2013. május 26., vasárnap

Innen-onnan, 54.

Na, visszatértem, ahogy elnézem, semmi sürgős-fontos nem történt az elmúlt napokban, sőt, most is csak az egyéb kategória híreit tudom hozni, igaz, abból jut bőven :)

Jennifer Lawrence a múlt heti Cannes-i Filmfesztiválon való Dior ruhában való megjelenésével bekerült a Glamour által megnevezett 5 legjobb megjelenésű színésznő közé. Nem csodálkozunk nagyon! :)

Forrás: Glamour

Josh Hutcherson új filmben szerepel hamarosan, mégpedig egy sötét pszichothrillerben, amelynek a (munka?)címe Ape. Josh a film készítése során kiélheti produceri ambícióit is, hiszen ő lesz a film egyik producere is Bree Herzog mellett. A The Wrap című újság ezt írja a hírről:

Az Ape egy fiatal férfiról szól, aki egyszerre küszködik mentális betegséggel, szerelemmel és régi családi titkok felgöngyölítésével is.
- Erősen reméljük, hogy a film nemzetközi érdeklődésre ad majd okot és izgatottan várjuk, hogy együtt dolgozhassunk Bree Herzoggal és csapatával. - mondta Josh Hutcherson. - Az Ape-t hatalmas odaadással készítjük, és az, hogy láthatjuk, amint elkészül olyan számunkra, mintha egy álmunk válna valóra. - tette még hozzá Josh.
- Josh hihetetlenül tehetséges és sokoldalú színész, akinek már most olyan izgalmas karrier van a háta mögött, amely során szerepelt a kasszasikert elért Éhezők Viadalában, vagy olyan díjakat nyert független filmekben, mint A gyerekek jól vannak. Nem is lehetnénk boldogabbak, hogy együttműködhetünk Josh-sal és a Jetlag Production-nel az Ape elkészítése során - nyilatkozta Herzog, a film másik producere. Forrás: TheWrap

Liam Hemsworth-t (ismét) jelölték az idei Teen Choice Awards-on a Choice Jópasi kategóriában. Liam már tavaly is jelölt volt erre a címre, ám akkor alulmaradt Ian Sommerhalderrel szemben. Tette ezt annak ellenére, hogy tavaly elég durván tarolt az Éhezők Viadala és a stábtagok a díjkiosztón, erről még ITT írtam tavaly. Az idei díjkiosztó augusztus 11-én lesz.

A dögös fiatal színészről készült alábbi friss, Paranoiából származó jelenetfotó jól illusztrálja, miért is van esélye Liam-nek megnyernie a fent említett díjat.





Lezajlott odakinn a Szemfényvesztők premierje, amelyen természetesen Woody Harrelson is megjelent. Titkon remélem, hogy a film kapcsán esetleg néhány interjú is előkerül Harrelsonnal, amelyből csipetnyi infókra is szert tehetnénk az Futótűzzel kapcsolatban is.

A jobb oldali képen látható hölgy Laura Louie, Harrelson felesége.
Forrás: Zimbio

A színészről két új jelenetfotó és egy mozgó poszter is jelent meg a filmből:




Alexander Ludwigról a Nagyfiúk 2. hivatalos weblapján jelent meg egy új kép, amelyen láthatjuk, milyen is lesz a Catot alakító fiatal színész ebben a filmben. Nos, kicsit más, mint Cato. :) A film egyébiránt nálunk is látható lesz majd a mozikban, mégpedig július 18-tól:


Isabelle Fuhrman új filmben szerepel, amelyből rögtön láthatunk is két forgatási fotót is.
A film a Dear Eleanor, amely két fiatal lányról szól, akik az 1962-es kubai rakétaválság idején keresztül utazzák az Egyesült Államokat, hogy megtalálják Eleanor Roosevelt-et. A filmet Kevin Connolly rendezi és Leonardo DiCaprio produkciós cége készíti.

Forrás: Just Jared Jr.

A Beetee-t alakító Jeffrey Wright is látható a Gengszterkorzó című TV sorozat következő évadának egyes epizódjaiban, és erről érkezett egy rövidke előzetes. Ha jól nézem, nálunk az HBO vetíti a sorozatot, azt nem tudom, a Jeffrey Wright-tal játszódó részek itthon mikor kerülnek a TV-be:

2 megjegyzés:

  1. Ajjjh, egyre jobban várom a Szemfényvesztőket, nagyon megfogott! :)) Kár, hogy nálunk csak június 13-án jelenik meg. :/ De türelmes vagyok. ;)

    VálaszTörlés
  2. :$ Most láttam a Szemfényvesztők.et..És ajj.. nagyon jó volt..!!! :) Class nagyon.! ;) Jol megcsinálták..:)

    VálaszTörlés