2012. április 7., szombat

A mutánsok sorsáról

A filmben sokunknak feltűnt, és leginkább hiányzott a filmből az az, hogy a végső harcjelenetben, amely Cato és a 12. körzet csapata között zajlott, a mutánsok nem emlékeztettek a korábban meghalt társaikra.

Most a mutánsok egyik tervezőjének, Ian Joynernek a weblapján megjelent néhány a tervezés első fázisainak képei közül, amelyek még az eredeti könyves koncepciót követték. Így fogalmaz Ian:
- Íme egy szűk minta a filmhez készített munkámból a legelső vázlatoktól a 'végső' tervig. Sajnos úgy tűnik, később drasztikusan megváltoztatták ezeket a film készítése során.






A héten egy interjúban erre különben rá is kérdeztek Gary Rossnál, hogy miért történt ez a változtatás:

... Feltűnt például, hogy a Viadal végének közeledtével megjelenő mutánsok arca nem emlékeztet a korábban legyőzött (meggyilkolt) kiválasztottakra, ahogy az a könyvben le van írva.
Azért hoztuk ezt a döntést, hogy a mutánsok ne a Kiválasztottakból származzanak, mert ahhoz hatalmas kitérőt kellett volna tennünk a filmnek egy olyan pontján, ahol véleményem szerint ezt nem tehettük meg. A film végéhez közeledünk, és ehhez nagy térre lett volna szükségünk, amely itt nem volt meg. De elárulom, hogy ezek a mutánsok - ha jól megfigyeljük őket - félig ember, félig kutya keverékek. Ha egy mutáns acát egy kutya és egy ember képe közé tesszük, látható, hogy az eredmény a kettő keveréke. És ettől egyediek. A mutánsokkal kapcsolatban számomra nem az volt a fontos, hogy a Kiválasztottak azok, hanem, hogy a Kapitólium által kifejezetten a Viadalnak ezen pontjára létrehozott speciális teremtmények. És mivel közben zajlik a Viadal, csak arra van lehetőségünk, hogy megmutassuk születésüket és azt, amikor megjelennek a Viadalon.
Forrás

4 megjegyzés:

  1. ezek a vázlatok azért jobban tetszenek, kár hogy nem sikerült megvalósítani őket...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem kifejezetten fontos, hogy a mutánsok a Kiválasztottakra emlékeztetnek. Ha Ross-nak a tervezés volt a lényeg, akkor simán belerakhattak volna, ahogy a számítógépen rá illesztik a fényképeket a tervekre :/

    VálaszTörlés
  3. Szerintem olyan mindegy lett volna, hogy hasonlítanak-e vagy nem, hiszen a kamera rángatása közben úgy sem lehetett volna közelebbről és hosszabb ideig megcsodálni e teremtményeket.

    VálaszTörlés
  4. Ezek a mutánsok brutál jól néznek ki, kár, hogy nem kerültek a filmbe. Simán megoldhatták volna, hosszú kitérő nélkül is.

    VálaszTörlés