2015. július 25., szombat

12 pillanat a Kiválasztott 2. részének előzeteséből, amitől elakad a rajongók szava

Lehet rá számítani, hogy a napokban még hozok előzetes elemző cikkeket, mert elég tömény anyagot kaptunk. Képkockák után most gif-ek következnek, azokból 12, de tisztában vagyok vele, hogy nyugodtan lehetne abból is sokkal több.

1. Snow elnök rózsával várja Katnisst


És a Nagy Ő-vel ellentétben itt a rózsa nem jó ómen.

"Elindulok a gondosan metszett virágok sorai közt, gyönyörködöm bennük, de nem nyúlok hozzájuk, mert a saját káromon tanultam meg, milyen halálosak lehetnek ezek az ártalmatlannak tűnő szépségek. Amikor egy karcsú bokor tetején megpillantom, azonnal tudom, hogy ez az: egy pompás fehér bimbó, amely épphogy nyílni kezdett. A bal kezemre húzom az ingem ujját, hogy ne kelljen közvetlenül hozzáérnem a növényhez, aztán fogok egy metszőollót, és amint a penge hozzáér a növény szárához, megszólal mögöttem egy hang."

[Amúgy szerintem az előzetesben ez nem egy jó vágókép, mert az utánakövetkező Katniss arc az még az, amivel a Kiválasztott 1. rész is befejeződik, nem a rózsa miatti döbbenet ül Katniss szemében, hanem az, amivel Peetára tekint eltérítése után. Katniss nyakán még látszódnak a fojtogatás nyomok.]




2. Közeleg a háború. Ahogyan Paylor parancsnok magyarázza:

"Snow elnök aknamezővé alakította a várost"

Ebben az előzetesben nem látjuk a 2. körzet parancsnokát, Lyme-ot [bár legutóbb láttuk, így nekem nincs hiányérzetem].
"... Mindenesetre jól figyeljenek – magyarázza Plutarch, aztán bepötyög valami kódot, mire a hologram egyes pontjai villogni kezdenek. A fények különböző színűek, és eltérő sebességgel villannak fel.
– Ezeket a pontokat podoknak hívjuk. Minden egyes pont különböző akadályokat jelöl. Ezek az akadályok a bombáktól a mutáns hordákig bármik lehetnek. De tévedés ne essék: az ellenség azért helyezte el ezeket a podokat, hogy csapdába ejtsen vagy megöljön benneteket. Egyik-másik már a Sötétség Napjai óta ott van. Be kell vallanom, jó részüket magam terveztem."
Vagyis - ahogyan már a kikockázós bejegyzésben is jeleztem, ebben a jelenetben Plutarch-ot kellett volna látnunk. Arról már tudtunk, hogy Philip Seymour sajnálatos és váratlan halála miatt szövegeit más karakterek szájába adták. Itt is így történhetett, ezért láthatjuk a Paylort alakító Patina Millert a képen. Személy szerint úgy gondolom, - ha már ilyen kényszerűen alakultak a dolgok - ez egy klassz döntés volt, örülök, ha a karakternek nagyobb lesz a súlya: megérdemli.

3. Láthatunk is néhányat ezen csapdák közül


"Finnick visszakiabál neki, és a háztömb túlsó vége felé mutogat, ahol bejöttünk. Valami fekete, olajszerű anyag lövell gejzírként az égbe, majd hömpölyög az épület közt az utcán, áthatolhatatlan falat képezve. Az anyag nem folyékony, de nem is gáznemű. Nem mesterséges, de nem is természetes. Az viszont biztos, hogy halálos. Arrafelé nem tudunk menekülni, amerről jöttünk."

Szerintem a könyvhűségre ezúttal sem panaszkodhatunk (bár én nem ilyen közegben képzeltem ezt el, de oké, nem képzelheti el mindenki ugyanúgy és így is lenyűgöz az, milyen mértékben kapom vissza a könyvet ezen filmek során!)

4. Itt a föld szó szerint beomlik Katniss és társai mögött


Na, ezt a jelenetet viszont nem tudom hova tenni. Persze az akciókat tekintve várható, hogy eltér majd kissé a film a könyvtől, de ha valakinek van tippje, merre olvasható hasonló, írja meg kommentben!

5. Látjuk, amint Peeta halad előre a csatornában


Vele van Jackson (a True Blood-ból ismert Michelle Forbes alakításában) is.
Mondjuk ezt sem így képzeltem, hogy nyakig gázolnak a vízben, szóval nem könnyítették meg a dolgát a színészeknek a forgatás során. De ott van Peeta kezén a bilincs, korrekt.
Azt már korábban szintén írtam valahol és tartom, hogy kicsit szívesen megismerném jobban az új szereplőket, de hátha lesz még rá lehetőség a promó során, vagy majd én szétnézek jobban.

6. Finnick Odair mutánsok ellen harcol ugyanebben a csatornában


Finnick nagy akciójelenete lesz ez a filmben.

7. A mutánsok durvábbak, mint amilyennek képzeltük. Rémálom!


"Feszes, fehér hüllőbőrükön alvadt vér csillog, a kezük és lábuk karomban végződik, torz pofájuk össze nem illő vonásokból tevődik össze. A nevemet sziszegik-visítják dühtől görnyedve, összevissza csapkodnak a farkukkal és a karmaikkal, széles, habzó szájukkal hatalmas darabokat tépnek ki egymásból, sőt, olykor saját testükből, miközben majd megvesznek, hogy végre elpusztítsanak engem. A szagom valószínűleg ugyanolyan őrjítő hatással van rájuk, mint az övék rám. Sőt, talán még jobban, mert egyszer csak elkezdenek beleugrálni a méreggel teli szennyvízcsatornába."

8. Kegyetlen lesz a harc a csatornában


9. Tigris (Eugenie Bondurant)


"A pult mögött a legfurcsább szerzet ül, akit valaha láttam. A nő élő példája annak, mi történik, ha a plasztikai sebészeti beavatkozások rosszul sikerülnek. Kizártnak tartom ugyanis, hogy ezt az arcot bárki vonzónak találná a Kapitóliumban – pedig itt aztán elég fura az emberek ízlése. Az arcán hátrahúzták a bőrt, és fekete-sárga csíkokat festettek rá. Az orrát úgy lelapítottak, hogy szinte már nem is látszik. Láttam már macskabajuszt kapitóliumi embereken, de ilyen hosszút még senkin. A végeredmény valamiféle groteszk, macskaszerű maszkra emlékeztet, amely mögül gazdája bizalmatlanul sandít ránk."

Tegnap már megbeszéltük - legalábbis voltak, akik egyetértettek velem ebben - hogy nem mindenki így képzelte a karaktert. A leírást olvasva azért lehet, mert a képen látottak nem plasztikai műtétek elrontott eredményei, hanem egyszerű testfestésé. De oké, komolyabb gondunk ne is legyen az adaptációval ;)

10. Ez vajon az a pillanat, amikor Coint... ?


"Az új hatalom emberei az épület előtt állnak. Őrök. Magas rangú tisztviselők. A lázadók vezetői. Győztesek. Amikor Coin kilép az erkélyre, a tömeg éljenezni kezd. Ekkor Effie megütögeti a vállamat, kilépek a hideg, téli napfénybe. A tömeg fülsiketítő üvöltése közepette elfoglalom a helyemet."

11. Ejtőernyők


"...egy Kapitólium felségjelzéssel ellátott légpárnás jelenik meg a gyerekekkel teli betonkarám fölött, és egy rakás ezüstszínű ejtőernyőt szór le közéjük. A gyerekek még ebben a zűrzavarban is pontosan tudják, mit rejtenek ezek a kis ejtőernyők: élelmet, gyógyszert, ajándékot. Mohón kapkodnak utánuk, és fagyott ujjaikkal próbálják kibontani őket."
A történet legkegyetlenebb epizódja lesz ez. A történet olvasásakor sok mindenre számítottam. Sok mindent elbírtam. De ezt a részt csak a legmélyebb döbbenettel, könnybe lábadt szemekkel tudtam olvasni. És közben tudom: a háború tényleg ilyen :(

12. Jelenetkép az epilógusból?


Valószínűleg. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyire lesz "megnyugtató" a vége, mennyire lehet olyan rövid időn belül feldolgozni annyi mindent. De klassz filmre számítok és bízom benne, hogy a Kiválasztott 1. rész után fanyalgók is úgy érzik majd: a két film együtt azért megállja a helyét.

Gifek: Etonline
Az idézetek Suzanne Collins: A Kiválasztott című regényéből származnak.
A rizsát most leginkább én tettem hozzá.

13 megjegyzés:

  1. Szia! Utánaolvastam a beomló földnek a Kiválasztottban, és a könyv szerint, a húsdaráló pod miatt omlik be a föld. A mutánsok üldözik őket, és Messalla már meghalt. Idézem:
    - Erre!- üvöltöm, és a falba kapaszkodva élesen jobbra kanyarodom, hogy elkerüljem a podot. Amikor mindenki megérkezik, kilövök egy nyilat a kereszteződés felé, s szinte azonnal bekapcsol a húsdaráló. Hatalmas gépfogak törnek elő, és porrá őrlik az utcát.

    Egyenlőre ez tűnik az egyetlen normális magyarázatnak, de még olvasok tovább, ha valamit találok, szólok :)

    Katniss

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Akkortájt annyi minden van, hogy lehet, nem bírtam mindent befogadni :)

      Törlés
  2. Annie-ról sehol nincs szó :( csak az előzetesben szerepel pár másodpercig. Pedig én kíváncsi lennék, hogy milyen a filmben stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos az igény. Ugyanúgy, mint a sztár-osztagnál írtam, ha találok bármit róla, hozom! Mondjuk a Stef Dawson cimkére kattintva az a kevés, ami már volt, megtalálható. Igyekszek majd észben tartani és nyitott szemmel járni! :)

      Törlés
  3. Hát, nekem is csak negyedszeri újraolvasásra estek le dolgok. Bár még mindig van ami nem teljesen tiszta :) Egyébként végigolvastam, és csak ez a rész lehet. Azért én bízok abban, hogy a film Happy End lesz :)

    Katniss

    VálaszTörlés
  4. Az utolsó képen Katnissnél íj van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Bár erről a képről meg nem mondanám, de ránagyítottam egy HQ verzióra.

      Törlés
    2. Köszi, akkor jól láttam :)

      Törlés
    3. Francis nyilatkozta a forgatás során, hogy az utolsó jelenetek egyikében Katniss vadászni fog. Szerintem ebből láthatunk egy villanást.

      Törlés
  5. Máté elég távoli a kép vagy íj vagy csak fű. Az előzetes a kockázott képek ez alapján jó filmnek ígérkezik. Rem a vége egy kicsit jobban lezárö lesz mint a könyv. Pl. Mi lett Johannával? Azon kívül h Galenek menő munkája lett semmit nem tudunk róla Katniss anyjáról se sokat és Hajmichel kapcsolatban is mást vártam nem azt h vissza esik az alkoholizmusba

    VálaszTörlés
  6. Az előzetesről jut eszembe, hogy ma voltam moziban, és a film előtt a Kiválasztott 2.rész előzetesét adták le. Utána egy gyerek folyton a fütyülést csinálta, és elég jól ment neki!
    (Tudom, hogy nem teljesen kapcsólodik a témához, de ezt szerettem volna megosztani)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem,az első kép nem az a jelenet amit zárójelben írtál,mert ott Katnissnek teljesen be volt vérezve a szeme. És sokkal durvább volt a nyaka. Szerintem csak nem múlik el olyan hamar a zúzódás a nyakáról.
    De lehet tévedek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy nincs bevérezve a szeme, de ha megnézed, nem rózsa tükröződik a tekintetében, hanem egy széles üvegfelület (ablak?). Peetát is ablakon keresztül nézte a Kiválasztott 1. részének végén. Nekem legalábbis ez jutott eszembe róla.

      Törlés