2015. november 17., kedd

Jen, Josh és Liam lecsapta a poént! :)

A Smosh csapatának lehetősége nyílt interjút készíteni Jennifer Lawrence-szel. Az interjút készítő Ian-nek fülhallgatón tanácsokat ad Anthony, amelyeket Iannek el kell mondani, meg kell csinálnia. Ők azt akarták eljátszani, hogy végtelenül amatőrök, és arra számítottak, ez majd alapból milyen vicces lesz. Nem számítottak azonban arra, hogy most nem ők tréfálják meg az interjúalanyukat, hanem éppen hogy visszakapják azt. Az ügy ráadásul jótékony célokat szolgál.


Az ugrás után azért a gyöngébb angolosoknak készítek egy összefoglalót, mert érdemes érteni a sztorit. :)




Az interjú elején Ian-nek, a riporternek el kell hitetnie Jennel, hogy soha nem készített még interjút. A háttérben az átverést kiagyaló Dylan, akinek Josh és Liam segít a tökéletes átverésben. Josh ugyanis maga is utasításokat súg Jen fülébe. :)
Ian-nek először azt kell mondania, hogy nagyon ideges, mert eredetileg egy barátja készítette az interjút, de aztán ő önként jelentkezett. Jen rákérdez, honnan van az idézet, mire a srác közli, hogy a Titanicból. Jen némileg rájátszik és sértődötten mondja, hogy nem, ez az ő filmjéből.
Aztán Iannel elmondatnak egy nagyon béna poént, aminek az a lényege, hogy Kalifornia nagyon szeretheti Az Éhezők Viadalát, mert ott mindig Futótűz van. Jen nem jól fogadja a poént, a háttérben Anthony kezd kétségbe esni.
Aztán Anthony leveteti Ian-nel a cipőjét, hogy jobban érezze magát, de Jen ettől sincs elragadtatva. Ian megpróbálja elérni, hogy Jen is levegye a cipőjét, de Josh azt javasolja, hogy ne menjen bele a játékba.
Aztán Jen kap egy játék nyílpuskát, amivel le kell lőnie Ian fejéről az almát és ez sikerül is neki.
Anthony és Ian azt hiszik, sínen vannak és minden rendben az interjúval, de Dylan és csapata csak most kezdenek bele igazából.
Jen megkéri a fickót, hogy vegye vissza a cipőjét, mert zavarja a lábszag.
Folytatják a lövöldözős játékot, de Jen azt az utasítást kapja, hogy lője arcon a csávót.
Ian megint vicces akar lenni, elővesz egy csomag pitát, megkérdi Jent, mi az. Jennek Josh azt súgja, ne ismerje fel, sőt, még a srác kimondja vagy ötször, hogy Peeta, csak azután esik le neki. :) Remekül játssza az értetlent, nem véletlenül ő a kedvenc színésznőnk. :)
Aztán eljátszatnak egy jelenetet Jennel, amelyben ő a fickó fodrásza. Josh azt súgja Jennek, hogy közölje a fickóval, hogy úgy néz ki, mint Justin Bieber, Josh megszagoltatja Jennel a srác haját, mire Jen közli, hogy annak is rossz szaga van. Ian azt mondja, biztos mindennek lábszaga van.
Ekkor Liam súgja Jennek, hogy tegyen úgy, mint aki megsértődött. Megpróbálja megint visszavetetni a sráccal a cipőjét, aki nem hajlandó erre. Josh azt súgja, mondja azt, hogy ő kőkeményen dolgozik, hogy promózza ezt a filmet, de most kezdi úgy érezni, mintha hülyét csinálnának belőle. Jen elmondja, hogy ő naphosszat ilyen interjúkon vesz részt, magassarkúban, mégsem veszi le a cipőjét. A háttérben Anthony kezd kétségbe esni. Amikor Ian azt magyarázza, hogy ezt ő is megtehetné, majd ismét leveszi a cipőjét, Jen eljátssza, hogy kezd síkideg lenni, ezért Anthony visszaveteti Iannel a cipőt. Jen ennek ellenére közli, hogy úgy érzi, nem veszik elég komolyan és dühösen kivonul - illetve át egyenesen Joshékhoz.
Ezek után Josh és Liam átmennek, megkérdezik, hogy Jen rohant-e ki, hogy ki volt a riporter és Liam elég keményen megkérdezi, hogy mi történt. [Igazi testőr!!! Én is akarom ;)]  Josh és Liam elmondják, hogy nem voltak viccesek, mi több kifejezetten tiszteletlenek voltak Jennel. A riporter gyereknek lassan leesik a dolog, de a háttérben segítője sűrű bocsánatokat kér... amikor is Jen begurul a kerekesszékes Dylan mögé állva. Az átverés lelepleződött :)

Nézzétek meg minél többször a videót, mert minden 1000 megtekintés után 1 dollárt fizetnek a DoSomething.Org-nak és ha jól értem a bevételt az izomsorvadásban szenvedő betegek javára ajánlják fel.

1 megjegyzés: