2013. január 25., péntek

Ismét zajlanak a Futótűz forgatásai??

A NorthJersey.com cikke szerint péntek reggel már második napja forgat egy filmes stáb a Ringwood Nemzeti Parkban. A felvételeket állítólag az Éhezők Viadala folytatása számára rögzítik. 

Larry Ragonese, az állami Környezetvédelmi Minisztérium szóvivője csütörtökön elmondta, hogy az állami filmbizottság jóváhagyását adta a GSX Productions-nek, hogy ezen a héten két napon át a parkban forgassanak.

Egy, a produkcióhoz közelálló forrás megerősítette, hogy a stáb valóban készít felvételeket az Éhezők Viadala nagy várakozás övezte folytatása, a Futótűz részére. Az azonban nem ismert, hogy vajon a sorozat főszereplője, Jennifer Lawrence is Oakland-ba utazott-e a felvételek kedvéért. 

Szemtanúk azonban legalább félutcatnyi nyerges vontatóról láttak lepakolva állványokat és egyéb felszereléseket a park bejáratának közelében. A járművek helyenként forgalmi dugót is okoztak. A park biztonsági őrei pedig a Record egy fotósát nem engedték a forgatási helyszín közelébe.

Nos, eddig a hír, én pedig a tegnap-tegnapelőtti események után azt gondolom, hogy amit a "produkcióhoz közelálló források" mondanak, az nem biztos, hogy úgy is van. Az biztos, hogy filmfelvétel zajlik a Ringwood-i erdőségben, de hogy ez tényleg a Futótűz felvétele, arra én a cikk alapján nem sok garanciát látok...

UPDATE! Neeem, ezt most nem cáfolták meg, csak azóta olvastam egy Russ Bowen hozzászólást twitteren, és neki meg hiszek :) Szóval talán mégis lehet valóságalapja a hírnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése