2013. május 17., péntek

Gondolatok a Futótűz új poszteréről

Az E/1-es látásmód ellenére nem saját írás következik, ezt is fordítom, leginkább azért, mert érdekesnek tűnik. Nagyon megoszlottak a vélemények az új poszterről, és nem csak itthon, hanem kint is, nem teljesen pozitív a fogadtatás. Íme az írás:

Be kell, hogy valljam, elsőre általánosságban bejött a Lionsgate által a minap megjelentetett poszter, de azért nem volt az a "Hűha!" érzés. Ott áll Katniss: erős, vadász, és hamarosan-a-felkelés-arca-lesz. Bár abban nem vagyok biztos, hogy a poszter felkelti egy mellette elhaladó figyelmét, azt nem tagadhatjuk, hogy szép, és jól jelképezi, hogyan változik Katniss karaktere az elkövetkezőkben.

Tetszik, hogy folytatják a hagyományt, hogy megjelenítik Katniss fecsegőposzáta szárnyait, és még azt is hajlandó vagyok megbocsátani, hogy azok a sziklák nem emlékeztetnek az Appalache-hegység szikláira, elvégre is hé, ez csak egy moziplakát. Azzal is érvelhetünk ugyanis, hogy ez a poszter inkább Katniss karakterét ábrázolja, és azt, hogy merre tart, nem pedig egy konkrét helyszínt Panemben.

Peeta, tudsz-e festeni a szél összes színével?

Több rajongó ezzel a Pocahontas dallal viccelődik napok óta az új poszter kapcsán, ami engem arra késztetett, hogy elgondolkodjak, mi is volt a célja a Lionsgate-nek ezzel az új megjelenéssel. 

Az első gondolatom az volt, hogy az, ahogyan Katniss pózol a poszteren, és a hozzá tartozó háttér és a színek azt sugallják, hogy Peeta festene ilyesmit Katnissről. Nem mondom, hogy hasonló látványra kellene számítanunk a moziban, de talán az volt a cél, hogy úgy nézzen ki, mint Peeta festménye. Első blikkre ez volt minden, ami eszembe jutott.


Aztán pár órával később megjelent a poszter nagy felbontású verziója, ami segített nekem a megfejtésben.
Tovább vizsgálgatva ugyanis, a poszter teljesen új jelentést kapott. Azt kezdtem el ugyanis vizsgálni, hogy milyen hangulatot szeretett volna közvetíteni a Lionsgate a poszterrel. Azt hiszem, a megoldást a "Szél színei" poén kellett volna, hogy szolgáltassa számomra, de szerencsére a rajongótábor résen volt. Mostanra ugyanis semmi kétségem afelől, hogy a Lionsgate az amerikai indiánok témáját vette elő ezen a poszteren. Tényleg érdekes, hogy hirtelen ebbe az irányba indultak el, vagy egyszerűen csak olyan sok kapitóliumi posztert láttunk mostanában, hogy ez meglepetésként ér minket?

Ha belenagyítunk a nagy felbontású poszterbe, akkor elismerésre méltó, amit látunk. Kár, hogy Katniss nem nagyobb a poszteren, mert olyan szép rajta! Nem olyan csillogó, természetesen szép és erőt sugárzó. Nem kérdéses, hogy úgy néz ki, mint egy indián, hosszú íjával, nyilaival, hajfonatával, és még egy kézzel szőtt sálat is visel. Katniss egy 1800-as években készült festményre emlékeztet a képen. A poszter színezése szintén az emlékeimben élő indiánokra emlékeztet. Korábban fontos része volt életemnek a Yosemite Nemzeti Park, és sok festményt láttam a völgyben abból az időszakból, amikor bennszülött amerikaiak éltek ott. Ezeknek nagy részén ugyanaz a színséma látható, ami az új Futótűz poszteren is. Ez pedig nem az első eset, amikor a Futótűzbe valami olyasmit emelnek be, ami a mi világunkból ered.

Ezeknek a felfedezéseknek köszönhetően eljutottam oda, hogy nem csak úgy éreztem, rendben van a poszter, hanem teljesen le is lettem nyűgözve.

A semmitmondó idézet

Végül azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki értetlenül állt az idézet előtt, amivel az Éhezők Viadala Instagram oldala elővezette a posztert. "A nap rendületlenül kúszik egyre feljebb az égen, nincs mese, muszáj felállnom." Egy egyszerű, semmitmondó idézet a könyv szövegéből. Egyetlen mondatocska egy olyan könyvből, amely tele van nagyszerű pillanatokkal és idézetekkel, vajon mire gondolhattak, hogy éppen ezt tették rá a Futótűz poszterére? Nos, amikor az idézetet a poszter mellé tesszük, az teljesen új értelmet ad neki. Amikor felkel a nap, Katnissnek  el kell indulnia hosszú és küzdelmekkel teli útjára. A Győzelmi Körút a kezdete ennek. Bár Katniss először nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet, hamarosan megtalálja a módját, hogy megállja a helyét. Ezáltal olyan események láncolatát indítja el, amely elvezeti az országot a felkeléshez, amire olyan nagy szükség van már, és amelynek következtében ő maga Fecsegőposzátává, a felkelés jelképévé válik. Emögött az egyetlen poszter mögött olyan sok minden van.
Forrás: WelcomeToDistrict12

3 megjegyzés:

  1. Igen, tényleg westernes. Na mindegy, ez jutott...

    VálaszTörlés
  2. Én attól félek hogy az Alkonyathoz hasonlóan Az Éhezők Viadalából egy giccsparádét fognak csinálni. Ez a felismerhetetlenségig photoshopolt poszter és a hasonlóan szétretusált karakterposzterek is ezt sugallják... Szeretem a könyvsorozatot, de a filmtől így fog elmenni a kedvem. Anno ez volt a Twilighttal is.

    VálaszTörlés
  3. A karakterposzterek szerintem azért voltak minden hibájukkal együtt mégis jók, mert látni benne a tudatos koncepciót, hogy igen, bár a legtöbb karakterhez abszolút nem illik, de nem is kell illenie hozzájuk, hiszen a győzteseknek ez csak a Kapitólium által rájuk erőltetett póz. :)

    Nekem ez a poszter is ezért tetszik, mert végül is ilyeneket is bele lehet látni. És egyébként ahogy visszanyúltak a Tizenkettedik Körzet megformálásánál a század közepi bányászvárosok öltözködési szokásaihoz, nem tartom kizártnak, hogy akár más múltbéli elemeket is beemelnek ebbe a moziba is.

    Tetszett az elemzés, érdekes gondolatokat vetett fel.

    VálaszTörlés