2013. február 23., szombat

Gary Ross az Éhezők Viadalával töltött időről

Gary Rossról egy pennsylvaniai magazin készített cikket, hiszen Ross onnan származik. A cikkben többek között arról van szó, mi mindent köszönhet ő annak a városnak, ahonnan elindult, ahol minden elkezdődött számára, és mivel van kapcsolódási pont az Éhezők Viadalával, az is szóba kerül. Azt a részt fordítom:

Photo credit: Murray Close

Amikor Ross tavaly az Éhezők Viadalát forgatta Észak-Karolinában, megállt egy pillanatra, hogy körülnézzen a forgatás helyszínén.
Vele szemben az 1996-ban a Pennsylvaniai Egyetemen diplomázott Elizabeth Banks állt, aki Effie Trinket szerepét alakította a filmben. Banks mellett az 1985-ben szintén ugyanitt végzett Allison Shearmurt látta, aki aztán a Lionsgate-nek, annak a cégnek a gyártási és fejlesztési vezetője lett, amely a filmet készítette. 

A 2012-es év egyik legjobban jövedelmező filmjén, az Éhezők Viadalán való munka Ross számára egyfajta hazatérést jelentett. 
- Azt mondanám, hogy ezen munka során voltam életemben a legboldogabb, és természetesen az is jó érzés volt, hogy ebben néhány másik pennsylvaniaival osztozhattam. 

Ross 2008-ban ismerte meg a film alaptörténetét, amikor elolvasta az Éhezők Viadalát, Suzanne Collins tudományos-fantasztikus regényét. Két gyermekével együtt olvasták a könyvet, amelynek néhány témája azonnal magával ragadta Rosst. 
Bár a forgatókönyv, amelyet írt, Collins regényén alapult, Ross kezdettől fogva sajátjának érezte a projektet. Különösen, hogy sajátos kapcsolatos alakított ki a film főhősével, Katniss Everdeennel. 
- Nagyon könnyen tudtam azonosulni egy olyasvalakivel, aki egy ilyen kegyetlen világban nőtt fel, és senkiben nem képes megbízni. - mondta. - A történet során Katniss felfedezi saját emberségét, miközben embertelen dolgok zajlanak, és ez egy egyértelmű ívet biztosított és utat mutatott az íráshoz. 

Míg Ross elismerte, hogy egy ilyen népszerű regény adaptálása kihívásokkal járó feladat, soha nem szégyenlősködött amiatt, hogy változtasson a történeten. 
Egy olyan jelenetet említ, amelyben Wes Bentley és Donald Sutherland karakterei láthatóak, és amely eredetileg a film első felében lett volna. Az utómunkálatok során azonban Ross és csapata úgy döntött, hogy gördülékenyebb lenne a film, ha egy kicsit megvágnák a jelenetet és a film végére helyeznék át.
- Nem szabad elzárkózni semmitől csak azért, mert az ember eredetileg másképp képzel el egy jelenetet. - mondta. - A folyamat minden lépésének megvan a maga szabadsága és spontaneitása és ez az, amit én szeretek ebben az egészben.
Forrás: The Daily Pennsylvanian

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése