2013. május 12., vasárnap

Előre tekintés: hamarosan válogatják a Kiválasztott szereplőt!

Az Examiner szerkesztőnője ugyanazokat a problémákat feszegeti, amikkel én magam is küzdök: konkrétan, hogy mióta megjelent a Futótűz előzetese, mintha elvágták volna a híreket. Persze mióta az ő cikke megjelent, azóta újra van valami misztikus és rejtélyes várnivaló :), de azért addig is jó lenne olvasni valamiről.

Ő azzal vigasztalódik, hogy nem a Futótűzre, hanem még előrébb tekint, hiszen közben már a Kiválasztott előkészületi munkálatai is zajlanak a háttérben, éppúgy, mint egy éve a Futótűzzel kapcsolatos dolgok. Már tudjuk, (ha nem is hivatalosan) hogy a Kiválasztott két részének forgatása 2013. szeptemberétől 2014. májusáig zajlik, ami azt jelenti, hogy a nyáron ki fogják választani, ki kell(!!), hogy válasszák a film(ek) fontosabb szereplőit, amit - remélhetőleg - akárcsak tavaly, idén is végig izgulhatunk :) 

Ezzel kapcsolatban is vannak már híreink, amelyek közül az izgalmasabb, hogy Rebel Wilson állította, hogy szerepet kap majd a filmben, vagy legalábbis tárgyalt már ezzel kapcsolatban, és ahogy agyaltunk, talán Fulvia szerepe lenne a legtesthezállóbb számára. Természetesen még ez a hír sem hivatalos, de valóban számíthatunk rá, hogy nyáron erről is megtudunk valamit.

Rajongói körökben persze a Kiválasztott szereplőinek kapcsán is zajlanak a találgatások, az Examiner szerkesztője pedig ezekből készített egy válogatást, amelyet az ugrás után láthattok. Több helyen a Nikola Nickart fotóival illusztrálva! Természetesen azok számára, akik a Kiválasztott könyvváltozatát még nem olvasták, ezúttal is súlyosan SPOILERes a bejegyzés...




Karakter: Alma Coin a 13. körzet és a Kapitólium elleni lázadás vezetője. Bár látszólag Katniss és a lázadás oldalán áll, végül kiderül, hogy ő maga is ellenség.
Rajongói szereposztás: A rajongók már régóta Helen Mirrent emlegetik, mint optimális választást Alma Coin karakterének szerepére, és ez nem is tűnik rossznak. Ő képes lenne ábrázolni a karakterhez illő hatalmat és keménységet. Rajta kívül Sigourney Weaver és Meryl Streep neve merült még fel. Kép: Nikola Nickart





Karakter: Annie Cresta a 4. körzet egykori győztese. Úgy vélik, mentális zavarai lettek, miután végig kellett néznie, amint körzetbéli társát lefejezik azon a Viadalon, amin részt vettek. Úgy nyerte meg a Viadalt, hogy az Arénát elárasztották vízzel, és ő bizonyult a legjobb úszónak. Ő az a "szegény bolond lány", Finnick Odair szerelme. Annie is kulcskarakter lesz a Kiválasztottban, ahol már meg is jelenik, hiszen a Futótűzben csak megemlítik a nevét.
Rajongói szereposztás: Rajongói körökben Astrid Berges-Frisbey nevét emlegetik sokszor, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy a Karib tenger kalózai: Ismeretlen vizeken című filmben is együtt szerepeltek Sam Claflinnel (aki Finnick Odair szerepét alakítja). Rajta kívül Elizabeth Olsen, Alexis Bledel és a Trónok harcából ismert Emilia Clarke neve merült fel lehetőségként. Kép: Nikola Nickart


Karakter: Boggs Alma Coin mellett dolgozik, majd amikor Katniss elvállaja a Fecsegőposzáta szerepét, személyes védelmezőjévé válik. A történet végén is Katniss mellett áll ki.
Rajongói szereposztás: Boggs szerepére a legnépszerűbb választás Jeremy Renner lenne, akit a Bosszúállókban láthattunk, ahol Sólyomszemet alakította, de lehet, hogy ő egy kicsit fiatal lenne a szerephez. Rajta kívül Idris Elba (Prometheus) neve merült fel lehetőségként, de a rajongók szívesen látnák Daniel Craig-et is a szerepben. Ez utóbbi nyilván álom, hiszen szinte biztosra vehető, hogy a 007-es ügynök nem fog szerepelni a Kiválasztottban. Kép: Nikola Nickart



Karakterek: Castor és Pollux testvérek, akik operatőrként dolgoznak a lázadás propagandafilmjeinek elkészítése során. Egy Cressida nevű rendezőnő és Messalla nevű asszisztense mellett dolgoznak, hogy videófilmeket készítsenek Katnissről, a Fecsegőposzátáról.
Rajongói szereposztások: Ha ezek a szerepek benne is lesznek a Kiválasztott filmváltozatában, van rá esély, hogy a négytagú tévéstáb csak egy-két tagú legyen, vagy csak kisebb szerepeket kapjanak, ahogyan azt az Éhezők Viadalában is láthattuk az előkészítő csapat tagjai kapcsán. Kép: Nikola-Nickart



Mondjuk személyes véleményem szerint Castorért és Polluxért kár lenne, ha kimaradnának, de majd meglátjuk. És bár a cikk nem tér ki Cressidára és Messallára, Nikola csinált róluk képet, amit mindenképp érdemes megnézni:

Forrás: Nikola-Nickart


Karakter: Dr. Aurelius a 13. körzet szülötte, és a lázadók oldalán álló orvos (pszichiáter). A Kiválasztottban Katniss-szel és Peetával is több alkalommal foglalkozik. Amikor Katniss égési sérüléseket szenved, akkor is segítségére siet, és a legvégén is kiáll a lány mellett, amikor azt állítja a lány mentálisan sérült [azért ölte meg Coint]
Rajongói szereposztások: Készült egy rajongók által készített film, Star Squad címmel, amelyben Mark Gantt  alakítja dr. Aurelius szerepét. Ezen kívül azért nem nagyon sokat beszélnek a karakterről rajongói körökben.




Karakter: Paylor a 8. körzet katonai parancsnoka, aki Panem vezetője lesz, miután Coin és Snow elnök meghalnak. A Kiválasztott során mindvégig erős támogatásáról biztosítja Katnisst.
Rajongói szereposztás: Rajongói körökben több név is felmerült, többek között Zoe Saldana, Naya Rivera, Michelle Rodriguez, Erica Cerra, Christine Adams, és Rashida Jones. [Én Angelina Jolie-t is tökjól el tudnám képzelni, de ez is kábé annyira lehet esélyes, mint Daniel Craig Boggs szerepére :P]

Forrás: Tumblr

Cikk forrása: Examiner

11 megjegyzés:

  1. Jó cikk volt, köszönjük Ancsi!
    Egyébként a legtöbb fancast tetszik, pl. Helen Mirren szerintem a tökéletes Alma (Ez furán hangzik xD).
    Paylor szerepére tökre örülnék Zoe Saldananak, mert bírom a csajt, viszont nem hiszem, hogy lesz ideje rá, ugyanis ő kapta Gamora szerepét a Guardians of the Galaxy-ban, ott van még az Avatar 2 is (valamikor csak elkezdik forgatni...), meg biztos a Star Trekkel kapcsolatban is lesznek dolgai, habár ott már vége a forgatásnak.
    Ez a cikk egyébként remekül rávilágított nálam, hogy újra kéne olvasnom a harmadik könyvet, ugyanis per pillanat csak sejtéseim vannak arról, hogy vajon ki is lehet az a Messala. xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyet értek lassan kezdenek kiesni a nevek pedig később olvastam mint a Futótüzet.

      Törlés
    2. Dettó Toby..:D hirtelen azthittem,hogy Messala lány...o.O xD aztán csak néztem :D

      Törlés
  2. Szuper cikk, és én is rájöttem, hogy kéne egy újraolvasás...és nekem is Messala maradt ki :D Ráadásul miután utána néztem még akkor is nőnek gondoltam.
    Helen Mirren nekem is tökéletes lenne, de Boggs valamiért minimum 10 évvel idősebb a fejemben a felsoroltaknál. Nekem az Avatarból jutott eszembe az a gonosz, katona fickó az emberek oldalán. És Paylort is idősebbnek gondoltam, nekem az ő szerepére jó lenne Sigourney Weaver.
    Annie-nél az első kettőt(ABF, és E. Olsen) tudom elképzelni.
    Castor és Pollux remélem nagyobb szerepet kap, mint az itt megjósolt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként én is mindvégig nőnek gondoltam..és még most is. :))

      Törlés
  3. Nekem Astrid a tökéletes Annie <3
    Boggs-t valahogy nemtom elképzelni a fejemben és nem tudom miért,de egyébként én valamiért fiatalabbnak képzelem :O
    Helen Mirren-t meg nem ismerem én,de eltudnám képzelni Coinként.

    VálaszTörlés
  4. Jujj Ancsi, ez egy jó cikk! Köszi!
    Én Coin szerepére Sigourney Weaver, és Helen Mirrent is eltudnám képzelni, bár Meryl Streepet kevésbé.
    Annie szerepére Emilia Clarke! Tökéletes lenne. (számomra) De szerintem a Trónok harcát is ekörül forgatják mindig szóval ő kiesett. :(
    Paylor szerepére, én is Angelina Joliet tudnám elképzelni.:D De fiatalabb nő is jöhet. Aki azon a kis képen van, őt eltudnám képzelni... Mondjuk az összes jelöltet.

    VálaszTörlés
  5. Amúgy lesz majd újraolvasós rovat, bár én télre tervezem, amikor a Futótűz már lecsengett, a DVD-re még várunk, a Kiválasztottat meg még forgatják, és nagy lesz a csönd. De ettől senki ne fogja vissza magát, ha rátör az olvashatnék :)

    VálaszTörlés
  6. Hű, ez egy jó kis cikk, köszi. :) Nagyon kíváncsi vagyok a tényleges szereplőgárdára; még szerencse, hogy már nincs túl messze a forgatások kezdete. Három hónapon belül minden kiderül. :D
    Egyébként amikor olvastam a könyvet, Boggs egyértelműen David Boreanaz alakjában jelent meg lelki szemeim előtt. Annyira belém ivódott a Bones-os mesterlövész múltja, hogy számomra ő testesíti meg a mindenkori 'Katonát'. :D Ami Coin elnököt illeti, szerintem Emma Thompson lenne a tökéletes választás, de Meryl Streep sem lenne rossz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. David Boreanaz tényleg jó lenne Boggsnak. :D

      Törlés
  7. Hm, érdekes volt tényleg ez az összeállítás. :) Én viszonylag fiatalnak képzeltem Coint, de amint megláttam Helen Mirrent, nyomban beleszerettem ebbe a lehetőségbe, tökéletes lenne a kisugárzása. :D Annie-nek ezek közül a lehetőségek közül nekem is Astrid tetszik a legjobban, Boggsról nem nagyon van elképzelésem, Paylor esetében meg talán Michelle nekem a befutó. :) Aztán majd meglátjuk, de mindenesetre kíváncsi vagyok, és remélem, azért nem nagyon hagyják ki a tévéstábot. :D

    VálaszTörlés