 millió dollárt keresett a mozikban, ám a háttérben a stúdió a hátralévő három filmet tervezi - és máris beleszaladt néhány akadályba.

Amellett, hogy új rendezőt kell keresnie, a Lionsgate-nek a film forgatókönyvének elkészüléséről is gondoskodnia kell. A stúdiónak meg kell tervezni az Éhezők Viadala DVD kiadását és meg kell terveznie, mikor jelenjen meg a fennmaradó három film, hogy az jól illeszkedjen az Alkonyat sorozat befejező filmjéhez, amelyhez a Lionsgate a Summit megvásárlása során jutott hozzá. 

Jelenleg a Futótűz előkészületei zajlanak, és a várakozások szerint 2013 őszén kellene a mozikba kerülnie, ám a Lionsgate elveszítette az első rész rendezőjét, Gary Rosst, aki hónap elején közleményében kijelentette, nem képes betartani a stúdió által megszabott határidőket.

A Lionsgate elmondta, hogy nagyon sajnálják, hogy Gary Ross nem vállalta el a [második] film rendezését, és a tárgyalások a megegyezéshez közelítenek Francis Lawrence-szel, akinek korábbi munkái, a Legenda vagyok és a Constantine - A démonvadász című filmek sokak szerint nagyban hasonlítanak ehhez a témához.

Egy dolog biztos: Az éhezők viadala összes fontosabb szereplője aláírt a teljes, négy filmből álló sorozatra, vagyis valószínűleg senki nem követi Gary Ross-t a kijárat felé. 

A stúdiónak azonban még véglegesítenie kell a forgatókönyvet, amelyen jelenleg a Gettómilliomos írója, Simon Beaufoy foglalkozik, és amelynek munkálataiba az első filmhez hasonlóan Suzanne Collinst is bevonják majd. 

A sorozat sikere nagyon fontos a stúdiónak, ezért mindent megtesznek, hogy megfelelően reklámozzák a sorozatot. A Lionsgate egyrészt arra koncentrál majd, hogy a nemzetközi könyveladások száma növekedjen, abban reménykedve, hogy ez hozzásegíti majd őket ahhoz, hogy még nagyobb bevételt érjenek el a Futótűzzel.

A stúdiónak az Éhezők Viadala DVD kiadására is komoly hangsúlyt kell fektetnie, hiszen ez a módszer már bevált az Alkonyatnál, ahol a második film sokkal nagyobb siker volt, mint az első. 
A film kiemelkedő mozis szereplésének köszönhetően a stúdiónak meg kell fontolnia, hogy a DVD-t a mozis megjelenés után 5 hónappal adja ki, a más filmek esetében szokásos 4 hónap helyett. 

Mégis jelenleg túl korai lenne még belevetni magunkat a Futótűz terveibe - figyelmeztet minket a Lionsgate egyik társelnöke, Rob Friedman - hiszen az Éhezők Viadala még mindig a mozikban, és még mindig nagyon jól teljesít.

2012. április 29., vasárnap

Jó kérdés :)

Az Éhezők Viadala Hivatalos nemzetközi Facebook oldala azt feszegeti, hogy ha választhatnánk két karaktert az Éhezők Viadalából [most maradjunk az első könyvnél a félreértések elkerülése végett] egy vacsora erejéig, akkor kit választanánk???

Erősen agyalok, esetemben ki lenne az, mondjuk Gale nem kérdés. De kit vinnék vele? Nem is tudom. Talán Cinnát. És Ti??

Willow Shields az Éhezők viadaláról

Az Éhezők Viadala őrület végigrobogott az országon. A film egy főszereplője - Willow Shields - San Antonioban járt, és a KEN5 riporterének beszélt az újonnan jött hírnévről. 
Shields Primrose-t játssza, Katniss kishúgát.


- Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen hatalmas lesz - mondta Shileds. 
A negyedmilliárd dollár [illetve úgy rémlik,van az fél is] bevételt hozó film országos ismeretséget hozott Willow számára. Vörösszőnyegeken jelenik meg, interjúkat ad, és ezen a hétvégén a San Diegoi Fiestára is meghívták. Ez Shields első Fiestája. 
- Most vagyok először Texasban, úgyhogy nagyon izgatott vagyok! - mondja a lány.

Shields elmondja, hogy az Éhezők Viadala nagyon megváltoztatta életét, ezért sokat van távol új-mexikói otthonától. Otthon, akárcsak bármelyik másik fiatal, ő is tanul és a haverokkal lóg. Az, hogy felismerik, még mindig furcsa neki. 
- Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd sétálok a reptéren, és valaki odakiált, hogy "Nézzétek, ott van Willow Shields." Nagyon vicces dolog. - teszi hozzá Willow kuncogva.
Forrás

Minden, amit a Futótűzről tudni érdemes

Most, hogy lassan csillapodik az Éhezők Viadala film körüli felhajtás, lassan tovább lehet tekinteni a Futótűzre, mint ahogy azt egyre gyakrabban meg is tesszük az oldalon. Most, hogy elviekben lezajlott a rendezőváltás [pedig hivatalos sajtóközlemény még mindig nem olvasható Francis Lawrence személyével kapcsolatosan], a következő lépés a forgatás előkészítése lesz, ennek egyik eleme pedig a Futótűz új szereplőinek kiválasztása. A Movies.com oldala összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a második kötettel kapcsolatban, hogy mindennel pontosan képben legyünk. Természetesen mindezekről a dolgokról az Olvassuk újra a Futótűzt! rovatunkban még részletesebben beszélünk, de tetszett, hogy így össze van szedve pár dolog. 

Az Éhezők Viadala menetrendje

Amint azt az Éhezők Viadalában láthattuk, az Aratás napja környékén igencsak forróság van a 12. körzetben. Miután a Kiválasztottakat kisorsolják, azonnal a Kapitóliumba szállítják őket, és egyetlen héttel később már el is kezdődik a Viadal. Vagyis A Viadal nyáron zajlik Panemben. Az Éhezők Viadala lényege azonban, hogy emlékeztesse a körzetek lakóit az évekkel korábbi felkelésre és megbüntesse őket ezért. Ami azt jelenti, hogy Snow elnök nem engedheti meg magának, hogy a Viadal csak egyszer kerüljön az emberek elé egy évben. A Futótűzben a korábbiakhoz képest sokkal többet megtudunk tehát az Éhezők Viadaláról is.

Akkor találkozunk újra Katniss-szel, amikor a Győzelmi Körútra készül. Ahogy Katniss fogalmaz, "A Kapitólium úgy próbálja életben tartani a borzalmak emlékét, hogy az évenkénti Viadal után nagyjából fél évvel megrendezi az úgynevezett Győzelmi Körutat." Vagyis a Győzelmi Körút télen kerül megrendezésre, ami Katnissnek, aki nem szeret kiöltözni, épp megfelelő lenne, hiszen, amint azt az előkészítő csapatának is megjegyzi: "Úgyis olyan hideg van, hogy csak az arcom fog látszani.

2012. április 28., szombat

Josh Hutcherson nyilatkozata a Cinema Con Awards-on

Az idei évben - noha nem számolok be mindegyikről - Josh díjat díjra halmoz, amelyek közül a héten a Cinema Con díját vehette át a héten. Josh Hutcherson a Legjobb Feltörekvő Előadó díjával gazdagodhatott. A díjátadón frissen felnyírt, remek kis nyárias frizurával jelent meg :)


A díjátadón több hírújság is megkérdezte, ezek közül az MTV-s nyilatkozatát fordítom, mert ahhoz van kivonat is, és gyanítom, nem mondott mindenkinek tök mást :)) Természetesen Josh-t az sorozat körül kialakult rendezőváltással kapcsolatosan, Gary Ross-ról és Francis Lawrence-ről kérdezték. A srác fiatal kora ellenére hihetetlenül diplomatikusan nyilatkozott! A nyilatkozatot az ugrás után olvashatjátok.

2012. április 27., péntek

Legtöbbször idézett részletek Amazon listája

Az Amazon oldala nemrégiben tette közzé a Kindle-n olvasható könyveik legnépszerűbb részleteit. A lista első 10 helyén 8(!!) idézet az Éhezők Viadala trilógia köteteiből való, kettő darab Büszkeség és balítélet csúszott be még ide, de az első 25 között is csak 5 olyan van, amely nem az Éhezők Viadalához kapcsolódik. 


Íme az első 10 helyezettből az oldalhoz kapcsolódó 8 idézet:

1. “Néha történnek olyan dolgok, amikre az ember nincsen felkészülve, amikkel nem tud megbirkózni.” (Futótűz)

2. “Az Éhezők Viadalának egyszerű szabályai vannak. Büntetésül a lázadásért minden körzet, minden évben köteles kiállítani egy lányt és egy fiút, az úgynevezett kiválasztottakat, akiknek részt kell venniük a Viadalon. A huszonnégy kiválasztottat bezárják egy hatalmas szabadtéri arénába, ahol a tüzes sivatagtól kezdve a jeges pusztaságig bármi elfér. Ezután a résztvevők több héten át harcolnak egymás ellen, életre-halálra. Az győz, aki a végén utolsóként életben marad.” (Az éhezők viadala)

3. (Büszkeség és balítélet)

4. “Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel.” (A kiválasztott)

5. “Én annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő napjaim minden percét veled tölthetném – feleli Peeta.” (Futótűz)

6. “Bárcsak meg tudnám állítani az időt, hogy örökké ebben a pillanatban élhessünk – mondja.” (Futótűz)

7. “Az élet a Tizenkettedik Körzetben nem sokban különbözik az élettől az arénában. Eljön a pillanat, amikor nem menekülhetsz tovább, amikor szembe kell fordulnod azzal, aki meg akar ölni.” (Futótűz)

8. (Büszkeség és balítélet)

9. “– Abból, hogy van szépérzékem, még nem következik egyenesen, hogy gyenge is vagyok – mutat rá Peeta. – Kivéve talán veled kapcsolatban.” (Futótűz)

10. “Nem csinos vagyok. Nem szép vagyok. Hanem úgy ragyogok, mint a nap.” (Az éhezők viadala)

Tök jó ez a lista amúgy, és persze öröm látni a sorozat sikerét, mégis két gondom van vele: soha, semmilyen értékelést nem tartok hitelesnek, amin egy vagy csak néhány mű szerepel - akár többször is, hiszen a világ színes, sok-sok könyvnek van/kell lennie sok-sok izgalmas idézetének.
Másrészt, szerintem ezek nem is olyan igazán jó szövegek. Nektek ezek ugranak be először, ha a legjobb idézetekre gondoltok?? Nekem biztosan nem.
Bár tudom, hogy máshol játék formájában már felmerült a kérdés, de ha van olyan kedvenc sorotok/részletek a trilógiából, amit megosztanátok velünk/egymással, akkor hajrá! :))

2012. április 26., csütörtök

Innen-onnan, 12.

Bár az első filmet már láttuk, a másodikra pedig bár visszaszámolunk, mégis tudjuk, rengeteg idő még. Mégis lesznek a közeljövőben olyan események, amelyekre érdemes lesz várni.

Az egyik ilyen a június 3-án megrendezésre kerülő MTV Movie Awards, amelynek kategóriáiban immáron Az éhezők viadala is részt vesz. Bár egyelőre a jelölteket tartalmazó listát nem találom, itt van, milyen kategóriákban kapnak majd díjakat a filmek. 
Ennek beharangozója érkezett meg az MTV honlapjára, amelyet kivételesen előlünk sem tiltottak le :) Köszönet a linkért Áginak! :)



Chicagoban június 23-24-ére hirdetnek egy komolyabb Éhezők viadala rajongói találkozót, amelyen a film szereplői közül is várnak különleges vendégeket. Egyelőre még nem túl exkluzív a lista, de az biztos, hogy ott lesz majd Willow Shields, Amandla Stenberg, Dayo Okeniyi, Jacqueline Emerson, és megjelenik a Katniss előkészítő csapatát alakító három fős színészgárda: Kimiko Gelman (Venia), Brooke Bundy (Octavia) és Nelson Ascencio (Flavius) is. Ha ezzel kapcsolatban lesz érdekesebb hír vagy anyag, visszatérünk rá.

És továbbá az ugrás után láthattok két filmposztert: Josh Hutcherson The Forger című filmjéhez jelent meg egy klassz poszter, és egy iszonyú dögös Liam Hemsworth karakterposzter a Feláldozhatók 2-ből!!

Dayo Okeniyi a Zooey magazinban

Talán láttad Dayo Okeniyit egy bizonyos filmben, melynek címe, Éhezők Viadala, amelyben más karaktereket öl meg, hogy életben maradjon. A film körülbelül 573 millió dollárt keresett az elmúlt hónap során. Dayoval azért beszélgettünk - aki Tresh szerepét alakítja a filmben - hogy jobban megismerjük.

A munkám legjobb része, hogy olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akiket annyira csodálok. Ez egy igazán szerencsés munka. Szeretem nagyon. Hihetetlen dolog, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt, mint Woody Harrelson és Donlad Sutherland, akik ilyen fantasztikusan csinálják, amit csinálnak.

Lehetőséget kaptam arra, hogy olyasmivel foglalkozzak, ami megérinti az embereket. Az emeberek néha azt hiszik, a filmezés olyan egyértelmű dolog. De vannak olyan filmek, amelyek megváltoztatják az ember életét. Az emberek elhagyják a mozitermet, és teljesen megváltozik az életmódjuk. Ha egyszer valaki odajönne hozzám, és azt mondaná, hogy "a filmed megváltoztatta a gondolkodásmódomat", vagy azt, hogy "mindig a te filmedet nézem, ha rossz napom van", az nagyon jó lenne.

Jövőbeli céljaim között szerepel, hogy nyerjek egy Oscar-díjat. Mindegyik [célom] a munkával kapcsolatos, mert nagyon szeretek színészkedni. Szeretnék Will Smith-szel együtt dolgozni. J. J. Abram-szel. Steven Spielpergggel. Szeretnék egyre több és több filmet készíteni.

Legnagyobb bűnös élvezetem, hogy nézem a Food Network-öt. Mindent megnézek a Food Network-ön. Lehet, hogy ez kicsit kínos, de én annyira imádom (a szobatársam meg gyűlöli)! Nézem a 'Kiklopfolva' című műsort. Megnézem az 'Iron Chef és a Férfi küzdelme a kajával'-t. Megnézek mindent. Lehet, hogy kicsit gáz, de én büszke vagyok rá.

Az iPhone-omon (mostanában) legtöbbször Drake 'We'll Be Fine' című száma megy. Nem tudok az iPhone-om nélkül élni.

Ha van egy kis szabadidőm, a haverokkal lógok. Régimódi vagyok. Egyszerűen lógok a srácokkal. Videójátékozunk, vagy elmegyünk meginni valamit. Vagy sportműsorokat nézünk egész nap. Mostanában azonban nincsen túl sok szabadidőm, nincs sok időm, hogy lazuljak, de ha mégis, akkor a barátokkal töltöm az időt. 


2012. április 25., szerda

Interjú Greg Wells-szel a film társalbumának producerével

Greg Wells annak az igencsak várt Éhezők Viadala zenei albumának a producere, amelyre hosszú időn át soundtrackként, vagyint filmzenei albumként hivatkoztam, aztán mikor megnéztük a filmet, utána jöttünk rá, hogy ezek a számok nem is szerepelnek benne. Vagyis egyfajta társalbumot, - angolul companion album - készített Greg Wells, amelyen olyan számok vannak, amelye szövegeit, hangulatát a film ihlette. Nos, a Popmatters egy egészen hosszú cikket készíett vele, ebből fordítok most néhány részletet nektek:

Ha az ember egy nagysikerű könyvsorozat filmválozatához készít háttéralbumot, akkor logikus, hogy olyan producert válasszon, akinek komoly tapasztalata van a különböző zenei stílusokban. Amikor T-Bone Burnett közreműködőt keresett az Éhezők Viadala filmzenéjének elkészítéséhez, akkor Greg Wellshez fordult, akiről tudva lévő, hogy olyan neves zenészek zenei albumainak elkészítésében közreműködött már, mint Celine Dion, Katy Perry, Rufus Wainwright, Adele, Mika, és az All-American Rejects.

Ami az Éhezők Viadala: Dalok a 12. körzetből és azon is túl című albumát illeti:
- T-Bone-nak az volt az elképzelése, hogy olyan producerrel dolgozzon együtt, akinek köze van a Top 40 Rádióhoz, ami félig-meddig igaz csak rám. - mondja Wells. - De én voltam a lista élén, akikkel beszélni akart. 
Wells elsőként azt a feladatot kapta Burnettől, hogy készítse el a Civil Wars és Taylor Swift közös számának egy olyan verzióját, amely különbözik a későbbi albumon szereplő változattól és jobban megfelel a Top 40 rádió igényeinek. 

Greg Wells

Wells így mesél erről: - Burnett azt mondta, "Nem fogom rajtad tartani a szemem és nem fogok a fejed fölött állni, míg dolgozol. Szerintem egyszerűen csak fognod kellene ezeket a vokálokat, és a fő akusztikus gitársávot és azt tenned vele, amit csak jónak látsz. Ha úgy érzed, kész vagy, vagy legalábbis majdnem kész, akkor idejövök a stúdiódba, és meghallgatom, mire jutottál." 

- Úgyhogy pontosan ezt tettem, mentem az orrom után. És szerintem az egyik legjobb lett az összes munkám közül. Igyekszem nem túlagyalni a dolgokat, inkább hagyom, hogy a jóérzés vezéreljen. Az eredeti verzóban volt pár ritmuselem, ami tetszett, ahogy settenkedik a vége felé, egyfajta gördülő, pörgő dobszerűség, és arra gondoltam, akár kezdhetnénk is vele valamit. Fontos volt, megmaradjon az eredeti verzió hangulata. Nem akartam, hogy úgy hangozzon, mintha összekevernénk az almát a naranccsal. Egyszerűen csak egy kicsit nagyobb lendületet akartam vinni bele. Aztán bejöttek, tetszett nekik, és mindenki, még Taylor is bíztatott, hogy vigyek bele még több energiát. Én pedig nagyon büszke vagyok az eredményre.


Mégis Wells szerint a a zenei album igazi gyöngyszeme a Kid Cudi dal, a 'The Ruler And The Killer', amelyet Wells Cudi-val és Burnettel együtt írt. A számot világszerte az album csúcspontjának nevezik, és Wells tudja, hogy különleges volt az a pillanat, amikor a szám megszületett. 
Érdekes volt a dallal elért sikere, mivel Wells megelőzőleg nem ismerte az Éhezők Viadalát. 
- Általában több munkán dolgozom párhuzamosan, közben pedig három gyereket nevelek, egyszerűen annyira elfoglalt vagyok, hogy nincs időm az újdonságokra, hacsak a kezembe nem adják őket. - mondja Wells. - Így aztán valahogy nem voltam tudatában annak, hogy ez mekkora tömegjelenség és hogy ez egy könyvsorozat. De aztán lejátszottak nekem egy nagyon hosszú ízelítőt, amelyet szerintem nem adtak ki, egy külön erre a célra összeállított 10 perces előzetest, amely igazán átadta nekem a film hangulatát, amely azonnal magába szippantott. Csak egy nagyon rövid kis lenyomatát kaptam meg a filmnek, mégis azonnal mondtam, hogy "Oké, benne vagyok! Ez fantasztikus. Semmihez nem hasonlítható!"

A filmzenei album maga az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb filmzenei anyagát tartalmazza. Hasonlóan T-Bone filmzenéjének a Coen testvérek filmjének, az "Ó, testvér merre visz az utad?" című filmhez és minden egyes Quentin Tarantino filmzenéhez, amely valaha is íródott, az album a saját lábán is megáll, a számok még akkor is élnek, amikor a képernyő elsötétül. Az album olyan tehetségek számaival büszkélkedhet, Taylor Swift és Kid Cudi, továbbá a The Decemberists, Arcade Fire és Neko Case. 

2012. április 24., kedd

Interjú a ma 20 éves Jack Quaid-del

Az egyik New Yorki Egyetem helyi újsága, a NYULOCAL internetes oldalán még a március végi pörgésben jelent meg egy interjú a Marvel-t alakító sráccal, és nincs is méltóbb alkalom arra, hogy lefordítsam a félretett cikket - vagy legalábbis annak Éhezők Viadalás vonatkozásait, mint Jack mai születésnapja :))

Milyen érzés viszont látnod magad a szélesvásznon?
Kicsit furcsa... Nem is tudom. Azon kaptam magam... Szóval nagyon nehéz volt a történetre figyelni, mert sokkal inkább azt néztem, esztétikailag jól mutatok-e, mintsem azt, milyen az előadásom. Az járt a fejemben, "Aúú, hogy nézek ki ebben a jelenetben?" Aztán ahogy a film haladt előre, meggyőztem magam, hogy "Oké, itt az ideje, hogy a történetre figyelj; akár élvezhetem is." De amikor az ember először látja magát az első vágóképen, akkor mégiscsak aggódik amiatt, mit gondol róla a külvilág, mert tudtam, hogy ezt a filmet mindenki látni fogja. Elég nagy volt a nyomás. 


Túlélnél egy Éhezők Viadalát?
Egy frászt! Valószínűleg megkeresném a legközelebbi lyukat, ahol meghúzhatom magam, és megvárnám, már ha megtehetném.. szóval megvárnám, amíg a többiek meghalnak.

Melyik szereplőtársadhoz kerültél a legközelebb?
Valamennyire mindenkivel, mivel [a forgatás] olyan volt, mint egy nyári tábor. Mindenki hasonló korú volt, csak én és még pár ember voltunk kicsit idősebbek, de amúgy egykorúak voltunk. Jó buli volt. Állandóan együtt lógtunk. Bementünk szórakozni a városba. Mind ugyanolyan étrend szerint táplálkoztunk, hiszen így vagy úgy, mindenkinek ki kellett gyúrni magát a film kedvéért, úgyhogy ugyanazokban az éttermekben ettünk. Szóval nagyjából mindenkihez közel kerültem. 

