2012. február 13., hétfő

A The Civil Wars a Safe & Sound létrejöttéről és videoklipforgatásáról

A The Civil Wars-ról azt érdemes tudni, hogy tagjai, John Paul White és Joy Williams mindketten szólókarrierjük után voltak, dalszerzésből tengették életüket, amikoris mindketten elmentek egy dalszerzőknek szervezett táborba, ahol azonnal egymásra találtak. Azóta közös albumuk is jelent meg 'Barton Hollow' címen, és ezzel az albummal szerzett a páros tegnap este Grammy-díjat!!


Még a díjátadó előtt készített interjút a párossal a Speakeasy magazin, amely interjú során az is kiderül, hogyan keveredtek bele a Safe And Sound elkészítésének folyamatába:
Milyen volt együtt dolgozni Taylor Swift-tel Az Éhezők Viadala filmzenei albumára készített dalotok során?
Paul White: - Ez úgy történt, hogy épp a Nyugati Parton turnéztunk. Már dolgoztunk egy számon T-Bone Burnett-tel, egy saját számon ennek az albumnak kedvéért. Taylor nagy rajongónk és jó barátunk lett, és kapcsolatban maradtunk. Mikor ezt megtudták, már majdnem elkészültünk, és T-Bone is épp írni készült egy számot Az Éhezők Viadala lemezére, ekkor elhatározták, hogy felhívnak minket, hogy szeretnénk-e ebben közreműködni, ami nagyon jól működött. Elutaztunk Los Angelesbe, végiggondoltuk [a számot], és pár órával később már kész is volt a dal, aztán talán egy másfél órán belül a gitárkíséret és a vokálok is megvoltak, és azon az éjjel már elő is tudtuk adni.

A párost a tegnap esti Grammy-díjátadó vörösszőnyegén megkérdezte az MTV riportere is, ezúttal a ma este bemutatásra kerülő videoklip forgatás kapcsán:


- Nagyon szörnyű munkakörülmények között kellett dolgoznunk - meséli viccelődve a 'The Civil Wars' énekesnője, Joy Williams az MTV News riporterének - Mi benn voltunk egy fűtött faházban. Ő [Taylor Swift], mivel ő az énekenő, kinn mászkált mezítláb a dermesztő hidegben, sárban, és mindehhez nagyon pozitívan állt hozzá. 
Zenésztársa, Paul White nevetve hozzáfűzte: - Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett, hiszen mi írtuk a dalt. 

A Barton Hollow szerzői beismerték, kezdetben nem voltak biztosan abban, hogy jó lesz mással együtt dolgozni a számon, ám amikor ezt javasolták nekik, egyszerűen jól alakult a dolog:
- Furcsán tökéletes lett. John Paul és én magunk írjuk a saját számainkat, úgyhogy számunkra nem megszokott, hogy együtt dolgozzunk másokkal. De T-Bone-nal és Taylor Swift-tel ez nagyon természetes volt. 

És ha már annyit beszéltünk erről a tegnapi Grammy-díjról, akkor érdemes elmondani, hogy több Grammy-díj is kiosztásra került, amelynek Éhezők Viadala vonatkozása van:
  • The Civil Wars - Legjobb country együttes; legjobb folk album a 'Barton Hollow'-ért
  • Taylor Swift - Legjobb egyéni country előadó; legjobb country szám a 'Mean' c. számáért
  • Arcade's Fire - is bezsebelt egyet a "Best Recording Package" kategóriában a 'Scenes From The Suburbs' c. film zenéjéért
  • Kid Cudi - A legjobb rapzenei együttműködés (egyik tagja); ezen együttműködés által létrejött dal lett a legjobb rapdal

És ne feledjük, hogy kinti idő szerint 7:54-kor debütál a Safe and Sound videoklipje (ehhez az időhöz 6 órát adjatok hozzá, vagyis hajnali 1:54-kor kerül bemutatásra magyar idő szerint), ami azután lepi majd el az Internet bugyrait (is). Ha estig nem kerül elő, akkor reggel hozom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése