2015. július 31., péntek

Nagyszabású Éhezők Viadala album várható Tim Palentől



Miután megjelent Tim Palen: Fényképek Az Éhezők Viadalából (beszámoló ITT), és hírt kaptunk arról (EBBEN a bejegyzésben), hogy A Kiválasztott 2. részének mozis megjelenése idejének környékén egy kisebb kiegészítő kiadvány is megjelenik a marketinges fotóstól, amely az utolsó film propaganda anyagait tartalmazza, úgy hírlik, az Assuline egy még újabb kötet megjelenésén is dolgozik a témában.

Az Assouline ügyfélszolgálati képviselője ezt "teljes/végső?/ kiadásnak" nevezte, és lényegében egy hatalmas (kb. 61 cm × 43 cm-s) kiadása lenne a korábban már megjelent kötetnek, bár több képet tartalmazna a Kiválasztott 2. részéből is. Állítólag a könyv nem egyszerű album lenne, hanem inkább kiállítási célokra készül és a hírek szerint nagyságrendileg 800 $-ba fog majd kerülni. (Ez gyors számítások eredményeképpen nagyságrendileg egy 225.000 Ft-os összeg.)

Tekintve az Assouline hasonlóan nagy és drága, korlátozott példányszámban készült könyveinek listáját, az egész kicsit több értelmet nyer. Ez a "teljes kiadás" jelenleg tervezési fázisban van, és még nincs konkrét megjelenési dátuma, ami miatt a kintieket nem hagyja el a remény, hogy a kisebb, Kiválasztott 2. rész anyagait pótlólagosan tartalmazó kötetet még olcsóbban beszerezhetik.
Forrás: QaurterQuellOrg

Újabb 4 film az Éhezők Viadala utánra

A napokban kitett sorozat engem nem győzött meg igazán, nem annyira az én érdeklődési köröm ezek a nagy szuperhősös filmek, de eszembe jutott néhány másik film is, amit én személy szerint szívesen megnéznék majd.

Függetlenség napja 2.

Bemutató időpontja: 2016. június 24.
Rendező: Roland Emmerich
Szereplők: Jeff Goldblum, Maika Monroe, Liam Hemsworth
Éhezők Viadala kapcsolat: Liam Hemsworth
Történet: Az idegenektől nyert technológia segítségével a Föld nemzetei összefognak, hogy egy hatalmas védelmi rendszert hozzanak létre, amely szükség esetén megvédi a bolygót. Semmi nem képes azonban felkészíteni a Földet az idegenek fejlett és mással össze nem hasonlítható erejére. Csupán néhány bátor férfi és nő találékonyságán múlik, hogy megmentsék a földet a kihalástól.

Komolyan már, Liam Hemsworth főszerepet játszik egy ilyen kaliberű filmben és ez nincs benne a TOP 10-ben?



2015. július 30., csütörtök

Üzenet a lázadóktól

Nyugi, semmi extra - vagyis izginek izgi a következő kis videó, de inkább a Kiválasztott 1. részéhez kötődik inkább, mint a 2.-hoz.

Ma este Futótűz a Film+-on

Este 20:40-től láthatjátok a második Éhezők Viadala filmet a FilmPlusz-on.


Bár a történetet gondolom itt senkinek nem kell ecsetelni, de a rend kedvéért bemásolom:
Ugyan Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) és Peeta Mellark (Josh Hutcherson) megnyerték az éhezők viadalának 74. évi versenyét, szenvedéseik még korántsem értek véget. Győzelmük ugyanis nem jelenti azt, hogy biztonságban visszatérhetnek szeretett otthonukba, részt kell venniük a győzelmi körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. Közeledik azonban a 75. éhezők viadala, Snow elnök (Donald Sutherland) pedig új szabályt hoz az esemény tiszteletére. Idén az eddigi győztesek közül választanak harcosokat, hogy összemérjék erejüket egy mindent eldöntő és az éhezők viadalához méltó küzdelem során. Az új aréna pedig temérdek kellemetlen meglepetést tartogat a kiválasztottaknak. Forrás: Port.hu

Josh Hutcherson a Project Imagination kisfilmről és a Kiválasztott 2. rész sajtókörútjáról

Josh Hutcherson Project Imagination kisfilmje elkészültének folyamata azért érdekel ennyire, mert Josh mellett Jena Malone is főszerepet kapott benne, ráadásul izgalmasnak is tűnik. A forgatás le is zajlott a héten, erről képek is vannak, ezt is szerettem volna megosztani már néhány napja, de most egy cikkel együtt még kerekebb a dolog. Az MTV cikkének végén egy Éhezők Viadala utalás is található az utolsó film körútja kapcsán, szóval jó kis cikk ez.

Joshról ez a kép Budapesten készült

Most, hogy Josh Hutcherson hivatalosan is befejezte négy Éhezők Viadala film forgatását is, azt hihetnék, pihenésre vágyik. Ehelyett azonban épp az ellenkezőjét teszi - amikor az MTV News szerkesztője (július 28-án) kedden felhívta, épp befejezte az Ron Howard társaságában elejétől a végéig felügyelt The Rusted című kisfilmjének tömény, három napos forgatását. És úgy tűnik, minden nagyon jól is alakult, tekintve Hutcherson lelkesedését jövőbeni rendezői munkája iránt.

- [A The Rusted elkészítése] határozottan lendületet adott. Mindig is rendezni és producerkedni szerettem volna, és szerettem volna kicsit belevágni ebbe, és ez az első olyan munka, ahol már a legelső lépésektől kezdve jelen vagyok, az ötlet felvetésétől a kész termékig. És idáig nagyon élvezem. Nyilván az, hogy láttam, hogy Ron Howard - aki maga is színészként kezdte - tudott váltani és az egyik legelismertebb rendezővé vált, határozottan inspiráló számomra az efelé vezető úton.

10 film az Éhezők Viadala utánra - II. rész

A tegnapi sorozat folytatása. Mivel azonban közben rájöttem, hogy nekem már hiányérzetem van, és nemigen érdeklődök szuperhősös és Csillagok Háborúja filmek iránt, holnapra várható egy harmadik bejegyzés is a témában.

5. Star Wars Anthology: Rogue One
Megjelenési dátum: 2016. december 16.
Rendező: Gareth Edwards
Szereplők: Felicity Jones, Sam Claflin

Éhezők Viadala kapcsolat: Sam Claflin
Történet: Egy csapatnyi ellenálló összefog, hogy ellopják a Halálcsillag terveit.

Finnick Odair a Csillagok háborújában? Bár egyelőre a hírek csak arról szólnak, hogy Sam Claflin a tárgyalások egy korai szakaszában tart egy bizonyos szerepért, az minden bizonnyal nagyobb lesz, mint Finnick szerepe Az Éhezők Viadala-sorozatban.
A film forgatása idén nyáron kezdődik Londonban, vélhetőleg ekkor kiderül, Sam Claflin megkapja-e azt a szerepet.


2015. július 29., szerda

Hírek Panemből

Egy Tumblr oldalon egy rajongó napjaink médiaeszközeit felhasználva panemi híreket osztott meg a forradalomról és az azzal kapcsolatos eseményekről. Ötletes, klassz, kreatív :) [Mondjuk a Baku 2015-ös reklámot kiszedhette volna a szerző, de oké, legyek nagyvonalú, eltekintek eme hiányosságtól, mert amúgy nagyon király anyag :)]

A lázadók számának emelkedésével további rombolások a Körzetekben
Katniss Everdeen és csapata a 8. körzet lángoló kórháza előtt
Snow elnök  bosszút állt a körzeteken, miután a korábbi Éhezők Viadala győztes Katniss Everdeen bejelentette, hogy túlélte a Nagy Mészárlást és hivatalosan is csatlakozott a lázadó erőkhöz. Everdeenről - akire gyakran "Fecsegőposzáta"-ként is utalnak - akkor készítettek felvételt, amikor meglátogatott egy kórházat a 8. körzetben, ahol számtalan civil beteg és sebesült talált menedéket. A felvételen percekkel később ismét Everdeent láthatjuk, aki barátja, Gale Hawthorne társaságában elhíresült íjával együtt akcióba lendül, miután a Kapitólium lángba borította a kórházat. A lány így fogalmazott: "Ha mi elégünk, ti is velünk pusztultok!" - az idézet hamarosan trend lett a Twitteren, Facebook-on és a Tumblr-en is.
További híreink:
Odair és Cresta házasság a 13. körzetben
Vége a 12. körzetnek - újabb fotósorozatot indítunk.

10 film az Éhezők Viadala utánra - I. rész

Ez a bejegyzés most nem saját kútfőből megy, mint az ajánlóim többsége, hanem egy kinti rajongói oldal ajánlóját fordítom, de mivel én is szoktam hasonló bejegyzéseket készíteni, ezért könnyű azonosulnom a listával. Most az első 5 (vagyis a 6-10.), holnap a lista elejét is olvashatjátok, szóval ha most még hiányérzetetek lenne: türelem :)

10. Késik a Szüret
Megjelenési dátum: még nem ismert
Rendező: James Franco
Szereplők: Nat Wolff, Josh Hutcherson, Robert Duvall, Vincent D'Onofrio, Ed Harris, James Franco

Éhezők Viadala kapcsolat: Josh Hutcherson
Történet: Egy Jim Nolan nevű pártaktivista sztrájkot szervez az 1930-as években a mezőgazdasági munkavállalók között.

A John Steinbeck 1936-ban íródott regényén alapuló filmre mindképp érdemes odafigyelni, hiszen rendezését nagy meglepetésre vállalta el James Franco, ismert nevekből álló szereplőgárdája van, akik között Josh Hutcherson is megtalálható. Ez az egyetlen közelgő filmje Josh-nak [a Canonos rövidfilm projektet nem számolva], de persze a sorozat teljes lecsengéséig még bármi előkerülhet.


2015. július 28., kedd

Gyűjtőposzt: Íme a sorozat összes eddigi előzetesének zenéje

Tudom, ehhez előbb az összes előzetest kellene összegyűjteni - oké, azokat is idelinkelem, de azokat szerintem majd a Kiválasztott 2. rész várhatóan ősszel megjelenő utolsó előzetese után teszem ki gyűjtőposztban. Most azonban csinálhattok olyat, hogy csak a zenék alapján próbáljátok meg visszaidézni az előzeteseket. Így is klassz, higgyétek el :) Aki már akkor követte az eseményeket, az most nosztalgiázhat, aki pedig később fedezte fel a sorozatot, az most rácsodálkozhat, honnan is indultunk.

1. Az Éhezők Viadala - első ízelítő: Full Tilt - Mercury (2011. augusztus 28. - a magyar feliratos verzióért IDE kattintsatok)



2. Az Éhezők Viadala - hivatalos mozis előzetes: TTL - Deep Shadow (2011. november 14. - az előzetesért IDE katt)


3. Az Éhezők Viadala utolsó mozis előzetes (2012. február 2.) - maga a feliratos előzetes ITT megnézhető, de ennek akkor nem került elő a zenéje, most meg egyelőre nem találom. Ha valaki rábukkan, kérem szóljon mélben, hogy teljes lehessen a lista.


Hallgasd meg a Kiválasztott 2. rész mozis előzetesének zenéjét!

Volt is erre vonatkozó kérés és én is kerestem, de csak tegnap éjjel került fel a YT-ra a Kiválasztott 2. rész mozis előzetesének zenéje, amely a The Superhuman Descendants című száma. Most magában is meghallgathatjátok. Mondjuk aki kettőnél többször látta az előzetest (és van olyan itt, aki nem? :), az egész biztos így is látja majd maga előtt a pergő képkockákat.

2015. július 27., hétfő

Kökörcsin szerepében: Rion :)

Akik már régebben járnak ide, azok tudhatják, hogy igyekszem a sorozatot minden lehetséges irányból körbejárni. Olvashattatok már azokról a környékekről, ahol forgatták a sorozatot, voltak interjúk mellékszereplőkkel, de még statisztákkal is, megtudhattuk, hol készülnek azok a csokik és cukorkák, amelyeket a kapitóliumi buliban szolgáltak fel a filmben, de olvashattunk a családról is, amelynek lovai szerepeltek a Futótűz felvonulásán.

Nos, most a Kökörcsint alakító cica, Rion történetét olvashatjátok gazdája tollából. Elég hosszú cikk és egészen sok Éhezők Viadala vonatkozása is van, képekkel, úgyhogy próbálom az előzményeket és a kevésbé izgalmas részleteket visszafogni, de a macska/Kökörcsin-rajongók minden bizonnyal élvezni fogják a cikket. :))

Cain Haley-nek hívnak. Családommal egy festői szépségű faházban élünk Észak-Karolinában a Panther Hegység oldalában. Egy tiszta napon akár 50 km-re is ellátni innen Tennessee hegyein át. Csodálatos hely. 1997 óta Maine Coon macskákat tenyésztek, amelyek törzskönyvi neve Panther Hill. A cicák sok időt töltenek árnyékos tornácainkon. A nagyszerű kilátás, a friss levegő és a napsütés egészségesen tartják Maine Coon macskáinkat.

Rion
Kedvenc hím és nőstény macskám összepároztatásának eredményeképpen 2005-ben három kiscicánk született. Az anyacica, GC Rumford FiveStar of Panther Hill volt az első nagydíjas macskám és tekintve, hogy neki nagyon szokatlan színe volt, nem volt egyszerű pontokat szerezni vele a többi népszerű színekben pompázó Maine Coon macska között.



Kiállításokon
Az alom legszebbje egy vörös-fehér cirmos kancica lett, akit Panther Hill Orionnak, röviden Rionnak neveztem el. Rion még kiscicaként vett részt első macskakiállításán és azonnal tudtomra adta, hogy ez tetszik neki! Akár a kiállítási kifutón volt, akár a bírálóasztalon, mindenki tudtára adta, hogy nagyon élvezi a helyzetet.
A kiállítási területen nagyon bátor volt, mindenkit üdvözölt, aki elhaladt a ketrece előtt. Bíráláskor szeretett a ketrec hátsó részébe húzódni, mielőtt a bíró egy utolsó kört nem tett a ketrecek sora előtt. Amint a bíró közeledett, Rion a ketrec elejébe ugrott, és kinyújtotta a mancsát, hogy megfogja az elhaladáskor felkínált játékot.

Az első kiállításán az egyik bíró megjegyzést is tett Rion őrült személyiségére. Mosolyogva azt mondta, Őrült Lajos látszik, milyen jól érzi magát. Innentől kezdve más kiállításokon is gyakran utaltak Őrült Lajosként Rionra. Na, igen: Rion elég eleven macska volt!

[...]

2015. július 26., vasárnap

A Trinity fiúkórus a Kiválasztott 2. rész háttérzenéjében is

Tavaly olvashattunk róla, hogy egy brit iskolai fiúkórus, a Trinity Fiú Kórus is részt vett a Kiválasztott 1. rész filmzenei albumának felvételén. Akkor képet is láthattunk a fiúkról. Tavaly a Hanging Tree-ben volt hatalmas szerepe a srácoknak, nyilván ők is jelentősen hozzájárultak a dal albumverziójának sikeréhez. Most nincs hír róla, mit énekeltek, de képünk most is van. James Newton Howard (zeneszerző) és Francis Lawrence rendező társaságában.


Innen-onnan

Na, épp a napokban kérdezte valaki, hogy szoktam-e írni a szereplők más filmjeiről és magánéletéről. Ez utóbbit ugye igyekszem minimálisra szorítani, a stábtagok egyéb projektjeiről azonban ebben a rovatban olvashattok. Persze itt azért szokott csurranni-cseppenni egy-egy magánéleti hír, ha úgy alakul, de nem ez a jellemző.

No, ma Josh-sal kezdünk, mert vele kapcsolatosan olyan hírünk van, amely még rajta kívül mást - egészen pontosan Jena Malone-t is érinti a stábból.
Az van ugyanis, hogy amikor Josh és Ron Howard Magyarországon jártak, kiválasztották a győztes előzetest a Canon Project Imagination: The Trailer című programja kapcsán. Itt a videó (bár nem tudom, miért maradt le a vége):


A győztes Tainted Water című előzetesből The Rusted címmel készül a kisfilm, amelynek Josh Hutcherson lesz a főszereplője, akihez Jena Malone is csatlakozik. Mark Mukherje dél-kaliforniai egyetemi diák filmjében egy testvérpár stúdióvá szeretné átalakítani gyerekkori otthonukat, amelynek során múltbéli emlékeikkel szembesülnek. A készülő thriller forgatókönyvét Kat Candler írja és a munkálatok állítólag már a héten elkezdődnek.

A projekt tehát új műfajban való szereplést tesz lehetővé Josh Hutchersonnak, aki így fogalmazott:
- Az, hogy a Canon Project Imagination című munkájában Ronnal, Kattel és immáron Jenával vehetek részt, lehetőséget biztosít számomra, hogy kifejezzem a történetmesélés iránt érzett szenvedélyemet. Izgatott vagyok, hogy producerként segíthetem a film világának elkészültét és hogy egy ilyen kedves barátom társaságában játszhatom szerepemet.
Jena Malone is nyilatkozott a témával kapcsolatban:
- Amikor Josh megmutatta a forgatókönyvet, azt gondoltam, klassz lenne valami, a korábbitól különböző dolgot készíteni együtt, mint ez a pszichothriller és nem is lehet kihagyni egy projektet, amely mögött Ron Howard áll. Az is tetszik, hogy a film egy ilyen vagány kezdeményezés kapcsán jön létre, amely arra tesz kísérletet, hogy közvetlenül elérje a nézőket is és ösztönöz minket, hogy használjuk képzeletünket.

Az ugrás után még egy kis Josh, de jön még sok minden többektől/ről.

2015. július 25., szombat

12 pillanat a Kiválasztott 2. részének előzeteséből, amitől elakad a rajongók szava

Lehet rá számítani, hogy a napokban még hozok előzetes elemző cikkeket, mert elég tömény anyagot kaptunk. Képkockák után most gif-ek következnek, azokból 12, de tisztában vagyok vele, hogy nyugodtan lehetne abból is sokkal több.

1. Snow elnök rózsával várja Katnisst


És a Nagy Ő-vel ellentétben itt a rózsa nem jó ómen.

"Elindulok a gondosan metszett virágok sorai közt, gyönyörködöm bennük, de nem nyúlok hozzájuk, mert a saját káromon tanultam meg, milyen halálosak lehetnek ezek az ártalmatlannak tűnő szépségek. Amikor egy karcsú bokor tetején megpillantom, azonnal tudom, hogy ez az: egy pompás fehér bimbó, amely épphogy nyílni kezdett. A bal kezemre húzom az ingem ujját, hogy ne kelljen közvetlenül hozzáérnem a növényhez, aztán fogok egy metszőollót, és amint a penge hozzáér a növény szárához, megszólal mögöttem egy hang."

[Amúgy szerintem az előzetesben ez nem egy jó vágókép, mert az utánakövetkező Katniss arc az még az, amivel a Kiválasztott 1. rész is befejeződik, nem a rózsa miatti döbbenet ül Katniss szemében, hanem az, amivel Peetára tekint eltérítése után. Katniss nyakán még látszódnak a fojtogatás nyomok.]


Sam Calflin Twitter kérdezz-felelek

Tegnap kora délután Sam Claflin a Lionsgate brit irodájába látogatott, ahol rajongói kérdésekre válaszolt. Mivel mind Éhezők Viadala kérdések (talán kettő kivételével, de azt benne hagytam, elfér :), hozom Nektek néhány kép kíséretében, érdemes elolvasni!

Sam kutyájával, Rosie-val érkezett a Lionsgate UK irodájába.


Mi fog legjobban hiányozni ezen filmek forgatásáról?
Úgy vélem, a csapat. A szereplőtársak, a stábtagok és az Éhezők Viadala család!

Ha eljátszhatnál egy másik karaktert az Éhezők Viadalából, kié lenne az?
Azt mondanám, Katniss. Úgy értem, ő egy elég összetett személyiség.

Kit szerettél a legjobban megtréfálni a forgatáson?
Egyértelműen Jent, mert kétségtelenül az ő átverésekre adott reakciói a legszélsőségesebbek és a legviccesebbek.

2015. július 24., péntek

A Comic Conon levetített propagandavideó LEGO-verziója

A nagy sikerre való tekintettel Comic Conon levetített Stand With Us! című propagandavideóját is elkészítették a Lego-teaser készítői. Tagadhatatlan, hogy a LEGO-emberkék egysége elég nagy hatású az előzetesben, de Katniss kiállását, arcjátékát, ami a legerősebb eleme ennek a kisvideónak, nem tudja visszaadni. Azért persze nézzétek meg Ti is:

Visszatekintés: Nézd újra a sorozat mozis előzeteseit!

Azzal picit gondban voltam, hogy mit lehet a sorozat egyes filmjeinél első előzetesnek nevezni, de a hivatalos mozis verziókat ki lehet emelni. Ezt teszem most és mutatom meg, honnan hova jutott a sorozat két és fél percekben:

Az Éhezők Viadala (2011. november 14.)


Futótűz (2013. július 20.)


A Kiválasztott, 1. rész (2014. szeptember 15.)


A Kiválasztott, 2. rész (2015. július 23.)

Kockázzuk ki a Kiválasztott 2. rész új, mozis előzetesét

Mondhatnám, hogy elkényeztet minket az Entertainment Weekly, mert nagyjából 50 képkockát emel ki és mutat be az előzetesből. Oké, nem részletesen, mindenesetre kiegészítettem a sorozatot néhány kockával más helyekről, de persze így sem biztos, hogy nem maradt ki semmi. Szóljatok, ha hiányérzetetek maradt, vagy ha bármit szeretnétek hozzáfűzni a képekhez, mert van mit. Ezzel a rengeteg vágóképpel amúgy jó sok mindent adott nekünk a Lionsgate. Én pedig idézeteket tettem hozzá a könyvből, az előzetesből, az EW cikkéből és Twitterről.

Csodálatos távoli látkép a Kapitóliumról. Kora reggel vagy kora este.

2015. július 23., csütörtök

Kérdezz Te is Sam Claflintől!

Az előzetes megjelenése kapcsán holnap a Lionsgate brit egysége egyfajta kérdezz-feleleket rendez Sam Claflinnel. Twitteren lehet kérdezni az #AskFinnick hashtag használatával. A program holnap (helyi - szerintem brit) idő szerint délután 1 órakor kezdődik, az nálunk 14:00 bár nyilván a kérdéseket már most ki lehet írni. Ha lesznek izgalmas válaszok, valamikor azokat is hozom!


Holnap délelőtt pedig érkezik az első előzetes kikockázós bejegyzés, de nyilván lesz még rá mód, hogy jól kitárgyaljuk - a szerintem - iszonyúan hatásos előzetest!

Nézd meg a Kiválasztott 2. részének feliratos mozis előzetesét!

Peeta jóvoltából ismét igényes felirattal nézhetjük meg az előzetest alig néhány órával annak megjelenése után. Személy szerint nem tudok elég hálás lenni érte! Köszönet itt is!

Itt a Kiválasztott 2. rész hivatalos előzetese

Most csak ennyire van időm. A mi saját Peetánk :) készíti a feliratot, remélhetőleg hamarosan érkezik a feliratos változat is. Igyekszem hozni, de nem tudom, mikor tudom...

Hamarosan érkezik a Kiválasztott 2. részének következő előzetese

5 perc Remélem, 17:00-kor tényleg történik valami, mert aztán negyed órával később le kell lépnem és nem tudom, mikor jutok vissza a gép elé.

20 perc elviekben. Egyelőre semmi, minden néma csönd...

Mindenféle családi okok miatt, mégsem biztos, hogy menni fog a folyamatos frissítés. Az biztos, hogy amint tudom, az előzetest kiteszem. A többi pedig majd alakul. 
Emlékeztetőül: a korábbi napokban a hivatalos profilokra kitett visszaszámlálós stillek közép-európai idő szerint délután 5 órakor jelentek meg, ezért (de más megerősítés ennek kapcsán nincs), ekkorra, vagyis délután 5-re várhatjuk az előzetes érkezését.

Pár dolog addig is. 

Ma este 21:00-tól a Film+-on megnézhetitek az Éhezők Viadala filmváltozatát. Jövő csütörtökön, 20:40-kor (ugyanitt a Film+-on) pedig a Futótüzet láthatjátok. Vikinek köszönet a tippért!

Nem akartam összeszedni az összes várakozós képet, mert volt belőle bőven, és szerintem Ti is követtétek, de ezt a négyet kiemelem, mert teljesen új, ráadásul igen klassz jelenetképeket tettek mögéjük. Nektek melyik a kedvencetek??





Hosszabb részlet a délután megjelenő előzetesből

Az Entertainment Tonight-ban egy közel egy perces videót jelentettek meg, aminek az első 22 másodperce az előzetes egy - még nem látott - részlete. Csak az nézze meg, aki nem tud/nem akar várni estig. Utána a Comic Conról látható egy-két interjúrészlet látható:


Josh Hutchersont az utolsó filmről kérdezték:
- Ismerem a történetet, tudom, mit forgattunk le, nagyon nagyot fog ütni. Ez egy nagyon erőteljes történet néhány nagyszerű karakterrel és mindannyiuk sorsa eldől ebben a filmben, alig várom, hogy az emberek láthassák!

Jennifer Lawrence-szel arról beszéltek egy mondatban, hogyan változtatta meg életét a sorozat:
- Mindenhova csak repülővel megyek. Csak viccelek. - mondta.

Szolg. közl.: Ahogyan a múltkori alkalommal is, én valószínűleg du. 4 körültől már gép előtt ülök és posztolgatom, ha történik valami izgi. Tehát, ha van kedvetek, várjuk együtt az előzetest :)

2015. július 22., szerda

Újabb "Holnap"-stillek

Két újabb kép is kijött a holnapi előzetes kapcsán Jen illetve Josh profiljain. Klassz képek. Főleg a Josh-os.



Holnap :)

Ma is van UPDATE: mégpedig egy új visszaszámlálós still Boggsról és Peetáról, a Boggs-ot alakító Mahershala Ali instagramjáról. Klassz!!!

Forrás: Mahershala Ali Instagram

Egy képünk van és egy videónk, amelyben Sam Claflin emlékeztet minket, hogy holnap délután érkezik a Kiválasztott 2. rész következő előzetese. Mondjuk én úgy néztem egy eheti előzeteseket tartalmazó listában, hogy "csak" másfél perces lesz, de tudjátok: Soha ne hagyjon el a remény! - hátha hosszabb lesz az.


Fanmade: Holnap együtt menetelünk!

Ez még csak egy rajongói videó a holnap délután várható előzetes előtt, amelynek az lesz a címe, hogy We March Together. Nyilván lesz még hivatalos anyag is, akár kép vagy videó, azt még később hozom, amint hazaértem :)

Fanmade: Nem érdemellek!

A következő videóval a Katniss és Peeta rajongóinak szeretnék örömet okozni. Kicsit illik a hangulata ahhoz a fanfic sorozathoz, amit november végétől olvashattok az oldalon, amelyik egyfajta negyedik kötetként dolgozza fel Katniss és Peeta történetét a Kiválasztott utolsó fejezetétől az Epilógusig (bár gyanús, hogy odáig nem jutunk el, de még én is az elején tartok).

Fanmade: Ez nem játék!

Amíg ma nem vagyok gépközelben, arra gondoltam, kisöpröm a videós raktáramat és kiteszek két (illetve végül úgy alakult, hogy 3 :) videót a nap során, hogy addig se unatkozzatok.

A Kiválasztott 1. rész filmzenei (társ)albuma kapcsán megoszlottak a vélemények. Én kifejezetten szerettem a Chemical Brothers-nek ez a This Is Not A Game című számát, noha tény, hogy hangzásvilágában szerintem sem illett a legutóbbi filmhez. Ezekkel a képsorokkal azonban szerintem teljesen jól megállja a helyét.

2015. július 21., kedd

Csütörtökön érkezik az előzetes :)

Most már biztos, az van két nap múlva. Remélem, holnap nem lesz semmi izgi, mert nem vagyok gépközelben (hogy csütörtökön résen lehessek és hozhassam az előzetest, amint előkerül :). Azért időzítek be valamit, hogy ne unatkozzatok :)

UPDATE: Ma Willow Shields-től van még várakozós képünk, ami tényleg új! Klassz :)

Forrás: @WillowShields


Forrás: @TheHungerGames

És ezt is pontban (közép-európai idő szerint) délután 5-kor posztolták, szóval egyre erősebb a gyanú, hogy akkor érdemes figyelni csütörtökön is!

Túl messzire megy a Kiválasztott 2. része?

A fenti kérdést firtatja a Moviepilot cikke, amely szintén a Lionsgate egyedülálló marketingstratégiáját veszi górcső alá - végre egy kicsit reálisabban és kritikusabban, mint a korábbiak!

Ha a San Diego-i Comic Con mást nem is bizonyított, azt mindenképp, hogy az Éhezők Viadala marketingstábja érti a dolgát. Miután megjelentettek egy új (kissé fura) videóüzenetet a 13. körzetből, a rajongók vethettek egy pillantást új weblapjukra, amelynek témája a Forradalom. Tetszetős megjelenésével és számos interaktív elemével az oldal teljesen beszippantja az embert Panem világába.

"Fordítsátok fegyvereiteket a Kapitólium ellen!"


De nem ugyanezt a marketingstratégiát alkalmazza a Lionsgate már filmek óta? Az egész önmagára utal vissza: Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott 1. részben láthattuk, amint Katniss belekeveredik a forradalom propaganda kampányába. Ahelyett, hogy az arénákban zajló látványos akciókat látnánk, a Kiválasztott 1. része leginkább a lázadás marketing oldalával foglalkozik, lángra lobbantva a reményt arra ösztönzi az embereket, hogy harcoljanak (és haljanak meg) Katniss nevében. A szimbolizmus elengedhetetlen, a jelkép pedig még inkább. Súlyosbította a helyzetet, hogy nézőként végig kellett nézni, hogy Katniss maga válik jelképpé, különösképp, hogy ő egy igazán szerény, gyakorlatias ember. Ez a filmek egyik legokosabb dobása: ahelyett, hogy Katniss vezetővé vagy harcossá válna, a Forradalom két lábon járó plakátja lesz. Egészen Az Éhezők Viadala: A Kiválasztott, 2. részig, persze.

Ez az elképzelés beszivárgott a valós életbe is. A Lionsgate a saját reklámkampányába is beépítette a propagandát, posztereket kaptunk a Kapitóliumból vagy üzeneteket a lázadóktól, amelyben minket is harcra hívnak. Ezek szó szerint szerepjátékos stílusúak lettek, ami fantasztikus.

2015. július 20., hétfő

... 3 nap múlva előzetes!

Na, most vagy én nem tudok számolni (de igen - és erről papírom is van), vagy Nina Jacobson nézte be és tett ki másik képet, de eszerint 3 nap múlva előzetes. Szerintem 4, de majd kiderül :)

UPDATE: Közben kikerült egy másik kép is, az az Éhezők Viadala hivatalos Twitter profiljára, azon is 3 nap áll, vagyis nem pénteken, hanem CSÜTÖRTÖKÖN ÉRKEZIK az új előzetes. Mivel az a másik kép Los Angeles-i idő szerint reggel 8-kor, a mi időzónánk szerint délután 5-kor jelent meg, a kintiek azt tippelik, csütörtökön ugyanekkor (délután 5 órakor) érkezik majd a Kiválasztott 2. rész hivatalos, mozis előzetese is. Kiteszem a másik képet, de marad Nináé is.

Forrás: @TheHungerGames

Forrás: @ninajacobson
Nina amúgy azt mondja, alig várja, hogy mindenki láthassa az előzetest, amit a Comic Con résztvevői már láthattak.

Még UPDATE-ebb update:
Elizabeth Banks is posztolt egy három nap múlva előzetes képet. Ok, azt is láttuk már (hűűű, nem is, AZ oldalnézetes volt, EZ elölnézetes :), de legyen teljes a kép, az ugrás után láthatjátok az ő stilljét is.

6 dolog az előzetes alapján, amire számíthatunk A Kiválasztott 2. részében

Éreztem, hogy már Ti is kockázgattátok az előzetes előzetesét, de kommentár nélkül nem éreztem helyénvalónak kitenni csak úgy néhány képkockát. A SheKnows cikke azonban kielemzi ezt a néhány képkockát, amiből következtethetünk arra, mire is számíthatunk a pénteki, izgalommal várt, új Kiválasztott 2. rész előzetesben és magában a novemberben megjelenő utolsó filmben is. Vigyázat, a bejegyzés SPOILER-es!

1. A pusztítás elkerülhetetlen

A Kiválasztott 1. részében a 12. körzet már romokban állt. Vajon hány körzetet bombáznak rommá a Kiválasztott 2. részében? Vagy a Kapitóliumban láthatjuk a füstölgő törmelékkupacokat? Egy dolog biztos: a lázadás nyomában füst, hamu és szenvedés marad. Ezek a háború árulkodó jelei, úgy hisszük.

2015. július 19., vasárnap

Éhezők Viadala Kiállítás reklámvideó

Valahogy ezzel nem találkoztam hónap elején, csak most, úgyhogy most tudom megmutatni:

Már csak négy hónap az utolsó Éhezők Viadala filmig

Na, most már aztán nem írhatok olyasmit, hogy nem pörög a promó, mert nagyon beindult, az utolsó hónapban rengeteg anyaggal gazdagodtunk, ezeket frissítjük most fel.


  • Azt hiszem, nem is kérdés, hogy a hónap fénypontja a múlt hét végi San Diego-i Comic Con volt, onnan is az egész órás Éhezők Viadala panel. Erről ITT találtok élő bejegyzést, ami kicsit a várakozás izgalmát is átadja, a teljes panel összeszedettebb formában pedig ITT olvasható. A héten még kitettem szépen sorban az ott készült sajtóanyagokat is, de a Comic Con cimkére kattintva minden anyagot visszakereshettek, akár az idei, akár a korábbi évek élményeiből. Ezzel véget ért ismét egy utolsó, hiszen a stábtagok most vettek részt utoljára ezen keretek között a Comic Conon. Azért kicsit hiányozni fog ez a fajta pezsgés jövőre, bevallom. Még innen messziről is.
  • Június 29-én szintén komoly promóeseménynek számított Tim Palen: Fényképek az Éhezők Viadalából című albumának megjelenése. Az albumról részletesebb beszámolót ITT találtok, de az érdeklődők szintén használhatják a Tim Palen és a Társkiadvány cimkéket is, ahol szintén minden megtalálható a kiadvánnyal kapcsolatban.
  • Bár nem elsősorban a Kiválasztott 2. részhez kötődik szorosan, mégis az elmúlt hónap fontos eseménye volt, amikor július 1-jén útjára indult Az Éhezők Viadala Vándorkiállítás, amelynek első állomása New York. A Kiállításról ITT írtam részletesebben, de az érdeklődők a további részletekért az Éhezők Viadala Kiállítás cimkére kattinthatnak.
  • A múlt héten először egy karakterposzter sorozat indult útjára, a képeket ITT találhatjátok.
  • Hamarosan felfedték Katniss piros Fecsegőposzáta szerelését először két kép, majd egy poszter keretein belül. Egyelőre többünkben kérdések vannak, honnan jött ez, amikor ilyesmiről a könyvekben nincsen szó.
  • A Comic Con estéjén a panel zárása után üzenet érkezett a 13. körzetből, amely egy látványos propaganda anyag, ami leginkább a hangulat ébren tartására alkalmas. Ezt az oldalsávban is láthatjátok, de itt lent is.
  • A héten pedig beindult az idézetes stillek sora, ami személy szerint különleges kedvencem, mert hagyományos, könyvhű és fontos, szép idézeteket kapunk a képek mellé.
  • Nekem egyetlen dolog kapcsán van hiányérzetem: számomra a könyv vége felé jelentősége van a 451-es Osztagnak, amelyben vannak ugyan ismeretlen katonák, de ők is életüket adják a forradalomért és Katniss "küldetéséért". Róluk még nem hallottunk túl sokat, én szívem szerint szívesen olvasnék róluk valamiféle bemutató anyagot, akárcsak Tigrisről. És ha már Gwendoline Christie szerepet kap a promó során, én örömmel látnám a Paylort alakító Patina Millert is a csapatban.
  • Időközben a Kiválasztott 2. rész aloldal és a Jelenetfotók is (az csak az idézetmentes stillekkel) szépen frissül, a Szereplők témájában vannak még restanciáim.
  • Pénteken pedig érkezik az új előzetes, de az már csak a következő visszaszámlálós bejegyzésben lesz benne.

További Éhezők Viadala érdekességek a Comic Conról

A Collider ugyan csak a napokban tette közzé videóit, közel egy héttel a Comic Con után, mégis tartalmasabb interjúkat sikerült készíteniük, mint a korábbi anyagok. Ezúttal Josh-sal arról beszéltek, hogyan készült fel a kínzások következményeire, Willow-val arról, hogyan változott Prim és mire számíthatunk tőle az utolsó filmben (oké, tudom, ez a leggyengébb része, mert erről már többször olvashatunk), azonban Nina Jacobson is megszólal, mégpedig folytatás, előzményfilm és spin-off témában...


Összefoglaló a folytatásban.

2015. július 18., szombat

16 dolog, amit nem tudtál az Éhezők Viadala stábjáról

Willow Shields akkor férkőzött be a szívünkbe, amikor Katniss az élete árán jelentkezett az Aratáson, hogy megmentse húga életét, Prim azonban akkor is megdobogtatja majd szívünket, amikor a Kiválasztott 2. részében összeborulnak nővérével az esküvői tánc hevében. 


Shields a Buzzfeed New York-i irodájába ugrott be, hogy a sorozat nagy várakozás övezte utolsó filmjéről beszéljen, hogy felfedje, mi is zajlik a forgatásokon a pokolian vicces szereplőtársainak körében, és szuperlatívuszokban áradozott tökéletes társairól. Íme válaszai.

Az eredeti cikkben minden válaszhoz egy, a fenti alapszínű gif társul, amit én inkább nem osztanék meg, de majd linkelem is a forrást, hogy a gif-kedvelők ne maradjanak le róla. A kérdések és az arra adott válaszok azonban megtalálhatóak a folytatásban.

A stábtagok a franchise-on való munka hullámhegyeiről és mélypontjairól

Úgy látszik, nem tudunk szabadulni a Comic Contól, kerülnek még elő videók, és ami elég érdekes és izgalmas, azt még hozom. Hátha érdekel valakit ;) Amúgy klassz videó, mert azon kívül, hogy beszélnek benne, az elején a propaganda anyagot, a végén pedig az első előzetest láthatjátok benne.


A fordítás a folytatásban.

2015. július 17., péntek

Jövő pénteken érkezik a Kiválasztott 2. rész következő előzetese

Egy hét múlva, július 24-én, pénteken érkezik a Kiválasztott 2. rész következő előzetese, amelyet a Comic Conon résztvevők már láthattak. Úgy tűnik, már nekünk sem kell olyan sokat várni, hogy láthassuk.

Az Éhezők Viadala marketingstratégiájának változása filmről filmre

A Bustle még a Comic Con előtt megjelent mozgó poszter kapcsán szedte össze, hogyan változott filmről filmre a sorozat marketingkampánya Jennifer Lawrence részvétele szempontjából. A cikkben arra hívják fel a figyelmet, hogy ebben a videóban Jennifer még csak meg sem szólal, pusztán profilból látjuk, ahogyan elszántan mered a távolba. A kamera hátrál, majd meglátjuk, hogy Katniss egy hatalmas, három feltartott ujjat jelképező sziklatömbön áll. A kisfilm nem csak arra utal, hogy hihetetlenül jó filmre számíthatunk, de azzal kapcsolatban is elgondolkodtat, hogy az Éhezők Viadala sorozat marketing stratégiája hogyan változott a filmek során.


Egészen pontosan azt vehetjük észre, hogy az egyes posztereken egyre kisebb szerepet kapnak a könyves logók és arányaiban egyre nagyobb rajtuk Jennifer Lawrence. Ha csak ezt a fenti videót nézzük, ebben se egy logó, de még csak a film címe sem szerepel, hiszen abból, hogy ilyen körülmények között látjuk benne Jent, már elegendő az Éhezők Viadala promózásához. [Annyi, hogy a cikk - tévesen - végig teaserként utal a fenti videóra, pedig ez nem az.]

Részletek filmről filmre a folytatásban.

Feliratozta a Forum Hungary a Kiválasztott 2. rész propagandavideóját


Tök jó, tök jó, hogy foglalkozik a forgalmazó a dologgal és nyilván én vagyok csúnya, gonosz és igazságtalan, de van mi tartott ebben a két mondatban 8 napig? Vagy ha már ennyi idő, akkor vajon, miért nem magyarul kaptuk az eredeti feliratot, mert ezt a munkát nagyjából 13 percig tart (konvertálással és videómegosztóra való feltöltéssel) elvégezni.
Személy szerint még mindig úgy gondolom, az elmúlt négy évben semmit nem javult a helyzet és elég csalódott vagyok, hogy nincs egy közeg (magunkon, rajtunk kívül), amely kiszolgálná - legalább - a nagyobb franchise-ok rajongóit.

Josh Hutcherson interjú részletek a Comic Conról

Gondolom, Josh megszólalásait is várjátok már, vele zárul a Comic Con-os anyagok sorozata. Klassz kis pár nap volt!!


  • A Clevver TV Josh-t is megkérdezte, mit keres egy jó barátban, a fiú a következő választ adta: legyen őszinte, hiteles, szereti, ha valaki vicces, de ez nem elvárás, ne legyen birtokló és szeresse a vidám dolgokat. 
  • Számára is hihetetlen volt együtt tölteni az emúlt négy évet a többiekkel és minden évben megjelenni a Comic Conon. Ez az utolsó megjelenés az Éhezők Viadala képviseletében számára is izgalmas, ugyanakkor szomorú is egyben. (Access Hollywood)
  • Ő sem látta még az előzetest, amit a panel során kétszer is bemutattak, nagyon tetszett neki, alig várja a filmet. (Access Hollywood)
  • Josh-t is kérdezik a forgatás végéről. Azt mondja, nagyon érzelemgazdag volt és inkább nyomasztó, mint felszabadító érzés. (Access Hollywood)
  • Hogyan változott színészként az elmúlt négy év/négy film során: kiemeli, hogy életében először játszhatott őrültet. Ahogy a panelon is elmondta, a való életben nem ilyen, így most ez önbizalmat adott neki a későbbi projektekre nézve is. A következő filmek kapcsán a Késik a Szüretet és a The Long Home-ot említi [ez a film nekem nem is rémlett, pedig elviekben utómunkálati státuszban van, és majd 2017-ben jelenik meg]. (Access Holywood)
  • Lázad a közösségi oldalak ellen: nem szereti, nem használja, de tisztában van azzal, hogy könnyebb így megközelíteni az embereket és hallatni a hangját, ha arra van szükség. De nagyon nem ért egyet ezekkel, leginkább az Instagrammal, mert az ember ott nem a valódi énjét mutatja meg. Arra is felhívja a figyelmet, hogy nagyon veszélyes, ha egy fiatal ilyen közegben nevelkedik. (HitFix)
  • Elismeri a rajongókat, amiért ennyire izgatottak és kinn aludtak a sorban, hogy bejuthassanak. Az Éhezők Viadala rajongók eleve fanatikusak, a Comic Conon résztvevőek pedig még jobban, így ők a legjobbak! (Screen Slam)
  • Az IGN videójában Peeta gyógyulásáról beszél, hogy a filmben megpróbálják elérni, hogy újra önmaga legyen. 
  • Szintén az IGN riportere hívja fel a figyelmet arra, hogy ez az utolsó könyv még a szokásos Éhezők Viadala hangulatnál is komorabb és hogy a rajongók mégis közel érzik magukhoz. Josh elmondja, hogy a film készítése közben hűek maradtak a könyvhöz, de nehéz, mert most ezek a komoly, súlyos dolgok életre is kelnek. Ráadásul elég nehéz témákat dolgoznak fel, mint a háború és annak következményei. De Francis nagyon hihetetlen, hálás módon csinálta meg és a végére kerek lesz a történet. 
  • Nem igazán beszélhet arról a jelenetről, amit a legjobban vár, hogy lássanak a rajongók, de várja, hogy láthassuk, merre tart Peeta. Hogyan lesz jobban és hogyan kerül bele a forradalomba. Ez különösen azok számára lesz izgalmas, akik nem olvasták a könyveket. (IGN)
  • A sorozat vége kapcsán azt mondja, most még jó, mert itt a Comic Con és vár még rájuk a promókörút, de ha lecseng a film és nem lesznek sajtókötelezettségek, akkor hiányozni fog számára ez az egész. Mintha egy darab hiányozna belőle. Jennel és Liammel olyanok, mint a sziámi (hármas)ikrek :) (Extra TV)
  • Ezzel együtt a Screen Slamnek már arról beszél, hogy azért már jó lesz továbblépni is, mert az elmúlt 4-5 évük erről szólt és most nagyobb lesz számukra a szabadság, de azért hiányozni fognak neki a többiek, a rajongók, a premierek és a forgatás is. Szóval vegyesek az érzései.
  • Josh a film üzenetén kívül azt szereti a sorozat egészében a legjobban, hogy szerény emberekkel dolgozhatott a filmen. (Fandango)
  • Ő is vitt haza emléket a forgatásról, mégpedig azt a medált, amelyet Peeta ad Katnissnek a Futótűz alkalmával. (E!News)

Nina Jacobson is tweet-elt a Kiválasztott 2. rész háttérzenéjéről

Francis Lawrence már korábban jelezte, hogy Londonba utazott a Kiválasztott 2. rész filmzenéjének felvételeire. 

Most Nina Jacobson producerasszony is megszólalt a témában:

"James Newton Howard filmzenéje olyan megható, hogy nehéz nem elérzékenyülnöm."
- fogalmazott ma Twitteren a film producere.

Augusztusban várhatóan a film zenei társalbumáról is megérkeznek az első hírek, bár a tavalyi után nem tudom, mire számíthatunk...

2015. július 16., csütörtök

Az eredeti Kiválasztott 2. rész előzetes és a LEGO-s verzió összehasonlítása

Egy lelkes és ráérő kinti rajongó rátette a Kiválasztott 2. rész néhány napja látott LEGO előzetesére az eredetit, így kockáról-kockára összehasonlíthatjuk az eredményt. Elég klassz :)

http://everhutcher.tumblr.com/post/124002670955/i-rendered-a-picture-in-picture-of-the-mockingjay

Willow Shields interjúrészletek a Comic Conról



  • A Clevver TV riporterének okos kérdése arra irányul, hogy a film a poszttraumatikus stressztől is szól, volt-e Willownak poszttraumatikus stressze a forgatás befejeztével? Nos, Willow ismét elmondja, hogy öt éven át tartott ez az élmény életéből és nagyon hirtelen ért véget. Igaz, találkoznak még azóta is a többiekkel, de ez nem ugyanaz, mint amikor együtt szórakoztak a többiekkel a forgatáson, szóval azért nehéz búcsút venni ennek az egésznek. 
  • Ha valaki Willow legjobb barátja akar lenni, akkor szeretnie kell olvasni, okosnak kell lennie és jó zenei ízlésének kell lennie, ez alatt Willow az alternatív zenét érti. Aztán helyesbít, hogy ezeknek nem megfelelni "kell", de jó, ha így van. (Clevver TV)
  • Az utolsó Comic Con témája kapcsán elmondja, hogy igyekeztek egy nagyon különleges show-val előállni a rajongóik számára, akiket csodálatosnak tart. Szereti ezt a rendezvényt is, mert itt minden a rajongókról szól. Ők is megpróbálják még közelebb hozni a történetet a rajongókhoz, megpróbálják őket kiszolgálni. (ScreenSlam)
  • A filmben Prim jobban bekapcsolódik majd a forradalomba fizikailag, ez a rajongóknak biztosan tetszeni fog. Nagyon jó látni, hogy felnőtt az első filmhez képest, hogy most már gyakorlatilag ő maga is a harcmezőre megy bizonyos értelemben. (IGN)
  • A könyv-film összehasonlítás kapcsán azt mondja Willow, hogy a nézők már ismerik ugyan a könyveket, de kemény lesz mindezt végig is nézni és nekik is kemény ez. De tetszik neki, ahogyan Suzanne Collins megírta ezt a könyvet, mert nagyon okosan írta meg és ez is azt mutatja, milyen a körülöttünk lévő világ és nagyon fontos, hogy mindenki lássa ezt. (IGN)
  • Hogy miért szeretné, hogy a rajongók lássák az utolsó filmben a karakterét, azt nem akarja elárulni, de azt elmondja, hogy lesz közös jelenete néhány olyan karakterrel, akivel korábban nem volt és emiatt nagyon izgatott. (IGN)
  • A könyvet fiataloknak és idősebbeknek is ajánlja elolvasásra, mert hihetetlen jól van megírva, olyan dolgokról van szó benne, amelyek nagyon fontos témák, vannak benne nagyon szép és hiteles kapcsolatok, szóval mindenki talál benne valamit, amihez kötődni tud. (IGN)
  • Willow a Fandango videójában is méltatja a rajongókat, amiért elég intelligensek ahhoz, hogy megértsék ezeket az igen kifinomult témákat. 

Liam Hemsworth interjúrészletek a Comic Conról

Mai első Comic Con-os bejegyzésemben Liam Hemsworth interjúiból szemezgetek.


  • A filmben lévő kaszkadőrmutatványokkal kapcsolatban elmondja, hogy sok a filmben a harcjelenet, illetve, hogy a forgatás során kificamította a bokáját. Pedig nem tett semmi különöset, csak szaladt keresztül a terepen. Be kellett vinni a balesetire és hogy egy kis törés is keletkezett, ami két hónap alatt gyógyult csak meg. (Yahoo)
  • Liam legszebb emléke a forgatásról, az a hangulat és az az energia, amit Jen visz a forgatásra. Ez neki nagyon fog hiányozni. (Yahoo)
  • Liam-ot a HitFix (egyébként Chris nevű) riportere Chris-ként szólítja meg, Liam-nek úgy kell kiigazítani: "Ne nevezz Chris-nek! Chris Te vagy, én Liam vagyok!" - láthatóan mindketten elég zavarba jönnek a szitutól (videó ITT)
  • Melyik az a sorozat, amit sokan szeretnek, de ő még nem látott: a Trónok Harca. De most már nagyon tervezi, mert amit látott eddig belőle, az jól néz ki. (Hit Fix)
  • Ő is nagyon élvezi ezt az utolsó közös Comic Cont a csapattal és örül a sok lelkes és szenvedélyes rajongónak. Ő is mesél az utolsó napról, a nagy közös ölelésről, és hogy mennyire közel kerültek egymáshoz. Ha az ember bekerül egy ilyen franchise-ba, nem nő fel, nem fogja fel, mi is zajlik körülötte. Hatalmas része volt ez a sorozat Liam életének is. (Access Hollywood)
  • Liam nagyon élvezte, hogy nagyobb szerepe lehet a filmben, Gale részt vesz ugyanis a Kapitólium elleni támadás tervezésében. (IGN)
  • Valóban nagyon sötét ez a film, szinte komorabb, mint az első rész, hiszen gyerekek vesznek részt a háborúban, borzalmas dolgokat tesznek emberekkel, de a világ is ilyen körülöttünk. Ez valóban egy nagyon komoly témákkal foglalkozó sorozat. (IGN)
  • Nagyon rég olvasta már a könyveket, ezért nem tudná megmondani, hogy a film és a könyv ugyanúgy fejeződik-e be, de a filmnek jó vége lesz. (IGN)
  • Ő maga is nagyon szereti ezeket a filmeket és most látta először ezt az előzetest és nagyon odáig volt tőle, mert sok mindent már el is felejtett, amit leforgattak. (ScreenSlam)
  • Ő is beszél az immáron szimbolikus jelentőségű nagy közös ölelésről az utolsó forgatási napon, de tagadja, hogy sírt volna. "De azért határozottan voltak ott könnyek" - mondja. (Extra TV)
  • Katniss szerinte is nagyszerű példakép mind gyerekek, mind a felnőttek számára, hiszen erős, bátor és kiáll amellett, amiben hisz. (Screen Slam)
  • Liam nem emlékszik rá, hogy konkrétan bármilyen emléktárgyat eltett volna a forgatásról, de az E!News riportere súg neki, hogy "szép emlékekkel" távozik, mire Liam még hozzáteszi, hogy "jó barátságokkal". 

2015. július 15., szerda

Ma estére is van idézetes stillünk

Eléggé csodálatos, ráadásul.

"Ha valaki rájuk pillant, semmi kétsége nem lehet afelől, hogy ez a két ember
szereti egymást.
"

Francis Lawrence interjú részletek a Comic Conról

Néhány alkalommal nem csupán a főszereplőket, de a rendezőt, Francis Lawrence-t is megszólaltatták. Én elég elfogult vagyok A Mesterrel, nagyon szeretem a munkáját és a stílusát is, úgyhogy örömmel hozok egy csokrot az ő nyilatkozataiból is.

  • Nagyon-nagyon közel jár a film elkészítéséhez, már csak egy kevés vágnivaló van rajta, hogy megfelelő legyen a film ritmusa, filmzene, hangok, egy kevés CGI, de már majdnem kész az utolsó film. (MTV)
  • Nagyon érzelemgazdag volt a film epilógusának forgatása, de nem annyira, mint várta. A berlini utolsó jelenetek jobban megviselték, de minden ilyen újabb találkozásnak örül a stábbal, mint ez a Comic Con is. (MTV)
  • Ő is bevallja, amit Joshtól már hallhattunk, hogy ő sírt legjobban a berlini forgatás végén, nagyon szétcsúszott. De Woody is sírt, ő nagyon érzelmes fickó, könnyen elsírja magát. (MTV - érdemes megnézni talán ezt a videót, mert vannak benne képek a panelről, jó kicsit felidézni)
  • Az utolsó filmről a korábban már hallottakat mondja el a ScreenSlam videójában, hogy nagyon elégedett az utolsó résszel, ami érzelemgazdag lesz, akciódús, Katniss kezébe veszi a sorsát, láthatjuk a háborút és annak következményeit.
  • Mindenki azt mondja, hogy mostanában érkeznek el a sorozat utolsói, most például utoljára utazik majd el Londonba, hogy felvegyék az utolsó filmzenét. Ez nagyon keserédes érzés, ahogyan az is, hogy utoljára vannak a Comic Conon. De lesz még egy utolsó promókörút is. Mindenesetre nagyon élvezi ezeket, mert újra együtt lehet a többiekkel. (ScreenSlam)
  • Az utolsó napi forgatásról részletesen elmeséli (amit azért már összerakhattunk), hogy Berlinben forgattak, az utolsó jelenetben Jen és Woody vett részt, de Liam és Josh ott lófráltak a környéken. A forgatás végeztével összegyűlt a stáb egy nagy teremben, pezsgőt bontottak és beszédeket tartottak: Francis és Woody is mondott beszédet. (Clevver)
  • Az előzményfilm/folytatás kérdése kapcsán azt mondja, minden attól függ, milyen lenne a történet. Ha Suzanne Collins az előzőhöz hasonló színvonalú történettel előállna, akkor minden további nélkül. Katniss nélkül azonban nem lenne egyszerű a dolog szerinte. Ha egy igazán jó történet állna össze, akkor szerinte a szereplők is örömmel vállalnák, mert szeretnek együtt dolgozni és szeretik ennek a történetnek a világát. Élvezték a forgatásokat. (Clevver)
  • Francis, ha tehetné sem változtatna semmit a történeten, nagyon szereti az utolsó könyvet. Suzanne nagyon jól megírta a történetet, szóval nem lenne ok a változtatásra. (Clevver)
  • Francis legszebb emléke a forgatásról a csapat, akikkel nagyon szeretett együtt lógni, nagyon közel kerültek egymáshoz. Szép emlékként idézi fel az utolsó két film közvetlenül egymás után történő felvételét és a tavalyi nagyon kemény telet Atlantában és hogy a végén Európába utaztak. Ezek mind nagyon jól összekovácsolták őket. És nagyon jó buli volt együtt lenni ezzel a csapattal Európában is. (Yahoo)

Jennifer Lawrence interjúrészletek a Comic Conról

Úgy döntöttem, új stratégiával próbálom meg feldolgozni a Comic Conos interjúkat: egy bejegyzésben egy-egy szereplőre/filmkészítőre koncentrálok és róla szedem össze az összegyűjtött videóinterjúkat és igyekszem nem túl ismétlődősen kijegyzetelni belőlük a lényeget. Nyilván Jennel kezdek.

  • Jen legkedvesebb emlékei Az Éhezők Viadala forgatásokról a bulik. Egyet ki is emel, amelyen Woody Harrelson Jen női felsőjében volt. Hogy mi okból, azt nehéz lenne megmondani ennél a csapatnál, de a bulihoz fegyverekre is szükség volt, ezek közül az egyik Woody izzadt, büdös zoknija volt, amivel egyik alkalommal torkon találta Jent. (Yahoo)
  • A legemlékezetesebb kaszkadőmutatványok Jen számára az első két film vizes jelenetei voltak, az utolsó rész csatornában játszódó részei. Sokszor kellett nehéz felszerelésekben is rohangálniuk, ez nagyon fárasztó volt. (Yahoo)
  • Jen csináltatott egy lemoshatós tetkót, amikor Liam családjával töltötte az időt és mindenkinek volt tetoválása. Apró hiba csúszott a dologba, mert a víz kémiai képlete a H2O lett a tetkó tárgya, ám a 2-es alsó index helyett felülre került. :) (Itt egy kép róla - amúgy a HitFix-nek beszélt Jen a tetkóról)
  • Jen nagyon szereti a Comic Cont, mert akkor nem riportereken keresztül, hanem a panel során közvetlenül beszélhet a rajongókhoz - ráadásul mindezt legjobb barátai társaságában teheti. (Access Hollywood)
  • Ennek ellenére várja már, hogy jövőre ne legyen és nomál mederben folyhasson az élete és ne tegyék fel neki újra meg újra ugyanazokat a kérdéseket. 
  • Berlin és Párizs csodálatos forgatási helyszínek voltak, lenyűgöző városok, de azért személy szerint hiányzik Jennek Hawaii, a dzsungel, ahol kezeslábasban forgathattak és együtt pisilhettek Josh-sal az óceánba. Szeret kinn dolgozni a természetben, a világ legszebb részein, szóval a kapitóliumi részek forgatása alkalmával hiányzott neki a természet. (IGN)
  • A legbüszkébb a sorozatból arra, hogy nagyszerű üzenete van, hogy nagyon nagyszabású, még Kínában is vannak rajongói. (Fandango)
  • Jennifer Lawrence a bőr vadászkabátot és a csizmát vihette haza a forgatásról. (E!News)

Innen-onnan

Összeszedem az elmúlt időszak egyéb híreit, egyrészt mert felgyűlt most sok minden, másrészt pedig mert sok hír a résztvevők Comic Conon való egyéb részvételére vonatkozik, az pedig még most van lecsengőben.

UPDATE: Bár ezt a rovatot nem szoktam frissíteni, de most jelent meg a Joy első előzetese, amelynek szintén Jennifer Lawrence a főszereplője - és félek, mire legközelebb szánom el magam, hogy összedobjam az egyéb híreket, már rég nem lesz ez aktuális. A film (kinn) karácsonytól látható a mozikban (magyar megjelenést még nem látok, de remélem, hozzánk is eljut a film).


Jennifer Lawrence a Comic Conon nem csupán az Éhezők Viadala, de az X-Men panelján is megjelent.


Josh Hutcherson igaz csak az Éhezők Viadala panelen vett részt, de azért ott volt és szépen rendben körbenézett a helyszínen anélkül, hogy bárki zaklatta volna. Mindezt úgy, hogy egy maszkkal álcázta magát, amit Jennifer Lawrence árult el egy interjúban. :) Érdemes megnézni, mert Josh megmutatja mobilján a maszkban róla készült képet is.



Izgalmas részletek a Kiválasztott 2. részéről

Na, eljutottam odáig, hogy elkezdjem átbogarászni a Comic Conon készült videóinterjúkat, de úgy döntöttem, nem teszem már ki mindet, csak kiírom belőlük a lényeget. Ezek közül érkezik már ma is, aztán szépen sorban. :)

A Nerdist videója mellett viszont nem szeretnék elmenni szó nélkül, mert olyan filmes titkokat árulnak el, amikről - fogadjunk - eddig még nem hallottatok :D

Willow Shields: A sorozat végén majd Prim felébred, hogy "Hisz ez az egész csak egy álom volt!" Egészen onnan, hogy kihúzták, hogy vegyen részt a viadalon, a Kiválasztott 2. rész végéig, majd felébred és azt mondja "Úristen, hisz ez az egész csak egy álom volt!"
Josh Hutcherson: Igazából van még egy film, amit készítünk, ennek most írják a forgatókönyvét és azt hiszem, úgy 2018 körül jelenik majd meg, szóval igen. Én fogom benne legyőzni Snow elnököt!
Jennifer Lawrence: Szomorú, mert tudod, a végén Katniss öngyilkos lesz, de azért lesz jó oldala is, mert Peeta és Gale összejönnek és boldogan élnek majd együtt. 
Liam Hemsworth: Josh és én csókolózni fogunk ebben a filmben. Igen, van egy csókjelenetünk. Az egy igen érzelmes jelenet, de már kereszteztük egymás útját az elmúlt években, de most megőrülünk és igen, megcsókoljuk egymást!
Jennifer Lawrence: Igen, nagyon érzelmes.
Josh Hutcherson: Nagyon várom már!

Az ugrás után teszem a videót, mert képes magától elindulni.

2015. július 14., kedd

Feliratos still a Kiválasztott 2. részből

"Barát. Szerető. Győztes. Ellenség. Menyasszony. Célpont.
Mutáns. Szomszéd. Vadász. Kiválasztott. Szövetséges. -
Egy újabb szóval gyarapodik a lista, amivel megpróbállak meghatározni téged."

Nézd meg Phillip Boutte jelmezillusztrátor Kiválasztott jelmezeinek illusztrációit

A tehetséges fiatal illusztrátor Instagramján osztott meg nemrégiben néhány elég igényes képet a Kiválasztott jelmezeiről. Izgalmas lehet, ha valaki ennyire tud rajzolni:


Jó néhány hasonló a folytatásban.

Sajtótájékoztató részletek és IMDB videó a Comic Conról

Kezdeném az IMDB videóval, mert az a rövidebb, ráadásul nincs is benne olyan sok újdonság, csak tetszik, ahogyan össze van kötve az anyag az első előzetessel. Innentől az lesz a rendszer, hogy nem fordítok mindent szó szerint, csak azt, amit nem hallottunk milliószor. Amiről már többször volt szó, azt csak jelzem, hogy miről beszél az illető.

Jennifer Lawrence: Ezek a filmek nagyon jelentősen és csodálatos módon változtatták meg életemet, azt hiszem, mindig a részem marad.
Josh Hutcherson: Ez az utolsó film és azt hiszem, a rajongók nagyon izgatottak és minden a végéhez közeledik. A rajongóink itt sátraztak a bejárat előtt, ez számomra döbbenetes. A rajongóink nagyon fanatikusak, különösképp a Comic Conon résztvevő rajongóink, szóval összességében ők a legjobbak.
Willow Shields: Emlékszem, a Kiválasztott 1. részének forgatásán felvettünk egy jelenetet Jennel, Jeffrey Wright-tal, Woody Harrelsonnal és Philip Seymour Hoffmannal aztán amikor pár hónappal később megnéztem a kész jelenetet, az járt a fejemben, hogy hűűű, milyen jó lett. Úgy értem, nagyon klassz, amikor az ember ilyen kaliberű színészekkel és színésznőkkel dolgozik és csak beszélget velük. Mi mindannyian nagyon szeretjük, amit csinálunk és jól érezzük közben magunkat, szóval ezekre a különleges pillanatokra örökre emlékezni fogok.
Liam Hemsworth: Én magam is izgatottan várom ezeket a filmeket. Ezt a mai előzetest sem láttam még, rengeteg dolog van, amit nem fogok elfelejteni, amit leforgattunk, lesz majd néhány nagyon érdekes szörnyeteg/mutáns és hasonlók, amiket izgatottan várok.
Willow Shields: A film igazán nagyszabású lesz, tele akcióval és olyan dolgokkal, amiket a korábbi részekben nem sokat láthattunk. Itt már a forradalomról és annak kibontakozásáról lesz szó, a végéhez közeledünk. Tetszeni fog nektek!

A folytatásban a Comic Con sajtótájékoztatójának fontosabb pillanatai.

Elindult az Éhezők Viadala Kiállítás webshopja

Az online üzletet a http://www.thehungergamesexhibition.com/ címen találhatjátok meg, ahol ez a kép vár Titeket:


A Collection (Kollekciók) menüpontban négy csoportra osztva találjátok a megvásárolható Éhezők Viadala emléktárgyakat:
  • A Kiállítási Kollekció: Mivel ugye nem voltam a kiállításon, nem tudom, ez azt jelenti-e, hogy itt találhatóak a Kiállításon is megvásárolható termékek, de gyanús, mert szerintem ez egy szűkebb lista a kevésbé kattant hardcore rajongóknak, úgy mint póló, bögre, poháralátét, egérpad, kulcstartó, gyapjútakaró, párna, bár azért megtalálható lángnyelvekkel díszített zokni is.
  • Mockingjay ajándéktárgyak: Itt többféle ruhadarab található a férfiboxertől a női pólón át a Fecsegőposzáta csatos övig, de itt is vannak más jellegű termékek is, pl. kulcstartó. 
  • Panem és körzetek: Itt különböző, a körzetekhez kapcsolódó használati tárgyak, bögrék, kristálypohár a Kapitóliumból, hátizsák a 12. körzetből és az összes körzet kitűjője rendelhető. 
  • Propaganda anyagok: Itt a nevéből következően különböző forradalmi propaganda anyagok találhatóak, itt is bögrék, póló, spirálfüzet, legtöbbje a tavalyi Comic Conos forradalmi poszter hangulatát idézve.
Durvább izgalmasabb részletek a folytatásban.