Jobban felismernek az utcán most, hogy szerepeltél a filmben?
Nem, kivéve egy alkalommal, amikor... Nem is tudom, az események milyen véletlen fordulatai vezettek ide, de... A Union Square-en sétáltam, amikor épp egy könyvdedikáláson vett részt a film három főszereplője. A Barnes and Noble-nél voltak, én meg épp a sorban álló emberek mellett mentem el, és azon törtem a fejem, hogy "Vajon, mi lehet itt?" Ebben a pillanatban mind felismertek.


És elmenekültél?
Nem, igazából maradtam. Aláírtam pár dolgot, készült velem pár fotó, aztán mondtam, hogy mennem kell, megírni egy dolgozatot. Úgyhogy eljöttem, és úgy tűnik, ez volt az egyetlen alkalom, és ez így jó. Örülök, hogy nem ismernek fel. Igazából jobb, hogy így van.

Jövő héten indul: Olvassuk újra a Futótűzt!

Amikor elindítottam a blogot, még valamikor tavaly nyáron, akkor még nem volt annyira ismert a könyv és a sorozat nem volt itthon annyira széleskörűen ismert, úgyhogy a történet fejezetenkénti összefoglalójával indítottam. Az összefoglalókat rajongói rajzokkal, videókkal és az első addigra megjelent forgatási képekkel egészítettem ki, és bemutattam a könyv karaktereit alakító színészeket is. Szerintem akkor még nagyon sokan nem voltatok itt.

Mondanám, hogy valami hasonlót szeretnék a Futótűzzel is, ám - mivel most már tudom, hogy az olvasótábor nagy része a teljes sorozatot olvasta - kicsit más arányokkal és más célokkal futnék neki a fejezetenkénti összefoglalásnak, épp ezért az a címe, hogy Olvassuk újra a Futótűzt!
A rovat nem olyan sűrűn jelentkezne, mint az első könyv esetében, hisz azóta beindultak a hírek, cikkek, hanem heti rendszerességgel. Az általam írt összefoglalók is sokkal rövidebbek lennének, hiszen a történetet már nem kell bemutatni. Viszont - ahogy már tavaly nyáron-ősszel is - ezúttal is igyekszem a már most meglévő anyagokkal színesíteni ezeket a bejegyzéseket, és szívesen olvasnám a Ti gondolataitokat is az egyes fejezetekről. Mit éreztetek, mikor olvastátok, tetszett, nem tetszett, meglepett, megdöbbentett vagy megríkatott. Ez a második könyv elég sokszínű, engem kifejezetetten megnyert váratlan csavarjaival.


Mivel heti rendszerességgel számolva, valamikor fél év múlva érnénk a könyv végére, addig várhatóan folyamatosan jönnek majd az új hírek az új szereplőkről, forgatási helyszínekről, amelyeket szintén igyekszek majd beépíteni ezekbe a bejegyzésekbe is. És addig is telik az idő és fokozatosa egyre beláthatóbb távolságba kerülünk majd a filmadaptáció bemutatójához, és talán ez is egy kis segítséget nyújt annak, aki - hozzám hasonlóan - azt szeretné, hogy újra felszínre kerüljenek a könyvben olvasott események.

Ha pedig végeztünk... Nos, azutánra is van izgalmas elképzelésem ;)
Na, mit gondoltok? Újraolvassuk a Futótűzt?

IMAX - TV Spot

Kint a film, amely végül 4 hétig állt a mozis bevételi listák élén, péntektől egy hétre visszatér az IMAX-es mozikba (az USÁ-ban), ennek reklámozása céljából jelent meg egy újabb TV spot. Úgy nézem azonban, még itthon is látható a film (legalább) jövő szerdáig a nagyobb mozikban.

2012. április 23., hétfő

Innen-onnan, 11.

Mondhatnám, hogy hosszú hetek óta először van pangás, de azért ez abban a formában nem teljesen igaz, hogy azért vannak még anyagok. Szóval olyan igazi, tartalmas bejegyzést most nem tudok hozni, amilyeneket szeretek, de azért ez-az mégiscsak történik a film szereplőinek háza táján, - főleg más filmjeikkel kapcsolatban - ezekről kaptok összefoglalást és kiinduló linkeket! :)

Josh Hutcherson a szintén az idén mozikba kerülő The Forger című moziban is főszerepet játszik, ennek a filmnek a Facebook oldalára tettek fel pár jelenetfotót, amelyek közül többön Josh is látható. A film egy dráma, amelyben egy fiatal a kaliforniai Carmelbe utazik, ahol bemutatják egy műalkotásokat hamisító közösségnek.


Woody Harrelsonról Párizsban készültek forgatási képek a Now You See Me forgatásán. A filmben FBI ügynökök olyan illúzionisták után nyomoznak, akik mutatványaik során bankot rabolnak, és közönségüket pénzzel ajándékozzák meg. A film jövőre kerül a mozikba, a képek pedig a Just Jared galériájában láthatóak.


Isabella Fuhrmanról a Bust magazin számára készült egy fotósorozat, amelyből származó két kép EZEN A LINKEN látható. 


Több szereplő másik filmjéhez is egy-egy (új) poszter jelent meg: Woody Harrelson a Seven Psychopaths, Jennifer Lawrence pedig a House At The End Of The Street plakátján látható:


Elizabeth Banks a május 31-étől nálunk is bemutatásra kerülő Várandósokban szerepel, amelynek múlt héten - szintén a Collideren - jelent meg új TV-s előzetese, de aki igazán kíváncsi annak a szinkronos magyar előzetest is tudom ajánlani a YT-ról. [Azt meg már csak csöndben jegyzem meg, hogy mozgalmas lesz mozis szempontból a május 31-ével induló hét...]

A Brazil Capricho-nak is megjelent egy Éhezők Viadala melléklete, amelyből a szkennek a JenniferLawrenceDaily galériájában láthatóak. Mivel a szöveg portugálul (vagy spanyolul??) van, a képek többségét pedig már láttuk, így nem tenném ki őket (de az előző linken megtaláljátok), csak a címlapot, de valljuk be, az sem egy esztétikai élmény:


2012. április 22., vasárnap

Rendezőváltás: Érvek és elvárások, reakciók Francis Lawrence-szel kapcsolatban

Először is, az MTV gyűjtött össze 5 érvet, hogy szerintük miért lehet jó választás Francis Lawrence személye a Futótűz rendezésére:

1. Tud akciójelenetet forgatni
Ross Éhezők Viadala rendezésével kapcsolatban legtöbbször felmerült panasz az, hogy Gary Ross híján volt az akciójelenetek forgatási tapasztalatának és ez meg is látszott munkája eredményén. Ha a Lionsgate-nek új rendezőt kell találnia, akkor olyat van értelme keresni, akinek több tapasztalata van akció-forgatás terén. Nos, Lawrence ilyen.

2. Viszonylag olcsón dolgozik
A Ross visszalépésével kapcsolatos első pletykák arról szóltak, hogy pénzügyekkel kapcsolatos ellentétek is vannak a háttérben. Tudjuk, hogy pénzének nagy részét Ross Az Éhezők Viadala után kapta meg, előlegként sokkal alacsonyabb bért kapott csak. A hírek szerint a Lionsgate nem szándékozik túl sokat kiadni a Futótűz rendezéséért, ezt pedig bizonyítja, hogy az a szűk lista, amelyből a végén válogattak, feltörekvő, középkategóriás rendezőkkel van tele. Valószínűleg azért épp Lawrence lesz a befutó a többi független filmeket forgató rendezővel szemben, mert hajlandó lesz olcsóbban dolgozni.

3. Ismeri a hangulatvilágot
Lawrence első két filmje [A Constantin - a démonvadász és a Legenda vagyok] olyan világban játszódnak, amelyek nem állnak messze a mi valós világunktól, ám fantasztikus elemekkel gazdagabbak. A Legenda vagyok-ban Will Smith karaktere egy zombi-vámpír támadás utáni Manhattanben él, ahol ezekre a vadállatokra vadászik, amelyek benépesítik a várost. Lawrence tehát már bizonyította hogy képes olyan filmet rendezni, amelyben a mi világunkhoz hasonló világban kell forgatnia, így aztán nem nehéz elképzelni, hogy képes lesz belevetni magát Panem világába.

4. Forgatott már romantikus történetet is
Mondjuk nem volt nagy szám, de azért számít. A Vizet az elefántnak! is népszerű regény alapján készült és az ott szerzett tapasztalatok jól jöhetnek a film sete-suta szerelmi háromszögének ábrázolása során.

5. Benett Millernek más elfoglaltsága van
A Playlist szerint, amikor két főre szűkült a lista, akkor Lawrence ellenfele Bennett Miller volt már csak. A Pénzcsináló rendezője ugyan kiemelkedik kettejük közül, de a férfi elmúlt néhány évét azzal töltötte, hogy megszervezze a Foxcatcher forgatását, amely egy megtörtént eseményeken alapuló dráma, melyben egy John du Pont nevű paranoid skizofréniában szenvedő férfi megöli az olimpiai bajnok birkózó David Schultz-ot. Mivel filmjére lassan összegyűlt a szereplőgárda, lassan el is kezdhet forgatni, ám ha elvállalta volna a Futótűzt, ez a munkája még tovább csúszott volna, ami nyilván nem lett volna jó számára.
Forrás: MTV

Az ugrás után az Entertainment Weekly által összegyűjtött 4 dolog, azzal kapcsolatban, Lawrence hogyan, miben lehetne jobb, mint elődje, Gary Ross, majd Josh Hutcherson első nyilatkozatát is olvashatjátok az új rendezővel kapcsolatban:

Visszaszámlálás: 19 hónap a Futótűz bemutatójáig!

Amint azt a címben is láthatjátok, 19 hónap választ el minket a Futótűz megjelenéséig, és épp ma egy hónapja mutatták be az Éhezők Viadala filmváltozatát a mozikban. Azt találtam ki, hogy minden hónap 22-én tartok egy egyhónapos visszatekintést vagy előretekintést - attól függően, épp mi aktuális.
Ha úgy vesszük, tegnap már hoztam egy cikket, amely az Éhezők Viadala mozis sikerét boncolgatja, ma viszont előre tekintenék és a Futótűzzel foglalkoznék! 

Mint azt már több helyről hallhattuk, olvashattuk, a Lionsgate Francis Lawrence-nek ajánlotta fel a lehetőséget, hogy megrendezze a Futótűzt. Bár még megállapodás, aláírás nem történt, a kinti sajtó máris azt feszegeti, jó lesz-e és hogy milyen érvek szólnak az úriember mellett. Már megjelentek az első rajongói reakciók és a cikk végén majd Josh Hutcherson első véleményét is olvashatjátok!


Francis Lawrence 1971-es születésű és olyan filmek rendezése fűződik a nevéhez, mint a 2005-ös Constantin - A démonvadász, a 2007-ben megjelent Legenda vagyok és a tavalyi Vizet az elefántnak!, ezen kívül TV-sorozatok és videoklipek forgatása fűződik a nevéhez. Videoklipet a Green Daynek, Jennifer Lopeznek és Britney Spearsnek is forgatott. Ami [szigorúan szerintem] nem jó ómen, hogy az IMDB-s adatlapja szerint Lawrence épp egy filmforgatás közepette van, bár kinti cikkek szerint épp ráér, de ez majd kiderül, nem hátráltatja-e a Futótűz előkészületi munkálatait. 

A bejegyzést hamarosan folytatom az elmúlt napokban megjelent okfejtésekkel, érvelésekkel, ám addig is leírhatjátok, Ti mit gondoltok.
Részemről a Vizet az elefántnak című filmjét láttam, és nekem nem volt vele problémám. Hitelesek voltak a szereplők, jók voltak a beállítások, megoldások, talán csak a zenét éreztem kevésnek noha az előzetesek zenéje meg nagyon megfogott. Mondjuk a választástól nem mondom, hogy el vagyok ájulva, véleményem szerint sikerült egy olcsó de középszerű rendezőt választani, viszont kész vagyok rá, hogy Lawrence meggyőzzön arról nagyon szeretné megcsinálni a filmet, tettrekész és lelkes, ötletgazdag és állja a rajongói kritikákat. De még inkább arról győzzön meg, hogy alázatos és mindent megtesz, hogy jó filmet, méltó folytatást kapjunk.

Éhezők Viadala lányok a Seventeen magazinban

Az Éhezők Viadala lányai közül szerepeltek néhányan a februári Seventeen magazinban, mégpedig Leven Rambin, Isabelle Fuhrman, Jacqueline Emerson, Amandla Stenberg és Willow Shields.Az őket ábrázoló oldalakat látjátok itt: 



2012. április 21., szombat

6 ok, hogy miért keresett az Éhezők Viadala több, mint 500 millió dollárt

6. Nincsenek benne igazi sztárok
A film legnagyobb sztárjai Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson, akik mindketten kis független filmekben szerepeltek korábban (Hallgatás törvénye; A gyerekek jól vannak).
Jennifer Lawrence-t Katniss alakításáért szinte világszerte elismerik, sokak határozott érzése, hogy tehetsége sokat hozzátett a karakterhez. Jennifer meggyőzte a közönség azon részét is, akik ódzkodnak olyan mozit megnézni, amelynek főhőse erős és határozott nő, megmutatta ugyanis Hollywood-nak, hogy előfordulhat, hogy a női főhősök is lehetnek jók. 
[Mondjuk szerintem az első mondat nem állja meg a helyét, mert - nem mintha hasonlítgatni kellene, de - hol van Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson mondjuk Donald Sutherlandhez, Woody Harrelsonhoz vagy éppen Wes Bentley-hez képest. De ők meg kellettek is a filmbe, nyilván van olyan réteg, aki épp miattuk nézni meg a filmet.]


5. Van története/Szól valamiről
Az Éhezők viadala természetesen Suzanne Collins sikeres könyvtrilógiáján alapszik, amely remek kiindulópontot biztosított, hiszen néhány filmmel ellentétben a könyvek majdnem mindig egy karakter körül forognak. Így van ez Suzanne Collins könyvével is, és a film leglenyűgözőbb tulajdonsága, hogy alig tér el a könyvtől. 
A film gyártása során a Lionsgate tudomásul vette, hogy a közönség olvasta a könyvet és keményen dolgoztak azért, hogy a film hangulata és a történet ne változzon meg. Bár volt rajtuk nyomás, hogy kevésbé erőszakos filmet készítsenek, a Lionsgate mégis gondoskodott arról, hogy sötét tónusú maradjon a film.
Még fontosabb, hogy Katniss karaktere maradt a film középpontjában. Nem túlozták el a szerelmi szálat és nem tettek bele ál-románcot, csak hogy még vonzóbbá tegyék a filmet. 

Josh Hutcherson interjúrészletek

A movies.about oldal készített egy interjút Josh-sal, amelyben a Detention-ról, az Éhezők Viadaláról és a 7 nap Havannában-ról kérdezik. Eredetileg csak az Éhezők Viadalás részt gondoltam lefordítani, de vannak érdekesebb részek a tinihorrorral kapcsolatban is, úgyhogy erről is olvashattok.

A valós életben is vagány gördeszkás vagy, vagy csak a Detention kedvéért gördeszkáztál?
Nem deszkázok túl sokat. Tudok. Láthatóan segített a film során, hogy volt gördeszkás múltam. De sokat gyakoroltam, mielőtt elkezdtük volna forgatni a filmet. A filmben azonban egykerekűznöm is kellett. Mindössze egyetlen jelenet volt, amikor a gimi folyosóján kellett végigmennem, de arra jó néhány hétig keményen kellett edzenem, hogy legalább kicsi alapjaim legyenek.


A Detention-nak vezető producere is vagy. Ez egyáltalán nem befolyásolta a színészi munkádat?
Hű, ez fantasztikus volt számomra. Mozifilmek forgatásán nőttem fel és mindig is szerettem volna a kamera mögött (is) állni, úgyhogy nagyon örültem, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. A legnagyobb szerepem a színészválogatásban volt, de segítettem a logisztikában és abban is, hogy simán menjenek a dolgok, mivel Joseph [Kahn - rendező] és a stábjának nagy része inkább videoklipeket és reklámfilmeket forgattak korábban. Mivel én viszont a mozi világában nőttem fel, segíteni tudtam abban, hogy minden a helyén legyen a forgatáson. Szerintem klassz volt. Számomra pedig olyasvalami, amit még sokszor szeretnék majd csinálni a jövőben.

Ami pedig azt illeti, hogy hogyan hatott ez a színészi munkámra, nem hinném, hogy kicsit is befolyásolta volna. Produceri kötelezettségem nagy részét letudtam, mielőtt a forgatás elkezdődött volna. De még amikor a forgatáson intéztem dolgokat, szerintem az sem vonta el a figyelmemet a színészetről.

Az Éhezők Viadala számlistája

Tudom, hogy megcsúsztam vele, de azt is, hogy jobb későn, mint soha.
Többen kértétek, úgyhogy összegyűjtöttem, hogy a film egyes jelenetei alatt, mely zenéket halljuk. Nem linkelem most egyesével őket, mert korábban már megtettem, de azt, hogy korábban hol voltak már összegyűjtve a számok, azt a bejegyzés végén megtaláljátok! 

A lista - mint azt majd láthatjátok - nem teljes. Volt pár (sajnos elég sok) hely, ahol nincs ötletem, milyen zene van. Nagyon sokan keresik kinn is annak a jelenetnek a zenéjét, amelyben Katniss kilövi a malac szájából az almát, és ennek kapcsán olvastam, hogy a kiadott háttérzenét (score-t) tartalmazó album nem tartalmazza teljes egészében a film összes háttérzenéjét. Emiatt lehetnek kérdőjelek. Viszont, ha bárki bármelyik kérdőjel helyére tudja, milyen zene kerül, kérem, jelezze, pótolom, jó lenne egy minél teljesebb listát kapni! Közreműködéseteket előre is köszönöm! :)

És akkor a lista:

1. Kezdőkép, logo, beszélgetés Seneca Crane-nel: Hunger Games (score 01)
2. Prim rémálma után: Deep In The Meadow (Lullaby; Jennifer Lawrence, Willow Shields)
3. Katniss kimegy az erdőbe, 12. körzet bemutatása: Farewell
4. Aratási díszlet + Katniss-Gale beszélgetés: ???
5. Üzletelés a Zugban: Farewell
6. Propagandafilm az Aratáson: Horn of Plenty (score 07)
7. Az aratáson Peeta kiválasztása után: Reaping Day (score 03)
8. Útban a vonathoz, vonaton: The Train (score 04)
9. Régi Viadalok visszajátszása (a vonaton nézi Katniss): ???
10. Érkezés a Kapitóliumba, Kapitólium bemutatása: Entering The Capitol (score 05)
11. A felvonulás előtti jelenetek alatt: Preparing The Chariots (score 06)
12. Kocsik kivonulása: Horn of Plenty (score 07)
13. Szállás bemutatása, kiképzés: Penthouse, Training (score 08)
14. Katniss visszaemlékszik Peetára ???
15. Kiképzés folytatás: Learning The Skills (score 09)
16. Katniss kilövi a malac szájából az almát: ???
17. Pontszámok: Learning The Skills (score 09) vége
18. Interjú beharangozója: Hypnotic Brass Ensemble – War
19. Glimmer interjú: ???
20. Visszaszámlálás: Laurie Spiegel - Sediment
21. Aréna, a Viadal kezdete: Wasp On Her Abdomen, Three Movements For Orchestra – Movement 1.
22. Katniss vizet keres, első nap az Arénában: Katniss afoot (score 02)
23. Első este halottak arcának vetítése az égre: Horn Of Plenty (score 07)
24. Első éjszaka, szövetség beszélgetése során: ???
25. Katniss a fán tisztítja a sebét, Haymitch támogatókat keres: Healing Katniss (score 12)
26. Vadász darázs jelenet: ???
27. Katniss hallucinációja édesapjáról: Olafur Arnalds - Allt varð hljótt
28. Katniss felrobbantja az élelmiszer-készletet: Booby trap (score 11)
29. Ruta halála, 11. körzet lázadása: Rue’s Farewell (score 13)
30. Katniss megkeresi Peetát: Searching For Peeta (score 15)
31. Katniss és Peeta a barlangba: The Cave (Score 16)
32. Katniss és Clove verekszik: ???
33. Katniss és Peeta újra a barlangban: We Could Go Home (score 14)
34. Foxface halála, finálé előtt: ???
35. Mutánsok támadása, végső harcjelenet: Muttation (score 17)
36. Éjfürt-jelenet, Kapitólium, hazatérés: Tenuous Winner/Returning Home (score 18)
37. Seneca meggyilkolása/öngyilkossága, Végső interjú: Marissa’s Flashback
38. Hazautazás: Tenuous Winner/Returning Home (score)
39. Stáblista: Arcade Fire – Abraham’s Daughter (soundtrack)
40. Stáblista: Taylor Swift – Safe And Sound (soundtrack)
41. Stáblista: Civil Wars – Kingdom Come (soundtrack)

A számokat pedig itt találjátok meg:
Soundtrack - ami ugye inkább egyfajta Companion/társalbum

2012. április 20., péntek

TV Spot: Mozi szenzáció!

Még mindig van új Spot a nap alatt:

Jennifer Lawrence újságokban, TV-ben

Újabb címlapon látható Jennifer Katnissként, mégpedig a francia Cinema Teaser-en!



Ennek az újságnak a teljes Éhezők Viadala melléklete látható a JenniferLawrenceDaily galériájában, de mivel a szöveg francia, a képeket pedig már mind láttuk, nem is tenném be őket ide, aki szeretné, a fenti linken megnézheti!

Az ugrás után még láthattok képeket Jenniferről a barátjával a Helo magazinból, egy TV-műsor felvételéről, ahol íjásztudását is megmutatta, és az Interview magazin fotósorozatából is hoztam pár képnyi ízelítőt!

Kellan Lutz szívesen szerepelne az Éhezők Viadalában

Van még olyan, aki ne lenne rajongója Az Éhezők Viadalának?

Az Alkonyat izompacsirtája elmondta, hogy annyira szereti az Éhezők viadalát, hogy nem tétovázna, ha lehetősége kínálkozna, hogy szerepet kaphasson a mozisiker sorozat valamelyik filmjében. Az Eonline-nak elárulta: - Imádom a forgatókönyet, tetszik a film, az egész nagyon klassz! 

