2013. február 20., szerda

Részletek a CW Éhezők Viadala ihlette valóságshowjáról

Na, úgy látom, pár hónapja végül csak talán chat-be linkeltem a CW [csatorna] Éhezők Viadalán alapuló valóságshowjáról. Igazából erről van szó:

A legkisebb országos csatorna kemény fába vágja a fejszéjét, a 2012-es év egyik legnagyobb filmes durranásának számító Az éhezők viadala (The Hunger Games) nem megjátszott verzióját készül elkészíteni ugyanis a tévéadó. Egy, a Survivorhöz hasonló formátumra számíthatunk, dzsungellel és a túlélésért való harccal, azonban a játékszabályok szinte teljesen ugyanazok lesznek, mint a Jennifer Lawrence (képünkön) főszereplésével készült filmben voltak. Azaz lesz 12, két főből álló csapat, akiknek étel, víz és menedék nélkül kell majd teljesíteni a kihívást, ami nem más, mint az ellenfelek csapdába ejtése. A műsor győztese pénzjutalomban fog részesülni, a valóságshow pedig a The Hunt (A vadászat) címre hallgat majd. Természetesen az életre-halálra való harc ebben a formátumban nem lesz jelen, nem úgy, mint a már említett blockbuster filmben volt, ennek ellenére szórakoztató produkciónak nézhetünk elébe. Forrás: Sorozatwiki

Most a Dailymail ír részletesebben a készülő műsorról, én meg vagyok olyan perverz, hogy érdekeljen. Természetesen csakis azért, mert szerencsére szó sincs arról, hogy gyerekek vennének részt benne, sem pedig arról, hogy bárkit is kényszerítenének, arról pedig még kevésbé, hogy élet-halál kérdése merüljön fel. De íme a cikk:

A The Hunt, amely várhatóan 2013 nyarán kerül majd műsorra a CW csatornán, 12 két főből álló csapat versengését mutatja majd be, akiknek meg kell majd küzdeniük minden élelemért és eszközért, amely segít számukra, hogy túléljenek egy hónapot a vadonban.
A műsorra való felhívás így szól: "Azt hiszed, megvan benned minden, ami ahhoz kell, hogy legyőzd ellenfeleidet, miközben az elemekkel küzdesz? A csatorna olyan két fős csapatok jelentkezését várja, amelyben Te és Partnered egyszerre lesztek üldözők és üldözöttek."


A hamarosan bemutatásra kerülő sorozat, amelyet úgy jellemeznek, hogy "adrenalin-fűtött bújócska" tagadhatatlanul nagyban emlékeztet a 2012-es Éhezők Viadala című filmre.
- A versenyzők a szabadban élnek majd a vadonban, élelem és menedék után kutatva, és meg kell védeniük magukat természetes ellenségeiktől, amelyek bármelyik fán, bármely patakban vagy akármelyik szikla mögött leselkedhet rájuk. - fogalmaz a sajtóközlemény.

Az egy órás közvetítések során láthatjuk, amint a csapatok azokért dolgokért vagy szükséges eszközökért küzdenek meg egymással, amelyhez szükségük van a túlélésre. 
A kasszasiker filmmel ellentétben azonban a csapatoknak csak foglyul ejteniük, nem pedig megölniük kell ellenfeleiket, hogy megnyerjék a játékot és elvihessék a nagy összegű pénzjutalmat.

Mindez azonban nem gátolt meg egyeseket, hogy kifejtsék a játékkal kapcsolatos aggályaikat:
A filmen alapuló könyvsorozat néhány rajongója ironikusnak nevezte az új sorozat ötletét, mondván, maga az Éhezők Viadala sorozat egyik célja épp a jelenlegi valóságshow-k szatirikus ábrázolása. 
Más kritikusok a műsor erkölcsi alapjait kérdőjelezték meg. Az Examiner egyik olvasója hozzászólásában ezt írta: "Nem veszik észre, hogy az Éhezők Viadala rossz? Miért akarják életre kelteni? Nem csak azért, mert gyilkolnak benne, hanem mert a fiatalok körében táplálja az extrém versengési vágyat és a gyilkos ösztönt. 

Az, hogy mi történik majd pontosan, amikor a csapatok "levadásszák" egymást, még nem tisztázott. A 2012-es filmben, amelynek főszereplője Jennifer Lawrence, az általa alakított Katniss Everdeent, a többi versenyzővel - vagy ahogy nevezik őket: Kiválasztottal - együtt egy sorsolás során választják ki, hogy versengjenek egy televízióban bemutatott életre-halálra zajló viadalon. 
A CW itt nem a 12 és 18 éves korosztály, hanem láthatóan a 18 és 35 év közötti korosztály tagjait toborozza Egyesült Államok-szerte. 
A sajtóközlemény azt is megfogalmazza, hogy a jelentkező párok tagjai között valóságos kapcsolatnak kell léteznie: "...egy lenyűgöző háttértörténetnek és meggyőző oknak, hogy miért ők nyerjék a hatalmas fődíjat." 

Akiket érdekel a dolog, és résztvevőnek jelentkeznek, gyorsan kell cselekedniük, mivel a jelentkezés határideje április 1. 

Idáig a cikk, és íme egy újabb lehetőség egy erkölcsi vitára: avagy ki mit szól a kintiek készülő valóságshowjához? Klassz kezdeményezés, vagy rossz út a jövőbe?
Részemről semmi különbséget nem látok egy Survivor és a The Hunt között, tipikus kereskedelmi adós fogás ez. És mindaddig, amíg nagy pénzekről van szó, a jelentkezők felnőttek én önként jelentkeznek, addig én nem látok nagy erkölcsi dilemmát. Amint bármelyik feltétel is csorbulna, magam sem állnék ki a dolog mellett. És továbbá: álszent sem szeretnék lenni, mert ha nem érdekelne az ilyesmi, akkor a könyvet sem olvastam volna el. [Anyukámat például épp emiatt nem tudom rávenni: számára vállalhatatlan, hogy olyat olvasson, amiben gyerekek gyilkolják egymást parancsszóra...]

9 megjegyzés:

  1. Én nem igazán vagyok oda ezekért a túlélőshow-kért. Én azt értem, hogy csak csapdába kell ejteniük egymást, de az eszközökért - idézem- "meg kell küzdeniük". Mégis hogyan? Párnacsatával? Vagy mivel,hogy ne sérüljenek meg? Szerintem hiába felnőttek a jelentkezők, nagy részüknek fogalma sincs, hogy mire vállalkoznak. És a vadonban a vadállatok ellen hogyan védik meg a résztvevőket? Vagy kiirtják onnan őket? Nem értem... a könyvet és a filmet imádom, de ezeket a műsorokat egy az egyben gyűlölöm. Úgy vélem, olyannak kellene ilyen műsorban esetleg részt vennie, aki gyakorlott már ebben,nem egy pár hetes gyorstalpalón sajátította el a túlélési szabályokat.. De ez egyéni vélemény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mondjuk láttam olyan Survivort, amit azonnal félbe kellett hagynia annak, akinek valami gondja lett a veséjével, és azonnal orvosi kezelést kapott. Amikor felnőtt emberekről van szó, akik képesek a pénzért megtenni ilyeneket, nekem nincsenek erkölcsi aggályaim. Azzal kapcsolatban, hogy ezek a show-k mennyire spontánok, már igen. Azt pedig, hogy miképp kell megküzdeniük az eszközökért nem tudom, de majd írok róla, ha kiderül még valami :)

      Törlés
    2. Egyetértek. Nem is írom le még egyszer. Ez egy óriási hülyeség.

      Törlés
  2. Teljesen egyetértek veled, Ancsi, nem hiszem, hogy ez a műsor bármiben is más lenne, mint az eddigi hasonló tematikájú valóságshowk. Csak egy (gusztustalanul sikeres) reklámfogás az, hogy Az éhezők viadalával hozzák összefüggésbe. Mellesleg nekem is pont eszembe jutott az, amit a cikkbe írnak, hogy ez milyen ironikus ötlet, mert a könyv pont a média túlkapásai elé is görbe tükröt tart...

    VálaszTörlés
  3. szerintem nem rossz ötlet. mert igazából biztos nme agyon kell verniük egymást a cuccokért hanem valszeg nehéz lessz őket megtalálni és nehezen lehet hozzájuk jutni ami meg za állatokat illet amerikában is van olyan erdő ahol nicnsenek meberre veszélyes állatok.
    és én ics Ancsival értek egyet szeritnem remek show lessz :D és tényle gnem élethalál tusát fognak vívni :D

    VálaszTörlés
  4. Nehéz eldöntenem, hogy jó-e vagy rossz, de az nagyon szúrja a szememet, hogy CSAPATOKBAN versenyeznek, mert a könyvben az is izgalmasabbá tette az eseményeket, hogy teljes mértékben magukra voltak utalva. Senkiben nem bízhattak, amitől az egésznek a hangulata feszültebb lett. Viszont, ha valahogy többet tudnánk róla és csak egy picit (nem abban, hogy élet-halál harc/gyerekek küzdenek) jobban hasonlítani a szabályzata az eredetihez, lehetne érdekes. Én mondjuk akkor sem nézném meg... Nem is tartom jó ötletnek, hogy megcsinálják a valóságban, abban a könyveben (Éhezők viadala) pont azt szeretem, hogy elgondolkodtat azon, hogy milyen lenne, ha tényleg olyan világban kéne élnünk. De ez lerombolja valahogy az egész THG-nek a varázsát. Így most tényleg csak rossz véleményt írtam róla, de még lehet sikeres show, ha az embereket érdekli. Lehet, hogy meg tudják csinálni jól, de nekem nincsenek nagy reményeim ezzel kapcsolatban.
    Viszont az mellette szól, hogy ,,enyhítettek a körülményeken". ( Ennek ellenére a csapatos dolog még mindig zavar :/ )

    VálaszTörlés
  5. Abban egyetértek, hogy nem spontán lesz ez a cucc..(mint szerintem semmi a médiában) , de ettől függetlenül mélységesen megvetem azokat az embereket, akik ilyen valóságshow-kban szerepelnek, és pénzért teljesen hülyét csinálnak magukból.. ez a túlélősdi meg..nem tudom mit szólnának a szereplők, ha egy valódi dzsungelben kellene túlélniük egy hónapot.. (nem hiszem, hogy túl sokáig húznák). Mindenesetre én jót röhögnék a képükön. Bár azokat is behajítanám közéjük, akik kitalálták ezt az egészet.

    VálaszTörlés
  6. Hát, nézzetek akármilyen kegyetlennek, de ha ezt tényleg megcsinálják, én tuti belenézek. Végül is, ha senki nem sérül meg (elvileg), akkor miért ne? Olyan, mintha egy Túlélés törvényeit néznék, csak többen "játsszák". Ilyen Aratás, pontozás, meg felvonulás is lesz interjúkkal? Mert akkor igazi Éhezők Viadala fílingje lenne... Most komolyan, engem érdekelne. Azonban mi van akkor, ha ez a dolgok eleje, és aztán egy év múlva kitalálják, hogy akkor már meg lehet sebesíteni a másikat, aztán pedig végül élet-halál harc lesz? Hmm, nem is tudom. Amilyen aberrált társadalomban élünk... Lehet, hogy Panem is pont emiatt lett Panem?

    VálaszTörlés