2015. július 7., kedd

Főszereplők karakterposzter sorozatai

Ahogyan az már lassan megszokottá kezd válni, az idei év nagy megjelenései alkalmával megmutatom az adott dologból a teljes sorozatot. Így történt korábban a könyvborítókkal, a teaser poszterekkel és volt már egy Katniss, Peeta és Gale arcai sorozatunk is. Az első előzetesekkel kicsit gondban voltam, mert mást és mást kaptunk első anyagként: volt ahol bepillantást (az első filmnél), volt ahol konkrét előzetest (a Futótűznél), a Kiválasztott 1. rész esetében propaganda filmeket, és az első előzetes is olyan más volt (bár imádtuk!), mint ez a mostani például. De ha hó végén megjelenik a következő előzetes, akkor a sorozat filmjeinek hivatalos mozis előzeteseit összeszedem egy csokorba és végső előzetesekből is tervezek visszatekintő bejegyzést.

Most a karakterposztereket vesszük górcső alá, hogy melyik filmhez, milyeneket kaptunk. Ne feledjétek, a Futótűzhöz két sorozat is kijött, illetve, hogy Peetáról kicsit más kép jött ki a Kiválasztott 1. részéhez, mint a többiekről, Gale-ről nincs Nagy Mészárlásos (értelemszerűen). A nap során készülök egy újabb sorozattal, amelyben a mellékszereplők karakterposztereinek sorozatait láthatjátok majd - de azok a szerepeknek megfelelően még kevéssé bírnak teljesek lenni, de kiről mi van, azt hozom. Amúgy így egymás mellett klasszak ezek, sugározzák, hogy minden filmnek - illetve minden várakozásnak - más-más hangulata volt/van.

Katniss


Peeta


Gale


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése