2012. június 6., szerda

Napi Finnick infók

Akárhogyan is nézem, és akármennyire is szeretném, nem lehet elmenni a téma mellett. Köztudott ugyanis, hogy múlt kedd óta már nagyüzemben Finnicket keresik a stúdió munkatársai, és egyre több hír lát napvilágot ezzel kapcsolatban, és olyan jó csapat gyűlt itt össze, amely megérdemli, hogy első kézből megkapja a legfrissebb híreket a szereplőválogatással kapcsolatban is. :))

Az egyik felét reggel beírtam chat-be, de legyen meg itt is, hiszen a chat elszáll, a bejegyzés megmarad :)
Arról van szó, hogy a Zap2It cikke szerint a stúdió 8 főre szűkítette az esélyesek listáját. Ezek között van a múlt héten szóba került hármasból Armie Hammer és Garrett Hedlund, Taylor Kitsch viszont múlt héten azt nyilatkozta, hogy nem száll ringbe a szerepért. 
Mint arról már szintén olvashattunk, a stúdió és a válogatást vezető Debra Zane nem feltétlenül csak ismert színészekben gondolkodik, és bár a magazin nem fedhette fel a teljes nyolcas listát, de azt megerősítették, hogy Lucas Till, Trevor Donovan és Alan Ritchson is közte van azon színészek között, akiket még meghallgatnak a napokban. Eredményhirdetés, reméljük mielőbb, de tényleg nagyon úgy tűnik, hogy lassan körvonalazódik a döntés.

A Los Angeles Times-ban azonban Nina Jacobson producer is megszólal, és azt állítja, nem igazak azok a híresztelések, amelyeket a múlt héten olvashattunk, miszerint már csak Armie Hammer és Garrett Hedlund lenne versenyben a szerepért.
- Őrület, ami zajlik - mintha az emberek már utcahosszal előttünk járnának. - mondta Nina Jacobson az L. A. Times riporterének vasárnap az MMA vörösszőnyegén. - Semmilyen módon nem szűkítettük le a lehetőségeket. Vicces látni, ahogyan a dolgok önálló életre kelnek. 

Az L. A. Times aztán azt feszegeti, hogy a stúdió figyelembe akarja-e venni a rajongói véleményeket, miközben keresik Finnicket? Nem egészen - mondja Jacobson.
- Egyrészről nyilván jelent valamit, hogy az emberek hogyan látnak egy színészt, hiszen így lehet tudni, ki az, akit sokan elfogadnak. Másrészről azonban valamennyire mégis figyelmen kívül kell ezt hagyni. Hiszen az ember ott ül egy teremben, és az a célja, hogy kiválassza azt, aki a legjobban szerepel a meghallgatáson, és aki legjobban mutat, érez és hasonlít a karakterhez. 

Mivel a sorozat első része 645 millió dollár bevételre tett szert világszerte, nagyok az elvárások a 2013. novemberében mozikba kerülő második résszel szemben is. 
- Nagy a nyomás - ismerte el mosolyogva Jacobson - De azért ez egy jófajta nyomás. - tette még hozzá. 

4 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen Ancsi:) Remélem minél hamarabb kiderül mert kezdek kétségbeesni. Mert pl ez a Trevor Donovan és Alan ritchson - szerintem - borzalmas lenne finnicknek. Nekem egyáltalán nem jönnek be:S Naaagyon kíváncsi vagyok most már:D Ha választanom kellene Armie-nak szurkolnék, de még érhetnek meglepetések egy ismeretlen megjelenésével:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem őszintén szólva, már teljesen mindegy ki fogja eljátszani, csak jó legyen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálad a pont.
      Igazából pont ezért ódzkodok attól, hogy beszámoljak a válogatás napi szintű állásától, mert nem vagyunk hatással a folyamatra.
      Ugyanakkor viszont szerintem érdekel minket, hogy mi van a kulisszák mögött. Azért lassan dönthetnének már, mert megesz a kíváncsiság :)

      Törlés
  3. nem tudom ti mennyire néztek MTV-t, de Alan Ritchson, ott játszott az egyik sorozatba egy hót hülye amerikai focist és nekem nagyon furcsa lenne Finnicknek.

    VálaszTörlés