Kellan arról is beszélt, hogy "mindig is" rajongója volt a könyveknek:
- Nagyon magukkal ragadtak a könyvek. - mondta. - Emlékszem, mielőtt még egyáltalán elkezdték volna a forgatást, azon gondolkodtam, milyen jó lenne szerepelni a filmben.
Lehet, hogy Kellan beállhatna Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth mellé a Futótűzben?
- Az igazán különleges lenne - mosolygott Kellan. 

A véget nem érő Alkonyattal való összehasonlításokkal kapcsolatban Kellan így fogalmaz:
- Érzésem szerint az Alkonyat kicsit csajosabb, a romantikára helyezi a hangsúlyt és kevés enne az akció. Az Éhezők Viadala ezzel szemben egy akciódús történet, amelyben viszont a romantika kevesebb.
De ezek a történetek megmutatják, hoyg nem kell mindig ugyanahhoz a bevált dologhoz ragaszkodni. Ha az ember ezeket az összetevőket összerakja abból csak remek film sülhet ki. Örülök, hogy vannak olyan rajongók, akik mindkettőt kedvelik!
Forrás

**********
Nos, Kellan szerintem fején találja a szöget összehasonlítás témában. :)
Ami pedig a Futótűzben való szereplését illeti, részemről - rajongóként - örülök, hogy a srác a film háza táján sertepertél, és igyekszek észben tartani Snow elnök szavait a reményről ;) Az ellendrukkerek pedig ebbe a hírbe kapaszkodhatnak ;) És mielőtt bárki megjegyzést tenne arra, hogy Kellan csupán egy önjelölt Finnick, - igen, tudom, és ezzel is tisztában vagyok - hozzátenném, hogy nem egy önjelölt Johannáról is olvastam már, szóval sokan vannak a fiatal színészek között, akik örömmel részt vennének benne. 

2012. április 19., csütörtök

Brooke Bundy leszerződött "mindhárom" filmre

Míg a Futótűz rendezőjének megnevezésére várunk izgatottan, addig a Crushable cikkéből megtudhatjuk, hogy a Katniss előkészítő csapatában Octaviát alakító Brooke Bundy (akiről nemrég olvashattatok cikkrészletet itt) - idézem - a trilógia mindhárom filmjére leszerződött

Ez amúgy csak annyiból érdekes, hogy sok szó esett arról, hogy három vagy négy filmből fog állni a sorozat. Míg Woody Harrelson egyszer "négy film" kapcsán szólta el magát, most Brooke Bundy csak hármat említ a cikkben.

A cikkből azt is megtudhatjuk, hogy Brooke tavaly augusztusában három hetet töltött el Észak-Karolinában mindösszesen 2 napnyi munka miatt (a filmben egy villanásra, ha látjuk). Egy helyi kis Marriott szállodában szállt meg más középszintű szereplőtársaival együtt, ám amikor eltolták a forgatásának időpontját, akkor a Flaviust alakító színésztársa, Nelson Ascencio kanapéján húzhatta meg magát pár napig. 


A forgatásról a következőket mesélte:
- Azt hittem, rendezettebb lesz majd a dolog. Az emberek azt hiszik, a filmgyártás csupa csillogás, de igazi káosz. Mindegy, mennyi pénzt ölnek bele, az ember csak azért küzd, hogy minden kész legyen időre, akár csak egy kis független film esetén.

Annak ellenére azonban, hogy ilyen kaliberű filmben szerepelhet, Brooke nem hagyja, hogy a siker a fejébe szálljon. Gyors karrier helyett kis filmekre, azonnali siker helyett nyugalomra vágyik, nem szeretne idő előtt kiégni. Amellett, hogy rövidfilmekben vállal szerepet, felmerült a neve egy olyan filmben, amelyben Katherine Hiegl személyi asszisztensét alakítaná egy jövére megjelenő romantikus vígjátékban.

2012. április 18., szerda

Josh Hutcherson és Liam Hemsworth J-14 interjú

A J-14 még a film megjelenésének alkalmából készített páros-interjút Josh Hutchersonnal és Liam Hemsworth.szel, ám az akkoriban ránk omló friss cikkek mennyisége miatt egyszerűen képtelen voltam minden interjút lefordítani, így ezekből eltettem párat későbbre. Nos, ez az egyik ilyen "mélyhűtött" cikk :)

Bár nektek nem volt közös jelenetetek, mindketten sokat dolgoztatok együtt Jennifer Lawrence-szel, aki Katnisst alakítja. Milyen volt megismerni őt?
Liam: Őszintén szólva ő az egyik legjobb színésznő, akivel valaha együtt dolgozhattam.
Josh: Jenniferrel mi az első pillanattól kezdve jól megértettük egymást. Azonnal közeli barátokká váltunk.
Liam: Jennifer egyszerűen nagyon klassz csaj!

Oké, mi volt az első benyomásotok egymásról?
Liam: Már azelőtt barátok voltunk Josh-sal, hogy elkezdtük volna a forgatást, és ha nem kellett dolgoznunk, együtt lógtunk. Josh remek fickó!
Josh: Liam külsőre egy nagyon jóképű, helyes, magas, ausztrál fickó - amúgy viszont totál tökfej!


Mi volt a kedvenc jeleneted a filmben?
Josh: Nos, számomra azok voltak a legklasszabb pillanatok, amikor a karakterem és Jennifer karaktere a barlangban van, ahol szerelmet vallok neki. Az összes barlangjelenetet - a szó szoros értelmében - két nap alatt forgattuk le - de fantasztikus volt!

Mindkettőtök karaktere szerelmes Jennifer Lawrence karakterébe, csak mindketten kicsit máshogy. Ez egyáltalán nem volt kínos?
Josh: Számomra nem, ez a szereppel jár. A karakter sajátja. Szerintem, ha az embernek nagyon intim jelenetet kell forgatnia valakivel, akkor erre kell gondolnia.
Liam: A legtöbb alkalommal Jenniferrel mindig csak viccelődtünk, szórakoztunk, és élveztük az egészet.

Végül arra lennék kíváncsi, hogy mivel egy nagyon erős rajongóbázis követi a könyvet, nem éreztétek, hogy nagy nyomás lenne rajtatok Peeta és Gale szerepe miatt?
Liam: Szerintem kezdettől fogva mindenki nagyon hű akart maradni a könyvhöz. De azért biztos vagyok benne, hogy sok meglepetés éri majd a rajongókat!
Josh: De mindenképpen jelentett egyfajta nyomást. Viszont engem ez a többletteher arra ösztönzött, hogy bizonyítsak. Ha a rajongók ennyire elhivatottak ez iránt, akkor mindent meg kell tennem, hogy jó munkát végezzek, hogy elégedettek lehessenek!

Újabb nevek a rendezői szék felé vezető sorban

A napokban közzétett lista újabb két névvel bővült, amelyek igazából azért érdekesek, mert ugyanabból a forrásból származik a nevük, amely először meglebegtette Gary Ross távozását is. Az Origó cikke így fogalmaz:

"Azóta a Lionsgate már közzétette, hogy leginkább David Cronenberget, Alfonso Cuarónt, vagy Alejandro González Inárritut szeretné szerződtetni a produkcióhoz, ám a Playlist blog információi szerint most újabb két névvel bővült a lehetséges rendezők listája.
Az új felállás szerint az idén hat Oscar-díjra jelölt sportdráma, a Pénzcsináló rendezője, Bennett Miller, illetve a Legenda vagyok és a Vizet az elefántnak című filmek alkotója, Francis Lawrence a legesélyesebb a nagysikerű könyvtrilógia második részének rendezésére."
Forrás: Origó

Ami azt illeti, azért az vicces egybeesés, hogy a fent felsorolt 5 komolyan vehető rendezőből kettő már dolgozott Robert Pattinsonnal: David Cronenberg Cosmopolis című filmje május 31-étől látható a magyar mozikban is, Francis Lawrence pedig a Vizet az elefántnak! című - hozzánk végül csak DVD-n eljutott - romantikus drámájának forgatása során dolgozott a fiatal színésszel. Nem, mintha azt gondolnám, hogy Robnak bármi köze lehet a Futótűzhöz, de ilyenkor nem tud nem eszembe jutni a Hitler-megtudta videó egy-két ideillő sora :)))

Szóval szerintem célegyenesben vagyunk, nem lennék meglepve, ha napokon belül jönne a bejelentés. Amúgy a fenti cikkben az is olvasható, hogy Millernek rég várt filmje forgatását kellene elhalasztani, és bevallom, kicsit aggódnék is, ha egy 3-filmes rendezői tapasztalattal rendelkező rendező kezébe adnák a filmet (bár nyilván a hat Oscar-jelölés sem lehet véletlen). Lawrence ráér állítólag, akár azonnal bele tudná vetni magát az előkészületekbe. Részemről izgatottan várom a döntést!

TV Spot: "4 hete a mozis listák élén"

És még mindig látható a film a mozikban!!

2012. április 17., kedd

Újabb jelenetfotók a filmből

A HungerTimes oldalának köszönhetően újabb 5 nagy felbontású still látott napvilágot!





Jennifer Lawrence kedvenc könyvei

Mivel itt - gondolom - sokan szeretünk olvasni, talán nem meglepő, hogy a ugyanez igaz Jennifer Lawrence-re is. Oprah arról kérdezte a színésznőt, melyek a kedvenc könyvei.

1. Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

A Boleyn család mindent megtesz, hogy növelje befolyását és hatalmát a Tudor-korabeli Angliában. Ennek érdekében a két nővért, Annát és Máriát is kész felhasználni az apjuk, illetve a nagybátyjuk, Norfolk hercege. A két lány a nyugalmas vidéki életből belecsöppen VIII. Henrik udvarának izgalmas, ám veszélyekkel teli világába. A király szerelméért folytatott versenyfutásban előbb Márián akad meg Henrik szeme, és hamarosan a király törvénytelen gyermekét hordja a szíve alatt. Ám Anna nem tesz le arról, hogy egyszer ő lesz az ország királynéja. Az uralkodó mindkettőjüket meghódítja, de csak egyiküknek van esélye a trónra. A sorsát azonban ő sem kerülheti el. (Port.hu)
A könyv hosszabb ismertetőjét a Bookline-on (is) elolvashatjátok.



Jennifer ezt fűzi hozzá:
- Gregory az egyik kedvenc íróm. Mindig is szerettem a történelmet, de ő mindezt igazán ... érzékivé is teszi.

2. J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok

A korán elhallgatott, titokzatos Salinger a hatvanas évek irodalmára és közönségére oly nagy hatást tevő életműve ma is eleven. A Magasabbra a tetőt, ácsok Salinger magas színvonalú novellisztikájából is kiemelkedik. A zseniális embermegfigyelésből, a jellemeket tökéletesen visszaadó dialógusokból utánozhatatlanul gunyoros, egyúttal kíméletlenül önironikus társadalmi jelenet kerekedik. (Libri)

Lawrence 14 éves volt, amikor New Yorkba utazott, hogy belekezdjen karrierjébe, így aztán Salinger történetei a leginkább New York-i családról, különös helyet foglalnak el Jennifer szívében. 
- Akkoriban annyira vonzott Salinger társadalom szemlélete és az iróniája. Először a Zabhegyezőt olvastam el, aztán ezt. Nem hiszem, hogy valaha is léteztek volna ilyen karakterek az amerikai irodalomban. 

3. Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Eva feladja karrierjét és szakmai ambícióit, hogy életet adjon Kevinnek. Az anya és gyermeke közti viszony már a kezdetektől bonyolultan alakul. Mikor Kevin tizenöt éves lesz, egy egészen elképesztő és az egész közösség számára feledhetetlen dolgot művel. Eva saját érzéseivel, a bánattal és a felelősséggel küzd. Szerette valaha egyáltalán a gyerekét? Kevin hibája vajon mennyiben volt az ő hibája, ha másképp neveli, máshogy alakulnak a dolgok? (Port.hu)

Shriver sokat boncolgatott regénye nem igazán horror, de nem is igazán thriller, de "mindenképpen drámai" - mondja Jennifer. A történet egy édesanyáról szól, aki végignézi, amint dacos kisfia borzasztóan erőszakos fiatal férfivá válik. A könyv 2005-ben Orange-díjat kapott regény műfajban és nagyon megérintette az abból készült film főszereplőjét Tilda Swintont is. 
- Ha azonban lennének gyerekeim vagy terhes lennék, nem olvasnám el - figyelmeztet. 

4. Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Lawrence Éhezők Viadala-beli munkatársa, Donald Sutherland ismertette meg a lányt a regénnyel, amikor mindketten azt csinálták, amit egy színész legtöbbször csinál a forgatáson: várakoztak. Walt Whitman-ről és a Leaves of Grass-ről beszélgettünk, akkor említette ezt a regényt, amelyet aztán az utolsó napon oda is adott. Anna története - aki feláldozza saját kényelmét és (fojtogató) házasságát az igaz szerelem kedvéért, és aki egyszercsak mindentől el kell, hogy szakadjon, amit csak ismer - meglepetésként érte Lawrence-t:
- Nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog. Azt hittem, nem lesz majd kedvem kiolvasni egy 800 oldalas könyvet, de egyszer csak elkezdtem lelassítani és újra- és újraolvasni a már elolvasott fejezeteket. Az ember beleszeret a karakterekbe, együtt él velük.

Jennifer Lawrence Tolsztojt olvas a forgatáson


5. Hunter S. Thomson: Rumnapló
A Hunter S. Thompson regényének főszereplője Paul Kemp egy meghasonlott, alkoholista újságíró. Aki egy kocsmában iszogatva rádöbben, hogy problémái nagy részét a túlontúl zajos és ideges New York városa okozza, ezért úgy dönt elutazik Puerto Rico-ra és egy helyi lapnak fog írni. A szigeten a rum olcsóbb a víznél és Paul hamarosan teljesen beilleszkedik a rum-áztatta őslakosok közé, valamint belehabarodik a bombázóba Chenault-ba aki pechjére már jegyben jár egy kétes üzelmeket folytató üzletemberrel, Sanderson-nal. Amikor Sanderson megbízza őt, hogy írjon róla, Kemp döntés elé kerül: vagy meghajlik előtte és tisztára mossa a korrupt üzletember nevét vagy kiteregeti a szennyest. (Port.hu)

- Egyetlen mondatból felismerni, ha Thomsont olvas az ember. - mondja Jennifer a gonzo stílusú néhai újságíróról. A könyvet 1998-ban adták ki, negyven évvel azután, hogy Thomson elkezdte írni. Ezt az elképzelt memoárt, amelynek alapján 2011-ben Johnny Depp főszereplésével regény is készült, Thomson összes védjegyét tartalmazza: részeges túlzások, szürreális, erőszakos fejezetek, érdekes, ám sokszor hitvány karakterek. - Az ember a hangulata miatt olvas Thomson-regényt. Ő mindig San Juanban szenvedett hajótörést és partikról írogat. Egyszerűen nagyon vidám.
Forrás